2022. június 1. szerda

jún. 1
18:18
Alföldi Róbert: Az egész életem arról szól, hogy a létezésemet igazoljam – Elviszlek magammal (WMN)
Talán még sosem láttuk ennyire önironikusnak, ennyire kétkedőnek, ennyire útkeresőnek – és ennyire esendőnek, mint most. Az Elviszlek magammal e heti vendége: Alföldi Róbert.
jún. 1
18:18
Csütörtökön indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről (Demokrata)
Csütörtök hajnalban indul a zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
jún. 1
18:18
Riport: valójában heteró emberek is LMBTQ-nak mondják magukat (Mandiner)
Főleg társadalmi-politikai tényezőknek köszönhető az, hogy az előző években nőtt a magukat LMBTQ-nak mondók aránya Amerikában egy friss kutatás szerint.
jún. 1
18:18
Az oroszok idén nem vesznek autót (Autószektor)
A Drome autós portál által megkérdezett orosz autósok túlnyomó többsége nemmel válaszolt arra a kérdésre, tervezi e lecserélni autóját idén. A felmérés során 6 ezer autóst kérdeztek meg szándékairól. 10-ből mindössze 1 fő mondta, hogy nem mond le a korábban az idei évre tervezett autóvásárlásról.  A válaszadók körülbelül 10 százaléka már 3 év után
jún. 1
18:18
Vannak a vasalásnak előnyei, de elég ez ahhoz, hogy vasaljunk? (egy.hu)
A vasalás az a házimunka, amit szinte alig végzek. Nem dicsekednék vele, inkább csak bevallom mint hiányt. A vasalástól ugyanis nemcsak szép sima lesz a ruhánk, más előnyünk is származhat belőle. Persze csak akkor, ha az előírásoknak megfelelően vasalunk, és a vasalót is karbantartjuk.
jún. 1
18:18
Kudarcot vallott a menekítésben, bizonyíték nélkül számolhatott be az erőszakoló orosz katonákról: kirúgták az ukrán emberjogi biztost (rtl.hu)
Ljudmila Gyeniszova szerint maga Zelenszkij kezdeményezte az eltávolítását.
jún. 1
18:24
Mozgolódnak a taxisok a tarifaemelés után (Infostart)
Minden tarifaemeléskor 10-15 százaléknyi utas lemorzsolódik az első egy-másfél hónapban, de aztán a trend visszaáll – mondta az InfoRádiónak az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán hozzátette, a 2019-es 7000 főről a pandémia alatt 5000 alá csökkent a budapesti taxisok száma. Jelenleg mintegy 5100-an dolgoznak a főváros útjain.
jún. 1
18:24
Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: Megjelent a napraforgó peronoszpóra primer tünete (Agroinform)
Ráadásul a 6-8 leveles napraforgót továbbra is ostromolják a levéltetvek, már több helyen védekeztek is ellenük.
jún. 1
18:24
Tízszer annyi turista utazott Spanyolországba idén áprilisban, mint egy évvel ezelőtt (ATV)
Idén áprilisban tízszer annyi külföldi turista utazott Spanyolországba mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) nyomán az MTI.
jún. 1
18:24
Megöltétek a folyónkat: videó a mérgezett Sajóról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 1
18:24
Orbánt Viktort dicsérik a kommentelők a Guardian YouTube-csatornáján (Mandiner)
„Végre egy vezető, aki az országának érdekeit az USA külpolitikai céljai elé helyezi” – jegyezte meg egy hozzászóló.
jún. 1
18:24
Zsírpapa megbrummogtatta a VFTS-t Pethő Tyutyunak (Racing)
Igen erős mezőnyben szerezte meg Zsírpapa és Mészáros Sándor a P12-es kategória második helyét a Dunakanyar Rallyn, így a historic mellett már ORC-ben is komoly mennyiségű bajnoki pontokat gyűjtöttek. Ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy ezúttal nem a versenynek, hanem a VFTS-nek volt egy kis gyíkja, igaz, csak a végén. A hatalmas küzdelembe
jún. 1
18:30
Megszólalt a jegybank a legújabb különadókról (Portfolio)
A következő években a várható inflációs pályát nem fogják ezek a különadó-lépések befolyásolni, nem lesz tartós inflációs hatásuk - vélekedett az Inforádió Aréna című műsorában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
jún. 1
18:30
Mi történt? Shane Tusupot kirángatták az ágyából - Teljesen padlóra küldte a szakítás? (Promotions)
Úgy tűnik, hogy Shane Tusup mélyebben van a Szabó Zsófival való szakítás óta, mint gondoltuk.
