A szektor felépülését elodázta a háború, illetve a háborús veszélyhelyzet meghirdetése, aminek hatására elbizonytalanodtak a Budapestre készülő külföldi nagyrendezvények szervezői.
Az idei MTV Movie & TV Awardson egészen különleges meglepetéssel szolgált a Lionsgate az Az éhezők viadala rajongóinak, megérkezett ugyanis a franchise előzményfilmjének, a The Ballad of Songbirds and Snakes beharongozója.
A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma reggel azonban jobb volt a hangulat az ázsiai részvénypiacokon, és így végül az európai tőzsdék is inkább emelkedéssel nyitottak.
Kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Mol a Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatra - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján
Marco Rossi szövetségi kapitány elmondása szerint nem lesz sok változás a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában az Olaszország elleni keddi Nemzetek Ligája-mérkőzésen az angolokkal szemben 1-0-ra megnyert szombati találkozóhoz képest. Az olasz edző a hétfő délelőtt Telkiben megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az utolsó edzést követő
Minden korban alapvető kérdés, hogy Európa miként viszonyul Oroszországhoz, a jövőben ez minden korábbinál fontosabb probléma lesz. Schmidt Máriával beszélgettünk.
Mérséklődött a kínai szolgáltatóipar teljesítményének zsugorodása májusban, ám a szektorban működő vállalatokra továbbra is erőteljes, negatív hatást gyakoroltak a koronavírus-járvány aktuális hullámának megfékezésére alkalmazott korlátozások.
Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertőződtek meg majomhimlővel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.
Nem hagyta szó nélkül Németh Szilárd Karácsony Gergely vasárnapi bírálatát a rezsicsökkentésről. A rezsibiztossá kinevezett politikus szerint a főpolgármester „a magyar családokkal szemben a multik és Brüsszel érdekeinek kiszolgálója”.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke makacs dolognak tartja, hogy egyes csapatok a költségplafonnal kapcsolatos engedmények ellen vannak. Szerinte az egész Forma-1-nek hátrányos lenne, ha máshogy kellene megoldaniuk az inflációval kapcsolatos problémákat. Miközben a pályán a Ferrari és a Red Bull küzd az idei világbajnoki címekért, a háttérben egy k
A Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP) feltételein változtat a Magyar Államkincstár 2022. június 9-étől. Mérséklik az állampapírra fizetett kamatprémium nagyságát, vagyis csökken a konstrukción elérhető hozam – tette közzé a Bankmonitor.
A német autógyár a hétvége folyamán közölte: minden tulajdonossal felveszik a kapcsolatot, mert az autók fékrendszerét „előrehaladott korrózió“ érintheti. A probléma összesen 993 ezer autót érint, ebből 70 ezer Németországban fut.
A napokban mozikba kerülő Jurassic World legújabb részének főszereplői Chris Pratt és Bryce Dallas Howard meséltek nekünk a filmmel kapcsolatos élményeikrő Los Angelesben. A film június 7-től látható a magyar mozikban.
A székelyföldi Sepsiszentgyörgyön, a város főterén gyermekrajz-kiállítás idézi fel a Gidófalván született honvéd tábornok és térképész, Czetz János emlékét.
Az energiafogyasztás és a költségcsökkentés nem csak a fenntarthatóság, hanem a növekvő energiaárak miatt is fókuszba került az utóbbi időben. Az egyik hatékony – ökológiailag is jó megoldás – az úgynevezett hővisszanyerés, hiszen miért engedjük ki a hőt a levegőbe, ha fel is használhatjuk? Bemutatjuk az Almeva cégcsoportot. A hulladékhő felhasznál
Nem titok, hogy rengeteg művész küzd mentális betegségekkel, sokszor pedig abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy a mentális betegségek csupán a modern kor "gyengeségei". Pedig a valóság nem is állhatna ennél távolabb.
Ha igaz a hír, II. Erzsébet és Paddington egyaránt imádja a lekváros kenyeret. A királynő trónra lépésének 70. évfordulójára készült szkeccsből végre megtudtuk, mit rejt a kis fekete táska. A királynő nem először bizonyítja, hogy van humorérzéke. Tíz évvel ezelőtt a londoni olimpia megnyitójára érkezett leghíresebb titkosügynöke, James Bond t
A Szabó család harmadik generációjának képviselője, Máté, a cégvezető fogad az új létesítményben. Már az első benyomásom is kifejezetten pozitív: az épület előtt kényelmesen elfér tíz autó, a hátsó parkolóban pedig további harminc. Az új Karosszéria Centrum földszinti ügyfélfogadó terme belvárosi irodaházra hasonlít, pedig a XVI. kerületi Újszász u
Az oknyomozó újságírás változatos műfaj. Lehet, hogy valaki napokig bogarássza a cégbírósági adatokat, pénzügyi beszámolókat, hogy aztán összeálljon a teljes kép. Gyakori, hogy egy cikkhez titkos találkozókon vesz részt az újságíró, hogy tippeket és információkat gyűjtsön, és egészen komoly üldözésekre, bujkálásokra is fel kell készülni. Van úgy, h
2016 óta először fordult elő, hogy ezernél kevesebb gyereket fogadtak örökbe Magyarországon, miközben tovább emelkedett a gyermekotthonokban élők száma – hívta fel a figyelmet az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója, aki szerint – az örökbeadás erősítése mellett – a nevelőszülői hálózat fejlesztésére is nagy szükség lenne.
Nagy-Britannia is szállít az eddigieknél nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védelem erősítésére - jelentette be hétfőn Ben Wallace brit védelmi miniszter.