2022. június 16. csütörtök

jún. 16
10:42
Erőss Zsolt özvegye újra férjhez megy a nyár végén (Blikk)
Sterczer Hilda mozaikcsaládban él gyerekeivel, akik ugyanúgy apjukként szeretik új párját is, akivel hamarosan összeházasodnak.
jún. 16
10:42
100-150 ezer adócsaló KATÁ-s lehet - Rájuk szállhat a NAV (Portfolio)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átalakított formában tartaná meg a KATÁ-t és online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal - olvasható a szervezet tájékoztatójában. A fővárosi kamara úgy vélekedik, hogy Parragh László MKIK-elnök KATÁ-val kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a kamara alapszabályával és csakis az ő személyes nézete
jún. 16
10:42
Még ma próbáld ki! Ezzel az ősi japán légzéstechnikával bárki el tud aludni 1 perc alatt: mutatjuk, hogy alkalmazd a Hold-légzést, hogy tényleg hatásos legyen (Femcafe)
Az alvás nekünk embereknek olyan, mintha feltennénk magunkat egy töltőre, hiszen ettől leszünk másnap energikusak és már azt is tudjuk, hogy rengeteg fontos vegetatív folyamat zajlik le alvás során. Éppen emiatt folyton keressük a jó alvás titkát, melynek bizony, része a Hold-légzés is.
jún. 16
10:42
Még mindig keresik Trump 250 millió dollárnyi adományát (vg.hu)
Trump kampánystábja január 6-ig tudott adományokat gyűjteni, összesen negyedmilliárd dollár gyűjt össze.
jún. 16
10:42
Hozzáért egy növényhez a 4 éves lány, szörnyű égési sérülésekkel került kórházba (BorsOnline)
A mérgező gyomnövényt szinte lehetetlen kiirtani. Nagyon vigyázni kell, nehogy hozzáérjenek a kisgyermekek.
jún. 16
10:42
Olyan hatalmas mellei vannak a dögös japán anyukának, hogy alig talál magának melltartót (Promotions)
Anri Okita szerint túl nagyok a mellei, de a rajongói meg pont, hogy ezért imádják őt.
jún. 16
10:42
Korszerű megoldásokkal léphetnek nagyot a magyar termelők (Agrofórum)
Bár jó szezon vár a magyar zöldségekre, nehézségek továbbra is vannak: a megnövekedett költségek kezelése, azok érvényesítése a termelői árakban továbbra meghatározó. A megfelelő élelmiszerellátáshoz ugyanis elengedhetetlen, hogy életképes maradjon a magyar termelői közösség – derült ki az 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTész összefoglalójából
jún. 16
10:42
Stoltenberg: A szövetséges országok fenntartják támogatásukat (Demokrata)
A NATO nagyra értékeli Joe Biden amerikai elnök bejelentését.
jún. 16
10:42
Agyrém: Mostantól kedvezményt kapnak azok az újságosok, akik nem árusítanak ellenzéki lapokat (Nyugati Fény)
Cenzúra.
jún. 16
10:42
Martin Ethelwolf: Tanulás és végzettség nélkül is lehet valaki gazdag, sikeres, híres (Mandiner)
A főiskola és az egyetem egyre inkább hobbi, vagy kötelező papírszerzés egy már meglévő státuszhoz.
jún. 16
10:44
Vádat emeltek a dohányboltjában drogot áruló férfi ellen (vg.hu)
.
jún. 16
10:48
Egy szabadnapos mentő mentette meg egy férfi életét Hódmezővásárhelyen (Blikk)
A szabadnapos mentő rögtön a 60 év körüli férfi segítségére sietett Hódmezővásárhelyen.
jún. 16
10:48
Orbán Viktor: Magyarország támogatja Moldova uniós tagjelöltségét (Metropol)
Az ukrajnai háborúról és Moldova európai integrációjáról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével, Natalia Gavrilitával.
jún. 16
10:48
Ennyit az energiafüggőségről - Így oldanák meg a dánok az egész ország energiaellátását (Portfolio)
Dánia egy mesterséges sziget építését tervezi, hogy az egész ország fogyasztásához elegendő, sőt még annál is több szélenergiát termelhessen. A 18 focipálya méretű szigeten 600 hatalmas szélturbinát építenének, a mesterséges építmény pedig 60 kilométerre a partoktól kapna helyet, hogy kihasználhassák az erősebb tengeri szelet - mutatja be videójába
jún. 16
10:48
Erről mindenkinek tudnia kell, aki valaha növényvédő szert használt, használ (Agroinform)
Minden szempontból fontos, hogy jól használd a növényvédő szereket!
jún. 16
10:48
Kiadták a figyelmeztetést: durva viharok mossák el a vakáció első napját, jön a hidegfront (Pénzcentrum)
Csütörtökön délután egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok érik el az országot - adta ki a tájékoztatást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az elmúlt napokhoz képest viszont csak néhány fokkal mérséklődik a meleg.
