Négymilliárd eurós programot jelentett be az ukrajnai háborús menekülteket befogadó uniós tagállamok támogatására és az alapvető szociális infrastruktúra fejlesztésére az Európai Beruházási Bank (EBB) a Kiállás Ukrajna mellett elnevezésű, szombaton Varsóban megrendezett globális adománygyűjtő rendezvényen.
Miután eddig a jó tempót nem sikerült sikerre váltani, a Jaguar versenyzői végre megtörték a rossz sorozatot Rómában. Mitch Evans neve mellett 1, Sam Birdé mellett 12 pont szerepel a verseny előtt, pedig a Jaguar bajnoki reményekkel érkezett a Formula E idei szezonjára. Az olasz fővárosban sem állt nekik a zászló, a mezőny elejét a
Több mint 10 százalékkal nőtt az Appeninn Nyrt. befektetési célú ingatlanállományának értéke tavaly – derült ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett, 2021-as évre vonatkozó eredménykimutatásából.
Úgy tűnik, az orosz erők háborús bűncselekményeket is elkövettek az ukrajnai háborúban azzal, hogy civileket vettek célba, de a különböző eseteket jogászoknak kell megvizsgálniuk - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton ukrajnai látogatásáról távozóban egy vonaton. Olaf Scholz német kancellár is azt mondta egy tar
Hajnalig nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és főleg hazánk délkeleti, keleti felén még többfelé várható eső, zápor. Hajnaltól nyugat, északnyugat felől csökken a felhőzet.
Magasságok és mélységek. Elvágyódás és otthonkeresés. Hit és hitetlenség. Charles Baudelaire életét és költészetét egyaránt jellemezte a kettősség. Olvassátok el gyakornokunk, Révész Boglárka cikkét!
Egyre kevesebben emlékszünk a történelemórák ókori bölcsességeit tárgyaló fejezeteire. Amikor megismertük és megtanultuk, hogy a vita bizony előreviszi az életet, kultúrája és íratlan szabályai vannak. Arisztotelésztől Szókratészig nagy gondolkodók tucatjai győztek meg bennünket arról, hogy kérdezni, érvelni és vitába szállni nemcsak hogy jó, de re
Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: este az Alpokalján és Zalában a déli szél viharossá fokozódhat. Délelőtt markáns hidegfront érkezik, amelyet nagy területen
A zöld hitel kibővített keretösszegének szigorodó feltételéről már biztosan hallottak azok, akik érdekeltek a témában, a 80-90 kWh éves fajlagos energiaigény közötti különbség laikusként viszont kissé megfoghatatlannak tűnik. Hasonlóan az is, hogy mekkora könnyebbséget jelent a házépíttetőnek, hogy BB energetikai minősítési követelményt meghagyta a
Kemény csatákra számít Volodimir Zelenszkij Ukrajna délkeleti részén. A Pentagon szerint az orosz csapatösszevonás célja a Donbász elfoglalása. Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy a harcokkal párhuzamosan a diplomáciai megoldást keresi annak érdekében, hogy véget lehessen vetni a háborúnak. Közben Kramatorszkban ötven fölé emelkedett a pénteki ra
A matematikus szerint a Fidesz azért nyert, mert egyszerűen jobb volt, a vidékiek agya pedig nincs jobban „átmosva” Fidesz-propagandával, mint az övé budapesti propagandával.
VW Passat Variant: A legnépszerűbb céges autó Németországban a Leaseplan ügyfélflottái szerint. (Fotó: VW) A Leaseplan lízing- és flottaszolgáltató az ügyfélflották értékelése során kiderítette, mely céges autók voltak a legnépszerűbbek 2021-ben. A Leaseplan bejelentette, hogy az e-autók egyre vonzóbbá válnak a céges autósok számára. A Skoda Enyaq
A gazdasági előrejelzések pontosságáért a Magyar Bankholding elemzői nyerték el a Consensus Economics 2021 Forecast Accuracy Award for Hungary díját - közölte a Magyar Bankholding pénteken az Mti-vel.
Fiatal sofőr tragédiája Heves megyében: 22 éves fiú halt meg, amikor sportautójával lesodródott az útról és kirepült a kocsiból Zagyvaszántónál. A baleset egy egyenes szakaszon történt, ahol a megengedettnél jóval gyorsabban mehetett. A kocsi 200 métert sodródott, majd három fát is derékba tört. A fiatal olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy az
Az idős asszonyt a szomszédok hozták ki a melléképületből, elkezdték újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. A robbanás után az épület hatalmas lángokkal égett. Az év első három hónapjában több mint 2600 lakástűz volt Magyarországon, ezekben 37-en haltak meg.
Négymilliárd eurós programot jelentett be az ukrajnai háborús menekülteket befogadó uniós tagállamok támogatására és az alapvető szociális infrastruktúra fejlesztésére az Európai Beruházási Bank (EBB) a Kiállás Ukrajna mellett elnevezésű, szombaton Varsóban megrendezett globális adománygyűjtő rendezvényen.
