Karl Nehammer volt az első nyugati vezető, aki személyesen találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai invázió óta. A kancellár pesszimista volt a tárgyalás után.
Ha a hírközlési szolgáltató szünetelteti vagy korlátozza a pénztárgép üzemeltetőjének biztosított adatkapcsolati szolgáltatást, akkor a NAV a hírközlési szolgáltató erről szóló jelzése alapján blokkolja a pénztárgépet. Az adóhivatal tájékoztatót tett közzé honlapján arról, hogy mi a teendője az üzemeltetőnek, ha pénztárgépét az adatkapcsolat szünet
Egy kellemesen ellazító forró fürdő, vagy egy izzasztó 30 perces edzés? Hiába húz az egészségtudatunk a rendszeres mozgás felé, néha igenis jót tesz, ha inkább lazítunk. Főleg, mióta tudjuk, hogy egy kádfürdővel is elégethetünk nem is kevés kalóriát.
Mi sül ki belőle, ha egy néprajzos-tanár házaspár tormatermesztésbe kezd? Heiték esetében egy apró családi vállalkozás Európa tormaközpontjában, a Hajdúságban, évi hétezer tő növény és negyvenötezer üveg Heit torma. Utóbbi
Oroszország újraindítja Hold-programját - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren kedden, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen.
A Bank of America (BofA) recessziót vetít előre, mivel a FED szigorítja monetáris politikáját, az amerikai gazdaságra nehezedő inflációs nyomás pedig egyre csak növekszik. A Reuters jelentése szerint Michael Hartnett, a BofA vezető befektetési stratégája heti jegyzetében arra figyelmeztetett, hogy az amerikai gazdaság még mélyebbre süllyedhet az ál
Minden harmadik családi cég növelte bevételeit tavaly, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából, és bár várakozásaik mérséklődtek, előrejelzéseik szerint az infláció jóval kevésbé fogja megviselni őket, mint a vírus miatt bevezetett korlátozások. Ez a teljesítmény jól mutatja, mennyire válságálló a szektor, amelyre a K&H már hét éve fordít ki
Országszerte közúti ellenőrzésekre kell számítani húsvétkor, a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére koncentrálnak és szondáztatják a sofőröket - jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője kedden Budapesten.
Tudtad, hogy 2022. március 11. a 9. évfordulója annak, hogy az EU a világ legnagyobb állatkísérlet-mentes szépségápolási piacává vált? Végre betiltották a kozmetikai állatkísérleteket – vagy legalábbis ezt hittük. Ám ünneplés helyett most abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy kénytelenek vagyunk fellépni az európai vegyészeti hivatalokkal szem
Visszatért a Coinbase listázási folyamata. Mostantól új blogon frissítik, melyek azok a potenciális érmék, amik hamarosan megjelenhetnek a Coinbase kereskedésében.
A csokinyulak, -csibék és -tojások az elmúlt években megszokott formájukat hozták, mindegyik megfelelt a laborvizsgálaton, ahogy a pálinkák is. Az idén vizsgált hatvan termék közül tavalyhoz hasonlóan mindössze öt sonka sótartalmával volt probléma.
Horvátország egyetlen gáztárolójának töltöttsége nem fogja elérni a nyolcvan százalékot novemberre, mert a gázkereskedők szerint ez óriási veszteséggel járna számukra, amit nem tudnak vállalni - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
Most a lengyel ügyészségnek kellene lépéseket tennie, miután az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság bemutatta a 2010. április 10-én történt szmolenszki légi katasztrófáról szóló zárójelentését – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
A Delonghival közös podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. A gyermekjogok legismertebb hazai képviselőjeként Dr. Gyurkó Szilvia arról is beszélt, hogy mit jelent a háború ennek a gyerekgenerációnak. Szóba került, hogyan tudunk jól segíteni, és az is, miért hatékonyabb a jövő sze
A tájékoztatás szerint az intézkedés azoknak a tagállamoknak a támogatására irányul, amelyek fogadják és elszállásolják a háború elől Ukrajnából a területükre érkező menekülteket.
Megkapta az építési engedélyt a Nyugati pályaudvar mellé tervezett Artistaképző Intézet új központja - írja a Pestbuda.hu. Az épület a pályaudvar melletti rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.
A jó idő megérkezésével márciusban tovább nőtt az utazási kedv; 2022 harmadik hónapjának utasszáma már meghaladta a 796 000-et a budapesti reptéren – olvasható a Budapest Airport közleményében.
Horvátország egyetlen gáztárolójának töltöttsége nem fogja elérni a nyolcvan százalékot novemberre, mert a gázkereskedők szerint ez óriási veszteséggel járna számukra, amit nem tudnak vállalni - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére - közölte az uniós tanács.
„Szándékosan növesztették a neonácizmus csíráit, és Oroszország összeütközése ezekkel az erőkkel elkerülhetetlen volt, csak az alkalmas időt várták a támadásra” – mondta az orosz diktátor az ukrajnai „katonai hadműveletről”.
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása előbb 24, majd megszakítás nélkül további 48 órán át lenne érvényben a húsvéti hétvégén. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2022. április 17-én, vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, 8 órás időtartamban felfüggesztik - derül ki az ITM közleményéből.
Ha elmúlt negyvenöt éves vagy már el is érte a hatvanadik életévét, vélhetően átélte már vagy épp megéli és ismeri az „életközepi krízis” megannyi lelki, olykor testi változását.
A balatoni büfék már javában készülnek a szezonra, azonban ezt a szektort is érinti az élelmiszerár-növekedés, így bizony fogyasztóként is drágábban jutunk majd hozzá egy tejfölben tocsogó lángoshoz vagy egy méretes hekkhez.
A kiválasztott kevesek elkezdhetik gyártai és értékesíteni a virtuális javakat vagy szolgáltatásokat, mások pedig pénzt kapnak érte, hogy minden szembejövő újítást kipróbáljanak.
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéke kiugró, 231 ponttal az idei első negyedévben ismét rekord szinten zárt. Reálértéken a növekedés kisebb ütemű, jelenleg 144 pontot mutat a korábbi 135
Az Aston Martin célja megtalálni annak okait, hogy Sebastian Vettel hogyan futhatott ennyire pocsék hétvégét az Ausztrál Nagydíjon. A német pályafutása talán legrosszabb hétvégéjét zárta Melbourne-ben, miután az első két versenyt kihagyta koronavírus-fertőzése miatt. Az első szabadedzésen megállt alatta az autó, így egy robogóval ment vissza a boxb