jún. 16
10:48
Szexbotrány törte ketté a gyönyörű magyar színésznő karrierjét (Femcafe)
Hajmássy Ilona a múlt század egyik legünnepeltebb színésznője volt, sőt egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán. Karrierjét azonban egy szexbotrány kis híján a föld alá ásta…
jún. 16
10:48
Kulcsszerepe volt a feljutásban, szerződést hosszabbított vele a KTE (m4sport.hu)
Tóth Barna mellett Nagy Krisztián is új szerződést írt alá.
jún. 16
10:48
Felmérés: idén a magyar lakosság 48 százaléka tervez építkezést vagy felújítást (Tiszta Jövő)
Magyarországon a lakosság 48 százaléka tervez, illetve végez az idén építkezést vagy felújítást, a legtöbben a munkálatok drágulásától, illetve elhúzódásától tartanak - mondta az újHÁZ Centrum vezérigazgatója az építőanyag-kereskedelmi hálózat tavaszi Trendriportját ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
jún. 16
10:48
Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban (SzMo)
A védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége – jelentette ki Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója.
jún. 16
10:48
Eljött a takarékos energiafelhasználás ideje Németországban (Demokrata)
Mindenkinek takarékoskodnia kell az energiával – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár.
jún. 16
10:48
Orbán Viktor: Fenntartom Magyarország jogát arra, hogy a józan ésszel szembemenő javaslatokkal szemben fellépjek (Mandiner)
Álláspontunk világos: békét akarunk.
jún. 16
10:48
Nyári gyümölcskúra kívül-belül (Magyar Nemzet)
A gyümölcsök nem csak az egészségünkre, de  a szépségünkre is rendkívül jó hatással vannak.
jún. 16
10:48
Orbán Viktor bejelentette: Magyarország támogatni fogja Moldova uniós tagjelöltségét (rtl.hu)
A magyar miniszterelnök elefonon tárgyalt Natalia Gavrilita moldáv miniszterelnökkel.
jún. 16
10:50
Pusztít az infláció, tömegesen küldik vissza a ruhákat a vásárlók (Portfolio)
Az ASOS brit online divatáru-kiskereskedő csütörtökön profitwarningot adott ki, miután jelentősen nőtt a termékvisszaküldések száma. A cég szerint ez annak tudható be, hogy az inflációs nyomás hatással van a huszonéves vásárlókra - írja a Reuters.
jún. 16
10:50
Rekordsebességgel növekvő fekete lyukat találtak a csillagászok (Magyar Nemzet)
Az elmúlt kilencmilliárd év leggyorsabban növekvő fekete lyukát fedezték fel.
jún. 16
10:54
Adócsaló bűnszervezetre bukkant a NAV? (Menedzsment Fórum)
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 75 ember ellen; az általuk működtetett, 140 cégből álló láncolat őrző-védő és takarítási szolgáltatások ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat.
jún. 16
10:54
Megszólalt az MNB a rendkívüli kamatemelés után (Portfolio)
Ma rendkívüli, 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank, ennek kapcsán pedig Virág Barnabás alelnök és Kuti Zsolt ügyvezető igazgató tartott háttérbeszélgetést.
jún. 16
10:54
Az eredeti EB110-et ünnepli az első legyártott Bugatti Centodieci (Auto Pult)
A Bugatti ismét elkápráztat minden autórajongót: elkészült a legelső Centodieci, amelyből összesen 10 példányt épít a gyártó. A különleges hiperautó a legendás előd, az EB110 előtt tiszteleg, miközben minden porcikájából sugárzik az exkluzivitás – a végeredmény magáért beszél.
jún. 16
10:54
Megszólalt a legenda fia az angliai csodáról (Ripost)
Kell választani a két meccs közül?
jún. 16
10:54
Néhány óráig forog már csak csúcsosztalékkal az Alteo-részvény (vg.hu)
.
jún. 16
10:54
A benzinár-stop még a vásárlóknak sem kedvez hosszútávon (Márkamonitor)
Összetett kérdés, sokaknak tetszik, sokaknak nem, de mi az, amit a szubjektív véleményeken kívül láthatunk a benzinár-stop kapcsán? Dr. Farkas Richárd, a PTE Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa ezekre a kérdésekre keresi a választ.   A jelenleg aktuális benzinár-stop bizonyos kérdéseit a piacelmélet segítségével lehet a leghatékonyabban elemezn
jún. 16
10:54
Felháborító, mit tettek egy halott horgásszal Csörögnél (BorsOnline)
Az esetet ráadásul kamerák is rögzítették.
jún. 16
10:54
Szívszorító: az iskola előtt búcsúztatták a hétfőn elhunyt 14 éves hatvani kisfiút (Life)
Az utolsó hétre csöngettek be szinte minden iskolában. A gyerekek már fejből tudták, hogy hány tanítási nap van vissza a nyári szünetig, és izgatottan várták, hogy elérkezzen a megérdemelt szünidő. Senki sem sejthette viszont azt, hogy az utolsó pillanatban felfordul a hatvani általános iskola élete.
jún. 16
10:54
Megdöbbentő: ennyire nem működik az embargó (Demokrata)
Az európai szankciós politika bizonyos mérőszámok alapján nem igazán működik.
