Hat éve már, hogy elhunyt a legendás színész, most egy 46 éves nő állítása kavarja fel az állóvizet. Carlotta perre készül, és állítása szerint bizonyítani tudja, Carlo Pedersoli az apja.
Az egész országot sokként érte Berki Krisztián halála. A celeb vérében kábítószert találtak, azonban eddig nem lehetett tudni, pontosan mi okozta a tragédiát.
A múlt héten az olaj ára 125 dollárról 110 dollárra esett, ami március óta a legnagyobb esés. Az év során háromszorosára megnőtt amerikai földgáz ára is két hét alatt a harmadával esett vissza. Európában azért más a helyzet, mert a Gazprom korlátozza az ellátást. Ám az ár-rally nem hasonlítható össze azzal, ami 2021 telén és 2022 tavaszán történt.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
George Simion AUR-elnök társaságában Jourová személy meglátogatta az úzvölgyi katonatemetőt, ahol jogegyenlőségi alapon megkoszorúzta az összes hős sírját.
A Paprika Studios 15 éves. Kelet-Közép-Európa legnagyobb televíziós műsorgyártója június 28-án születésnapi partyn ünnepelte az alapítás óta eltelt időszak sikereit. Az ünnepi eseményen a hazai, valamint a nemzetközi média- és televíziós szakma képviseltette magát, 17 ország közel 150 szakembere fogadta el a meghívást és ünnepelt együtt a jubiláló
Közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést - tájékoztatta a hírközlési hatóság kedden az MTI-t.
Egy nyugdíjas is nyugodtan rabolhat bankot. Sőt, egy nyugdíjas sokkal nyugodtabban rabol bankot, mint a pánikra és izgalomra hajlamos fiatalok. Tarts te is a Vén rókákkal július 9-én 20:05-kor az RTL Klubon!
Egy napon élte át a borzalmat és a barátság csodáját Csocsesz. Az út szélén robbant le kocsija, egy kollégája pedig cserben hagyta. Szerencsére ennek ellenére volt, aki a segítségére sietett.
Újra elvegyülthetsz a varázslók között, azonban most nem Harry Potter, hanem Göthe Salmander oldalán. Július 3-án 20:05-kor jön a Legendás állatok és megfigyelésük az RTL Klubon!
Az almamoly rajzása folyamatos, csonthéjasokban egyre több helyen megjelenik a blumeriellás levélfoltosság. Az Agroinform.hu 2022. évi 26. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Feloszlatta magát az izraeli parlament, a kneszet, november elsejére írták ki a parlamenti választásokat az országban - jelentette a helyi média csütörtökön.
A tartós kánikula okozta szárazság és az ebből adódó, fokozott tűzkockázat miatt június 30-tól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A vámpírok át akarják venni az uralmat a Földön, azonban Penge és társai mindent megtesznek, hoyg ezt megakadályozhassák. A filmsorozat első része július 4-én 21:00-kor jön a Film+ műsorán.
Legutoljára az eljegyzésükkor írt számot feleségének Pribelszki Norbi – most Maja szülinapja alkalmából ismét meglepte szerelmét egy szívhez szóló szerzeménnyel, „Nem akarok mást” címmel. Norbiék egyébként már három éve házasok, és nagyon szeretnének babát is, de egyelőre még nem sikerült nekik. Viszont nem görcsölnek rá, azt mondják, jönni fog maj
30 év után újra ringbe szállnak az ellenségek. Ne maradj le a hétvége legnagyobb bunyójáról: a Kiütés című film szombaton 20:05-kor kezdődik az RTL Klubon.
Egyre súlyosbodik a humanitárius válság Európa keleti csücskében, hiszen tovább gyűrűzik a február vége óta tartó orosz-ukrán háború. A fegyveres konfliktus miatt több ezren kényszerülnek elhagyni az otthonukat, hogy mindent hátrahagyva békében nevelhessék fel gyermekeiket.
Nincsenek rossz érzései Max Verstappennek a tavalyi Brit Nagydíjon történtek miatt most, hogy a Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén újra Silverstone-ban vendégeskedik.
A vezető jegybankárok mindegyike (Christine Lagarde, Jerome Powell és Andrew Bailey is) a monetáris politikai fordulatot hangsúlyozta az EKB portugáliai forumán.
2015 óta szinte folyamatosan emelkednek az albérletárak. Jelenleg éves összevetésben országosan 20,8 százalékkal, Budapesten 21-gyel emelkedtek az albérleti díjak. Átlagosan ma egy albérlet a fővárosban havonta 190 ezer forintba kerül, de a második kerületben az átlagos albérletár 330 ezer forintra rúg.
A fordulat jeleit mutatja csütörtökön a forint, hiszen 394 alatt kifulladt a menetelése azok után, hogy az MNB kedden meglepetésre összeolvasztotta az alapkamatot és az irányadó rátát.
A Juventus sportigazgatója, Maurizio Arrivabene megerősítette a pletykákat, miszerint Matthijs de Ligt, a klub holland válogatott hátvédje jelezte távozási szándékát és konkrét ajánlata is van már.
A legtöbben tisztában vannak a nem jogtiszta szoftverek használatának veszélyeivel, ennek ellenére a felhasználók 30%-a még mindig nem megbízható forrásból származó programokat részesít előnyben – derül ki a Microsoft Magyarország megrendelésére készült felmérésből.Ma már életünk jelentős részét online környezetben töltjük, számítógépen dolgozunk,
25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy nem igazán tudok írni. Hónapokig semmi nem jelent meg azok közül