Közel 13 ezermilliárd forintnak megfelelő összeget veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók eredményeként. Szakértő szerint Oroszország akár Afrika mögé is visszacsúszhat a szupergazdagok regionális toplistáján.
A teljes orosz vezetés háborús bűnösökből áll - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij a Habertürk török televíziónak adott interjújában, amelyet a Telegram-oldalán is közzétett.
A BASF és a Henkel a megújuló nyersanyagokra összpontosít a Henkel fogyasztási cikkeiben. A BASF és a Henkel közösen vállalja, hogy a Henkel európai Laundry & Home Care és Beauty Care üzletágainak legtöbb termékénél a fosszilis alapanyagokat megújuló nyersanyagra cserélik a következő négy évben, miután a Henkel Love Nature tisztító- és mosószer m
A jelenlegi helyzetben nagyon fontos szerepet kaphatnak a megújuló energiák. Napelemes rendszerek és a hőszigetelés segíthet megszabadulni az orosz gáztól?
Az első negyedévben 823 millió forintos, a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint kilencszeres nyitott rendelésállománnyal kezdte az évet a Gloster Infokommunikációs Nyrt. Az összesítés szerint az elmúlt két évben egyszer sem ért el ilyen szintet a társaság rendelésállománya. A növekedés azért is jelentős, mert az év eleje ebben az
Az NN-Bank360.hu csoportos személybiztosítása az első hónapban mindössze 100 forintba kerül. A kedvezményt 2022. április 1-jétől vehetik igénybe az új ügyfelek, ha online kötnek élet- vagy jövedelempótló biztosítást.
Az amerikai áruházlánc Kanadában erősíti a jelenlétét a GreyOrange robottechnológiájával, ami lehetővé teszi, hogy az ország 61 százaléka két napon belül kézhez kapja a rendelését. De hogyan csinálják? A cégóriás 118 millió dollárt (kb. 40 milliárd forintot) költ új áruelosztó teljesítési központjára, amit Calgary külterületén, Albertában hoz létre
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett Kunszentmárton irányából Kecskemét felé a 44-es főút 39. kilométerszelvényében a késő esti órákban, amikor a jármű sofőrje - eddig tisztázatlan körülmények között - elgázolt egy úttesten áthaladó gyalogost - olvasható a police.hu oldalon. A rendőrség félpályás útlezárás me
Kedd után szerdán is megszólaltak az amerikai jegybank képviselői, kisebb pánikot okozva a kripto piacon. A közlemény szerint a FED májusban a 0.5%-os kamatemelés mellett, egy havi 95 milliárd dolláros kötvény eladási programot indíthat, aminek célja a piac lehűtése, az infláció és a hitelezés visszaszorítása lenne. A jegybank korábban 2017-2019. k
A tavaszi talajművelésünket alapvetően meghatározza a vetéstechnológiánk. A szóját vethetjük gabonavetőgéppel és szemenkénti vetőgéppel. Mindkét esetben a magágykészítést úgy kell elvégezni, hogy biztosítható legyen az egyenletes vetés és a robbanásszerű kelés. Az elmunkált területünkön kerüljük a felesleges talajbolygatást, az esetleges gyomosodás
Mint írták, az autó a sárvári vasútállomásra behaladó tehervonat elé hajtott az átjáróban. Az ütközéskor a fény- és félsorompó jól működött, tilos jelzést mutatott a közút felé. Sárvár és Porpác között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Felhívták a figyelmet, hogy a Celldömölk és Szombathely között közlekedő vonatok esetében hosszabb eljutási időr
Emmanuel Macron francia államfő "megalapozatlannak és botrányosnak" nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
Jelentős újabb szankciókat léptetett érvénybe Oroszország ellen a brit kormány, válaszul azokra az értesülésekre, amelyek szerint az orosz fegyveres erők civilek ellen követtek el atrocitásokat Ukrajnában.
