2022. június 7. kedd

jún. 7
13:48
Rábólintottak – Eldőlt, mikortól jönnek az egységes töltők az EU-ban (Infostart)
A laptopok töltőire kis haladékot adtak, de a mobiltelefonoknál tartani kell a határidőt.
jún. 7
13:48
ÁSZ: Az ipar digitalizációja – mérési dilemmák (ProfitLine)
A digitalizáció a társadalmi-gazdasági élet szerves része, előnyeit mindennapi életben is tapasztalhatjuk. A mesterséges intelligencián alapuló megoldásoknak köszönhetően jobb minőségű élelmiszer állítható elő kevesebb víz felhasználásával, az intelligens fűtő és hűtő rendszerek költségmegtakarítást eredményeznek, és a környezetet is sokkal kevésbé
jún. 7
13:48
Megérkezett a vágató infláció Magyarországra, de ez még nem a vége (Portfolio)
Az áprilisi 9,5 százalékról májusban szinte biztosan a lélektani 10 százalékos határ fölé emelkedett az infláció Magyarországon. Ez azonban még nem jelenti, hogy tetőzött volna az áremelkedési ütem, a következő hónapokban jó eséllyel láthatunk majd ebben az évezredben még nem tapasztalt inflációt. Az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy éves átlagban
jún. 7
13:48
Két év után újra mehetnek Japánba külföldi turisták, de csak bizonyos felételek mellett (444.hu)
A járvány miatt két éve bevezetett korlátozást oldják most fel, de csak fokozatosan.
jún. 7
13:48
A napszemüveg, amit idén minden trendi nőn látni fogsz - a fehér keretes darabok hódítanak (Femcafe)
A 2000-es évek legmenőbb napszemüvegjei, a fehér keretes napszemüvegek egyik pillanatról a másikra ellepték a boltok polcait - mi pedig nem ellenkezünk, mert nagyon menő ez a trend! Bemutatjuk nektek az idei nyár legmenőbb napszemüveg trendjét, a fehér keretes darabokat!
jún. 7
13:48
Itt az elfeledett film, amelyben Bud Spencer és Terence Hill először szerepeltek együtt – megnézhető magyar felirattal! (Promotions)
Nem volt benne bunyó, de óriási költségvetéssel készült.
jún. 7
13:48
A papírcsökkentéssel zöldít a Rossmann (MMonline)
Három év alatt összesen 85 százalékkal csökkentette nyomtatott magazinjának példányszámát a Rossmann Magyarország, amely így évi közel 1000 tonnával kevesebb papírt használ fel ezen a területen. A cég fenntarthatósági törekvései és az ügyfelek megváltozott igényei egy irányba hatottak, a vásárlók egyre inkább online és egyénre szabottan értesülnek
jún. 7
13:48
Majomhimlő: maszkot és további óvintézkedéseket ajánl az amerikai járványügy az utazóknak (Helló Magyar)
Ha valaki nagyobb útra készül, mindeképpen tanácsos elovasnia ezt a cikket, hiszen a majomhimlő terjedése miatt megemelték veszélyességi szintjét:
jún. 7
13:48
Csúnya az árfolyam, mikor érdemes eurót váltani a külföldi nyaraláshoz? (rtl.hu)
Elkezdődött a nyár, mindenki tervezi a hazai vagy külföldi utazását. A napokban azonban újra 390 forint körül mozog az euró árfolyama, de jártunk már 395-nél is. Mikor érdemes ilyen árfolyamváltozások mellett eurót váltanunk a nyaralásunkra, és mennyivel lesz drágább idén a külföldi nyaralás?
jún. 7
13:54
Magyarország segít a terrortámadásban érintett nigériai keresztény közösségnek (HírTV)
Egy katolikus templomban volt lövöldözés, amikor a hívők pünkösd vasárnapján összegyűltek.