jún. 16
10:54
Elkészült a radar, amely átlát a falakon – még azt is képes megmondani, hogy emberrel vagy állattal van dolga (Mandiner)
Az izraeli Camero-Tech egy olyan radart fejlesztett ki, amely biztonságos távolságból képes meghatározni kik, vagy mik mozognak egy objektumon belül.
jún. 16
10:54
Egy lajosmizsei pár fogva tartott egy nőt, akit szexuális cselekményekre kényszerítettek (rtl.hu)
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt tartóztatták le a férfit és élettársát.
jún. 16
10:56
Tizenegy hónapja esnek az autóeladások Európában (Portfolio)
Egyre több autógyártó vált stratégiát, és a mennyiség helyett inkább az eladott autókon megkereshető bevételre és marzsra fókuszál, részben emiatt is csökkennek az autóeladások, de nem elhanyagolható hatása van az újautók piacán is tapasztalható inflációnak és a politikai-gazdasági bizonytalanságnak, és az akadozó beszállítói láncoknak, ezek miatt
jún. 16
11:00
Ha nem lenne elég: még egy adóemelés is tovább lökheti az élelmiszerárakat (Piac és Profit)
Tovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a Neta emelése, pedig továbbra sem leszünk egészségesebbek tőle.
jún. 16
11:00
Elég vizet iszunk? Most kiderül (Blikk)
Annak ellenére, hogy az év során végig fontossággal bír a megfelelő mértékű folyadékpótlás, nyáron mindig nagyobb hangsúlyt kap, hogy igyunk sok vizet. Ugyanis a meleg napok során elsősorban így lehet elkerülni a kiszáradást.
jún. 16
11:00
Orbán Viktor: Magyarország támogatja Moldova uniós tagjelöltségét (HírTV)
Magyarország támogatja Moldova európai uniós tagjelöltségét - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével.
jún. 16
11:00
A héten másodszor is emelkednek az üzemanyagok piaci árai péntektől (Auto Pult)
Azok után, hogy tegnap literenként bruttó 11 forinttal emelkedett a 95-ös benzin és bruttó 10 forinttal a gázolaj beszerzési ára, péntektől ismét drágulás jön. A benzin ezúttal 3 forinttal, a dízel viszont ismét 10 forinttal kerül majd többe holnaptól, amivel mindkét üzemanyatípus piaci átlagára 800 forint felett lesz – a gázolajé ráadásul jóval fe
jún. 16
11:00
Drogot árultak egy budapesti dohányboltban (ATV)
A Fővárosi Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol egy 48 éves férfit.
jún. 16
11:00
Októberben újrakezdik Simonka György büntetőperét (444.hu)
Mert a tárgyalást eddig vezető bíró a Kúria büntetőbírájaként folytatja tovább, helyette pedig új bírót jelöltek ki.
jún. 16
11:00
Megint kamatot emelt az MNB, úgy, ahogy nem szokott (444.hu)
Rendkívüli, de nem teljesen váratlan kamatemeléssel reagált az MNB a gyengülő forintra és a vártnál nagyobb inflációra.
jún. 16
11:00
Magyarország támogatja Moldova EU-integrációját (vg.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök moldovai hivatali partnerével, Natalia Gavrilitával tárgyalt telefonon.
jún. 16
11:00
„Trauma az is, amikor a gyerek egyedül marad a fájdalmával” (Képmás)
Letaglózó. Ez az egyik legtalálóbb jelző A trauma bölcsessége című dokumentumfilmre. Nincsenek benne hátborzongató képsorok, mégis a lélekig hatol, mélyen elgondolkodtat, önreflexióra késztet. A másfél órás film a komor arcú, ám végtelenül szerethető és karizmatikus kanadai orvosról, a világhírű, 77 éves Dr. Máté Gáborról szól, s összefoglalja mind
jún. 16
11:00
Molnár Anikó Árpa Attiláról: nyilván nem véletlenül van egyedül 50 évesen (SzMo)
A Nagy Ő korábbi főszereplője azt mondja, nem sok esélyt lát arra, hogy a színész valóban megtalálja az igazit a műsorban.
jún. 16
11:00
Fájni fog a hiteleseknek: soron kívül újra emelte a kamatát az MNB (Bank360 blog)
Nem várta a meg a szokásos időrendjét, és rendkívüli kamatemelést hajtott végre az MNB a piacon irányadónak számító egyhetes betéti kamatában, ami így már 7,25 százalék. A hírre valamelyest, 395-ös euróárfolyamig erősödött a forint, de aztán hamar visszagyengült.
jún. 16
11:00
Együtt kampányol a Diageo és a Sziget (MMonline)
A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata és a Sziget idén közösen hívja fel a figyelmet a tudatos és felelősségteljes alkoholfogyasztás fontosságára. A fesztiválozók a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget fesztiválokon találkozhatnak a DRINKiQ kampány különböző üzeneteivel szórakozás közben repoharaikon, melyről egy QR kód

Keresés