Április végétől május közepéig az egész városban jazzmuzsika fog szólni, Kleb Attila koncertszervező olyan legendákat hívott el Budapestre, mint Kenny Garrett, David Weckl vagy Paolo Angeli.
A NASCAR Cup Series május 8-i, retró darlingtoni futamán a Goodyear 400-as versenyen régi gumiabroncsokkal futnak majd az autók. Amikor a NASCAR Cup Series idén tavasszal visszatér Darlingtonba, akkor ismét legendás festéseket láthatunk majd, emellett azonban a Goodyear is retró kinézettel fog megérkezni a versenyre. A Darlington Raceway és a Goody
A Lamborghini Huracan már nem egy kifejezetten friss modell, és ezt tökéletesen mutatja az is, hogy az olaszok sorra mutatják be az egyre vadabb és egyedibb változatokat belőle. Hamarosan például érkezik majd a terepes(!!!) kivitel, de előbb még lerántották a leplet a Tecnica verzióról, amely kompromisszummentes utcai versenyautó szerepében lévő ST
A piaci szereplők tűkön ülve várták a ma délután megjelent inflációs adatot, melynek hatása nem maradt el. A várakozással megegyező inflációs adatot, és a vártnál kisebb mértékben emelkedő maginflációs mutatót kedvezően fogadták a befektetők, a kötvényhozamok a napok óta tartó rali után esni kezdtek ma, a vezető amerikai indexek pedig felpattantak,
Szülőt, édesapát, politikust ennél nagyobb csapás nem érhet: elveszteni ereje teljében lévő egyetlen fiát, aki épp politikai nyomdokaiba készült lépni.
Habár a pályán remekel az Újpest FC futballcsapata, a szurkolók idegeit még mindig a lezáratlan címervita borzolja. Hiába a két és fél hónapja meghozott jogerős bírósági ítélet a régi címer visszaállításáról, minden jel arra mutat, hogy a költséges csere már az új tulajdonosra vár.
A megfelelő mutatók kiválasztásával a vezetés pontosabb képet nyerhet arról, hogy a munkahelyi biztonság terén hol áll a vállalat, illetve miben kell fejlődni.
A dánok a koronavírus-járvány során saját bőrükön tapasztalták, mennyire kiszámíthatatlan a világ. A hírek szerint már komolyan számolnak egy nukleáris veszélyhelyzet lehetőségével, s úgy döntöttek, bebiztosítják magukat.
Az Oroszországból illegálisan behozott zöldségek elárasztják a lengyel szupermarketek polcait, tönkretéve a lengyel termelés jövedelmezőségét, állítják a lengyel zöldségtermesztők.
Új, online ismeretterjesztő anyagokat készített a Nébih a lakosság számára. Az „Étrend-kiegészítő útmutató” és „Az élelmiszerek online vásárlásával kapcsolatos tanácsok” című tájékoztatók célja a fogyasztói tudatosság növelése, a lehetséges kockázatok csökkentése, valamint a biztonságos élelmiszervásárlás feltételeinek a megteremtése.
A Honda is az elektromos jövő felé fordítja a cég kormányát. A teljes anyag 40 milliárd dollárt költ villanyautókra a Honda címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Tovább tart az ellentét és dagad a botrány a ferencvárosi jégkorongcsapat és a honi szövetség között, ám a jelek szerint a zöld-fehérek most öngólt ütöttek. Megalázónak tartották, hogy papírzacskóban, a Tüskecsarnokba lerakva kapták meg a bajnoki aranyérmeket, de kiderült, ők maguk kérték írásban, hogy szállítsák ki nekik...
A Delta Technologies bejelentette, hogy 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. és a K&H Bank forgóeszköz hitelszerződést kötöttek.
Április 30-án vonulnak fel orosz és magyar zászlókkal. Az oroszhirek.hu hazudta azt, hogy Zelenszkij elmenekült Kijevből, és életre keltek a holtak Bucsában.
A legendás Romy Schneider életét sorozatos tragédiák árnyékolták be, a nehézségekből pedig egyetlen élő lányának, Sarah Magdalena Biasininek is kijutott.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Átlépte a 3000 MW-ot a hazai fotovoltaikus naperőművek összesített beépített teljesítőképessége 2022. április elsején. A növekedés idén még magasabb sebességi fokozatba kapcsolhat, így a jövő év minden idők legnagyobb kapacitásbővülését hozhatja. A jelenlegi kiszámíthatatlan, kockázatokkal terhelt környezetben soha nem látott igény mutatkozik a zöl
Vasali Zoltán szerint sok összetevője van a Fidesz választási győzelmének. Az ellenzéki oldalon úgy látta, hogy a kampánydinamika az előválasztás után leállt, ráadásul az is problémát jelenthetett, hogy mennyire lehetett azonosulni a vezetőjükkel. Szerinte az ellenzék most próbál megteremteni egy olyan nyilvános teret, ami a mostani kampányból hián
Sajnos 2024-ig nem fog normalizálódni a félvezetők hiánya, legalábbis a Volkswagen pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz szerint, aki a Boersen-Zeitungnak nyilatkozott
A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait. Az igény továbbra is megmaradt, csak már másként, máshová és másért utazunk.
Végre kiderült, mi volt az a pont, amikor Vilmos herceg megorrolt öccse, Harry feleségére, Meghan Markle-re – dühét az váltotta ki, hogy Meghan tett egy megjegyzést Katalinra.
Majdnem pontosan három év elteltével az amerikai kormány végül megerősítette egy harvardi asztrofizikuspáros hipotézisét, miszerint egy csillagközi objektum csapódott a Csendes-óceánba.
Elérkeztünk a negyeddöntők visszavágóihoz az UEFA Európa Ligában és az UEFA Európa Konferencia Ligában. Csütörtökön 18:45-től összesen két mérkőzést játszanak: az EL-ben a RB Leipzig az Atalanta otthonába látogat – ezt a találkozót 18:30-tól élőben közvetítjük önöknek az RTL+-on –, a PSV Eindhoven–Leicester Konferencia Liga-összecsapást pedig az RT
Rugalmasság, megbízhatóság, kevesebb várakozás – főleg e három okból választják az emberek a magánegészségügyet az állami ellátás helyett a Dokio egészségplatform felmérése szerint. Több egészségügyi területen – például ortopédia, bőrgyógyászat és szemészet – a privát orvosi ellátás egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Megölték két női munkatársukat és öt rokonukkal is végeztek a Caritas szerint az orosz katonák március közepén. A katolikus jótékonysági szervezet állítja, alkalmazottait és azok családját menekülés közben végezték ki Mariupolban.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács.
Szinte lehetetlen küldetés előtt áll a címvédő Chelsea a kedd esti madridi labdarúgó BL-negyeddöntő előtt. A Kékek az első mérkőzésen 3-1-re kaptak ki a Real Madridtól.
Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – jelentette be Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter mai sajtótájékoztatóján.
Az az üzenet, amelyet Le Pen vonzerejének biztos növekedése hordoz, nyilvánvaló: a nyugati demokráciák népeinek egyre nagyobb része elégedetlen, ez a trend pedig közel sincs ahhoz, hogy mérséklődjön.
Heroinista vagyok – ezzel kezdte beszédét Szabó Győző a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Expóján. Mint mondta, a Teve utcai épületbe lépve összeugrik a gyomra.