jún. 7
13:54
Megérkezett a vágtató infláció Magyarországra, de ez még nem a vége (Portfolio)
Az áprilisi 9,5 százalékról májusban szinte biztosan a lélektani 10 százalékos határ fölé emelkedett az infláció Magyarországon. Ez azonban még nem jelenti, hogy tetőzött volna az áremelkedési ütem, a következő hónapokban jó eséllyel láthatunk majd ebben az évezredben még nem tapasztalt inflációt. Az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy éves átlagban
jún. 7
13:54
Videón, ahogy az ukránok a nyugati fegyverekkel gyakorlatoznak (Mandiner)
Új imázsvideóval jelentkeztek az ukránok.
jún. 7
13:54
Kolerajárvány veszélye fenyegeti Mariupolt, lezárták a várost (Nyugati Fény)
Karantén alá helyezték a várost.
jún. 7
13:56
Sztárperből sztárperbe: Brad Pitt beperelte Angelina Jolie-t (Mandiner)
Jolie eladta a részesedését közös szőlőbirtokukból egy orosz oligarchának. A volt férjének ez nem nyerte el a tetszését.
jún. 7
14:00
Varga Mihály szerint soha nem volt még olyan kiszámíthatatlan a környezet, mint most (Piac és Profit)
A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése.
jún. 7
14:00
Egy átlagos nap a parlamentben: Novák Előd brutálisan megtrollkodta Jakab Pétert, Varju Lászlótól a házelnök elvette a szót (Blikk)
Eseménydús két nap elé néznek hazánk parlamenti képviselői, ma többek között napirend előtt felszólalt Magyarország ukrán nemzetiségi szószólója is.
jún. 7
14:00
Rákosi Gyula: a magyar szív és az önbizalom miatt sikerült legyőzni Angliát (Infostart)
Hatvan év után tudta ismét legyőzni a magyar válogatott Angliát. Az 1962-es sikernek részese volt Rákosi Gyula, szerinte a mostani magyar csapat is szépen fejlődik.
jún. 7
14:00
Kovács Zoltán: Idióta, aki szerint futballmeccsre látogató gyerekeket lehet okolni politikai megnyilvánulásokért (444.hu)
Diszkriminációellenes szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy az elvileg zárt kapus meccsen is kifütyülik a térdelő játékosokat Budapesten. El a kezekkel a magyar gyerekektől - üzeni Menczer Tamás, a külügy államtitkára.
jún. 7
14:00
Fidesz: Politikai megnyilvánulás miatt nem lehet okolni a magyar gyerekeket (HírTV)
A magyar gyerekek egy józan észre épített jövőt jelentenek. Erről írt közösségi oldalán a Külügyminisztérium államtitkára, a szombati magyar-angol futballmeccs nyugati sajtóvisszhangjára reagálva.
jún. 7
14:00
Az elmúlt 10 év legjobb filmjei (Glamour)
Mindig élvezetes visszatekinteni az elmúlt évekre, felidézni a legszebb pillanatokat, és a kevésbé kellemesekből pedig igyekszünk okulni. Ezt időről időre jó megtenni. Pont ugyanígy vagyunk a filmekkel is.
jún. 7
14:00
Szijjártó Péter: Gyerekeket rasszistázni gyomorforgató (Mandiner)
„El a kezekkel a magyar gyerekektől” – üzente a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 7
14:06
Megvan a megállapodás: hamarosan jöhet a tisztességes európai minimálbér? (Menedzsment Fórum)
Megszületett a megállapodás az uniós intézmények között az európai minimálbérről.
jún. 7
14:06
Johnson túlélte a bizalmatlansági szavazást, nem lesz előrehozott választás (HírTV)
Nem foglalkozik az előrehozott választások gondolatával Boris Johnson - nyilatkozta a brit miniszterelnök.
jún. 7
14:06
Ha bosszankodott már amiatt, hogy minden elektronikus eszközéhez más töltő kell, van egy jó hírünk (ATV)
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban - közölte az uniós parlament kedden.
jún. 7
14:06
Ő Hegyi Barbara ritkán látott lánya: Rozi elbűvölő nővé cseperedett (Femcafe)
Hegyi Barbara nemcsak a szakmájában, hanem a magánéletében is sikeres. Egyetlen lánya, Rozi mostanra huszonéves nő lett, aki nagyon büszke arra, hogy édesanyja sikeres színésznőként keresi a kenyerét.
