2022. június 29. szerda

jún. 29
18:30
Lemondott az Információs Hivatal vezetője (SzMo)
Bunford Zsolt távozásában szerepet játszhatott az is, hogy a kormányzat elégedetlen volt a hírszerzés teljesítményével.
jún. 29
18:30
Novák Katalin: A művészetre a legsötétebb időkben is szükség van (Demokrata)
A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van.
jún. 29
18:36
A Tisza forrásvidékén javít a hulladékhelyzeten a két hazai szervezet (Alternatív Energia)
Folyótisztítási és hulladékgazdálkodási programot indított a Tiszai PET Kupa és a Diageo alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata - közölték a CALL-Action program szervezői az MTI-vel szerdán.
jún. 29
18:36
Erdoğani áldás: így bővülhet Svédországgal és Finnországgal a NATO (Mandiner)
Elefántot szültek a hegyek: Törökország a NATO-csúcsra időzítve bejelentette, hogy beleegyezik Svédország és Finnország NATO-csatlakozásába – és ezzel jelentősen erősödik katonai szövetségünk az orosz határ mentén. De mi vezetett idáig?
jún. 29
18:36
Jókai utcai házomlás: 36 tanút hallgattak meg, gyanúsított még nincs (Nyugati Fény)
Vizsgálja a rendőrség a terézvárosi házomlás katasztrófáját.
jún. 29
18:39
A Magyar Nemzeti Levéltárra is az a sors vár, mint a Vár legtöbb intézményére? (Menedzsment Fórum)
Nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Levéltár renoválási terveire a Várkapitányság, de nem elképzelhetetlen, hogy a kivitelezési munkálatokat majd az a két cég nyeri meg, amelyeket előszeretettel bízzák meg a Vár területén zajló fejlesztésekhez.
jún. 29
18:42
Kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására esett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 581,19 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 39 900,32 ponton zárt szerdán.
jún. 29
18:42
Aki tudja, ide menekíti a pénzét a tomboló infláció elől: tudnak valamit? (Pénzcentrum)
Megtakarítási szokásaik átalakításával reagáltak a magyar háztartások a háborús bizonytalanságra és a megugró inflációra az első negyedévben. A megtakarítások volumene – igaz, lassuló tempóban – tovább nőtt, a szerkezete viszont átalakult: a bizonytalanságra adott reakcióként látványosan megnőtt a könnyen likviddé tehető formák, például a befekteté
jún. 29
18:42
Novák Katalin elárulta, mire van szükség a legsötétebb időkben is (ATV)
A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Henri Matisse: A gondolatok színe - Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlat megnyitóján csütörtökön a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
jún. 29
18:42
Orbán: Ha lesz béke, nem lesz infláció (444.hu)
Az új kommunikációs képlet: háború = infláció, béke = nincs infláció, valójában ennél összetettebb a helyzet.
jún. 29
18:42
Németország addig küld fegyert Ukrajnának, „amíg szükséges” (ATV)
Olaf Scholz kancellár a NATO-csúcstalálkozón beszélt erről.
jún. 29
18:42
A megújuló energia lehet a kulcs a net-zéró kibocsátáshoz Európában (Tiszta Jövő)
Kiemelten fontossá vált az energiabiztonság kérdése Európában, ami komoly lendületet adhat a megújuló energiatermelésnek.
jún. 29
18:42
Államtitkár: Mindenki fontolja meg a hitelmoratórium meghosszabbítását (Mandiner)
Túri Anikó szerint sehol máshol a világon nem kaptak ilyen hosszú időre szóló védőhálót a rászoruló családok és vállalkozások.
