Az Orosz Föderáció Belügyminisztériuma közzétette az autólopások statisztikáit idén januártól márciusig. Az elmúlt hónapban 22,3%-kal nőtt az autólopások száma – derül ki a hivatalos közleményből. 2022 első hónapjában 459 ellopott autót jelentettek be. Februárban és márciusban láthatóan elkezdett meredeken felfelé ívelni a tendencia. Az év második
2009 óta nem nyert bajnokságot, mégis idén ez a célja a kiegyensúlyozottságot hangsúlyozó Chip Ganassi pilótának. Marcus Ericsson környékén gyülekeznek a bíztató jelek, de még nem jött össze minden számára. A negyedik IndyCar-os évét taposó svéd tavaly ugyanannyi top 10-es eredménnyel zárt, mint bajnok csapattársa Álex Palou. Első győzelmét is megs
Tyler Reddick nem szeretné, ha bárkit is megtévesztene nyugodt reakciója a Bristol Motor Speedway-en történt utolsó körös balesetre. Chase Briscoe az utolsó körben megpróbálta megelőzni Reddicket, de megpördült, és így kiforgatta ellenfelét is, ami Kyle Busch győzelmét eredményezte. A verseny után Reddick nyugodtan reagált, ettől függetlenül mérges
Magyar kétéltű A Varsói Szerződés országaiban a hadiipari kapacitás mindig elmaradt a hadseregek igényeitől, így békeidőben is állandó volt a járműhiány, mert a szovjetek sem páncélozott járművekből, sem alkatrészeikből nem tudták kielégíteni az igényeket. A tagállamok saját gyártásban látták a megoldást, így született több magyar páncélozott jármű
A Tunisia Desert Challenge harmadik napján rajt-cél győzelmet aratott a Kovács Miklós-Czeglédi Péter-Ács László trió, és sikerükkel az összetettben is 26 másodpercre csökkentették hátrányukat. A 348 kilométernyi dűnén 6 óra 43 perc 11 másodperc alatt vágták át magukat Kovácsék, a második helyezett Igor Bouwensnek ehhez majd 9 perccel több kellett.
Az Eiffel-torony, vagy ahogy a franciák hívják, La Tour Eiffel a világ egyik legismertebb nevezetessége, ám ennek ellenére lehet, hogy van néhány olyan érdekesség a toronyról, amit nem ismertél.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „az Orbán-rezsim leváltásához új, a rendszer visszásságait leleplező és bemutató kezdeményezésekre van szükség”.
Mégis mi lehet olyan izgalmas egy amerikai piacos, 1992-es Nissan Sentra SE-R-ben, ami még újonnan sem volt túlságosan megindító jelenség? Nos, a tény, hogy mindössze 716 km-t futott, és egy híres motorblokk dolgozik az orrában. Még Wisconsin államban, a Russ Darrow-Madison kereskedésben értékesítették a fekete szedánt, majd maradt első tulajdonosá
Értetlenül és döbbenten áll Charles Leclerc imolai hibája mögött 2016 világbajnoka Nico Rosberg. A világbajnoki éllovas Ferrari pilóta a futam hajrájában követett el egy komoly hibát, ami miatt bukta a dobogóját és sok pontot is vesztett Verstappenhez képest. Az Emilia Romagna Nagydíjat szinte végig uralta a két Red Bull, ám a Ferrari egy váratlan
A 24 éves pilótának ez pályafutása 22. és idénybeli második futamgyőzelme. A címvédő mögött csapattársa, a mexikó Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a McLarennel versenyző Lando Norris zárt. A 63 körös száguldás során a szombati sprintfutam végeredményének megfelelően Verstappen rajtolt az élről átmeneti esőgumikon a vizes,
Az Emilia Romagna Nagydíj kimaxolásával Max Verstappen sokat hozott a lemaradásán. A sprintverseny, a vasárnapi nagydíj megnyerésével és a leggyorsabb kör megszerzésével a holland versenyző az összes megszerezhető pontot (összesen 34-et) megszerezte. Ezzel a hetedikről a második helyre ugrott a tabellán. Sainz azonban újabb kiesésével az 5. helyre
Szomorúan olvastam írásodat, mely teljes szakmaiatlan félretájékoztatást tükröz. A legfájóbb csalódás, hogy így értékeled a názáreti Jézusban való hitemet.
Közleményük szerint idén április 25. és május 13. között rendezik meg Magyarországon a Black Swan nemzetközi különleges műveleti gyakorlatot. A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat. A menetoszlopok elején és végén figyelmeztető jelzést haszn
Lamborghini LM002 Jóval azelőtt, hogy az Urus ízelítőt adott volna, mire képes egy szuper SUV a Lamborghinitől, az olasz autógyártó megalkotta ezt a szörnyűséget. LM002-nek hívják, egy terepjáró teherautó, amelyet a Lamborghini eredetileg katonai használatra épített. Végül a sorozatgyártású modellek hétéves, 1986-tól 1993-ig tartó időszak során kés
Az Európa-bajnokságra már korábban kijutó magyar női kézilabdaválogatott simán (25-19) verte a selejtezősorozat zárómeccsén Szlovákiát, ezzel csoportját megnyerve jutott ki a novemberi tornára.
Kalle Rovanperä az első szakasztól kezdve vezette a Horvát-ralit, bár szombaton alaposan lecsökkent az előnye Ott Tänakkal szemben, amikor defektet kapott. Az utolsó napot így már csak 20 másodperces előnnyel kezdte, amit azonban több mint 10 másodperccel növelt vasárnap reggeli első gyorsaságin. De az utolsó előtti szakaszon, ahol váratlanul eső f
Esélyeshez méltó és ennek a terhét mentálisan jól viselő Ferencváros nyerte zsinórban a negyedik bajnoki címét a labdarúgó OTP Bank Liga idei sorozatában négy fordulóval a bajnokság vége előtt - nyilatkozta a Mandinernek Hajnal Tamás sportigazgató.
Détári Lajos a magyar labdarúgás egyik ikonikus alakja, az egykori legdrágább játékos ma ünnepli 59. születésnapját. A rekedtes hangú "szőke karmester" tehetségét a világ bármely országában elismerik, sokan csak miatta nézték a meccseket.
Ausztriában ma milyen feltételekkel kaphat valaki öregségi nyugdíjat? Mennyiben különbözik az osztrák nyugdíjkorhatár urak és hölgyek esetében? Hogyan, mi elvek szerint számolják ki Ausztriában az öregségi nyugdíját egy nyugdíjba vonulónak? Milyen feltételekkel lehet nyugdíj mellett tovább dolgozni Ausztriában? Van-e minimálnyugdíj Ausztriában? A s
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
A gyártók, a biodízel elterjesztésének sokadik alkalommal futnak neki. Mostanában a kulcsszó a HVO, aminek bevetése 90 százalékos CO2 csökkenést is eredményezhet.
Cikksorozatunkban egy kisléptékű felmérés adatait elemezzük. Az első részben a méhpusztulás mértékét vettük szemügyre. Ebben a részben pedig a vizsgált témákhoz kapcsolódó adatokat (téli élelem, atkakezelés) fogjuk érinteni. A felmérést 148 méhész töltötte ki. Hozzávetőlegesen 50%-nak alig volt téli vesztesége, viszont a felmérést kitöltők mintegy