2022. április 22. péntek

ápr. 22
9:42
Négyszeresére emelkedett a fenntartható beruházások értéke (ProfitLine)
Fenntartható vállalattá válni ma már nem a jövő elvárása, hanem a jelen társadalmi igénye. Ezt a cégek is felismerték, a tényleges elköteleződés ugyanakkor nem a szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg. A 2021 óta karbonsemleges K&H Csoport évről évre csökkenti saját működése környezetterhelését, érzékenyíti dolgozóit és ügyfeleit, illetve hite
ápr. 22
9:42
Ikerbabái születése után meghalt egy jászsági édesanya (SzMo)
Kitti és Attila 10 évig küzdött azért, hogy gyermekük lehessen, az édesanya viszont már soha nem tarthatta kezében a kicsiket.
ápr. 22
9:42
Koronavírus: 2047 új fertőzött, elhunyt 24 beteg (Növekedés)
A beoltottak száma 6 405 472 fő, közülük 6 191 345 fő a második, 3 858 487 fő a harmadik, 281 150 fő már a negyedik oltását is felvette.
ápr. 22
9:42
Ez lehet Kijev valódi célja (Demokrata)
Gyakorlatilag Nyugat-Európába Oroszországból csak a Déli Áramlat vezetéken keresztül érkezne már fosszilis nyersanyag.
ápr. 22
9:42
Több mint kilencezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából (Demokrata)
Az ukrajnai háború elől csütörtökön 535 ember, köztük 220 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
ápr. 22
9:42
Balog Zoltán: Választás után, kereszténység közben (Mandiner)
A választás eredményét látva egyesek annyira elkeseredtek, hogy az egyházak civil bojkottjára hívták fel követőiket.
ápr. 22
9:42
Két férfiról nevezi el kislányát Nicholas Cage és 27 éves felesége (rtl.hu)
Az 58 éves színész Riko Shabatával várja gyermekét.
ápr. 22
9:43
Magyar szakember csatlakozik a Mastercard Open Banking európai vezetéséhez (Portfolio)
Fontos stratégiai feladattal bízta meg a Mastercard Szendrei Szabolcsot, aki az európai Open Banking Leadership Teamhez csatlakozik mint Vice President, Commercialisation.
ápr. 22
9:45
Drasztikus változások a magyar használtautó-piacon: erről mindenkinek tudnia kell, aki kocsit venne (Pénzcentrum)
Január óta reklamáció esetén a korábbi hat helyett tizenkét hónapig a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy hibátlan autót adott el, és az a vásárlás után ment tönkre. Rengeteg használt autót adnak el Magyarországon, amelyek átlagos kora 10-15 év, így az előforduló műszaki hibákért gyakran nehéz eldönteni, hogy ki felel.
ápr. 22
9:48
Pénteki bombahír: német szintre nőttek a magyar bérek (Menedzsment Fórum)
Egy HR szakember szerint, de az ipartestületek vezetője szerint csak közelítik azokat.
ápr. 22
9:48
Negyvenöt ember életéért küzdenek a lélegeztetőgépek (Privátbankár)
Csökkent az új fertőzöttek száma és aránya is.
ápr. 22
9:48
Britney Spears a terhességéről mesélt: pikáns hálószobatitkokról is lerántotta a leplet (Blikk)
Britney Spears bevallotta, örökké a hasában tartaná születendő gyermekét. De azt is megosztotta a követőivel, hogy milyen a harmadik terhessége.
ápr. 22
9:48
A magyar Tinder-csaló: párkapcsolatot ígért, majd milliókat csalt ki a nőktől egy férfi (Blikk)
A csalót fegyházbüntetésre ítélhetik, amiért megkeserítette randipartnerei életét.
ápr. 22
9:48
Óriási siker, kint vagyunk az Európa-bajnokságon! (Helló Magyar)
A magyar csapat az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztosan ott lesz a novemberi kontinenstornán
ápr. 22
9:48
A Lidl áruházaknál is leadható a használt sütőolaj (Magyar Mezőgazdaság)
A Lidl Magyarország tesztjelleggel elindította a használt sütőolaj-visszagyűjtést - közölte a társaság az MTI-vel.
ápr. 22
9:48
Horvát Rally: Lappi kiesett, Evans és Loubet defekt (Racingline)
Esapekka Lappi az első kiesője a Horvát Rallynak, miután a finn toyotás csupán pár száz métert tudott megtenni az első, nedves, esős szakaszon. Később Elfyn Evans csaknem másfél percet vesztve ért célba, defektes kerékkel. Tavaly Kalle Rovanpera kényszerült túl hamar a kiállásra a Horvát Rallyn, miután a Toyotával az első szakaszon csúszott le az ú
ápr. 22
9:48
Saját magáról mintázott Barbie-babát kapott megkoronázása évfordulójára az angol királynő (rtl.hu)
A játék gyártója kedveskedett neki így.