jún. 29
18:42
Ex Forma-1-es versenyző pótolja a Lexus sérült versenyzőjét Kanadában (Racing)
Mivel a Vasser Sullivan versenyzője, Jack Hawksworth továbbra is lábadozik és rehabilitálódik a helyére Kamui Kobayashi fog ülni Mosportban. A Vasser Sullivan Lexus-szal megy, így kézenfekvő volt, hogy a Toyota tulajdonában lévő luxus és teljesítménymárka a Le Mans-i 24 órás verseny győztesét, Kamui Kobayashit hívta meg helyettesítésre. “Hálás vagy
jún. 29
18:42
Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium az aszálykárok miatt (Üzletem)
Magyarország területének jelentős részén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A kárbejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a 230 ezer hektárt – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
jún. 29
18:48
Állami fenntartásba kerülhetnek az önkormányzati szakrendelők (Portfolio)
Az önkormányzati szakrendelők állami átvételén gondolkodik a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. Az új államtitkár, Takács Péter egy szakmai konferencián beszélt a praxisjog kiüresedéséről és az alapellátás átalakításáról is - számol be az Infostart. A Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnökét megl
jún. 29
18:54
NoÁr: Sosem kértem és nem is kaptam állami támogatást (444.hu)
"Hoppál Péter állítása valótlan, aminek meglesznek a jogi következményei, helyreigazítást fogunk kérni."
jún. 29
18:54
Az Európai Unió vezetői üdvözölték Svédország és Finnország meghívását a védelmi szövetség tagjai közé (ATV)
Az Európai Unió vezetői üdvözölték Svédország és Finnország meghívását a védelmi szövetség tagjai közé a NATO madridi csúcstalálkozóján szerdán.
jún. 29
18:54
Ezért tűnt el hirtelen a Besúgó című sorozat a Hbo kínálatából (Femcafe)
Elérhetetlenné tette a Hbo Max a népszerű magyar sorozatot, a Besúgót.
jún. 29
18:54
Jó hír a cégeknek, júliustól energiahatékonysági fejlesztésekre kaphatnak támogatott hitelt (Tiszta Jövő)
A júliusban induló Széchényi MAX program nagy segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ugyanis a piacinál kedvezőbb kamatozású finanszírozást biztosít - közölte az Erste Bank az MTI-vel szerdán.
jún. 29
18:54
Märcz Tamás szövetségi kapitány: A legjobb nyolc között már nincs könnyű mérkőzés (Mandiner)
A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportjában az első helyen végzett a hazai rendezésű vizes világbajnokságon, így egyenes ágon jutott a negyeddöntőbe. A mieink Olaszország ellen küzdenek meg az elődöntőbe jutásért szerdán 21 órától a Hajós Alfréd uszodában. Märcz Tamás szövetségi kapitány értékelt.
jún. 29
19:00
Peeling nyáron? Jöhet! (Spa Trend Online)
A nyári bőrápolás bizonyos fokig el kell térjen a télitől, hiszen ilyenkor a bőr is más hatásoknak vankitéve. Az erős napsugárzás, a légkondi és a gyakori "vizes kalandok" miatt sokkal hangsúlyosabb szerepet kell kapnia a fényvédelemnek és a hidratálásnak. A bőr felfrissítéséhez pedig jöhet a nyári peeling, amit otthon is biztonsággal elvégezhetsz!
jún. 29
19:00
IndyCar: Jövőre is háromautós marad a Team Penske (USAracing)
A 2023-as szezonban sem tér vissza korábbi, négyautó felállásához a Team Penske. A csapat az...
jún. 29
19:00
Van-e értelme a hetes cikk szerinti eljárásnak? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 29
19:00
IndyCar: Jövőre is háromautós marad a Team Penske (Racing)
A 2023-as szezonban sem tér vissza korábbi, négyautó felállásához a Team Penske. A csapat az...
jún. 29
19:06
Neue Zürcher Zeitung: Aki olajért könyörög Putyinnak, az kapitulációra szólít fel (Mandiner)
„Putyin nem ostoba, pontosan tudja, hogy az energiafegyver most a leghatékonyabb” – fogalmazott a svájci lapban Andreas Ruescht.
jún. 29
19:06
Drága lett a bátorságpróba, letartóztathatják az eltitva vezető sofőrt (Autószektor)
A Jánoshalma Rendőrőrs járőrei 2022. június 28-án 20 óra 5 perckor ellenőriztek egy személyautót, valamint kiskunhalasi sofőrjét. Az intézkedés során kiderült, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya, a Kiskőrösi és Kiskunhalasi Járásbíróságok is több alkalommal eltiltották a járművezetéstől. Utóbbi hatóság 2025. május 9-
jún. 29
19:08
A szélsőséges Azov-ezred 43 katonája tért vissza Ukrajnába (Mandiner)
A sikeres fogolycseréről az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága számolt be.
