Egyetlen befektetési terület sem vonhatja ki magát a vágtató inflációs környezet hatásai alól, ám mindeddig egyes ingatlanalapok válság- és inflációállónak bizonyultak és a hosszú távú hozamkilátások sem romlottak – mondta Bogár Roland, a Diófa Alapkezelő ingatlan-befektetési igazgatója. A szakértő azt is kiemelte, hogy a bizonytalan árazási környe
Arról értesítette a patikákat az Essity Hungary, hogy 2022. július 1-től a TENA Slip hagyományos nadrágpelenkák lekerülnek a NEAK támogatási listáról. Közlésük szerint a COVID világjárvány és a jelenlegi ukrajnai háború következményeként fő alapanyagaik, valamint az energia- és logisztikai költségek az elmúlt 18 hónap során jelentős áremelkedésen m
A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset. Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett. Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők n
Elhúzódó kivizsgálásra kell számítaniuk azoknak, akiknek bármilyen káruk származott a Jókai utcai házomláskor, mondta el az ATV Híradónak a MABISZ kommunikációs vezetője. Hozzátette azt is, hogy akinek az autóján nem volt casco, annak a kötelező biztosítása ilyen esetben nem nyújt fedezetet. A házomlás gépjárműkárosultjai azt tervezik, hogy közös e
Elengedhetetlen a kormány stratégiai megállapodásait a jövőben egy új körre kiterjeszteni: az egyetemekre és a köréjük szerveződő vállalkozásokra, beleértve a startupokat is.
A tudósok már régen megállapították, hogy a polipok okosabbak, mint az átlagos gerinctelenek, de egy új felfedezés szerint ennek van egy különös oka is: az emberi aggyal való sajátos molekuláris hasonlóság.
Egykor botrányairól vált hírhedtté, ma már kifordult korunk legjobb szatíráit szállítja epizódjaiban a hamarosan 25 éves South Park: a sorozat még ma sem fogja be a saját száját, és Matt Stone és Trey Parker még mindig jobban utálja a liberálisokat, mint a konzervatívokat.
„Luca beszéde ezt mondta nekem, ebben a nagyon érzékeny állapotomban, amikor a szeretetem próbatétele az elengedés, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz. A világ lehet bármilyen vacak hely néha, a gyerek rendben lesz” – amikor a gyerekjogi szakember nem gyerekjogi szakember, hanem anya. Aki épp elengedésben van. Dr. Gyurkó Szilvi csodálatos írását
Bemutatták szerdán Budapesten az Érték vagy! program következő elemét, egy művészi fotóalbumot, amely a megváltozott munkaképességű emberek munkáját egy egyedi nézőpontból mutatja be.
A köztársasági elnök újra agresszornak nevezte Oroszországot, a Szépművészeti Múzeumban a Matisse-kiállítás megnyitóján, és hangsúlyozta: mi a békét akarjuk megnyerni. “Oroszország háborúja brutális fizikai agresszió, de az oroszok kollektív bűnösségének vádját ez nem igazolja” - jelentette ki Novák Katalin.
Különköltözött Molnár Gusztáv és felesége, Fazekas Vivien. A fiatal feleség elárulta, miért döntöttek így, és arról is beszélt, hogy van most a színész.
Nyilvánosságra került számos felvétel az incidensről, s látható, ahogyan a hatóságok brutálisan léptek fel a kétezer migránssal szemben, akik erőszakkal próbáltak bejutni Melillába.
Az újságíró állítja, ma Magyarországon a múlt építése zajlik, hogy egy autoriter, dinasztikus hatalom jöhessen létre, „még ha a hierarchiát a félelem is tartja össze.”
„Eddig tartott, hogy a cimboráitokkal össze-vissza handabandáztok következmények nélkül” – feljelentéssel fenyegette meg az államtitkárt a színész-aktivista.
Ahogy az online szerencsejáték egyre népszerűbbé válik az internetezők körében, úgy jelennek meg az újabbnál újabb játékkategóriák a netes kaszinók felületén. Aki már a kezdetekben regisztrált egy online kaszinó felületén, bizonyára emlékszik rá, hogy a korai platformokon csak kezdetleges, kétdimenziós nyerőgépek és néhány asztali játék szerepelt a
Noé bárkájához hasonlította cégcsoportját Semsei Rudolf, a Budapest Party Service és a fővárosban több helyen megtalálható VakVarjú tulajdonosa, hiszen sok embert hátra kellett hagyni ahhoz, hogy túléljék a koronavírus időszakát. Az éttermi árak elérték a fogyasztói ingerküszöb tetejét, a költségek pedig folyamatosan növekednek.
A tartós kánikula okozta szárazság és az ebből adódó, fokozott tűzkockázat miatt június 30-tól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A NATO hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzon a szövetséghez. A kétnapos madridi NATO-csúcson az amerikai elnök bejelentette: több fegyvert és katonát küld Európába az orosz fenyegetés miatt. A NATO bemutatta új stratégiai koncepcióját is, amely Oroszországot a szövetségeseket fenyegető legjelentősebb és legközvetle
Növekedési gátat jelentenek a magyar cégeknek a nemfizető ügyfelek és a hiteltartozások – derül ki az Intrum 2022-es reprezentatív Európai Fizetési Jelentéséből.
A szerbek többsége elutasítaná az Európai Uniós tagságot - derül ki egy friss felmérésből, amelynek érdekessége továbbá, hogy a szomszédos ország lakossága mit gondol Vlagyimir Putyin orosz elnökről.
A Hatoslottó történetének ötödik leghosszabb halmozódási időszaka 1,88 milliárd forintot hozhat egyedüli nyertesének a vasárnapi sorsoláson. A játékkedv továbbra sem csökken: a 18. héten 10 százalékkal nőtt az eladott szelvények száma a legutóbbi, február 20-án kihúzott jackpot óta, így már közel 32 millió alapjátékot adtak fel a játékosok - közölt
Egy 17 éves lányt keres a Dunában a rendőrség. Három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és a 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de nővérük már nem.
Az újabb NATO-erők kelet-európai telepítése kompenzáló intézkedéseket eredményez majd Oroszország részéről, Moszkva pedig rendelkezik azokkal a képességekkel és erőforrásokkal, amelyekkel garantálhatja saját biztonságát – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak Moszkvában.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, tragikus körülmények között életét vesztette a Vészhelyzet sztárja, Mary Mara. Most friss információkat közölt a rendőrség.
Kína szerdán azzal vádolta meg a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) országait, hogy „megosztottságot szítanak”, miután a nagy ipari hatalmak elítélték Peking kereskedelmi gyakorlatának átláthatatlanságát.