A zenészpárosnak nem ez lesz az első dal, amit közösen adnak elő, a mostanihoz készülő videoklip azonban különleges lett, ugyanis még egyikőjük sem csinált hasonlót. A Tönreteszel című szám témája a bűnözés, a klipp pedig egy futurisztikus világban játszódik.
Smink nélkül mutatta meg magát legújabb Instagram-videójában Jennifer Lopez. Az 52 éves, aki világsztár legalább 20 évet letagadhatna, annyira jól néz ki, most a bőrápolási rutinját is megosztotta a követőivel.
A Külügyek Tanácsa írásbeli eljárás útján akár már csütörtökön vagy pénteken, illetve a hétfői ülésén jóváhagyhatja az Európai Unió ötödik szankciós csomagját Oroszországgal szemben – közölte Josep Borrell, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésére érkezve csütörtökön.
Az ukrajnai menekülteket a BOK-csarnokba irányítják, de ott nem kérhetnek hivatalos védelmet, be kell menniük a kőbányai ügyfélszolgálatra. Gyalog másfél óra.
A projekt munkacíme: Killing Old People Club A Squid Game rendezője elárulta, hogy egy olyan filmen dolgozik, amelyet Umberto Eco olasz esszéista regénye ihletett – és ez „sokkal erőszakosabb", mint a korábbi munkái.
Ma este visszatér az RTL Klubra a BrandMania, a műsor 20. évadában is Simon Krisztián lesz a műsorvezető. Az új szezon első adásában a hazai reklámpiac elmúlt éve és az idei várakozások kerülnek terítékre. Ma éjjel a 276. adással folytatódik a BrandMania, a magazinműsor készítői a 20. évadban is bemutatják a legújabb trendeket. A legújabb
A politológus szerint nevetségesnek hathatott az az ellenzéki állítás, hogy Magyarországon nincs demokrácia, mert a dolgozók úgy érezték, hogy fogyasztóként nagyobb lett a szuverenitásuk.
Mérgezés történt a városligeti tóban, amely - mivel néhány nappal ezelőtt ide telepítették át a margitszigeti japánkert halait is - két tó halállományát pusztította ki szerdán. Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan és milyen méreg került a vízbe - írta az Euronews.
John Hurt 2017-ben, hetvenhét éves korában, londoni otthonában hunyt el. A Golden Globe- és Bafta-díjas angol színész hasnyálmirigyrákban szenvedett, ám egy korábbi kollégája elárulta, egészségének megromlását szerelmi bánat okozta.
A magyar Európa legelhízottabb nemzete. Magyarország kiemelten jódhiányos terület, hiányzik a talajból és a vizeinkből, ezáltal úgy az állati, mint a növényi táplálékból is! Egy endokrinológus szemével jelentős összefüggés van a jódhiány és a túlsúly között!
Közös vállalatot alapított az AutoWallis és a Salvador Caetano Auto a ma reggel bejelentett akvizícióhoz kapcsolódóan, amelynek során felvásárolják a Renault Hungaria Kft.-t. A közös vállalatban fele-fele arányban oszlik meg a tulajdonrész.
Magyarország az egyetlen EU-s ország, amelyik nem ellenzi, hogy rubelben fizessék ki a gázt Putyinnak. A szóvivő szerint ez barátságtalan lépés, amely tönkreteszi az Európai Unió egységes fellépését.
Hazánk az Európai Unió legnagyobb tormatermelője. A magyar torma jelentős része exportra megy, ahol – egyedi zamatának köszönhetően – jellemzően feldolgozóüzemek hasznosítják íz-és állagjavítóként a saját tormás készítményeikben. A hazai tormaterület nagysága azonban lehetővé teszi, hogy egész évben elérhetővé váljon itthon is friss, illetve feldol
„Azért kezdtem el fotózni, mert ott volt Szicília. Hogy megértsem a fotókon keresztül, mit jelent szicíliainak lenni” – vallja Ferdinando Scianna, aki szülőotthonát és annak lakóit kezdte el megörökíteni, majd bejárta a fél világot. Izgalmas kiállítás a milánói Palazzo Realéból.
Minden évben tavasszal erősen csavarodott, deformált levelek nőnek az őszibarack fáimon. Pedig lemosó permetezést is kapnak. Hogyan tudom megvédeni őket ettől a betegségtől?
