2022. június 30. csütörtök

jún. 30
8:48
Nem hagyja annyiban a magukra hagyott utasok reptéri éjszakáztatását a közlekedési hatóság (ProfitLine)
Vasárnapról hétfőre virradóra számos utas nem kapta meg sem a csomagjait, sem bármiféle segítséget vagy felvilágosítást arról, hogy juthat hozzá a saját tulajdonához a budapesti légikikötőben; a Technológiai és Ipari Minisztériumban (TIM) működő közlekedési hatóság két különálló eljárásban vizsgálja az összes szóba jöhető érintett felelősségét a tö
jún. 30
8:48
Minden drágul, a H&M; is tovább emeli az árait (Portfolio)
Folyamatosan emelkednek a szállítási és a nyersanyagköltségek, emiatt a H&M már az idei első félévben is áremelést hajtott végre, és ez a második félévben sem lesz másként, a cég vezérigazgatója szerint további áremelések várhatók, de annak mértéke piaconként eltérő lesz.
jún. 30
8:48
Ha nem változtat gyorsan a kormány, holnap már nem lehet élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával (ATV)
Már csak holnapig lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni a boltokban. Mint ismeretes, a kormány február elsejétől tette elérhetővé ezt a lehetőséget.
jún. 30
8:48
Egyedül a pápa nyomja le békepártiságban Orbán Viktort, senki más az égadta világon (444.hu)
A Nézőpont Intézet kikutatta.
jún. 30
8:48
Frissen ébredt csütörtökön a forint (vg.hu)
.
jún. 30
8:48
„Féltem vagy örültem, mikor életben maradtam? Nem tudom” – Sztehlo Gábor megmenekülésének története (Könyves Magazin)
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 2000 zsidó származású embert, köztük 1600 gyermeket mentett meg a vészkorszak alatt, majd több száz gyereknek adott otthont az általa alapított Pax gyermekotthonban, ahol az egymást váltó diktatúrák árnyékában létrejött és 1950-ig működött a magyar történelem talán egyik legnagyobb pedagógiai bravúrja, a Gaudiopoli
jún. 30
8:48
Aggódik feleségéért Deák Bill Gyula: Marika fulladozik a melegben (BorsOnline)
A magyar zenészlegenda és felesége, Marika megszenvedték az elmúlt két évet. A jóban után a rosszban is kitartanak egymás mellett, hiszen páratlan szeretet tartja őket össze: az asszony rákbetegsége mellett a jelen hőségében is, melyben Marika sajnos egyenesen fulladozik.
jún. 30
8:48
Hőség – Első-, másod- és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben (SzMo)
Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legmagasabb fokú figyelmeztetés van érvényben. Itt a 29 Celsius-fokot is meghaladhatja a napi középhőmérséklet.
jún. 30
8:50
Varga Judit szerint ideológiai őrületek ejtették rabul az Európai Uniót (444.hu)
Az igazságügyi miniszter szerint a magyar kormány képes különbséget tenni aközött, hogy gázzal vagy ideológiával lehet-e fűteni.
jún. 30
8:50
Curtis újra szingli, szakított kosárlabdázó barátnőjével (BorsOnline)
Dominikai nyaralásukon történhetett valami.
jún. 30
8:54
Váratlan bejelentés, Curtis és Judit szakítottak (Metropol)
Úgy tűnik, már nem alkot egy párt az énekes és kosárlabdázó szerelme.
jún. 30
8:54
Ellenőrzik a Boeing ellenőreit a tragikus balesetek után (Portfolio)
Az amerikai közlekedési minisztérium megkezdte annak az átvilágítását, hogy a szövetségi légügyi hivatal (FAA) miként felügyelte a Boeing 737-es és Boeing 787-es repülőgépek gyártását.
jún. 30
8:54
Zivatarok kísérik a csütörtöki kánikulát: embertelen hőségre, erős szélre kell készülni (Pénzcentrum)
Ma is a 40 fokot megközelítő hőség lehet majd, de még az ország legszerencsésebb részein sem ússzuk meg 33 fok alatt - írja az OMSZ.
jún. 30
8:54
Emelték a tétet, ez a Barca utolsó ajánlata Lewandowskiért (Igényesférfi.hu)
Robert Lewandowski 2014-ben igazolt a Bayern München csapatához. 375 tétmeccsen szerzett 344 góljával és nyolc megnyert bajnoksággal pedig tulajdonképpen mindent elért, amit csak lehetett.
jún. 30
8:54
A 10 legjobb társnövény az uborka számára (Agrofórum)
Szeretné elősegíteni az uborkapalántái növekedését? Mutatunk hozzá az tíz társnövényt!