jún. 7
14:06
A DK nem támogatja Orbán fizetésemelését és a rendkívüli felhatalmazási törvényt (Nyugati Fény)
Kálmán Olga felháborítónak tartja az ötletet is.
jún. 7
14:06
Sok mindent megváltoztathat a Bitcoin életútjáról készült tanulmány (BitcoinBázis)
A legújabb tanulmányok szerint a Bitcoin életútja első két évében centralizált és jóval törékenyebb volt, mint azt eddig feltételezték. A
jún. 7
14:06
Videón, ahogy kitartóan követte a medve a férfit, csak egy módon tudta lerázni a vadállatot (rtl.hu)
Curtis Matwishyn bármit tett, folyamatosan jött utána a medve.
jún. 7
14:06
Abu Dhabiból próbáltak rengeteg cigarettát csempészni Magyarországra (rtl.hu)
A NAV 38,6 millió forint bírságot szabott ki.
jún. 7
14:12
A fenntarthatóságra fókuszáló Zöme Feszt programkavalkádja (Vital)
Az első Zöme feszten az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programok várják a...
jún. 7
14:12
Sértetlenül került elő a négyéves kisfiú két nap után a montanai vadonból (Infostart)
Pedig szakadt az eső és éjszaka nagyon lehűlt a levegő.
jún. 7
14:12
Elhunyt Horváth Péter, a controllingpápa, cégalapító, mecénás (ProfitLine)
A stuttgarti központú Horváth nemzetközi vezetési tanácsadó cég több mint 1000 munkatársa gyászolja cégalapítójukat, Horváth Pétert, a felügyelőbizottság tiszteletbeli elnökét. "Hirtelen halála teljesen váratlanul ért minket, és mindannyiunkat nagyon fájdalmasan érint" - mondta Helmut Ahr vezérigazgató. "Horváth Péterrel nemcsak egy jövőbemutató go
jún. 7
14:12
A szívritmuszavar diagnózisa (WebBeteg)
A szívritmuszavar diagnózisához elengedhetetlen, hogy az EKG akkor készüljön, amikor a ritmuszavar fennáll, tehát csak időszakosan jelentkező ritmuszavar igazolásáig hosszú idő telhet el. A szívritmuszavarok diagnózisának felállításához orvosa vizsgálhatja a hajlamosító betegségeket, illetve folyamatos monitorozást javasolhat az arrhythmiák kimutat
jún. 7
14:12
Varga Mihály bemutatta a 2023-as költségvetést (Portfolio)
A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése  mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden. A pénzügyminiszter a parlamentben átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.
jún. 7
14:12
A lakásárak jövőre akár már csökkenhetnek is (Bank360 blog)
Tavaly még 12,5 százalékkal nőttek a lakásárak és 30 százalékkal több adásvétel történt mint 2020-ban, idén viszont már könnyen lehet, hogy forgalomcsökkenést fogunk látni. A trendforduló egyre valószínűbb, és jövőre már az árak is csökkenhetnek.
jún. 7
14:12
Új szintre emelte az élelmiszermentést a Lidl (MMonline)
A Lidl Magyarország a törvényi szabályozással összhangban, de annál szélesebb körben folytatja élelmiszermentő tevékenységét. Az esetlegesen megmaradó, emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket önkéntes felajánlás keretében adja át meglévő karitatív partnerei számára. Az áruházlánc komplex adományozási programján keresztül a 2021-es gazdasági év
jún. 7
14:12
Medvegyev: Gyűlölöm őket, szemetek, halált akarnak nekünk (Mandiner)
Az orosz biztonsági tanács elnöke a Telegramon fakadt ki.