ápr. 22
9:48
Több mint kétezer új fertőzöttet találtak, meghalt 24 covidos beteg (rtl.hu)
Íme a napi adatok.
ápr. 22
9:51
Ellenőrzésre számíthatnak a használtautó-kereskedések (Portfolio)
Márciustól szeptemberig vizsgálja a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását a használtautó-kereskedésekben a szakhatóság. Az ellenőrzések a fogyasztói panaszokban is jelzett problémák feltérképezését szolgálják, a tájékoztatási kötelezettségek megfelelő teljesülését kérik számon. Az egyik megyei kormányhivatal az akció részeként a hazai hatósági
ápr. 22
9:51
Budafoki gyilkosság: elfogtak egy 23 éves férfit (rtl.hu)
A Barosstelep vasúti megállónál halt meg egy ember.
ápr. 22
9:54
Az IMF-nek is rossz híre van Oroszország számára (Infostart)
2024-re Indonézia kiszorítja Oroszországot a világ vásárlóerő-paritáson (PPP) számolt GDP szerint rangsorolt hat legnagyobb gazdasága közül.
ápr. 22
9:54
Helmut Marko szerint ezen áll vagy bukik Verstappen idei sikere (Igényesférfi.hu)
Helmut Marko, a Red Bull motorsportért felelős igazgatója úgy véli, a Ferrari istállója a Forma-1 új mércéje, mindenki az olaszokhoz méri magát.
ápr. 22
9:54
Elon Musk keményen nekiment a Netflixnek - Nagy bajban van a streamingóriás? (Promotions)
Elon Musk szerint a Netflix nézhetetlen lett, és azt is elárulta, hogy miért.
ápr. 22
9:57
Felülvizsgálat alatt a Rába célára az OTP-nél (Portfolio)
Miután a Rába a héten profit warningot adott ki, az OTP felülvizsgálat alá helyezte a részvényre szóló célárát és ajánlását, amelyet majd csak az első negyedéves eredménye közzététele után fog frissíteni.
ápr. 22
9:57
Így áll most a járványhelyzet Magyarországon: több, mint 2000 új beteget találtak (Pénzcentrum)
2047 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 890 953 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, olvasható a kormányzati oldalon.
ápr. 22
10:00
Visszavonulóban a koronavírus (Piac és Profit)
Érdemes felvenni a negyedik oltást is a koronavírus ellen, ajánlják a szakemberek.
ápr. 22
10:00
Nicolas Cage családja hamarosan egy kislánnyal bővül: 27 éves felesége babát vár (Blikk)
Nicolas Cage felesége babát vár: a huszonhét éves Riko Shabata egy kislányt hord a szíve alatt.
ápr. 22
10:00
Háború Ukrajnában: A háború gazdasági hatásai (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban élőben elemeztük a legfrissebb orosz-ukrán helyzetet.
ápr. 22
10:00
Deák Dániel: Segítek egy kicsit a választási eredmény megértésében a baloldalnak (Mandiner)
Egy fontos tanács: ne csak a szűk buborékunkat nézzük.
ápr. 22
10:02
Kamu vásárló megy a használtautó-kereskedőkhöz (Piac és Profit)
Márciustól szeptemberig vizsgálja a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását a használtautó-kereskedésekben a szakhatóság. Az ellenőrzések a fogyasztói panaszokban is jelzett problémák feltérképezését szolgálják, a tájékoztatási kötelezettségek megfelelő teljesülését kérik számon. Az egyik megyei kormányhivatal az akció részeként a hazai hatósági
ápr. 22
10:06
Felbőgnek az F1-es motorok Imolában – sport a tévében (Infostart)
A Forma–1 mellett úszás, labdarúgás, kerékpár, tenisz, de még baseball is szerepel a hazai csatornák élő pénteki kínálatában.
ápr. 22
10:06
Ukrajnának havonta hétmilliárd dollárra van szüksége gazdasági veszteségeinek ellensúlyozására (Adózóna)
Ukrajnának havonta hétmilliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy ellensúlyozza a háború okozta gazdasági veszteségeket – közölte csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Világbank tanácskozásának megküldött videóüzenetében, tette közzé csütörtök este az MTI washingtoni tudósítója.
ápr. 22
10:06
Börtönbe kell mennie egy szingapúri szerkesztőnek, mert közöltek egy levelet, amiben kormányzati korrupcióról írtak (444.hu)
A levelet lehozó online lap engedélyét már tavaly visszavonták.
ápr. 22
10:12
Veszélyhelyzet: részletek derültek ki az alaptörvény-módosítási tervről (Infostart)
Két új területtel bővülhet a veszélyhelyzet "értelmezési tartománya".
ápr. 22
10:12
Gyenge nyitás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
ápr. 22
10:12
Johnny Depp megdöbbentő kijelentést tett a Karib-tenger kalózaival kapcsolatban a volt feleségével zajló tárgyaláson (Femcafe)
Johnny Depp szerdán elismerte, hogy a Disney már azelőtt óvakodott a vele való együttműködéstől, hogy volt feleségével, Amber Heard-del csúcsosodott volna a kettőjük közti bántalmazási botrány.
ápr. 22
10:12
Föld napja: sokkoló felvételek a Google nyitólapján (Mínuszos)
A Google nyitólapján látható műholdképek a klímaválságra hívják fel a figyelmet, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására. A műholdfelvételek a Kilimandzsáró csúcsáról eltűnő gleccsereket, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi g
ápr. 22
10:12
Kínai támadásról adott hírt egy tajvani tévé (Demokrata)
Lemondott pénteken a CTS nevű tajvani hírcsatorna vezetője, Csen Ja-ling.
ápr. 22
10:12
Fenntarthatóság: meglepő helyről jöhet a segítség (MMonline)
Egy nemzetközi kutatás szerint a mesterséges intelligencia sikeresebben kezelheti a vállalati fenntarthatóság kérdését az embereknél. A megkérdezettek 78%-a úgy érzi, a cégek nem tesznek elég erőfeszítést a fenntarthatósági és társadalmi problémák megoldása érdekében, az üzleti vezetők 96%-a pedig arról számolt be, hogy az emberi előítéletek és érz
ápr. 22
10:12
Új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény (Demokrata)
A humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal szeretnék bővíteni az alaptörvényt.
ápr. 22
10:12
Kormányszóvivő: Új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény (Mandiner)
A veszélyhelyzet köre két új esettel bővülne: a humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal.
ápr. 22
10:12
Megszólalt a háziorvos, akit L. Simon László személyesen kipécézett az eljárási rend miatt (Nyugati Fény)
Nem köszönte meg.
ápr. 22
10:12
A brutális vonatbalesetek sem riasztják el a szabálytalankodókat – drónvideó a vasúti átjárókról (Autószektor)
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2022. április 21-én nagyszabású – 8 helyszínre kiterjedő – közlekedésrendészeti akciót tartottak a vasúti átjáróknál történő szabálytalanságok megelőzése, felderítése érdekében. A kapitányság szakemberei – a Készenléti Rendőrség speciális állományával és egy motoros rendőrrel kiegészülve – eg
ápr. 22
10:12
Epres tejpite (egy.hu)
Egy isteni epres tejpite receptje Borbás Marcsitól.
ápr. 22
10:12
Bodó Sándor: több mint ötezer új munkahelyet teremt a kapacitásbővítő támogatás (Üzletem)
Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a kkv kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően – jelentette be Bodó Sándor, az ITM államtitkára.
ápr. 22
10:15
Mutatjuk, kivel találkozott Jakab Péter (ATV)
„Mindig nagy élmény professzor úrral beszélgetni még akkor is, ha nem túl szívderítő jövőt vázolt Magyarország számára” – írja posztjában a Jobbik elnöke.
ápr. 22
10:15
Drónnal figyelte a rendőrség, melyik sofőr okozhatná a következő halálos vonatbalesetet (rtl.hu)
Azt írták: a közlekedők egy részét még mindig nem rettentik vissza az elmúlt időszakban történt tragédiák.
ápr. 22
10:18
Megszólalt a gárdonyi háziorvos, akit L. Simon László kritizált (Blikk)
Komoly visszhangot váltott ki L. Simon László, volt kulturális államtitkár Facebook bejegyzése, amelyben számon kérte a gárdonyi háziorvost, miért nem ment ki beteg édesanyához. A megtámadott háziorvos, valamint annak több kollegája szerint is a protokollnak megfelelve járt el, és ilyen ma az ellátás rendje.
ápr. 22
10:18
Szívhatják a fogukat a magyar családok: durván megdrágul idén a balatoni nyaralás (Pénzcentrum)
Hogy mennyire kell mélyen a zsebükbe nyúlnia mindazoknak, akik idén a magyar tengernél szeretnének nyaralni, arról Flesch Tamást, a Magyar Szállodák és Éttermek szövetségénék tiszteletbeli elnöke beszélet az RTL Reggeli című műsorában.
ápr. 22
10:18
A tragédia után Cristiano Ronaldo megtörte a csendet és megmutatta újszülött kislányát (Igényesférfi.hu)
Cristiano Ronaldo családi fotóval köszönte meg azt a rengeteg támogatást, amit az elmúlt napokban kaptak.

Keresés