2022. április 9. szombat

ápr. 9
8:30
„Nemcsak a lejárató kampány bukott meg, hanem az emberarcú fideszes mítosza is” (444.hu)
A Hegyvidéken Fürjes Balázs államtitkárt legyőző Hajnal Miklós megérti azokat, akik külföldre menekülnének, de szerinte ha mindenki apátiába süllyed, akkor addig marad ez a rendszer, amíg saját magától össze nem omlik.
ápr. 9
8:30
Tíz évre eltiltották Will Smith-t az Oscar-gáláktól (ATV)
Tíz évre eltiltották az amerikai filmakadémia rendezvényein, köztük az Oscar-gálákon való részvételtől Will Smith-t, aki a március 27-i díjkiosztón arcul ütötte színésztársát, Chris Rockot  írja az MTI.
ápr. 9
8:30
Érvénytelen szavazásra buzdítás miatt civil szervezeteket bírságolt meg az NVB (Demokrata)
Az érintett civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson.
ápr. 9
8:30
Márki-Zay Péter: Hittem az összefogásban (Mandiner)
A régi Jobbik szavazóit veszítettük el nagyon nagy arányban.
ápr. 9
8:30
Sean Kim a Hyundai új elnöke (Racing)
A Hyundai bejelentette, hogy a koreai Sean Kim vette át Scott Nohtól az elnöki tisztséget. Scott Noh négy év után távozott az elnöki székből.  Scott Noh négy év után távozott a Hyundai elnöki tisztségéből, vezetése alatt a Hyundai Motorsport 2019-ben és 2020-ban a WRC-ben, míg 2018-ban és 2019-ben a WTCR-ben szerzett világbajnoki címeket. A vb
ápr. 9
8:36
„Az oroszok őrültek, és segíteni kell a menekülteket” - Miloš Zeman cseh köztársasági elnök véleménye (Infostart)
A Kijevbe látogató Eduard Heger szlovák miniszterelnök felajánlotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy szakértői csoportot küld a Bucsán és más ukrán városokban elkövetett „gaztettek” kivizsgálására és a háború elől menekülők vallomásának dokumentálására. Pozsony segíteni akar abban is, hogy Ukrajna Szlovákián keresztül vonattal exportálhass
ápr. 9
8:36
Ukrajnai háború: itt vannak az újabb amerikai szankciók (Portfolio)
Az Ukrajna elleni háború miatt újabb termékek exportját tiltotta meg Oroszországba és Fehéroroszországba helyi idő szerint pénteken az Egyesült Államok - derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium tájékoztatásából.
ápr. 9
8:36
Moszkva: nem az orosz erők lőtték rakétával a kramatorszki pályaudvart (Demokrata)
Az orosz elemzések szerint a rakétát Kramatorszkra délnyugati irányból lőtték ki.
ápr. 9
8:36
Szánthó Miklós: Kedves Baloldali Elit Krémje! (Mandiner)
A ti kutyátok kölyke lehet rasszista.
ápr. 9
8:39
Az Év Beszállítója lett a Schaeffler (autopro)
A Schaeffler Savaria Kft. az Év Beszállítója.
ápr. 9
8:42
Újabb tömegsírokat találtak, Ukrajna uniós tagjelölti státuszt kaphat - ez történt tegnap este óta a háborúban (Menedzsment Fórum)
Más ukrán településekről is egyre- másra érkeznek a hírek tömegsírokról, több mint 600 ezer ukránt pedig már Oroszországba szállíthattak akarata ellenére. Háborús összefoglaló.
ápr. 9
8:42
Hollywood apukái, akik mindenkinél büszkébbek a lányaikra (Joy)
Amikor egy férfinak lánya születik, az olyan, mintha saját hercegnők és királylányok kerülnének a családba.
ápr. 9
8:42
Ben Affleck eljegyezte Jennifer Lopezt (rtl.hu)
Ezt maga a színésznő jelentette be rajongóinak.
