Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek a szerdán kezdődő budapesti Artisjus Songwriting Campre, ahol három napon át közösen alkotnak a hazai dalszerzőkkel.
A Matild Palota igazgatója Selim Ölmez, a szálloda eddigi hotel menedzsere lett, akit a 6 év után májusban Katarba távozó Emre Pasli szállodaigazgató helyére neveztek ki. Selim Ölmez igazgatóként a…
Michel Boeri, a Monacói Nagydíj vezető tisztségviselője elismerte, hogy nehéz tárgyalásokat folytat a Liberty Mediával a Forma-1 leghíresebb versenyének bizonytalan jövőjéről. Az Automobile Club de Monaco elnöke, aki egyben az FIA vezető tisztségviselője is, igazolta azon híreket, amelyek szerint a Libertyvel való legfőbb vitás pont az F1 tulajdono
A Red Bull csapatát kritizálta a vasárnapi Monacói Nagydíjat követően Max Verstappen édesapja, Jos, aki szerint az energiaital-gyárosok részéről hiba volt, hogy nem a világbajnoki éllovast, hanem Sergio Perezt segítették győzelemhez vasárnap.
Támogatóan nyilatkozott Catherine Colonna új francia külügyminiszter kedden Varsóban arról a lengyel törekvésről, amely a NATO keleti szárnya erősítését célozza az ukrajnai háború okán.
Interjúkötet jelent meg Kilőve a Holdra – Szekeres Pál, a háromgyermekes vívó címmel, amelynek főszereplője az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó.
Június 6-án újra megnyitja szobáit az ukrán főváros, Kijev központjában található Radisson Blu Hotel. A szálloda egyelőre korlátozott szolgáltatásokkal nyit, Linkedin bejegyzésükben hangsúlyozzák, hogy elkötelezettek minden vendég és alkalmazott biztonsága iránt,…
Saját nagybátyja is kénytelen volt kritikus hangnemet megütni a Monacói Nagydíjon súlyos következményekkel járó hibát vétő Mick Schumacherrel szemben. Felipe Massa szerint nem véletlen, hogy a Haas 24 esztendős versenyzője ennyit ront, de úgy véli, ezzel együtt helye van a Forma-1-ben. Mint utólag kiderült, Mick Schumacher saját hibájából csapódott
Igencsak berágott a Nicholas Latifire a Ferrari Forma-1-es csapatának spanyolja, szerinte ugyanis a kanadai tehet arról, hogy elveszítette a győzelmet a múlt vasárnapi Monacói Nagydíjon.
Az országos tiszti főorvos elmondta: a betegség lefolyási ideje 2-4 hét, és ebben az időszakban a fertőzöttnek kerülnie másokat, különösen az immunhiányos betegeket és a várandós nőket.
Az unióban az Oroszországból érkező kőolaj mennyisége 90 százalékkal csökken év végéig. Magyarország egyelőre mentességet kapott az importtilalom alól, a vezetéken érkező olajra ugyanis nem vonatkoznak a szankciók – számolt be az M1 Híradója.
A Budapest Airport új létesítményt nyitott Budapesten, méghozzá a nagyérdemű által váratlan helyen, a belvárosi Király utcában található Minipoliszban. Május utolsó napjától a gyerekek repülőtéri dolgozóként is kipróbálhatják magukat a…
Jacques Villeneuve szerint Daniel Ricciardo ideje a McLarennél lejárt, így a csapat “felkészíti” a médiát a menesztésére. Zak Brown a napokban elmondta, az ausztrál teljesítménye nem felel meg az elvárásaiknak. Míg a mandulagyulladással küszködő Lando Norris a 8. helyre hozta be autóját Spanyolországban, addig a 32 éves pilóta nem szerzett egységek
Véradónapot tartott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kedden, együttműködésben az Országos Mentőszolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel. Június 25-én, a Múzeumok éjszakáján a Múzeumkertben ismét lesz lehetőség az önkéntes véradásra
Miközben az uniós tagországok az orosz olajembargóról vitáztak kedden, rekordmagasra ugrottak az üzemanyagárak, és ez még nem a folyamat vége – számolt be az M1 Híradója.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adták át kedden a varsói magyar nagykövetségen Teresa Worowska műfordítónak, pedagógusnak, a Magyar Diplomáciai Akadémia oktatójának.
Az idős házaspár hosszú éveken át járt egy számukra kedves vidéki településre üdülni és termálfürdőzni, de sajnos eljött a nap, amikor többé már nem tudtak elutazni. A férj szerette volna…
Mark Krikorian, a washingtoni Center for Immigration Studies igazgatója a migráció ismert kritikusa, aki a CPAC Hungary vendége volt. A Mandinernek most arról beszélt, hogyan változott meg a bevándorláshoz való hozzáállás Amerikában, miért veszélyes, amit a bevándorló gyerekeknek tanítanak az USA-ról, és miért magától értetődő a magyar migrációs po
A kiállítás a Palladion Műhely országos tanulmányi versenyére beküldött plakátok legjobbjait mutatja be, amelyek egy ókori pompeii étterem mindennapjaiba engednek betekintést.
Szélsőséges egyesület létrehozásával vádolták meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, mondván, az egyesület tevékenysége a tisztviselők és oligarchák elleni gyűlöletkeltésre irányult.