Ki miatt szenvedett történelmi vereséget az ellenzék 2022-ben? Márki-Zay Péter miatt, aki durván alulmaradt Orbán Viktorral szemben a miniszterelnök-jelölti versenyben? Esetleg Gyurcsány Ferenc miatt, aki MZP szerint „a Fidesz legnagyobb fegyvere”? Vagy éppen Jakab Péter miatt, akinek a vezetésével a Jobbik elvesztette 2018-as táborának nagy részét
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bármilyen ételeket is fogyasztunk, adjunk hozzá néhány fűszernövényt, amely hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez. "Általában minden lehetőséget, amit a konyhában találunk érdemes felhasználni” – közli Max Lugaver, egészségügyi újságíró.
Letartóztatták a hajdúszoboszlói trafikrablás gyanúsítottját. A 36 éves férfit néhány napja fogták el, miután hónapokig keresték. Tavaly decemberben konyhakéssel a kezében követelte a pénzt a helyi dohánybolt eladójától. A nyomozóknak most azt mondta, az adósságai miatt csinálta az egészet.
Egyéves kislányuk mellett marihuánát is nevelgetett a gyanú szerint egy törökbálinti pár. Hónapok óta figyelték őket a rendőrök. Többféle kábítószert is találtak otthonukban, hasist és kokaint is. A rendőrök két vásárlójukat is elfogták. Mindannyiuk drogtesztje pozitív lett.
Csak a külképviseleti és átjelentkezéses választók szavazataival tudott több voksot szerezni saját városában a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Ám erősen kétséges, hogy ezeknek a választóknak mindegyike hódmezővásárhelyi. Ha végül a városban több szavazatot is szerzett a baloldal miniszterelnök-jelöltje, az legfeljebb apró sebtapasz, hiszen a cson
A bőrápolásban elengedhetetlen az arctisztítás, mert ennek hiányában vagy elnagyolásában még a luxus krémek sem képesek a maximumot nyújtani. Hagyd lélegezni a bőrt és nyerd vissza a smink nélkül is csodás arcbőröd!
Idén újra megjelent magyarul Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, amely annak ellenére, hogy több mint egy évtizede adták ki először, húsbavágóan aktuálisnak érződik. A Ms. Columbo Olvas legújabb adásában a trilógia első kötete, Az egyetlen ember a kontinensen volt a téma. A Szín és Goethe Intézet közös podcastjében Tamássy-Lénárt Orsolya, Forgách
A kidobott élelmiszerhulladékkal, több mint félmillió embert lehetne jól lakatni – hívja fel a figyelmet a Nébih, Maradék nélkül programvezetője. Kasza Gyula szerint a magyarok évente átlagosan 300 ezer tonna élelmiszert dobnak ki, ami az ünneppekor csak fokozódik. Hogy hogyan kerüljük el húsvétkor az élelmiszerpazarlást? Kiderül a videóból!
A drágulás miatt jóval többe kerül az idei húsvét a tavalyinál, a Híradó által megkérdezett emberek ennek ellenére nem az ünnepi hozzávalókon spórolnak. Arra viszont jobban odafigyelnek, hogy miből mennyit vesznek, hogy kevesebb legyen a maradék. A pazarlás visszafogására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal külön is figyelmeztet, és tippeke
Újabb tömegsírokat találtak az ukrán hatóságok az oroszok által kiürített Kijev környéki településeken. A több száz civil lemészárlásáról elhíresült Bucsa városába látogató Ursula von der Leyen felfoghatatlan kegyetlenségről és a bűnösök felelősségre vonásáról beszélt. A civilek közben tömegesen menekülnek az ország keleti részéről, ahol az orosz e
Fejenként csaknem 20 milliárd forintnak megfelelő összegért vitt fel három űrturistát Elon Musk cége, a SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra. A délutáni dokkolást élőben közvetítették. A turisták egyike egy magyar származású kanadai üzletember, aki társaival tudományos kísérleteket végez majd. Ez az első teljesen magánpénzből fizetett misszió.
Esővel érkezett a lehűlés. A Dunántúlon néhol 10 fokkal volt kevesebb, mint pénteken. A termőföldeknek nagy szükségük volt a kiadós esőre. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint az eddig hiányzó csapadékmennyiség csaknem felét pótolta az elmúlt hetekben az időjárás. Jövő héten viszont már több helyen fagyni fog.
Megerősítette Románia hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz" osztályzatát a Fitch Ratings. A román államadós-besorolás kilátása továbbra is leminősítés lehetőségére utaló negatív.
A népszavazáson érvénytelen szavazás mellett kampányoló szervezetekre kiszabott bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik demokratikus úton buktatta meg a kormány "propaganda-népszavazását" - írták civil szervezetek az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben.