Az elmúlt héten összesen 3042 új fertőzöttet és 21 halálesetet igazoltak Magyarországon. A fertőzöttek száma 55%-kal, a kórházban ápoltaké pedig 18%-kal emelkedett az előző héthez képest, a halálesetek száma viszont 34%-kal csökkent.
A kukoricamoly rajzása töretlen, és félő, hogy súlyos lesz a kár a napraforgóban. Van még növényvédelmi tennivaló. Az Agroinform.hu 2022. évi 26. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
Budapest baloldali vezetése továbbra is a fővárosi lakosok megsarcolását tervezheti, erre utal Tüttő Kata főpolgármester-helyettes felszólalása egy brüsszeli rendezvényen, ahol kijelentette, hogy a magas energiaárak miatt a zöldvállalások csak az állampolgárok aktív részvételével valósíthatók meg. A Mediaworks Hírcentruma felidézte azt is, hogy Tüt
A Blikk úgy tudja, változás várható a TV2 sikerműsorában: a Dancing with the Stars készítői jövő hétre zsűricastingot hirdettek. A következő szériában valószínűleg már nem zsűrizik együtt Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Kováts Gergely Csanád és Molnár Andrea.
A Tesla kedden közölte dolgozóival, hogy bezárják a kaliforniai San Mateo-i irodájukat, ezzel 200 munkahelyet megszüntetve. A döntésre takarékossági okokból került sor azután, hogy Elon Musk nemrég bejelentette, rossz érzése van a gazdaság jövőjével kapcsolatban. Az ügyet jól ismerők szerint a dolgozókkal már közölték a döntést, egy részük azonban
„Lehet, hogy hibásan ítélem meg, de ilyen belső hangulatban az alábbi, teljes újjászületést szorgalmazó programom nem megvalósítható” – fogalmazott az EP-képviselő.
A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén a jegybank 185 bázisponttal emelte az alapkamatot. A ráta új szintje így 7,75 százalék lett. A kamatfolyosó két széle 135-135 bázisponttal került magasabbra. Az egynapos fedezett betéti kamat és az egynapos fedezett hitelkamat új szintjei így 7,25 és 10,25 százalék. A mai sajtótájékoztatót Virág Barnabás al
A Mercer friss számai szerint Hongkong számít a világ legdrágább városának a külföldön dolgozók számára, de Európában is van jó pár város a top10-es listán.
Zalka Csenge Virág mesemondó és író lesz a Túl a plafonon podcast júniusi vendége. Legújabb mesegyűjteményébe, A százegy ajtajú palotába azokból a történetekből válogatott, amik a sokévnyi mesemondással egészen a sajátjaivá váltak. Minden mesénél megadta azt is, hogy eredetileg melyik népmese, mítosz vagy monda volt az alapja, és hogyan kelnek élet
Bubba Wallace-nak idén már sokadszorra rontotta el a csapata a kiállását. Kurt Busch szerint ez a Joe Gibbs Racing hibája. Wallace a mezőny végéről indult, miután elrontotta az időmérőjét Nashville-ben, de gyorsan felzárkózott, és már a top 5 közelében járt, amikor a csapata ismét rosszul rögzített egy kereket az autóján. A 23-as autó sofőrje érthe
A Jászai Mari-díjas színművész nem gondolta, hogy túl a hetvenen újra rátalál a szerelem. Munkakapcsolatból indult minden, majd a szakmai beszélgetések hónapok alatt átformálódtak valami többé.
Kókler kivitelezők, elhanyagolt tetőszerkezetek, tömegesen áthelyezett válaszfalak, repedező homlokzat és elrozsdásodott fémkorlátok – többek között ezeket említette a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő a fővárosi társasházak által jelentett veszélyforrások közül.
A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.
A 19–29 évesek 19 százaléka az inflációt meghaladó, 56 százalékuk pedig attól elmaradó béremelkedésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez 2022 második negyedévében készült reprezentatív felmérésből.
Különleges bemutatóra kerül sor a jövő hétvégén rendezendő Osztrák Nagydíjon. Mathias Lauda pályára viszi édesapja korábbi F1-es Ferrariját. Azt, amit nemrég Charles Leclerc összetört
Májusban bombaként robbant a hír, hogy a legújabb magyar álompár, Szabó Zsófi és Shane Tusup alig pár hónap után felbontották az eljegyzésüket. A döbbenetes bejelentést egyikük sem kommentálta, ám nagyon hamar egyre durvább részletek láttak napvilágot.
Dan Mazer megrendezte 2016-ban,a Robert De Niro és Zac Efron nevével fémjelzett ökörködést. Ez a film, a közönség szerint De Niro mélypontja. Részben egyet tudok érteni, részben pedig nem. A színészlegenda alapvetően úgy van elkönyvelve a nézők agyában, hogy ő örökre a Nagymenők Jimmy Conwayje, vagy éppen a Casino Sam Rothsteinje. Majd biztosan Rob
A képviselők a levélben javaslatot tesznek, hogy kerüljön sor közvetlen egyeztetésre a magyar kormány és a kongresszusi republikánusok között a GMT-vel kapcsolatban.