Az orosz jegybank bejelentette, hogy április 18-tól újra lehetővé teszi a bankoknak, hogy valutát adjanak el az ügyfeleiknek. A központi bank emellett további kamatcsökkentést is ígér.
A paksi atomerőmű három kilométeres, tiltott légterébe repült egy osztrák kisrepülőgép pénteken - közölte az atomerőmű kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A Honvédelmi minisztérium közlése szerint az Ausztria felől érkező, Piston típusú kisrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légi irányítással.
A Goldman Sachs és a Société Générale közgazdászai felülvizsgálták az Európai Központi Bank (EKB) kamatalakulására vonatkozó előrejelzéseiket, és most egy helyett két emelésre számítanak 2022-ben - írja a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál.
A tervezettnél korábban hozták meg a támogatási döntéseket az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól. Magyarország a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhet, öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint
Moszkva péntek este ismételten tagadta, hogy köze lett volna a kelet-ukrajnai Kramatorszk pályaudvarára mért rakétacsapáshoz, amelyben ukrán közlés szerint legalább ötvenen haltak meg és kilencvennyolcan sebesültek meg.
"The conflict may thus highlight the need to adjust the ICC Statute to the realities of contemporary warfare" - Professor Carsten Stahn pointed out in a conversation with Lénárd Sándor on the international legal questions of the Russia-Ukraine war.
John Malkovich a főszereplője annak a Robert Rodriguez által rendezett filmnek, aminek csak a 22. században lesz a premierje. Vajon a jövő közönsége tudni fogja majd, kik ők?
„Az ukrajnai Bucsa városából érkező jelentések sokkoltak minket. Úgy véljük, hogy ezt a bűncselekményt alaposan ki kell vizsgálni” – írják a Rusal alumíniumgyártó cég közleményében.
A magyar főváros legújabb 5 csillagos szállodája 136 szobával várja a vendégeket. A Hard Rock Hotel Budapest homlokzata ötvözi a történelmi Budapest szépségét az exkluzív, modern dizájnnal. A budapesti színházi…
Utolsó előtti fordulójához érkezik a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság, és akár már szombaton bajnok lehet Blazsán Patrik. Blazsán Patrik ugyanis szenzációs teljesítménnyel mindkét nürburgringi futamot megnyerte, annak ellenére, hogy múlt héten óvatosan nyilatkozott a verseny előtt. “Nagyon váratlan volt a Nissan versenyképessége, teljesen úgy tűnt,
AZ OPUS GLOBAL vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el - kö
Bródy János elmondta a hvg.hu kérdésére, hogy úgynevezett bazaliomája volt. Ez egy rosszindulatú bőrdaganat. Most fogják rövid időn belül hetedszer megműteni.
Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint vissza lehet élni a magyar levélszavazati rendszerben, de az eredményre nincs különösebb befolyással. Ellenben az Egyesült Államokban, ahol nem lehet beazonosítani ezeket a voksokat, így jóval többször is szavazhat egy ember.
Meggyorsíthatják Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke átnyújtotta az ehhez a folyamathoz szükséges kérdőívet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
Karim Benzema lett a negyedik olyan játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki képes volt egymást követő két mérkőzésen is mesterhármasra - írta elemző anyagában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét, és ezért pénzbírságra kötelezhető az érvényes járványintézkedések szerint. A bírságokat pénteken kezdik postázni.
Nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken. Nyitrai Zsolt fontosnak tartotta felidézni azt is, hogy a kormány már korábban is a multinacionális vállalatok extraprofitja felé fordult, amikor szükségesnek látta. Ez az üzenet nem sok jót ígér a különadót cipelő ágazato
A svájci SailGp-team bemutatta versenycsapatának új tagjait, akik másfél hónap múlva be is mutatkoznak a harmadik évad első regattáján. A svájci csapat a SailGp következő generációjához tartozik, ellenfeleik a világ legjobb vitorlázói közül kerülnek ki, küzdelmükhöz a föld legikonikusabb vízparti helyszínei adják a hátteret. Richard Mason (Gbr), El
A kerületi tervtanács nem támogatta: túl nagynak, környezetéhez nem illeszkedőnek találta, de a kormány közbelépett, a kormányhivatal pedig még a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól is felmentést adott.
A magyar női labdarúgó-válogatott 7-0-ra legyőzte Feröer-szigetek csapatát pénteken a Szusza Ferenc Stadionban, a világbajnoki selejtezősorozat hatodik fordulójában.
A központi alrendszer hiánya 2309,4 milliárd forint volt március végére szemben a tavaly első negyedévi 1144,1 milliárddal - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Az Európai Unió tagállamai az Oroszország Ukrajna ellen február 24-án indított háborújára adott válaszul hozott uniós szankciók keretében eddig 29,5 milliárd euró értékű orosz és fehérorosz vagyont tettek hozzáférhetetlenné –
Április 4-5 között a Supersport-világbajnokság teljes mezőnye - 30 pilóta - gurult pályára Aragóniában. A teszt kiemelt fontosságú volt, hiszen pénteken itt kezdődik majd a szezonnyitó. Mindkét nap három, 45 perces etap állt rendelkezésére a versenyzőknek, azonban a reggeli órákban a hűvös idő miatt nem sokat tudtak motorozni. A VB egyetlen magyar
Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes.
Normalizálódhatnak az árak a zöldségpiacon, miután már a hazai termesztésű termékek is kikerülhetnek a boltok polcaira – mondta érdeklődésünkre Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.
Szombattól látható a Hieronymus Bosch rejtélyes világa című nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A pénteki ünnepélyes megnyitón Áder János köztársasági elnök is részt vett a feleségével.
Nem készül megszorításokra a Fővárosi Önkormányzat, amely várja az új kormány felállítását és az együttműködését fontos nagyberuházások ügyében - mondta az általános főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen, ahol a fővárosi közgyűlés jövő heti napirendjéről is szó volt.