Véget ért Egerben az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (EGMO), amelyen idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét. Magyarország első alkalommal szervezte meg a nagyszabású versenyt, amelyen a legeredményesebb az Egyesült Államok csapata lett. Az európai nemzetek sorában a magyar csapat az ötödik helyen végzett, és összesen 1 arany, 3
A GKI konjunktúraindexe áprilisban a 2019 tavaszi, vagyis jóval a Covid-válság előtti szintjére ugrott. Ezt a szintet a válság óta csak egyetlen hónapban, 2021 októberében sikerült megközelítenie.
Az egészséges életmód és a mozgás nemcsak a te, hanem a munkahelyi közösséged mindennapjainak is része? Törjetek ki a szürke mindennapokból, legyetek ti a legaktívabbak, és május 19-ig nevezzetek a #BeActive nemzetközi pályázat munkahely kategóriában, hogy a tiétek lehessen a győztesnek járó 10 ezer eurós juttatás! (x) Az Európai Bizottság #BeActiv
A Corvette Z06 GT3.R csak 2024 elején fog debütál a versenyen, de a szigorú tesztelési ütemterv miatt már szeptemberben bemutatkozik. A RACER-nek adott friss interjújában Laura Wontrop Klauser, a GM sportautós részlegének vezetője elmondta, hogy az autógyártó nemrég fejezte be az új Corvette Z06 GT3.R utolsó szélcsatorna-tesztjeit, és szeptemberben
Múlt pénteken beszakadtak az amerikai tőzsdék, miután Jerome Powell a hét korábbi részében utalt rá, hogy a Fed a korábban vártnál agresszívebb kamatemelésekre készül, erre egy globális hangulatromlás jött a piacokon, amely továbbra is kitart. Ma az ázsiai piacok is estek, amelyet az újabb koronavírus-hullámhoz kapcsolódó szigorú lezárások súlyosbí
A Stripe a Twitterrel együtt egy új kriptós kifizetési lehetőség pilotját indította el, amellyel a tartalomgyártók akár a USDC nevű stablecoinban is kérhetik a fizetésüket.
Idén is várja az érdeklődőket Magyarország talán legnagyobb szabású lakáspiaci szakmai eseménye, a Portfolio Lakás Kiállítás. A rendezvénynek különös jelentőséget ad, hogy számos kulcsfontosságú tényező változik az ingatlanpiacon, miközben az árak továbbra is töretlenül mennek felfelé.
Áprilisban a GKI konjunktúraindexe a 2019 tavaszi, vagyis jóval a Covid-válság előtti szintjére ugrott, ezt azóta csak egyetlen hónapban, 2021 októberében sikerült megközelítenie - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
A Blikk egyik olvasója 720 forintért rendelt két pohár csapvizet a Tihanyi Rege cukrászdában ismerősével megivott két kávé mellé. A vendéglátóhely honlapján egyébként szerepel a csapvíz az italok között, az ár viszont nincs mellette feltüntetve - írja a lap.
A vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte a francia választásokat Macron Le Pen előtt, mégha az antiglobalista politikusasszony néhány apró lépéssel megint közelebb is került az Élysée-palotához. Brüsszel nem leplezett örömmel fogadta az elnök sikerét.
Gyümölcs- és zöldségfogyasztás, rossz légszűrő használata, öngyógyítás és halogatás: csak néhány azok közül a tényezők közül, amelyek ronthatnak a hamarosan beköszöntő allergiaszezon kellemetlen tünetein.
Spanyolország még márciusban jelentette be, hogy megtiltaná az influenszereknek és közszereplőknek, hogy egészségtelen ételeket és italokat reklámozzanak a gyerekeknek. A javaslat értelmében tilos lenne minden olyan élelmiszer vagy ital reklámozása, mely magas cukor-, nátrium-, só- vagy zsírtartalmú.Az európai ország nem csupán betiltaná az egészsé
Remek lehetőség, hogy elbeszélgessünk a gyerekekkel a környezetvédelem fontosságáról. A teljes anyag Egyetlen rajz is segíthet a háborús menekülteken címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Gátlásos, teszetosza bárpultost alakít A Séf meg a többiek sorozatban Farkas Ádám. A forgatásról, színházi munkáiról és apukás élményeiről is mesélt a színész a Reggeliben.
Péntek óta 3325 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 894 278 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 53 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 101 főre emelkedett.
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a pénzügyi intézményeket és a pénzügyi termékeket összehasonlító oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket, hogy az ott elérhető információk transzparensek, megalapozottak és közérthetőek legyenek. A jegybank célja, hogy a fogyasztókat megtévesztő módon ne befolyásolják, továbbá biztosítsák azt, hogy a fog
A Mazda már régóta ígérgeti a Wankel-motor visszatérését, és bár az RX sorozat rajongói valószínűleg nem erre számítottak, az elmúlt egy-két évben az is egyértelművé vált, hogy nem mint fő erőforrás, hanem mint hatótávnövelő motor kerül majd be az igencsak szerény hatótávolsággal megáldott MX-30 elektromos modellbe. Noha már többször is hallottuk e
Az olajárak hétfőn mintegy kéthetes mélypontra zuhantak, fokozva ezzel a múlt heti veszteségeket, mivel nőnek az aggodalmak, hogy az elhúzódó sanghaji Covid-lezárások és az esetleges amerikai kamatemelések ártanak a globális gazdasági növekedésnek és az üzemanyagok iránti keresletnek.
A győztes Robert Golob pártja eggyel több, a jelenlegi miniszterelnök, Janez Jansa formációja kettővel kevesebb mandátumot szerzett, mint amennyit a részeredmények mutattak.
Az Egyesült Államok fokozatosan felújítja jelenlétét Ukrajnában, és további katonai segélyt nyújt - jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter kijevi látogatása során.
A francia elnök támogatta az Oroszország ellen hozott uniós szankciókat. Ugyanakkor az egyik fő szorgalmazója annak, hogy folytassák a párbeszédet Moszkvával.
Az új BMW 7-es sorozat világszerte kizárólag hosszított tengelytávolságú karosszéria-kialakítással válik elérhetővé, amellyel maximalizálja a hátsó üléssor helykínálatát. Itt merőben új és rendkívül magas minőségű anyaghasználat, innovatív szórakoztató rendszer és a továbbfejlesztett Executive Lounge opció gondoskodik a felülmúlhatatlan kényelem és
Christian Horner elmondta, hogy még a Legfelsőbb Bíróság előtt is meg kellett küzdeniük a Mercedesszel. A Honda tavaly döntött úgy, hogy ettől az évtől hivatalosan nem kíván részt venni a Forma-1-ben. Ám az erőforrásokat felügyeli és javítja az új motorszabályok megjelenéséig. A Bikáknak így saját kezükbe kell venni az irányítást, ezért meg is alak
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a pénzügyi intézményeket és a pénzügyi termékeket összehasonlító oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket, hogy az ott elérhető információk transzparensek, megalapozottak és közérthetőek legyenek.