A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner üdvözölte Kevin Magnussen átalakulását, aki két egymást követő pontszerző helyezéssel indította visszatérését a Forma-1-be. Magnussen 2020 végén hagyta el a csapatot, miután négy szezont töltött az amerikai alakulatnál. Ő és Romain Grosjean menesztése után Mick Schumacher és Nikita Mazepin került a csapathoz. A
Ezzel az érveléssel utasították el a vajdasági levélszavazással kapcsolatos panaszok vizsgálatát. Ez több kérdést is felvet a külföldön élők szavazásáról.
Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok (választási irodától kapott) adatait. A népszavazási eljárásban a kezdeményező kormány, valamint az Országgyűlésben frakcióval jelentkező pártok igényelhették az adatokat.
A Ford vállalta, hogy legkésőbb 2050-re karbonsemlegessé válik; ezt a folyamatot tudományosan megalapozott köztes célokra alapozza, amelyeket 2035-ig teljesíteni fog. Az új jelentés információkat tartalmaz az éghajlatváltozással kapcsolatban is, és részletesen bemutatja, milyen előrehaladást ért el a Ford a járművenkénti károsanyag-kibocsátás 50%-o
Szívesen írnám, hogy erőteljes és élénk gyerekkori élmény a kemence, de sajnos nem az. Éppen akkoriban bontották el szinte minden portán a kemencét, amikor én kisgyerek voltam, és a helyét jó esetben sparhelt, de sokszor palackos gázról működő tűzhely vette át.
A közvéleménykutató március 30-án biztos, 128-71 arányú győzelmet várt. Most vezetője, Hann Endre úgy véli, az ellenzékiek aktívabb szavazási részvétele miatt szoros lehet a végeredmény.
A légúti megbetegedések jellegzetes tünete a köhögés. A panaszok hosszabb időn át is jelentkezhetnek, dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász segítségével ezért utánajártunk, mi állhat az elhúzódó köhögés hátterében.
„Makón (Csongrád-Csanád megye, 4. OEVK) érdekes dolgokat tapasztaltak a választás tisztaságára figyelő őrszemeink a délelőtt folyamán. A történtek szavazatvásárlás erős gyanúját vetik fel” – olvasható a Facebook-posztban.
Az országgyűlési választás tétje fejlődés vagy visszafejlődés, háború vagy béke - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten, miután leadta szavazatát.
Néhány éve pár tudós kísérletbe kezdett Csernobil körül. A lezárt területen termesztett növényeket vizsgálták. A kísérlet során keletkezett "melléktermékből" pedig vodkát készítenek.
A rendkívül magas műtrágyaárak akut hiányt jeleznek. Immár a termék vásárlása és a felhasználása is nagy kockázattal jár a gazdálkodók számára. Sokukban pedig felmerül a kérdés, hogy vásároljanak-e egyáltalán műtrágyát. Mert a magas költségek csak abban az esetben térülnek meg, ha a gabonaárak is ezen a rendkívüli magas szinten maradnak. És nem csa
Már bankfióki látogatás nélkül is vehetnek fel hitelt a CIB Bank egyes kisvállalati ügyfelei, miután számukra is elérhető a teljesen online igénylés lehetősége bizonyos hiteltermékek esetén. A Magyarországon eddig egyedülálló szolgáltatás révén az ügyfelek akár egy nap alatt az egyedi igényeikhez igazodó finanszírozáshoz juthatnak, kedvező kondíció
Ma reggel 6 órakor megkezdődtek a 2022-es országgyűlési választások Magyarországon. Az egyfordulós szavazás dönt a következő négy év 199 képviselői mandátumáról, és így arról is, ki alakíthatja a következő kormányt. A nap folyamán beszámolunk a választás eseményeiről, a részvétel alakulásáról, majd 19 óra után az eredményekről. A választás fennakad
Egyre közelebb vagyunk a négy évvel ezelőtti adatokhoz. Most vasárnap 15 óráig országosan a választópolgárok 52,75 százaléka ment el szavazni a legfrissebb közlés szerint.
A választásra jogosultak 52,75 százaléka, 4 058 746 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal szaúd-arábiai miniszter felajánlotta Lewis Hamiltonnak, hogy tárgyaljon vele az országgal kapcsolatos problémáiról. Szaúd-Arábiát folyamatosan elítélik az emberi jogok sorozatos megsértése miatt. Ez mégsem akadályozta meg az F1-et abban, hogy szerződést kössön velük versenyrendezés céljából. Hamilton, aki az emberi jog
Egyre fokozódik a választók aktivitása. Ma 15 óráig országosan már csaknem annyian, a választópolgárok 52,75 százaléka ment el szavazni, mint 2018-ban.
Pripjaty az a város, ahol a csernobili atomerőmű személyzete lakott a létesítményben 1986-ban bekövetkezett nukleáris katasztrófáig, a település azóta lakatlan.
Erős növekedés jellemezte az elmúlt évtizedet a hazai lakóingatlan-adásvételek számának tekintetében. Ha voltak is kisebb megtorpanások, mostanra több mint 80 százalékkal több lakás cserél gazdát, mint a válság legrosszabb éveiben, jóllehet a 2008 előtti időszaktól még mindig elmaradnak a számok. A két nagy ingatlanhálózat segítségével megnéztük, h
Kihúzták a Hatoslottó 2022/13. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 14. héten már 730 millió forintért játszhatnak a játékosok.
Elhárította a Nemzeti Választási Bizottság a vajdasági levélszavazatok kapcsán benyújtott panaszok vizsgálatát azzal, hogy a választások tisztaságát felügyelő testület csak Magyarország területén tud érvényt szerezni a választási szabályoknak.
Minél többet tudnak meg a szakértők a mikroműanyagokról és azok emberi szervezetre gyakorolt hatásáról, annál rosszabbnak tűnik a helyzet. A Bécsi Orvosi Egyetem kutatói ezen a héten tettek közzé egy új tanulmányt az Exposure and Health című folyóiratban, amely összefoglalja az összes jelenlegi ismeretet a mikro- és nanoplasztikai részecskékről (MN
A választásra jogosultak 52,75 százaléka, 4 058 746 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.