Jó hír a magyar–brit kapcsolatok jövője szempontjából, hogy brit miniszterelnök megnyerte az ellene indított bizalmi szavazást – jelentette ki a külügyminiszter.
Craig Breen a tavalyi belga Ypres Rally után állhatott ismét a dobogó második fokára a Szardínia Rally végén. Az ír fordos elárulta, téves úton járt korábban, de Olaszországban sikerült visszatalálnia a helyes útra. “Jó, de nagyon fárasztó hétvégét zártam – mondta Craig Breen a Szardínia Rally utáni sajtótájékoztatón. – Hosszú hétvége volt, de m
Megnyílt az ŰR– alternatív kozmoszok című tárlat a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában, amely több mint 1200 négyzetméteren 65 művész mintegy 250 műalkotásán keresztül mutatja be az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát. A látogatók augusztus 28-ig lehetnek részesei a minden érzékükre ható, fotókból, videókból, tér- hang- és fényinstallációkból á
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós minimálbérről szóló irányelvtervezetről, amely elő fogja segíteni a törvényben meghatározott minimálbérek meghatározását, támogatva ezzel, hogy az összes uniós országban tisztességes életszínvonalat biztosítsanak a munkavállalók számára - közölte a
Magáról a bérről még nem született megállapodás, de a most elfogadott irányelvek az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói szerint elő fogják segíteni, hogy törvényben határozzák meg a minimálbéreket.
Újabb támogatásokról döntött a Médiatanács, közösségi médiaszolgáltatók és helyi és körzeti televíziók is kapnak az összesen több mint 200 millió forintból. Az összeget műsorkészítésre fordíthatják. Mintegy 73,6 millió forintot ítélt meg 13 pályázónak a Médiatanács a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeit támogató pályázat
Sokaknak fejfájást okoz, hogy Szerbia nem minden csoportba akar beállni, ezért is okozott felháborodást, hogy Belgrád fogadná Szergej Lavrov orosz külügyminisztert - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közszolgálati televízióban (RTS), hozzátéve, hogy rég nem tapasztalt akkora "hisztériát" Szerbia ellen, mint amely most alakult
Összeült a budapesti építészszakma, hogy konstruktív szakmai és társadalmi vitát indítson a fővárost egyre inkább ellepő új építésű lakóparkok megítéléséről. A belső látványtervek és a négyzetméterárak alapján igazi luxusra számítanak az emberek, azonban kívülről sokak szerint a panelek sivárságát adják vissza, valamint várostervezés szempontjából
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban.
Tudni lehetett, hogy Kirill rajta van a listán - mondja Xavier Bettel. Minden miniszterelnök tudhatta, hogy Kirill orosz pátriárka nincs rajta a szankciós listán - mondja Orbán Viktor.
Végre hivatalosan is elstartolt a nyár. Ennek már csak azért is örülünk, mert végre van időnk a kertben napozni, olvasni, vendégeket fogadni, megfelelő mennyiségű fényvédővel felszerelkezve pedig még aludni is tudunk. De mire lehet szükségünk egy tökéletes kert vagy terasz kialakításához? Mutatjuk! A kánikula ellen MaxCityEgy valamire való
Az utazási irodák katalógusai a távoli országok legszebb arcait mutatják, ám az egzotikus utazásoknak megvannak a maguk egészségügyi kockázatai is, például betegségeket terjesztő kórokozók, rovarok, élősködők.
Yacov Hadas-Handelsman szerint, habár a magyar politikában sok változás nem várható az új kormány összeálltával, személyi változások vannak, ezért neki meg kell ismernie „az új arcokat” is. A két ország között továbbra is jó kapcsolatokra számít, Novák Katalint pedig „régóta és jól ismeri,” és úgy látja, „nagyon ígéretesek a kilátások” vele kapcsol
Niedermüller Péter állítása és az igazság ugyanannyira tartozik össze, mint amennyire a környező országokban lakó magyarok hálásak lehetnek Trianonnak.
Az európai hajózási cégek „gúnyt űznek” az orosz olajembargóból, mivel az olajszállítmányok megduplázódtak – ezt állítja az Independent című brit lap tényfeltáró anyaga. A cikk főleg máltai, ciprusi és görög hajózási cégeket említ.
A Magyar PR Szövetség második alkalommal hirdette meg a PR Excellence Hungary Award elnevezésű szakmai díjat, amelyre több mint 70 pályázat érkezett. A 19 fős szakmai zsűri kiválasztotta a legígéretesebb kampányokat, amelyeket június 9-én egy nyilvános prezentációs eseményen hallgathatnak meg az érdeklődők. A legtöbb nevezés társadalmi kommunikáció
Hamarosan a Berlin rendelkezik majd a legnagyobb hagyományos hadsereggel az európai NATO-rendszerben. A "speciális alap" fő kedvezményezettjei a légierő és a haditengerészet. Káncz Csaba jegyzete
A dolgozók munkahelyi komfortérzetének csökkenése pszichológiai tüneteket is okozhat, ami kihatással lehet a közösségben uralkodó légkörre és a munkafolyamatokra is. A nyílt terű irodákban (open office) fokozottan jelen lehet az ebből fakadó frusztráció és elégedetlenség, ezért különösen fontos, hogy a munkáltatók a lehető leginkább ergonomikus mun
Egyes biztosítóknak a tavalyi nyereségük két-háromszorosára rúgó pótadót kell befizetniük idén és jövőre is – mutatják a Portfolio számításai. Méretéhez képest az Uniqa és az Union rosszul, a CIG Pannónia viszonylag jól járhat a sávos kialakítású pótadóval. Ha változatlan marad a szombat este kihirdetett rendelet, akkor eltűnik egyes biztosítások p