jún. 30
8:54
2perc tudomány: Egy egyszerű trükk és olvasni tudsz egy ember elméjében (Promotions)
A pszichológia mindent átsző, hatással van az egész életünkre. Ez befolyásolja döntéseinket, viselkedésünket. De csak kevesen veszik észre irányító erejét. Ha saját javadra akarod fordítani a pszichológiát, akkor meg kell értened, hogyan használhatod ki
jún. 30
8:54
Néhány nap alatt egymillió évet öregedett Lucy (Mínuszos)
Az eddig véltnél egymillió évvel öregebbek, tehát 3,4-3,6 millió évesek azok a korai emberi ősöktől származó fosszíliák, amelyeket egy dél-afrikai barlangban találtak. A CNN online kiadásában ismertetett tanulmány új fénybe állítja az emberiség korai történetét. Az új időpont megdönti azt a sokáig uralkodó elképzelést, hogy a dél-afrikai Australopi
jún. 30
8:54
Már nincs kómában a terézvárosi házomlásban megsérült balerina (Mandiner)
A fiatal táncművész felépüléséért a Budapesti Operettszínház imaláncot is indított.
jún. 30
8:54
Öt magyar közlekedésfejlesztési projekt kap uniós támogatást (Autószektor)
A közlemény szerint a brüsszeli testület 135 közlekedési infrastrukturális projektet választott ki Európa-szerte támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF), azaz a közlekedési infrastruktúrába irányuló stratégiai beruházások finanszírozására szolgáló uniós eszköz keretéből. A finanszírozási keret az uniós országokban megvalósuló, a
jún. 30
8:57
Varga Judit beszólt Brüsszelnek - de még az is lehet, hogy lesz megegyezés (Menedzsment Fórum)
Varga Judit igazásgügyminiszter nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a tárgyalóasztalnál együttműködjön Magyarország és az EU, és végül mindenki megtalálja a maga számítását.
jún. 30
8:57
Újabb nemzetközi elismerés a magyar adósságkezelésért (Infostart)
Magyarország első helyen végzett a GlobalCapital Bond Awards díján – közölte Varga Mihály csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
jún. 30
9:00
A fertőzöttek száma több mint 546,36 millió, a halálos áldozatoké 6,334 millió a világon (Adózóna)
A világon 546 359 691 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 334 287 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
jún. 30
9:00
Rágcsálóürülék, patkányok, penészes szalámi – gyomorforgató állapotokat találtak a Nébih ellenőrei (ATV)
Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
jún. 30
9:00
Símaszkos férfi a balatoni apartmanban: Rémálommá vált a nyaralás (Ripost)
A nyári élményekre sokáig emlékszünk. Nem mindig a jókra.
jún. 30
9:00
Rossz napot zártak csütörtökön az ázsiai piacok (vg.hu)
.
jún. 30
9:00
A Balatontól a Bodrogközig – 5 gyerekkönyv a legmelegebb nyári napokra (Könyves Magazin)
A nyár egyik legforróbb napján utazós, nyaralós, csobbanós gyerekkönyveket kutattunk fel a friss megjelenések közül. Az összeállításban a kicsiktől haladunk a nagyobbak felé.
jún. 30
9:00
Friss: ilyen állapotban van a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina (Life)
Ahogy mi is megírtuk, leomlott egy épület a budapesti Jókai utcában. Négy ember sérült meg, a legsúlyosabban a Budapesti Operettszínház táncművésznője. Most sokak szerint valóságos csoda történt, a táncoslány állapota javulásnak indult.
jún. 30
9:00
Két napja maradt azoknak, akik élelmiszert vennének SZÉP-kártyával (Forbes)
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert venne SZÉP-kártyára a boltokban. Pénteken lejár a határidő, hacsak nem hosszabbítja meg a kormány az utolsó pillanatban.
jún. 30
9:00
Nem indul újra a választásokon a leköszönő izraeli kormányfő (Magyar Nemzet)
Naftali Bennett pártjának vezetéséről is lemondott.
jún. 30
9:02
Ürülékkel teli és patkányoktól hemzsegő hústermelő helyet függesztette fel a Nébih (vg.hu)
Hatvannyolc ismeretlen eredetű sertés mellett koszt, penészt és patkányokat is láttak a helyszínen.
jún. 30
9:03
Ma és holnap megrohamozhatják a boltokat a magyarok (Piac és Profit)
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
jún. 30
9:06
Ellopták az OpenSea felhasználók email címeit (Kripto Akadémia)
Figyelmeztetést tett közzé a legnagyobb NFT piactérnek számító OpenSea. An employee of our email vendor, https://t.co/6vM4WAcJal, misused their employee access to download & share email addresses with an unauthorized external party. Email addresses provided to OpenSea by users or newsletter subscribers were impacted.https://t.co/Osb6qqkqZZ — OpenSe
jún. 30
9:06
Sikeres adósságkezelésért kapott ismét elismerést Magyarország (ATV)
Magyarország első helyen végzett a GlobalCapital Bond Awards díján. Egy héten belül ez a második nemzetközi elismerés a sikeres adósságkezelésért - írta a pénzügyminiszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
jún. 30
9:06
Varga Mihály: Újabb nemzetközi elismerést kapott Magyarország (BorsOnline)
Egy héten belül a második nemzetközi elismerést kapja Magyarország a sikeres adósságkezelésért.