A Külügyek Tanácsa írásbeli eljárás útján akár már csütörtökön vagy pénteken, illetve a hétfői ülésén jóváhagyhatja az Európai Unió ötödik szankciós csomagját Oroszországgal szemben - közölte Josep Borrell, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek ülésére érkezve csütörtökön.
Visszafogottabbá vált a kereslet a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok, nyaralók iránt. A keresletcsökkenés nem látszik a kínálati árakon. A siófoki ingatlanok például 49 százalékkal drágultak egy év alatt.
Összesen három kötvénysorozatból tartott aukciót csütörtökön az ÁKK, a 40 milliárd forintos kínálathoz képest csak 35,5 milliárd kelt el, mivel az egyik sorozatra elég alacsony volt az érdeklődés.
Valójában az egész kontinenst is bejárhatjuk vonattal, ha éppen ahhoz van kedvünk, pár nap alatt eljuthatunk Budapestről Portugáliába. Viszont, ha a kalandos utazásra csak egyetlen hosszúhétvége áll rendelkezésre, nem árt olyan úticélt találni, ahol egyesül a kultúra, a városfelfedezés és az önfeledt szórakozás. Kiválogattuk a kedvenc európai város
Világszerte gyors ütemben emelkedik az elektronikus pénzforgalomhoz kötődő visszaélések száma és értéke. A csalók teljesen új módszereket vetnek be áldozataikkal szemben, ami a pénzügyi szolgáltatókat is rendkívül gyors cselekvésre, és merőben új típusú védelmi rendszerek felállítására kényszeríti.
Elmondta: a korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szüksé
A zenészpárosnak nem ez lesz az első dal, amit közösen adnak elő, a mostanihoz készülő videoklip azonban különleges lett, ugyanis még egyikőjük sem csinált hasonlót. A Tönkreteszel című szám témája a bűnözés, a klipp pedig egy futurisztikus világban játszódik.
A gazdaságtörténelem egy dologra megtanított minket: minden fizetőeszköz ideje lejár egyszer. Írásomban azt vizsgálom, milyen halála lesz a bitcoinnak. Emellett azt is megtudjuk, meddig élnek átlagosan a hagyományos pénzek.
Dj Yamina és Sofi külön-külön is nagyon sikeresek a zenei világban. Most úgy döntöttek, összeállnak egy dal erejéig. Nem akarták az eredeti dalt megmásítani, illetve a klipet, ezért ők nem készítettek hozzá, csak egy vizualt. Érdekesség, hogy a Holograms című szám Sofi anyukájának volt a kedvence fiatalkorában, így ő is aktívan részt vett a munkál
Kendőzetlenül beszélt evészavaráról Nagy Bogi. Az énekesnő másfél éve nagyon stresszes időszakon ment keresztül, ami testkép- és evészavarban csúcsosodott ki. Ráadásul akkoriban nagyon rossz hatású emberek vették körül az énekesnőt, akik azt mondták neki, hogy ötven kiló fölött a nő nem nő. Boginak szülei és egy pszichológus segítségével sikerült k
A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal lefelé módosította idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet tavaszi konjunktúrajelentésének online bemutatásán csütörtökön.
A Káosz klipjében aZorka – Lackfi Dorottya - szó szerint beköltözött a városba: Budapest legkülönfélébb helyein kaphatjuk el fogmosás, jógázás vagy éppen takarítás közben.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter közölte: a legjobb módja Ukrajna megsegítésének, ha fegyvereket kap az orosz hadsereg támadásainak megfékezésére, valamint azért, hogy a háború ne terjedjen tovább.
Érdekes bekezdésre bukkanhatunk Niels Wittich, az F1 Ausztrál Nagydíjon szolgálatot teljesítő versenyigazgatójának szokásos versenyhétvége előtti jegyzetében. A német szakember a Nemzetközi Sportkódex azon cikkelyét emelte ki, amely a tiltja a testékszerek és nyakláncok viselését a nagydíjak alatt. Több pilóta ugyanis eddig fittyet hányt erre. „Éks
A 20 perc őszintén című műsorunk második évaddal debütál április 12-én. Mint a legutóbbi évadban, most is a legismertebb magyar sztárokkal beszélget majd Kraszkó Zita, a Femcafe főszerkesztője.
Nemrégiben hozta világra gyermekét egy fiatal nő, határtalan boldogságát azonban hamarosan beárnyékolta anyósa ármánykodása. Az idős asszony a kisbabát is felhasználta, hogy hűtlenséggel vádolja meg az újdonsült anyukát.