jún. 1
18:30
Eljön a biológiai növényvédelem kora? (Magyar Mezőgazdaság)
Csak ökológiai termesztésből jól lehet-e lakatni Európát? E heti interjúnkból kiderül, hogy a növényvédőszer-gyártók is elkötelezettek a fenntartható gazdálkodás mellett, a biológiai növényvédő szerek, a precíziós megoldások, a növénynemesítés az iparági szereplők kutatásainak, fejlesztéseinek fontos elemei.
jún. 1
18:36
Kiszáll a Samsung az LCD-versenyből (Infostart)
A dél-koreai gyártó feladta a harcot a konkurensekkel szemben.
jún. 1
18:36
Megjött a legfrissebb kiskereskedelmi lista: nagyon elhúz a Lidl (Portfolio)
Előző évi teljesítménye alapján változatlanul a Lidl a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 921,8 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal - közölte a Trade magazin szerdán.
jún. 1
18:36
5 felturbózott fröccs recept – Ha már unod a bor és szóda kombót (Femcafe)
Nyári beszélgetős esték egyik kedvenc frissítője a fröccs, ami bátran fogyasztható magában, vagy kísérőként étkezések mellé. Ha már meguntad a klasszikus fehérbor és szóda kombót, mutatunk néhány trükköt, amivel felturbózhatod.
jún. 1
18:36
Vörös lidércek bukkantak fel az égbolton. Te megijednél, ha ilyet látnál? (Femcafe)
Szombat este nem mindennapi látványnak lehettek tanúi az emberek egy viharos estén, ugyanis meghökkentő jelenség tűnt fel az égbolton.
jún. 1
18:36
Életük végéig börtönbe küldenék a Marina-parti darabolós gyilkosokat (rtl.hu)
Örökre börtönbe küldenék azt a két férfit, akiket a Marina-parti darabolós gyilkossággal vádolnak. Az ügyészség szerint még 2016-ban gyilkoltak meg egy szlovák bűnözőt, és végeztek barátnőjével is, hogy megszerezzék a vagyonukat. A dunaparti luxuslakásukban közvetlen közelről fejbe lőtték őket, majd a holttesteket a fürdőkádban feldarabolták, a mar
jún. 1
18:38
„Kivágódott a szobaajtó, beállított egy fegyveres” – saját otthonában raboltak ki egy tiszavasvári férfit (rtl.hu)
Kiesett a tár rablás közben a rabló pisztolyából – ezt mondta az RTL Híradónak az a férfi, akit múlt kedden raboltak ki tiszavasvári otthonában. Az áldozat odaadta minden spórolt pénzét a rablónak, akit társa közben odakint várt. Egyiküket kommandósok fogták el.
jún. 1
18:40
Betonlapok miatt támadt szomszédjára egy 82 éves göncruszkai asszony (rtl.hu)
Egy 82 éves asszony rátámadt 73 éves szomszédjára a Borsod megyei Göncruszkán tavaly, az ügyészség súlyos testi sértéssel vádolja. Azon vitatkoztak, hogy a férfi betonlapokat akart lerakni a kocsibejáróra, amik a nő szerint átlógtak ő portájára. Meglökte szomszédját, majd a földre estek, ott dulakodott vele tovább.
jún. 1
18:42
Szöcske volt szerdán az OTP és a MOL (Privátbankár)
Nagyot ugrottak a vezető részvények Budapesten.
jún. 1
18:42
Kirúgható a tiszteletlen munkavállaló - avagy csak mértékkel káromkodjunk munkaidőben (ProfitLine)
Két évvel ezelőtti cikkünkben már foglalkoztunk a munkahelyi nézeteltérések, szóváltások munkaviszonyra gyakorolt hatásával. Akkor arra jutottunk a következetes bírósági gyakorlat mentén, hogy bár minden eset egyedi mérlegelést igényel, az viszont bizonyos, hogy a munkahelyi légkört romboló munkavállalói viselkedés, amely megnyilvánulhat akár trágá
jún. 1
18:42
Szépséghibás termékek – megtévesztő kereskedelmi gyakorlat (Adózóna)
A szépséghibásként hirdetett termékekhez kapcsolódó megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).