jún. 30
9:06
Így változik jövőre az adózás (MMonline)
Magyarország Kormánya benyújtotta az Országgyűlés elé a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatát, amelyben 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végéig 73,8 százalékig csökkenő államadóssági ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel. Természetesen a javaslat az elfogadásig még több ponton is módosulhat, ám az irányv
jún. 30
9:06
Totális pénzkidobás: A rezsicsökkentés kétszerese ment el olyan autópályákra, amiket szinte senki sem használ (Nyugati Fény)
Valaki biztos jól járt.
jún. 30
9:06
Fidesz Budapest: Támogatjuk a sportot, de nem a budapestiek kárára! (Mandiner)
Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes visszahozná a bukott Demszky-féle városvezetés gyakorlatát.
jún. 30
9:08
A Was wollen wir trinken-re szól a Panzerhaubitze Ukrajnában (Mandiner)
A háborúban álló ország 12 önjáró tarackot kapott Németországtól és Hollandiától.
jún. 30
9:09
Kiadták az újabb riasztást ma: Brutális az időjárás, embertelen lesz ezekben a megyékben (Blikk)
Nagyon komoly.
jún. 30
9:12
Új buszsáv az M3-ason Budapest felé (Infostart)
A Nemzeti Közlekedési Központ javaslata nyomán egy új, körülbelül 300 méter hosszú buszsáv segíti a Volánbusz járatait mostantól a Szilas pihenőnél – közölte csütörtök reggeli Facebook-posztjában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára.
jún. 30
9:12
Ki veszi meg az olcsó orosz szenet? Hát persze, hogy Kína (Portfolio)
Az S&P Global Market Intelligence legfrissebb adatai szerint Oroszország Kínába irányuló szénszállításai annak ellenére emelkedtek, hogy a Kínába irányuló teljes export csökkent, írja a CNBC.
jún. 30
9:12
Hírszerzés: Putyin nem áll le, még mindig el akarja foglalni Ukrajna nagy részét (vg.hu)
Az amerikai vezetés szerint még nagyon sokáig eltarthat a háború, mert Oroszország csak nagyon lassan foglal el új területeket.
jún. 30
9:12
Újabb medencés baleset történt, 4 éves kislány életéért küzdenek (BorsOnline)
A 4 éves kislányt eszméletlen állapotban húzták ki egy nyaraló medencéjéből.
jún. 30
9:12
A Red Bull revansot venne a tavalyi Brit Nagydíjért (Racing)
A Red Bull egy győzelemmel vágna vissza a tavalyi Brit Nagydíjért. A 2021-es szezon történetében a silverstone-i verseny fordulópontként jellemezhető. Lewis Hamilton ugyanis az első körökben a hollanddal csatázott az első helyért. A rövidebbet a 24 éves fiatal húzta, mivel a gumifalba csapódott. Rutinellenőrzés céljából kórházba szállították Versta
jún. 30
9:12
Blikk: Mazsit meghallgatta a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban (rtl.hu)
Többször is meghallgatták már, dílertablót is végig kellett lapozgatnia.
jún. 30
9:14
Új kriptopiaci szabályozás készül az EU-ban, fontos kérdésekben dönthetnek (Portfolio)
Az Európai Unió csütörtökön igyekszik megállapodni a kriptoeszközök szabályozásáról, mivel a bitcoin árfolyamának esése nyomást gyakorol a hatóságokra az ágazat megfékezése érdekében - írja a Reuters.
jún. 30
9:16
Powell: Lehet, hogy fájni fog az infláció elleni harc (Portfolio)
A Federal Reserve már többször jelezte, hogy meg akarja állítani az áremelkedés ütemét, miközben megőrzi az alacsony munkanélküliséget, szerdán azonban Jerome Powell elnök azt mondta, hogy a jegybank nem tudja garantálni ezt a kimenetelt - írja a Yahoo Finance.
jún. 30
9:18
A Magyar Nemzeti Bank kriptopénz stratégiája – ma este a Discordon! (Kripto Akadémia)
A mai napon 20:00-kor ismét Kripto Akadémia Online Meetup, ahol vendégünk Szombati Anikó lesz, aki a Magyar Nemzeti Bank Chief Digital Officere. A TÉMÁNK A Magyar nemzeti Bank KONCEPCIÓJA A KRIPTOPÉNZEK VILÁGA KAPCSÁN, STRATÉgIájA, TERVEi és ELKÉPZELÉSEi. A beszélgetés után egy kérdezz-felelek keretében kérdezhetsz is az MNB digitalizációjáért és a
jún. 30
9:18
Fontos változás élesedhet a háziorvosi rendelőkben: erről minden betegnek tudnia kell (Pénzcentrum)
Az államhoz kerülhet a háziorvosi praxisjogok kezelése és a szakrendelők fenntartása is - írja a Népszava. Az államosítással régóta húzódó problémának szándékoznak véget vetni.
jún. 30
9:18
Itt az MNB újabb döntése, de már nem tudott meglepetést okozni (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75%-ra emelte az irányadó egyhetes betéti kamatot az MNB, így az összeolvad az alapkamattal. A következő időszakban a két kamatszint havonta egyszer párhuzamosan emelkedhet, ha a piaci körülmények nem indokolnak rendkívüli lépést.

Keresés