Égből pottyant pénznek hívják egyes helyeken az energiacégek extraprofitját, szemléltetve ezzel, hogy a vállalatok jóformán semmit nem tettek a bődületes bevételért.
Az Action Express Racing (AXR) szerződtette a francia Olivier Pla-t az IMSA sportautó bajnokság szezon hátralévő részére. Tristan Nunez, aki eddig a 31-es rajtszámú autót vezette az idei szezonban, a csapatnál marad a tartalékversenyző szerepkörében. Pla mind Európában, mind az Egyesült Államokban – ahol korábban a Mazdánál és a Meyer Shank Racingn
Mit gondolnak a hazai cégvezetők és a legnagyobb informatikai szállítók a vállalatok digitális transzformációjáról? Hol tartunk most, mire jó és miért éri meg a területen befektetni?
Elaludt egy repülőgép kapitánya repülés közben, ezért nem tudta felvenni a kapcsolatot a francia légiforgalmi irányítással. A kapitány ugyan azt nyilatkozta, hogy kommunikációs hiba történt, a kivizsgálás során azonban kiderült, hogy valójában súlyos mulasztást követett el.
Már csak egyetlen európai hely kiadó a november végén, Katarban kezdődő labdarúgó-világbajnokságra. Ez egy kétlépcsős csata lesz, amelynek első meccsén szerda este Skócia és Ukrajna csap össze Glasgow-ban.
Az Orosz Központi Bank nyitott arra, hogy engedélyezze a bitcoin és egyéb más kriptovaluták használatát nemzetközi fizetésekhez – derül ki a Reuters jelentéséből. “Elvileg nem tiltakozunk a kriptovaluták nemzetközi tranzakciókban történő felhasználása ellen” – mondta a központi bank alelnöke Ksenia Yudaeva. Oroszország a hagyományos devizákkal tehe
Nem nyugtatta meg a piacot az MNB keddi kamatdöntése, illetve az azt követő kommunikáció, szerda reggelre a 398-as szintig gyengült a magyar deviza. Ez azt jelenti, hogy karnyújtásnyi közelségben, bő fél százalékra volt a magyar deviza történelmi mélypontja 400-nál. Onnan aztán fordult a jegyzés.
Nagyon kell figyelni, mert a kamatperiódusok végével akár duplájára is nőhet a kamat, komoly anyagi gondokat okozva ezzel a hiteleseknek. Erdősi Éva arra is figyelmeztet, hogy az új hitelfelvevőknek magasabb kamatokkal kell számolni.
Tavaly a 2020-assal megegyező árbevételt ért el a Central Médiacsoport, a társaság nyeresége ugyanakkor több mint 700 millió forinttal csökkent. A tulajdonos több mint 1,6 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a vállalatból. A múlt évben 13,29 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt. a társaság éves beszámolója szerint, ez mi
Házkutatást tartottak Magyarország egyik legnagyobb médiaügynökségénél, ezt követően pedig a NAV bűnügyi zár alá helyezte annak számláit – értesült több forrásból a Media1, amit később az érintett Initiative Media is megerősített a hvg.hu-nak.
Az Álomgyár egyik utolsó bölénye lassan százesztendős lesz, de napjainkban is fáradhatatlanul ontja magából a filmeket. Születésnapja kapcsán összegyűjtöttük öt legfontosabb, legemlékezetesebb rendezését.
„Ilyen frizurát szeretnék!” – hangzik az ismert mondat a fodrásznál, amelynek nyomán sajátos frizurák milliói születtek már világszerte. Ki vele, ti melyik sztár frizuráját másoltátok le tiniként!
Május utolsó napjaiban kissé csökkent a nappali maximum hőmérséklet, általában nem érte el a 30 C0-ot. Éjszakánként pedig időnként csupán 4-5 fokot lehetett mérni, ezért erős harmatképződéssel lehetett számolni. Csapadék esett ugyan, változó mennyiségben, de nem csökkent a talajok vízhiánya. A jelenlegi, mérsékelten meleg időjárás egyaránt kedvező
Újranyit a Hunguest BÁL Resort Balatonalmádi Teljes körű felújítás után megnyitja szobáit a Hunguest BÁL Resort Balatonalmádiban. Az OPUS GLOBAL Nyrt. tulajdonában álló Hunguest Hotels 209 szobás, saját partszakasszal rendelkező…
Satoshi nyomdokaiba lépett és kiszállt a kriptós közösségi életből a Ryoshi álnevű Shiba Inu alapító. Tegnap kitörölte az összes tweetjét és blogposztját. Ryoshi a Shiba Inu 2020-as alapítása óta titkolta a személyazonosságát és nem szerette volna, ha róla szól a nyílt forráskódú projekt. A Dogecoin alapítói hasonlóan álltak hozzá saját projektjükh
Sokan azt hiszik, Katalinnak nem volt komoly kapcsolata Vilmos előtt, ez azonban nem igaz: a hercegné bizony sokat randevúzgatott házasságát megelőzően, több viszonya is volt különböző férfiakkal, első szerelme pedig egy igazán jóképű pasi volt, mutatjuk!
Az idei CIO Hungrayn az ukrajnai háború miatt kiemelt szerepet kapott az üzletmenet-folytonosság biztonsága. A CIO Klub podcastban megosztjuk a konferencia erről szóló panelbeszélgetését.
Az eseményekről egyre több részlet derül ki, így most már az is rekonstruélható, pontosan hogyan zajlottak a 21 ember halálával járó lövöldözés napján az események.
Kávéval indul a reggel, kávézóban randizunk és egy kávé mellett a munkahelyi konfliktusokat is könnyebben kibeszéljük. De meddig fenntartható ez az életstílus és hogyan kávézhatnak még az unokáink is? Hogyan őrizhetjük meg és élvezhetjük a kávézás örömét évtizedek múlva is?