jún. 29
19:09
Ingatlanpiaci helyzetkép: ahol a rugalmatlanság előnyre váltható (Privátbankár)
Egyetlen befektetési terület sem vonhatja ki magát a vágtató inflációs környezet hatásai alól, ám mindeddig egyes ingatlanalapok válság- és inflációállónak bizonyultak és a hosszú távú hozamkilátások sem romlottak – mondta Bogár Roland, a Diófa Alapkezelő ingatlan-befektetési igazgatója. A szakértő azt is kiemelte, hogy a bizonytalan árazási környe
jún. 29
19:10
Hadházy Ákos: Az Eurostat grafikája megmutatja, hogyan hagyta a Fidesz az országot Putyin mocskos markában (Mandiner)
Döbbenetes látni, hogy mi függünk legjobban az (egyáltalán nem olcsó) orosz gáztól.
jún. 29
19:12
Péntektől megszűnik az ilyen patikai termékek tb-támogatása: rengeteg idős beteget érinthet (Pénzcentrum)
Arról értesítette a patikákat az Essity Hungary, hogy 2022. július 1-től a TENA Slip hagyományos nadrágpelenkák lekerülnek a NEAK támogatási listáról. Közlésük szerint a COVID világjárvány és a jelenlegi ukrajnai háború következményeként fő alapanyagaik, valamint az energia- és logisztikai költségek az elmúlt 18 hónap során jelentős áremelkedésen m
jún. 29
19:12
Egy hotel, ahol madarak laknak a szomszéd szobában! (Agroinform)
Ebben a szállodában lehet csak igazán madárdalra ébredni.
jún. 29
19:12
Szakított Molnár Gusztáv és felesége (SzMo)
Egy ideje már külön élnek, de még nem tekintik véglegesnek a szakítást. Felesége szerint az újrakezdéshez az kell, hogy a színész jobban legyen.
jún. 29
19:12
Vips mellett kitart a csapata, az F2 csalódott a döntés miatt (Racing)
A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset. Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett. Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők n
jún. 29
19:18
Közös ügyvédet fogadnak a terézvárosi házomlás gépjárműkárosultjai (ATV)
Elhúzódó kivizsgálásra kell számítaniuk azoknak, akiknek bármilyen káruk származott a Jókai utcai házomláskor, mondta el az ATV Híradónak a MABISZ kommunikációs vezetője. Hozzátette azt is, hogy akinek az autóján nem volt casco, annak a kötelező biztosítása ilyen esetben nem nyújt fedezetet. A házomlás gépjárműkárosultjai azt tervezik, hogy közös e
jún. 29
19:18
Meglepő hasonlóságot fedeztek fel a polipok és az emberek agya között (Hamu és Gyémánt)
A tudósok már régen megállapították, hogy a polipok okosabbak, mint az átlagos gerinctelenek, de egy új felfedezés szerint ennek van egy különös oka is: az emberi aggyal való sajátos molekuláris hasonlóság.
jún. 29
19:18
South Park: botránysorozatból lett a szabadság kis szigete (Mandiner)
Egykor botrányairól vált hírhedtté, ma már kifordult korunk legjobb szatíráit szállítja epizódjaiban a hamarosan 25 éves South Park: a sorozat még ma sem fogja be a saját száját, és Matt Stone és Trey Parker még mindig jobban utálja a liberálisokat, mint a konzervatívokat.