A vidékiek máig a legkézzelfoghatóbb valóságban és a józan ész erőterében léteznek. Ezt nem értik meg a valóságtól elszakadt, nagyvárosi elefántcsonttornyokban élő ideológusok. (2021)
Ruta Meilutyte, Litvánia három évvel ezelőtt visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója különös akcióval próbálta felhívni a figyelmet az ukrán nép melletti rendületlen kiállás fontosságára.
Folytatódik a Volánbusz-flotta korszerűsítése, 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbusz áll forgalomba - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az elmúlt öt évben nagyot mozdult előre a hazai startup ökoszisztéma: az alulról szerveződő startup közösségekből mára egy sokszereplős piac növekedett ki, amiben nagy szerepe van annak, hogy globális szinten a startup világ egyre meghatározóbb gazdasági szerepet tölt be. A hazai startup élet fejlesztésében lép most újra a legnagyobb hazai nagyvá
„A budapesti közhangulat teljesen eltért az ország más pontjain tapasztalhatótól, ami fontos tanulság” – mondja Csókay András a Mandinernek. A professzort a választási eredmény rövid értékelésére kértük Mi történt a választáson sorozatunk újabb részében!
Peller Mariann sikeres műsorvezető, boldog édesanya és feleség. Azonban nemrég napvilágot látott egy fotó, ahol a magyar Jason Momoával, Megyeri Balázzsal, akivel igen közel kerültek egymáshoz. Most megszólal mind a két érintett fél.
Baranyi Krisztina mondta el, eddig milyen megállapításokra jutott a nem csak a Schadl-üggyel foglalkozó bizottság. A kormánypárti politikusok úgy látják, hogy a testületnek nincs joga kerületi ügyeket vizsgálni.
A kormánypártok a 136. mandátumukat is megszerezték, miután összeszámolták a beérkező levélszavazatok mintegy 35 százalékát. Az eredmény még nem végleges, de az eddig összeszámolt voksok alapján brutális a Fidesz–KDNP fölénye.
Dolhai Istvánt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye rendőrfőkapitánya, Farkas József r. dandártábornok köszöntötte ajaki otthonában századik születésnapja alkalmából. A látogatásról pedig videó is készült, melyet a rendőrség Facebook-oldalán osztott meg.
A kisebb hal jött a nagyobbért. Kimondva nem lett, de ott lógott a levegőben: a Warnermedia-Discovery deal bedarálja majd a covid alatt helytállni próbáló Warner-főnököt is. Így ő jó előre felkészült a nagy búcsúra.
A Yahoo globális média- és technológiai vállalat többéves partnerséget kötött a Toyota Racing Developmenttel (TRD). A két fél közötti megállapodás részeként a Yahoo elsődleges szponzori lehetőségeket valósít meg a Joe Gibbs Racing (NASCAR Cup és Xfinity Series), a Kyle Busch Motorsports (Truck Series), a Venturini Motorsports (ARCA) és a Keith Kunz
Több ezer tonna mandarin és narancs maradhat a fákon Spanyolországban az alacsony kereslet, a közlekedési sztrájk és az esőzés miatt. Már régóta nem esett ennyi eső Spanyolországban, mint idén márciusban.
Van ahol 100% feletti volt a növekedés. A teljes anyag Újabb rekordon a villanyautók eladásai Európában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Tegnap a magyar tőzsde is erős mínuszban zárt, a forint pedig azután gyengült 380-as euróárfolyamra, hogy Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott. A piac újabb különadókat vár. Fenntartaná az árstopokat és a
A gumiabroncsoknak rendkívül nagy szerepe van abban, hogy optimális tapadással és féktávolsággal segítsenek bennünket a biztonságos közlekedésben. A Hankook kvízével most tesztelheti ön is, mennyire felkészült a témában!
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a vasárnap választások után úgy döntött: nem ül be a parlamentbe, marad Hódmezővásárhelyen, ahol megvédi a gyerekeket a Fidesztől.