Az élelmiszerárakat még az ág is húzza, felfelé. Az állam megemeli és kiterjeszti a népegészségügyi termékadót (Neta), ami a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) szerint nemcsak megemeli az árakat, hanem az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozza. Az állam jövőre már évente közel 80 milliárd forintot kíván beszedni ebb
Válaszlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnök annak a 44 európai parlamenti képviselőnek, akik a napokban közös levelet intéztek hozzá az ukrajnai háború kapcsán.
Újabb szakaszon folytatódik az Arany János utca felújítása. Az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti részen új utcabútorokat és kerékpártámaszokat helyeznek ki, modernizálják a közvilágítást, szélesítik a járdát, valamint fákat ültetnek, aminek eredményeként egy közel 100 fából álló fasor jön létre - írja a Pestbuda.
Nem várta a meg a szokásos időrendjét, rendkívüli kamatemelést hajtott végre az MNB a piacon irányadónak számító egyhetes betéti kamatában, ami így már 7,25 százalék. A hírre valamelyest – 395-ös euróárfolyamig – erősödött a forint.
Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hiteldíj mutató (thm) maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat. A törvényi maximum félévente a jegybanki alapkamatot követi, így a személyi kölcsönök thm plafonja már a 30 százalékot súrolja majd, a hitelkártyáké pedig hajszálnyira lesz a 45 százaléktól – derül
A természet csodálatos abban az értelemben, hogy megvan a maga működési módja, és mindennek, amit körülöttünk látunk, van magyarázata. Mégis, sokan összezavarodnak, amikor megérintenek egy másik embert vagy épp egy kilincset és egy apró kis áramütést éreznek a bőrükön. Mint mindennek, ennek is megvan a magyarázata.
Vitorlásra pattant a BrandMania stábja, hogy utánajárjon, mit várhatnak idén a Balatonhoz látogató turisták és milyen most a magyar tenger brandértéke. A műsor második felében pedig a visszatérő fesztiválok kerülnek terítékre. Az előrejelzések szerint szárnyalni fog idén a belföldi turizmus, amiben feltehetően az is szerepet játszik majd, hogy az e
A Forma-1 és az Ausztrál Nagydíj szervezői bejelentették, hogy tíz évvel, 2035-ig meghosszabbították a melbourne-i futam 2025-ben lejáró szerződését. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők és szurkolók körében egyaránt népszerű helyszín még 13 évig biztosan a versenynaptár része lesz, ráadásul öt alkalommal a szezonnyitónak is az Albert Parkban fekvő pá
A nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások fizetési könnyítést – halasztást, részletfizetést, mérséklést – kérhetnek az adóhatóságtól. A különböző lehetőségekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a K-X Consulting foglalta össze.
Az ukrajnai háborúról és Moldova európai integrációjáról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével, Natalia Gavrilitával.
A díjszabás és roamingkeret ellenőrzésével, odafigyelve, hogy mely hálózatra csatlakozunk, nyugodtan használhatók a mobiltelefonok a külföldi nyaralások alatt is. A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pénzügyi érdekeit az Európai Unió területén, de a biztonsági mechanizmusok érvényesüléséhez a tudatos mobilhasználatra is s
Amikor a Polestar 5 formatervezési mintái kiszivárogtak múlt héten, még arra panaszkodtam, hogy a tavaly év végi híráradat óta igencsak csendben van a gyártó. Aztán azóta mutattak egy fotót a vadonatúj SUV modelljükről, amely Polestar 3 néven érkezik, valamint azt is bejelentették, hogy a Polestar 5 – igaz, csak alaposan álcázva –, megmutatja majd
Nemcsak a vizeletük, de a csontjaik és ízületeik is szinte feketére sötétednek az alkaptonúriában szenvedőknek egy sav következtében: ez a ritka öröklődő betegség pedig hosszú távon súlyos következményekkel is járhat.
A Tesco tapolcai hipermarketje is csatlakozott a Tesco Otthonról szolgáltatáshoz, így újabb mintegy 23 ezer háztartásban érhető el online az áruházlánc több mint 13 ezer friss és tartós terméket tartalmazó kínálata. Ezzel a Balatonnál már csaknem 70 ezer, országszerte pedig már közel 2,5 millió otthonban élvezhetik a vásárlók az online rendelés és
Az elektromos autó pedig nem jobban veszélyeztetett, mint a többi autó. Illusztráció Magyar Közút A benyomás csalóka: a modern autók nem gyulladnak ki gyakrabban, az online korban csak sokkal gyakrabban értesülünk róla.És mivel mindegyik a címlapokra kerül, úgy tűnik, hogy a járműtüzek száma évről évre növekszik. De: nem, nem növekszik az autótüze
Idén szeptemberben negyedik alkalommal indul az agrár startupokat és nagyvállalatok összekötő NAK TechLab inkubációs program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által életre hívott programba bekerült startupok nagyvállalatok segítségével fejleszthetik megoldásaikat, a szektor igényeinek megfelelően.
Az idén 80 éves író új regénnyel jelentkezett, de nem csak a Rémtörténetekről beszélgettünk: szóba került a halál és az erotika, Orbán Viktor és Honthy Hanna, a kádárizmus és a konszolidáció, a derékfájás és egy madár is, aki remekül megértette magát Nádas Péterrel.
Bajba került a TündérPakk Közhasznú Alapítvány, miután a kisbuszukat hamarosan vissza kell adniuk. Az alapítvány munkatársai a busszal oldották meg az adományozást és önkénteseik szállítását.
Szakértők szerint hatékonyabbá lehetne tenni az energiatőzsdei klíring-folyamatokat, akár úgy, hogy a nyugat-európai példákra alapozva egy klíringház irányítja a régiós folyamatokat. Budapest mellett Varsó és Athén pályázhat erre a szerepre: a folyamat szükségszerűségét az is indokolja, hogy a gázpiaci válság megoldása egyre nagyobb kihívást jelent
Február 28-án 7 óra 40 perc körül Esztergomban egy fehér Volkswagen a sportpálya mellett lévő bekötőútról próbált kitolatni a Bánomi útra, ám eközben elütött egy járdán közlekedő 9 éves kislányt.
Az ide első negyedévben, a 22%-kal megnövekedett forgalomban, a járvány által leginkább sújtott előző év azonos időszakánál 13%-kal több, 2793 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt - derül ki a KSH friss adataiból. Ez alacsonyabb volt 2020 és 2019 azonos időszakának szintjénél. A halálos balesetek száma 4,8, a súlyos sérüléssel járóké
Jól ismeri, így át is érzi Lewis Hamilton George Russell melletti helyzetét Sebastian Vettel. Megérti, hogy a rekordbajnoknak vannak kétségei – és a saját jövőjéről is beszélt.
Franciaország, Németország és Olaszország vezetői Ukrajna helyzetéről tárgyalnak. Az ukrán miniszterelnök-helyettes a történelmi csúcstalálkozó ellenére nem vár „fényes bejelentést.”