jún. 29
19:24
Elképesztő csodafegyvere van. Szerették, és ettől ő is szeretetre képes – Dr. Gyurkó Szilvi gondolatai (WMN)
„Luca beszéde ezt mondta nekem, ebben a nagyon érzékeny állapotomban, amikor a szeretetem próbatétele az elengedés, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz. A világ lehet bármilyen vacak hely néha, a gyerek rendben lesz” – amikor a gyerekjogi szakember nem gyerekjogi szakember, hanem anya. Aki épp elengedésben van. Dr. Gyurkó Szilvi csodálatos írását
jún. 29
19:30
Novák Katalin: A legsötétebb időkben is szükség van a művészetre, kulturára, az ukránra és az oroszra is (ATV)
A köztársasági elnök újra agresszornak nevezte Oroszországot, a Szépművészeti Múzeumban a Matisse-kiállítás megnyitóján, és hangsúlyozta: mi a békét akarjuk megnyerni.  “Oroszország háborúja brutális fizikai agresszió, de az oroszok kollektív bűnösségének vádját ez nem igazolja” - jelentette ki Novák Katalin.
jún. 29
19:30
Brutál volt a szerdai hőség: 39,2 fok az új melegrekord (Pénzcentrum)
Több településen is megdőlt az eddig országos legmelegebb hőmérséklet, az új rekord 39,2 fok – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 29
19:30
Orbán: Fontos, hogy a NATO ne sodródjon bele a háborúba, mindent meg kell tenni a békéért (SzMo)
A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget – jelentette ki a kormányfő.
jún. 29
19:30
Spanyolország teljes körű együttműködést ígér a melillai incidens ügyében (Mandiner)
Nyilvánosságra került számos felvétel az incidensről, s látható, ahogyan a hatóságok brutálisan léptek fel a kétezer migránssal szemben, akik erőszakkal próbáltak bejutni Melillába.
jún. 29
19:32
Csintalan Sándor: Orbán egy városállamot akar csinálni és lesz ez még rosszabb is (Mandiner)
Az újságíró állítja, ma Magyarországon a múlt építése zajlik, hogy egy autoriter, dinasztikus hatalom jöhessen létre, „még ha a hierarchiát a félelem is tartja össze.”
jún. 29
19:34
NoÁr: A Fidesz rendszerével szemben utcai anarchistának lenni menő (Mandiner)
„Eddig tartott, hogy a cimboráitokkal össze-vissza handabandáztok következmények nélkül” – feljelentéssel fenyegette meg az államtitkárt a színész-aktivista.
jún. 29
19:36
Élő kaszinó – Főbb tudnivalók (ProfitLine)
Ahogy az online szerencsejáték egyre népszerűbbé válik az internetezők körében, úgy jelennek meg az újabbnál újabb játékkategóriák a netes kaszinók felületén. Aki már a kezdetekben regisztrált egy online kaszinó felületén, bizonyára emlékszik rá, hogy a korai platformokon csak kezdetleges, kétdimenziós nyerőgépek és néhány asztali játék szerepelt a
jún. 29
19:36
A vendéglátásban a profitot néhány évre elfelejthetjük – étteremtulajdonos a Makronómnak (Mandiner)
Noé bárkájához hasonlította cégcsoportját Semsei Rudolf, a Budapest Party Service és a fővárosban több helyen megtalálható VakVarjú tulajdonosa, hiszen sok embert hátra kellett hagyni ahhoz, hogy túléljék a koronavírus időszakát. Az éttermi árak elérték a fogyasztói ingerküszöb tetejét, a költségek pedig folyamatosan növekednek.
jún. 29
19:36
Oroszország megtorlással fenyegeti Norvégiát (Mandiner)
Az orosz külügyminisztérium behívta Norvégia oroszországi ügyvivőjét, hogy megvitassák a konfliktust kiváltó szankciókat.
jún. 29
19:42
Holnaptól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak (ProfitLine)
A tartós kánikula okozta szárazság és az ebből adódó, fokozott tűzkockázat miatt június 30-tól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
jún. 29
19:42
Szentiványi: „Oroszország számára ez egy óriási vereség” (ATV)
A NATO hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzon a szövetséghez. A kétnapos madridi NATO-csúcson az amerikai elnök bejelentette: több fegyvert és katonát küld Európába az orosz fenyegetés miatt. A NATO bemutatta új stratégiai koncepcióját is, amely Oroszországot a szövetségeseket fenyegető legjelentősebb és legközvetle
jún. 29
19:42
Minden előjel nélkül kidőlt egy fa az egyik keszthelyi strandon (SzMo)
Egy szemtanú szerint csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem sérült meg senki.

Keresés