ápr. 9
8:45
4 program - a legjobb borkóstolók a hétvégén - ajánló (Femcafe)
Ha imádod a bort és nem tudod, mit csinálj az elkövetkezendő hétvégéken, akkor ez a cikk neked szól!
ápr. 9
8:48
Koronavírus Magyarországon: megjelent az új eljárásrend (Portfolio)
Müller Cecília a koronavírussal kapcsolatos járványügyi és infekciókontroll szabályokról szóló új eljárásrendet adott ki, ezt a Hivatalos Értesítőben tették közzé Kásler Miklós kezdeményezésére. Az új eljárásrend alapján kötelező a gyanús és a hatóság által igazolt fertőzöttek elkülönítése, írja a 24.hu.
ápr. 9
8:48
A fél életemet végigsportoltam, mégsem a győzelmeimre emlékszem (pedig voltak) (WMN)
A versenysport a macsó férfiasság egyik utolsó bástyája, ahol keménynek kell lenni, mert csak egyvalaki nyerhet, a többiek veszítenek. Pedig a sportban minden benne van, ami segíthet kapcsolódni.
ápr. 9
8:48
Einstein forog a sírjában: a W bozon betett a standard modellnek (Mínuszos)
Egy évtizednyi mérés után a tudósok bejelentették, hogy a W bozon nevű elemi részecske tömege lényegesen nagyobb, mint ahogy az elméletekben leírták, ez pedig alapjaiban rázza meg az univerzum működéséről alkotott elképzelést. Ezeket az alapokat a részecskefizika úgynevezett standard modellje adja, amely az eddigi legjobb elmélet az univerzum legal
ápr. 9
8:48
Ukrajnába utazott az osztrák kancellár (Demokrata)
Karl Nehammer osztrák kancellár a tervek szerint szombaton találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
ápr. 9
8:48
Kukorelly: Ez a választás pontosan tükrözi, milyen a társadalom állapota (Mandiner)
„Nekem az tetszik, ha jó és erős az ellenfél, és a kölcsönös megbecsülés az alap. Még a kérlelhetetlen küzdelem alatt is, előtte meg utána viszont mindenképp” – fogalmaz Kukorelly Endre író, újságíró, egykori képviselő Mandinernek küldött, választást értékelő írásában.
ápr. 9
8:50
Nagy-Britannia további 100 millió font értékű fegyvert ad Ukrajnának (Demokrata)
Boris Johnson szerint látványos kudarcot vallott Putyin azon törekvése.
ápr. 9
8:54
Időjárás: Ritka pocsék időt kapunk a nyakunkba hétvégén (Blikk)
Borult, esős időre kell számítani a hétvégén, még vészjelzést is kiadtak a zivatarok és a széllökések miatt.
ápr. 9
8:54
Szavazók a „világ végén”: a borsodi zsákfalu, ahol a legtöbben szavaztak – Beszéltünk a helyiekkel, óriási élmény volt, nézze! (Blikk)
Becskeháza - A térképen is nehéz megtalálni, nem hogy a valóságban, száz magyar polgárból jó, ha egy tudja, merre is van ez a kis falu. Falu, ahol nincs iskola, nincs bolt, nincs jó út, nincs kocsma, nincs gyerekzsivaj, nincs betörő, nincs rendőr. Van viszont csend, nyugalom, béke, egymásra figyelő lakók és egy szívből-lélekből dolgozó polgármester
ápr. 9
8:54
Csökkent az előnye, de megnyerte a XVII. kerület mandátumát Dunai Mónika az összes szavazat megszámlálása után (444.hu)
381 szavazattal nyert az eddigi képviselő.
ápr. 9
8:54
Új egységgel erősít a St. Andrea Restaurant: megnyitott a Boldogságos bár (Igényesférfi.hu)
Áprilistól bővül a St. Andrea Restaurant: a Michelin Guide által is ajánlott fine dining étterem tavasztól a Boldogságos bárban is várja vendégeit.
