Sanghajban a Covid elleni védekezésben bármely eszközt bevetnek, még azt is, hogy egészen kisgyeremeket választanak el szüleiktől, akik sokszor órákig, napokig nem tudnak semmit róluk.
Az E-vitamin (alfa-tokoferol) egy antioxidáns hatású zsírban oldódó vitamin, vagyis véd a szabad gyökök károsító hatásától. Főképp az egyes sejtek sejthártyáját védi, hozzájárul az öregedési folyamatok gátlásához.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján szombat estétől az esőzés havas esőbe, havazásba válthat át. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon várható számottevő havazás, ezért az érintett térségekben a Magyar Közút mérnökségei újra hóeltakarító és síkosságmentesítő gépeket állítanak szolgálatba.
Irak márciusban több, mint 11 milliárd dollár értékben exportált kőolajat, ami 1972 óta nem látott rekordnak számít - közölte a közel-keleti ország olajügyi minisztériuma az előzetes adatokra hivatkozva.
Valószínűleg nem a teljes magyar energiafelhasználásra, hanem az annak csak mintegy 20%-át kitevő villamos energiára utalhatott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor nemrég egy interjúban az energiarendszerben tervezett változtatásokról beszélt. Az érvényes kormányzati energiastratégia szerint a teljes energiafelhasználásban még 2030-ban is nagy lesz
Szombat délelőtt 11 órakor megkezdődött a szavazás Magyarország külképviseletein az országgyűlési választásra és a népszavazásra - erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Michael Jackson kétségkívül a világ legbefolyásosabb előadója volt. Sikert, sikerre halmozott a zeneiparban, de mint kiderült nagyon szívesen kipróbálta volna magát színészként is. Az énekes nem is akármilyen produkcióban szeretett volna szerepelni: a Star Warst nézte ki magának.
Egyre több kis haszonkertben tűnnek fel a hobbi fóliasátrak, melyek sokrétűen felhasználható kerti „építmények”. Már néhány tízezer forinttól vásárolhatunk kis hobbi fóliasátrat, ami a célnak megfelel, de hosszú élettartamra ne számítsunk ennyiért…
Tizedik alkalommal rendezi meg a NEXON a bérügyviteli szakma legnagyobb versenyét a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai támogatásával.
Az egyik nagy német egészségbiztosító, az amerikai VAERS és az izraeli egészségügyi minisztérium legfrissebb statisztikái szerint a COVID-oltások mellékhatásai minden,
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják – közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.
A Crocs márka rekordot döntött 2021 első néhány hónapjában: bevétele 64 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Más szóval: a vásárlók végre behódoltak ennek a trendnek – és sokak szerint ennek már rég itt volt az ideje, mások viszont még mindig irtóznak ezektől a papucsoktól.
Átadták pénteken a főként műanyagtermékeket gyártó SP Hungary Zrt. 680 millió forintos beruházással épült gyártó- és raktárcsarnokát Dombóváron, és bejelentették a cég újabb, 2,2 milliárd forintos fejlesztési projektjének indulását.
Az Accor francia szállodacsoport nem távozik Oroszországból, továbbra is nyitva tartja szállodáit Ukrajnában és Oroszországban is, mert ott "rendkívül értékes, sőt, nélkülözhetetlen" szolgáltatásokat nyújt - jelentette be Sébastien Bazin vezérigazgató szombaton a France Inter rádióban, hozzátéve, hogy nem járul hozzá az orosz háborús erőfeszítésekh
A BRC Racing Team pilótája, Michelisz Norbert az új autó a második évben sokat javulhat, és egyenletesebb teljesítménnyel a bajnoki címre is lesz esélyük. Az Elantra tavaly váltotta az i30-at, és négy győzelmet aratott, a magyar versenyzővel a volán mögött Mostban. „Többé-kevésbé ugyanaz lesz az autó. – nyilatkozta a 2019-es WTCR bajnok a TouringCa
Egyre vészesebben közeledik egy gazdasági recesszió, aminek következtében folyamatosan kevesebbet ér a pénzünk. De mégis hogyan tartsuk meg egy ilyen gazdasági helyzetben a megtakarításainkat, vagy esetleg fektessük be őket a megfelelőképpen, hogy a végén jól jöjjünk ki ebből a helyzetből?
Az Európában divatos és itthon is egyre népszerűbb úgynevezett városi farmok lényege, hogy saját részre akár a lakásban is tudnak nevelni mikrozöldeket (mikrozöldségeket) a hozzá kedvet érzők. A vertikális kis termesztőegységekből származó zsenge növények azonnal fogyaszthatók, magas beltartalmi értékű élelmiszerek. Belgiumban azonban már üzemi szi
Hosszú idő után, a választás előtti napon szólalt meg újra nyilvánosan a volt miniszterelnök, nem meglepő módon Márki-Zay Péter támogatására buzdítva. Kapott néhány keresetlen szót Orbán Viktor miniszterelnök.
"Gyermeteg és pusztító agressziónak" minősítette Ferenc pápa szombaton máltai látogatásának kezdetén az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút, és jelezte, vizsgálja annak lehetőségét, hogy személyesen Kijevbe látogasson.
Nem finomkodott a Déri Stefinek küldött üzenetében egy Márk nevű illető, aki kilátásba helyezte: ha a Fidesz-KDNP marad kormányon, bizony le fogja lőni a Hír Tv-s műsorvezetőt. Déri Stefi feljelentést tervez.