jún. 7
14:12
A Vámpírnaplók színésznője szinte elalélt az F1-es autóktól (Racing)
A Vámpírnaplók című sorozat sztárja, a bolgár származású kanadai, Nina Dobrev elámult, mikor a Monacói Nagydíjon először meglátta a Forma-1-es autók száguldását. A Monacói Nagydíj jellegzetessége, hogy a sztárvilág is bőségesen képviselteti magát az eseményen. Így tett idén a színnő és párja, a háromszoros olimpiai bajnok snowboardos, Shaun White i
jún. 7
14:14
Novák Katalin: Akkor van értelme klímavédelemről beszélni, ha van következő nemzedék (Mandiner)
Novák Katalin és Milos Zeman közös sajtótájékoztatót tartott, a fő téma a két ország együttműködése, a V4, az ukrajnai háború és a családpolitika voltak.
jún. 7
14:18
Szijjártó Péter: Magyarország és Banglades erősíti a nukleáris energetikai együttműködést (Infostart)
Magyarország és Banglades erősíti együttműködését a nukleáris energia területén, ugyanis az utóbbi időben világossá vált, hogy a biztonság garantálásához a lehető legnagyobb mértékű energetikai önellátásra van szükség - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 7
14:18
Merre mozoghatnak következő hetekben a globális részvénypiacok? (Portfolio)
Az utóbbi napokban rengeteget hoztak vissza a részvénytőzsdék a tavasz nagy esései után. Azonban még ezen emelkedés után is fel kell tennie a piaci szereplőknek a kérdést: vajon ez csak egy technikai korrekció, vagy esetleg már láttuk is a csökkenő trend alját? A chartok segítségével erre a kérdésre keressük a választ.
jún. 7
14:18
Varga Mihály: A jövő évi költségvetéstervezet, gondoskodik a magyar családok biztonságáról (ATV)
A jövő évi költségvetés "világos célja" a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése; a kormány olyan törvénytervezetet készített, amely megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden. Az MTI beszámolója
jún. 7
14:18
Valódi, a Holdról hozott talajban termesztettek növényeket (Agroinform)
Ez azt jelenti, hogy a Föld kísérője alkalmas lehet a növényi élet fogadására. Jöhetnek a Holdvárosok, ennivaló lesz.
jún. 7
14:18
Bizalmatlansági indítvány jöhet Ursula von der Leyen ellen (Demokrata)
A bizottság nemrégiben jóváhagyta a 36 milliárdos lengyel helyreállítási tervet.
jún. 7
14:18
Szijjártó örül, hogy Boris Johnson maradt a brit kormányfő (Mandiner)
„Tudom, hogy milyen tisztelettel közelít Magyarország felé, tudom, hogy külügyminiszterként mennyit dolgozott azért, hogy a magyar-brit kapcsolatok fejlődjenek” – emelte ki a külügyminiszter.
jún. 7
14:18
Elhunyt a magyar kontrollingpápa (Forbes)
Megírta a kontrolling egyik alapművét, volt vendégelőadó a Columbián és Németország egyik legnagyobb tanácsadó cégét építette fel. A forradalom miatt menekült el, de sosem feledkezett meg Magyarországról.
jún. 7
14:18
Több mint kétszáz településen irtják a szúnyogokat a héten (Magyar Mezőgazdaság)
Országszerte több mint kétszáz településén irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.
jún. 7
14:20
Sikeres lehet-e a megállapodás az ukrán gabona szállításáról? Óriási a tét! (Agroinform)
Törökország és Oroszország előzetes megállapodást kötött, az ukrán külügyminiszter azonban nem bízik abban, hogy sikeres lehet az akció.
jún. 7
14:24
Milyen típusú ételeket ne párosítsunk egymással, hogy ne hízzunk? (Vital)
RTL REGGELI csütörtöki egészségrovat Interjú Tihor-Herczeg Kyra kutató-fejlesztő, táplálkozástudományi szakértő és anti-aging endokrinológussal
jún. 7
14:24
Már a német kikötők előtt is torlódnak a konténerhajók (Portfolio)
A koronavírus-járvány kezdete óta első alkalommal az Északi-tengert is elérte a konténeres tengeri fuvarozásban kialakult késés és torlódás.

Keresés