ápr. 9
8:54
Az USA újabb termékek exportját korlátozza Oroszországba (Demokrata)
Újabb termékek exportját tiltották meg Oroszországba és Fehéroroszországba.
ápr. 9
8:54
Kovács Zoltán: Magyarország továbbra sem küld fegyvert és katonát Ukrajnába (Mandiner)
Az államtitkár a CNN-nek kifejtette: Magyarország nem akarja, hogy belerángassák ebbe a háborúba.
ápr. 9
8:54
Betiltották a “Verstappen-féle” SC utáni újraindulást (Racing)
A Forma-1-es versenyzőket tájékoztatták, hogy a Safety Car-periódust követő újraindítások előtt nem tolerálják többé a rivális autója mellett haladást. A szombaton kiadott közleményben az új versenyigazgató, Niels Wittich egyértelművé tette, hogy bizonyos manőverek az újraindítás előtt tilosak lesznek. Emlékeztetett a sportszabályzat 55.14-es cikke
ápr. 9
8:56
Pentagon: „Ez nagyon ronda és véres is lehet” (Demokrata)
Több ezerrel nőtt a Harkiv közelébe vezényelt orosz katonák létszáma a Pentagon szerint.
ápr. 9
9:06
Nézhetetlenül sok a foci ma - sport a tévében (Infostart)
Bayerm, PSG, Chelsea, Arsenal, Tottenham, Real, Atlético, Juventus, Fradi...
ápr. 9
9:06
Megerősítette Románia államadós-besorolását a Fitch (Portfolio)
Megerősítette Románia hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz" osztályzatát a Fitch Ratings. A román államadós-besorolás kilátása továbbra is leminősítés lehetőségére utaló negatív.
ápr. 9
9:06
"Késhegyre menő harc lesz" - Oroszország több ezer katonát vezényelt Harkiv közelébe (ATV)
Több ezer katonát vezényelt az orosz haderő az észak-kelet Ukrajnában található Harkiv közelébe - tudatta helyi idő szerint péntek éjjel az amerikai védelmi minisztérium - írja az MTI.
ápr. 9
9:06
Több mint száz határsértőt tartóztattak föl az éjszaka Csongrád megyében (Demokrata)
A magyar rendőrök 95 határsértőt tartóztattak föl szombatra virradóra Csongrád-Csanád megyében.
ápr. 9
9:06
Ausztrál Nagydíj - Norris volt a harmadik szabadedzés legjobbja (Autószektor)
A 22 éves pilóta egy tizedmásodperccel volt jobb, mint a világbajnoki pontversenyben élen álló, mögötte másodikként záró Charles Leclerc (Ferrari). A harmadik helyen Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője végzett, megelőzve Fernando Alonsót (Alpine), valamint a pénteki első gyakorláson leggyorsabb Carlos Sainz Jr.-t (Ferrari). A vb-címvédő Ma
ápr. 9
9:06
Szakított Sáfrány Emese és Hornyák Ádám (rtl.hu)
Egyetlen közös céljuk maradt már csak.
ápr. 9
9:12
Rekordmennyiséggel nőtt a légkör metántartalma (ProfitLine)
Az amerikai kormányzat adatai szerint 2021-ben már a második egymást követő évben nőtt rekordmennyiséggel a légkör metánszintje.
ápr. 9
9:12
Háború Ukrajnában: ebből a két irányból fokozódhatnak az orosz légicsapások (Portfolio)
Az orosz légi tevékenység várhatóan fokozódik Ukrajna déli és keleti részén - áll a brit védelmi minisztérium legfrissebb védelmi hírszerzési jelentésében, írja a BBC
ápr. 9
9:12
Százmilliós mázli az Eurojackpoton: 2 magyar is kaszált az európai szuperlottón (Pénzcentrum)
2022. április 8-án este kihúzták az Eurojackpot 14. heti nyerőszámait. Ezúttal 2 magyar is hatalmasat kaszált, az 5+1 találatos Eurojackpot-szelvényük 128 milliót hozott a konyhára.
