Jacques Villeneuve bírálta a pont nélkül árválkodó Aston Martin, miközben Lawrence Strollnak is tanácsokat adott. A kanadai milliárdos 2018-ba vette meg a Force Indiát, majd átnevezte az alakulatot Racing Pointra. 2021-ben lépett a képbe az Aston Martin, ami nem hozott megváltást a csapatnak. 2009-ben tartott ott utoljára az istálló elődje, hogy az
Márciusban tovább nőtt az utazási kedv, a repülőtér utasforgalma: meghaladta a 796 ezret az utasok száma, ami az előző havihoz képest csaknem 30 százalékos növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakinak több mint tizenháromszorosa - közölte a Budapest Airport Zrt.
A poplegenda nem hagyta szó nélkül az Ukrajnában dúló háborút. Cher a Twitter-oldalán kemény szavakkal üzent a világ vezetőinek, felszólítva őket, hogy most cselekedjenek Putyinnal szemben, vagy már késő lesz.
A Villarreal a müncheni 1-1-gyel, 2-1-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Madridban 3-2-re nyert a Chelsea, de a 210 perces csata végén, 5-4-es összesítéssel, a Real Madrid jutott a legjobb négy közé. Mind a két spanyol továbbjutott..
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 243 ezer 479-re esett az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen kevés autót 1998 óta nem adtak el az év harmadik hónapjában - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében.
Sokan szenvednek macskaallergiától. Számukra két opció létezik: vagy távolról elkerülik a macskákat, hiába szeretnének tartani egyet, vagy az allergiás tünetek mellett is bevállalják a cicatartást. Egy kutatócsoport most az ő életüket könnyítené meg. Az elmúlt néhány évben sok szó esett arról, hogy a Crispr (baktériumok genomjában találhat
Most már nem lehet védekezni, gólt kell szerezni. Az első meccsen elért eredményt (0-1) tekintve nincs kilátástalan helyzetben a spanyol Atlético Madrid az angol Manchester City elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó előtt (M4 Sport, szerda 21 óra), de a bunkerfocit már nem folytathatja.
A sümegi járőrök 2022. március 13-ára virradó éjszaka Veszprémgalsa külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 31 éves ajkai lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, ezért a járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították, majd a szükséges intézkedések meg
A füstgránát eldobását követő lövöldözésben tíz ember sérült meg, közülük öten súlyosan. További tucatnyi embert a belélegzett füst vagy menekülés közben szerzett sérüléseik miatt kellett ellátni.
A bombákat, valamint fel nem robbantott lőszereket azért hagyták az ukrán főváros körül, hogy ezzel lassítsák az előrenyomulást, valamint magukat is védjék. 30 ezer ember már visszatért a fővárosba.
Elkészült Csukás István (1936-2020) író, a nemzet művésze síremléke a Farkasréti temető művészparcellájában a költészet napjára – tudatták Csukás István örökösei kedden.
Már a klasszikus festészet sem ússza meg a politikai korrektség túltolása jegyében elkövetett ámokfutást... akár ezek is lehetnek a következő megbélyegzett műalkotások!
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
A Lidl Magyarország kilencedik alkalommal is meghirdeti Telitálka kampányát. A 2016-ban útnak indított programmal a vállalat célja, hogy vásárlói figyelmét felhívja, az állattartás felelősség, és hogy közreműködésükkel segítséget nyújtson a menhelyi állatok megfelelő minőségű táplálásához. A Telitálka kampányban ezúttal 2022. április 11-től egy o
Márciusban tovább nőtt az utazási kedv, a repülőtér utasforgalma: meghaladta a 796 ezret az utasok száma, ami az előző havihoz képest csaknem 30 százalékos növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakinak több mint tizenháromszorosa – közölte a Budapest Airport Zrt.
Szandi lánya, Bogdán Blanka, aki jelenleg San Franciscóban él, ahová elsősorban dolgozni ment, no, meg persze élményeket gyűjteni, ezúttal a tengerpartra látogatott el.
Az Oscar-díjjal kitüntetett hollywoodi színészlegenda egy friss interjújában bevallotta: fontolóra vette, hogy ő maga is részt vegyen az orosz-ukrán háborúban.
Erről Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos beszélt kedden, Luxemburgban. Varga Judit szerint az Európai Bizottság kettős mércével méri Magyarországot.
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéke kiugró, 231 ponttal az idei első negyedévben ismét rekord szinten zárt. Reálértéken a növekedés kisebb ütemű, jelenleg 144 pontot mutat a korábbi 135
A Spar Magyarország az idén 4,3 milliárd forintot fordít logisztikai és szállítmányozási fejlesztésekre az előző évi 3,3 milliárd forint után - közölte a társaság kedden az MTI-vel.