jún. 1
18:42
Egy lépéssel közelebb az orosz államcsőd, nem nagyon látszik a kiút (Portfolio)
Egy befektetői testület szerdán megállapította, hogy Oroszország nem fizetett közel 1,9 millió dollárnyi kamatot egy szuverén kötvény után, ezzel egy lépéssel közelebb került az ország az államcsődhöz - írja a Reuters. A külső államadósságai miatt Oroszország 1917-ben csődölt be utoljára.
jún. 1
18:42
Kisajátítják Kisoroszi egyetlen tavát? (AQUA)
A Cseres-tavat eddig a horgászok mellett a fürdőzők is használták, most a bérlő horgászegyesület kerítéssel zárná el azt. Indoklásuk szerint a bányató veszélyes, a felelősség pedig őket terhelné egy baleset esetén. Kisorosziban, a golfpálya szomszédságában található a Cseres-tó. A bányatóban – bár hivatalosan nem lehetett soha fürdeni – gyakran úsz
jún. 1
18:42
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021-ben (Üzletem)
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta a 2 millió forintot.
jún. 1
18:42
Nyakon szúrták a nyílt utcán, törölközővel próbálták elállítani a vérzést (rtl.hu)
Törölközővel próbálta elszorítani a vérzést, így próbált segíteni – ezt mesélte híradónknak egy nő, aki nagyon megijedt, amikor meglátta a keddi mosonmagyaróvári késelés áldozatát. A 32 éves férfit egy ismerőse szúrta nyakon az utcán, miután valamin összevesztek. Életveszélyes állapotban vitték kórházba.
jún. 1
18:48
Sokat haladt a Diósgyőri vár újjáépítése (Infostart)
A külső várat járta be a Magyar Építők.
jún. 1
18:48
Sneider Tamás: menthetetlen a Jobbik (Blikk)
Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke szerint az utóbbi időben kirobbant botrányok miatt hamarosan végleg befellegezhet a pártnak.
jún. 1
18:48
Oroszország bejelentette: kész bevetni a hiperszonikus Cirkon rakétáit (Blikk)
Alekszandr Mojzejev, az orosz északi flotta parancsnoka szerdán azt mondta, a rakétát az év vége felé rendszeresítik a hadseregben.
jún. 1
18:48
Már úton van a szappan a budapesti gimnáziumba (ATV)
Egy hónapja nincsen szappan a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban - erről tartott szerdán online sajtótájékoztatót a DK. Az ott elhangzottak szerint több Facebook-poszt is tanúsította, hogy a tanárok egy olyan levelet kaptak egy közös levelezőlistán, melyben az állt: nekik kellene összegyűjteni 2500 forintot, hogy fél évig legyen szappan a tanári m
jún. 1
18:48
Hidvéghi Balázs: A magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős (Demokrata)
Magyarország a lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.
jún. 1
18:48
Jakab Péter „kapott egy fülest” arról, hogy megfigyelik (Mandiner)
A lakásából kilépve „rárongyoltak” az újságírók a pártelnökre.
jún. 1
18:48
A támadók wifin keresztül is megfigyelnek otthonainkban, de lehet egy megoldás (BitcoinBázis)
Talán nem is gondolnánk, de az ártatlannak tűnő WiFi hálózat képes megmutatni a támadóknak, hogy tartózkodik-e valaki, és ha igen,
jún. 1
18:50
Brit NATO-misszióvezető: Az angol flottának harcolnia kellene az oroszokkal (Mandiner)
Az Ukrajna elleni orosz fekete-tengeri blokád megszüntetésének érdekében vetnék be a hadihajókat.
jún. 1
18:52
Hidvéghi a BBC-nek: A magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős! (Mandiner)
Zelenszkij korábban azt nyilatkozta: Orbán Viktor miniszterelnököt jobban érdekli az orosz olaj, mint az ukrán vér – erre reagált az EP-képviselő, majd leszögezte, Magyarország lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát.