ápr. 9
9:12
Viharos széllel, jégesővel kísért záporok, zivatarok áztatják el az országot szombaton (SzMo)
Délután lehűl a levegő, estére viszont az eső és a szél is mérséklődik. Vasárnap is szeles, borongós időre számíthatunk.
ápr. 9
9:18
Kormány: nem lesz lakossági adóemelés (Infostart)
A miniszterelnök megbízottja ígéretet tett erre egy podcastban.
ápr. 9
9:18
Új termálvízforrást fedeztek fel, most 6 hektárnyi üvegházat építenek (Agroinform)
Üvegházi paradicsomot és paprikát fognak termeszteni Belovár mellett.
ápr. 9
9:18
MZP: a régi Jobbik-szavazók elpártolása miatt vesztett az ellenzék (ATV)
Az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán írta: „A baloldali szavazókat sikerült mind megszerezni. A jobboldalon veszítettünk: a régi Jobbik szavazóit veszítettük el nagyon nagy arányban.” Ugyanakkor szerinte sok olyan választót sikerült megszólítaniuk, akik egy baloldali jelölt nem tudott volna, jelesül sok jobboldalit
ápr. 9
9:18
Csökkenőben van az ETH kínálat, áremelkedés jöhet? (BitcoinBázis)
Az IntoTheBlock adatai szerint az utóbbi hetekben egyre kevesebb a naponta kibányászott ETH mennyisége, ami akár áremelkedést is okozhat a
ápr. 9
9:18
A VW csoport típusainak 60%-a tűnhet el (Villanyautósok)
Jóval kevesebb modellnevet kell majd megjegyeznünk. A teljes anyag A VW csoport típusainak 60%-a tűnhet el címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
ápr. 9
9:24
50-en haltak meg a kramatorszki pályaudvar elleni rakétatámadásban (HírTV)
Moszkva tagadja a vádakat és azt állítják, hogy az ukrán hadsereg egyik alakulata lőtte a pályaudvart.
ápr. 9
9:24
Iszak Eszter a Mokka új műsorvezetője (Márkamonitor)
Új műsorvezető érkezik a TV2 piacvezető reggeli magazinműsorába, Iszak Eszter személyében. A rutinos tévésnek számító Eszter április 12-én kezdi meg a munkát, Istenes László mellett.   A TV2 reggeli infotainment műsora, a Mokka idén lesz 18 éves, 2004 óta köszönti minden hétköznap reggel a nézőket. Műsorvezetőként rengeteg profi televíziós megfordu
ápr. 9
9:24
Belepirulós videó arról, ahogy a combját és popsiját simogatják A Nagy Ő Annabellájának (Promotions)
A barna hajú szépség egyre inkább magára talál a műsorban elszenvedett csalódása után.
ápr. 9
9:24
Sírsz: Orbán elárulta, mi történt a székkel, amin végigácsorogta a kampány véghajráját (Nyugati Fény)
A legkevesebb, hogy dedikálta.
ápr. 9
9:30
Lopakodó omikron: kellhet a negyedik oltás? (Infostart)
A BA.2 jóval fertőzőbb, de kevésbé súlyos megbetegedést okoz, mint az eredeti omikron, ezért nem mindenkinek kell második emlékeztetőt kérnie.
ápr. 9
9:30
51 milliárd forintért vásárolhatnak elektromos buszokat magyar városok (Piac és Profit)
Közel 51 milliárd forint értékben igényelhetnek támogatást, elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán - jelentette be Steiner Attila, körforgásos gazdaság fejlesztéséért
ápr. 9
9:30
Kovács Zoltán a CNN-nek: Nem akarjuk, hogy belerángassanak a háborúba (HírTV)
Magyarország nem külön áll, 100 százalékban kiáll a Nato, és az Európai Unió döntései mellett, de nem akarja, hogy belerángassák a háborúba.

Keresés