Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós színtéren soha nem hagyta cserben lengyel partnereit, Lengyelország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait Magyarországgal, és folytatódni fog a visegrádi együttműködés is - hangsúlyozta Jaroslaw Kacznyski lengyel kormányfőhelyettes.
Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó, a magyar autósok csaknem kétharmada nem tudja kocsi nélkül elképzelni az életét a Robert Bosch Kft. megbízásából az autóhasználati szokásokról és az elektromobilitásról készült felmérés szerint.
A “Chiaki’s Journey” szponzorálja a Gradient csapat Acura NSX GT3 Evo22 versenyautóját a Long Beach-i nagydíjon. A Gradient Racing egyszeri szereplését az IMSA WeatherTech Sprint Cup Long Beach-i fordulóján az Acura anime-sorozata, a Chiaki’s Journey támogatja majd. A HPD gyári pilótája, Mario Farnbacher és a Gradient régi versenyzője, Marc Miller
Visszavonul a színészi pályáról Bruce Willis, jelentette be családja a közösségi médián, miután kiderült, hogy afáziát diagnosztizáltak nála. Cikkünkben Bruce Willis karrierjére tekintünk vissza – összegyűjtöttünk huszonegyet az akciófilmek egyik legikonikusabb alakjának emlékezetes szereplései közül.
Brit kutatók szerint emberek millióinak életét változtathatja meg a gyógyszer, mely egerekben képes volt a húsevő baktériumként ismert MRSA-t semlegesíteni.
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 márciusában, országosan 14 548 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 108 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása és a népszavazás, helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 4007-en voksolhatnak Amerikában.
Zajlik a kampányhajrá Nagykátán, ahol péntek délelőtt a rendőrség nagy erőkkel kivonult az LMP társelnökének helyi irodája elé: le akartak szedni egy molinót, ami nem nyerte el Czerván György, Pest megye 9. számú választókerülete fideszes képviselőjének tetszését, azon ugyanis elvtársnak nevezik. A rendőrség szerint azonban ezért kellett intézkedni
Egy országos állami program keretében, Fülöp Attila államtitkár és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő osztotta ki azokat a segélyhívókat Borsod megyei nyugdíjasoknak, amelyen fideszes kampányüzenetekkel hívogatták az időseket - értesítette szerkesztőségünket az esetről a Tiszta Szavazás Civil Kollégium Alapítvány által szervezett kampánya.
A lehető legszorosabb verseny a kormánypárt és az ellenzéki összefogás között, erre talán senki nem számított, de a választás előtti utolsó közvélemény-kutatás meglepő eredménye azt mutatja: fej-fej mellett áll a két erő, mindkettőre 47-47 százalék voksolna. Úgy látszik, minden a bizonytalanokon múlik.
Hosszú hetek, sőt hónapok óta nem hallottunk már a kunsági fekete párduc felől, mintha teljesen nyoma veszett volna. Legutóbb január végén érkezett hír arról, hogy valaki látni vélte, ám most a Blikk egyik olvasója azzal jelentkezett lapunknál, Kiskunfélegyházánál láttak valamit, ami ha nem is párduc, de minden bizonnyal egy "kétes eredetű, nagy fe
Eleget tett Uslan Stefanchuk, az ukrán parlament elnökének meghívásának, és pénteken Kijevbe látogatott az Európai Parlament (EP) elnöke. Roberta Metsola néhány órával az érkezése előtt, pénteken jelentette be a Twitteren a váratlan látogatást. A háború kitörése óta ő az első olyan politikus, amely egy uniós intézmény vezetőjeként Ukrajnába látogat
Az OXO Technologies Holding Nyrt. tőkét emel a Gloster Infokommunikációs Nyrt.-ben, a csaknem 355 millió forintból intézményi befektetőként az OXO mintegy 300 millió forinttal, hazai magánbefektetők pedig további 55 millió forinttal emelik meg a cég alaptőkéjét - közölték a cégek a tőzsde honlapján pénteken.
A Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában arról beszélt, hiába állapította meg pénteken a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a baloldal által kiküldött sms-sek, telefonhívások törvénysértőek, ők ezt mégsem hagyják abba.
Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós színtéren soha nem hagyta cserben lengyel partnereit, Lengyelország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait Magyarországgal, és folytatódni fog a visegrádi együttműködés is - hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes.
Naplóbejegyzéseiben azt írja, összerezzen a villamosok és a teherautók hangjától, mert az ágyúk hangjára emlékeztetik. Lengyelország azonban mennyeinek tűnik a háború után.
Rakéták csapódtak be kora reggel két közép-ukrajnai városba, megrongálva az infrastruktúrát és lakóépületeket – közölte a poltavai régió vezetője, Dmitro Lunin.
Carlos Sainz számára nem úgy sikerült az első két futam, ahogyan azt szerette volna, ugyanis mindkét alkalommal kikapott csapattársától, Charles Leclerc-től. A spanyol tavaly úgy győzte le monacói csapattársát, hogy első évét töltötte a Ferrarinál. Ehhez képest már most 12 pont hátrányban van a világbajnoki éllovas Leclerc mögött, így hamar meg kel
A kormánypárt és az ellenzék is a családtámogatások folytatását ígéri. A jelenlegi inflációs és gazdasági helyzetben azonban felmerül a programok átalakításának a kényszere. A Bank360.hu összesítette, mi a tét a családtámogatásokban, amelyek közül sok az idén magától le is zárulna.
Részletes információkkal cáfolja a CitizenGO azokat a liberális hangokat, amelyek szerint a gyermekvédelmi népszavazásnak nincs igazi tétje, sőt, csak egy álproblémára reagál. Schittl Eszter, a szervezet magyarországi kampányigazgatója konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy a népszavazás sikere megelőzheti a magyar fiatalok megvezetését, és eg
Március 28-29-én a buszsáv használatával összefüggő jogsértések miatt 79 esetben intézkedtek a rendőrök, ebből 70 helyszíni bírság volt, továbbá 2 esetben szabálysértési feljelentést tettek, 7 járművezetőt pedig figyelmeztettek. Többek között 9 alkalommal záróvonal átlépése, 3 alkalommal pedig vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata m
A hackerek rendőrségi osztályok és kormányzati szervek e-mailjeit felhasználva hamisítottak ún. sürgősségi adatkéréseket (EDR), amelyeket online platformoknak, mobilszolgáltatóknak és internetszolgáltatóknak
A Netflix legújabb megtörtént esetekből álló dokumentumsorozata, A lehető legrosszabb szobatárs arra világít rá: nem ismerhetjük eléggé egymást. Jóhiszeműen beköltözhetünk egy kedves, idős asszony házába vagy a saját otthonunkba fogadhatunk egy lakótársat, de voltaképpen nem tudhatjuk, milyen emberek. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, és az él
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják - közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.
A Kaliforniai Egyetem riverside-i intézménye vezette nemzetközi kutatás eredményei szerint az Antarktiszt körülvevő óceáni vizekben a 20. század második felében...
Az ukrán nép számára megtisztelő, a világpolitikai vezetőknek pedig erős üzenetértékkel bírhatna, ha Ferenc pápa a háború miatt Ukrajnába látogatnak. A Reuters szerint az katolikus egyházfő fontolgatja, hogy Kijevbe látogat.
A józan ész diktálta cselekedetekre és a párbeszéd fenntartására sürgette a kijevi és moszkvai vezetést a török elnök. Fegyvernyugvást szorgalmazott a francia elnök is.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága pénteken egy csapatot küldött, hogy kivezessen egy mintegy 54 ukrán autóbuszból és más magánjárművekből álló konvojt a városból.
Egy országos állami program keretében, Fülöp Attila államtitkár és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő osztotta ki azokat a segélyhívókat Borsod megyei nyugdíjasoknak, amelyen fideszes kampányüzenetekkel hívogatták az időseket - értesítette szerkesztőségünket az esetről a Tiszta Szavazás Civil Kollégium Alapítvány által szervezett kampánya.