jún. 1
18:54
Churchill beleszeretett Ii. Erzsébetbe: a királynő tartott tőle, de hamar az ujja köré csavarta (Blikk)
Az Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulójából indított sorozatunk harmadik részében bemutatjuk az uralkodó trónra lépésének első évtizedeinek fontosabb momentumait.
jún. 1
18:54
Ez egyértelmű kötelezettségszegés, mondta a horvát miniszterelnök a magyar kettős benzinárról (444.hu)
Szerinte ha az Európai Bizottság bíróság elé viszi az ügyet, Magyarország elveszíti a pert.
jún. 1
18:54
Három oltás véd a legjobban a koronavírus ellen egy elemzés szerint (Demokrata)
A dózisok száma, nem pedig a vakcinakombináció a kulcs az immunitás fokozásához.
jún. 1
18:54
A lengyelek a gázellátásban rászorultak a norvégokra és Katarra, most az extrabevételeiket vizsgálják (Mandiner)
Úgy tűnik a lengyeleknek, miután sikeresen lekapcsoltatták magukat az orosz gázról, szembe jött a valóság. Másnak nem lehet betudni, hogy milyen okból vizsgálgatják mind Katar, mind a norvégok többletbevételeit. A két ország finoman fogalmazva valóban nyertese az orosz-ukrán háborúnak. Lengyelország a lekapcsolás után elsősorban a katari LNG gázra
jún. 1
19:00
Pintér András, Budapest Alapkezelő: Kettős kihívással nézünk szembe (Privátbankár)
A Budapest Alapkezelő szerint komoly kihívásokat rejt az idei év.
jún. 1
19:00
Ronaldóék Spanyolországban kezdenek (Blikk)
A labdarúgó Nemzetek Ligája (NL) ibériai rangadóval kezdődik a 2. csoportban, Spanyolország a sorozat korábbi győztesét, Portugáliát látja vendégül csütörtök este (Spíler2, 20.45). A hírek szerint Cristiano Ronaldo is pályára léphet: bár a Manchester United portugál klasszisa sérülés miatt kihagyta klubcsapata utolsó bajnokiját, a héten már rendese
jún. 1
19:00
A valaha volt legrészletesebb kutatás látott napvilágot a koronavírus elleni oltás hatásairól (Portfolio)
A dózisok száma, nem pedig a vakcinakombináció a kulcs az immunitás fokozásához a koronavírus-fertőzés ellen - ezt állapította meg a mindeddig legnagyobb ilyen jellegű kutatás, amelyet a The Guardian online kiadása ismertetett szerdán.
jún. 1
19:00
A Fortuyn-örökség (Demokrata)
Húsz éve lőtték agyon az egyik legnépszerűbb holland politikust Európa állítólag legdemokratikusabb országában.
jún. 1
19:06
Kiszel Tünde elsírta magát a lányát látva: elárulta, miért! (Blikk)
Annyira meghatódott Kiszel Tünde a lánya, Donatella énekvizsgáján, hogy elsírta magát a nézőtéren.
jún. 1
19:06
A magyar parasztfiú, aki Magyarországon és Amerikában is a kommunisták ellen küzdött (Mandiner)
Disszidenstársaitól eltérően nem csak grafomán emlékiratíró volt, hanem tevőlegesen is befolyásolta az Egyesült Államok külpolitikáját Nagy Ferenc, akit Rákosiék fia megzsarolásával mondattak le éppen hetvenöt éve. Csak pár példa: ő volt az, aki rámutatott a szovjet uralom gyarmatosító jellegére, hogy elrettentse a frissen felszabadult, volt gyarma
jún. 1
19:08
Rőfös Géza: A magyarok putyinisták, totál átmosta az agyukat az orosz propaganda! (Mandiner)
Orbán Viktor a háború után nem volt hajlandó gáz és olaj nélkül hagyni a magyarokat, tehát még mindig dörgölőzik a véreskezű zsarnokhoz.
jún. 1
19:10
Putyin egyszerre öt tábornokot menesztett (Mandiner)
A jelentések szerint Putyin mostanra már rég szerette volna bevenni Kijevet.

Keresés