Oroszország átcsoportosítja erőit, hogy teljesen elfoglalta Ukrajna két donbasszi tartományát – véli a NATO. A szövetség szerint emellett Moszkva továbbra is szárazföldi korridort akar szerezni, amely összeköti a térséget a Krím-félszigettel.
Az elmúlt egy évben jelentős mértékben növekedett a digitális valuták elfogadottsága. Sokan használják egymás között csereeszközként, befektetési formaként, valamint egyes vállalkozások már elfogadják fizetési megoldásként is. Legutóbb egy Texas államban működő helyi bank döntött úgy, hogy digitális valutát kínál a dolgozói megtakarítási terv része
Az orvosok a végsőkig küzdöttek Vlagyimir Zsirinovszkij orosz ultranacionalista politikus életéért, minden lehetséges orvosi ellátást megadva – adta hírül a Ria-Novosztyi hírügynökség az orosz egészségügyi minisztérium sajtószolgálatára hiatkozva.
Úgy érzi, egy színésznőt mindennap szembesítenek a korával – a kérdés az, hogy mit kezd ezzel. Hogyan szembesíti az embert a korával és a külsejével egy szerep? Mit kezd azzal a helyzettel, hogy az a férfi, aki 32 éve a társa, most a főnöke lett? És vajon hogyan lehet beilleszkedni egy sok sebből vérző, megtépázott társulatba? Itt a friss Elviszlek
Az idei első negyedévben 28 690 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly az azonos negyedévben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Hosszan beszélt Putyinnal, Budapest csúcsot szervezne, hogy kössenek a felek tűzszünetet. Maradunk az EU-ban, de ha az oroszok rubelben kérik, Magyarország úgy fizeti ki a gázt.
A Traffic Technology Today információi szerint a Budapesten is elérhető Tier elektromos roller szolgáltató egy Flare nevezetű személyi biztonságot támogató mobilalkalmazással fejleszti közlekedésbiztonsági színvonalát. Az alkalmazásban elérhető lesz többek között egy SOS segélygomb is. Az új SOS funkció, amely már minden londoni és yorki Tier felha
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto üdvözölte Charles Leclerc teljesítményét, miután az idei F1-es szezon első két futamán megmutatta bajnoki “képességeit”. Leclerc vezeti az egyéni bajnoki tabellát, miután a bahreini és a szaúd-arábiai hétvégén egy győzelmet és egy második helyet szerzett. A monacói pilóta előnye 12 pont csapattársával, Carlos
Már több mint 4 millióan menekültek el Ukrajnából a háború elől. Vannak, akik közép- vagy hosszabb távra terveznek, és akár Magyarországon kezdnének új életet. Az ő megsegítésükre hozták létre fiatal önkéntes szakemberek a HelpHUB platformot.
Karim Benzema mesterhármasával a Real Madrid 3-1-re nyert a Stamford Bridge-en, a Chelsea elleni negyeddöntőben. A Villarreal meglepetésre 1-0-ra legyőzte a nagyon rossz napot kifogó Bayern Münchent.
Összesen 56 képviselője lehet a baloldali ellenzéknek az új parlamentben, a legnépesebb frakciója a DK-nak lehet, az újonc Momentumé lesz a második legnagyobb.
Gary Gensler, az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottságának elnöke a fogyasztóvédelem nevében még több erőfeszítést szorgalmazott a kriptotőzsdék szabályozására. A Pennsylvania Egyetem Carey Jogi Kara által április 4-én tartott rendezvényen a SEC elnöke kijelentette, hogy együttműködnek Határidős Árutőzsdei Kereskedési Bizottsággal (CFTC).
A MINI Cooper S Cabrio a klasszikus sportosság, a vérpezsdítő nyitottság és a végtelenül extravagáns kisugárzás páratlan harmóniájával kecsegtető Resolute Edition különkiadásban is elérhetővé vált – épp a közelgő tavaszi szezonra. A különkiadás precízen összeállított, exkluzív dizájncsomagja és felszereltsége stílusosan emeli új szintre a négy keré
Tom Coronel szerint Max Verstappen egy késsel ment a Ferrari pisztolypárbajába. Már a szezon előtti teszteken kirajzolódott a Scuderia fölénye. A gyakorláson a megbízhatóság és a sebesség mértéke is megmutatkozott, majd az első futamon minden kétséget eloszlatott a vörös istálló. Ugyan a Red Bull sem nevezhető gyenge ellenfélnek, ám bizonyos mérték
Az IFRS szerinti konszolidált beszámoló sokszor az üzleti lehetőségek maximális kihasználásának eszköze is – hívja fel a figyelmet Berke Ildikó, a PwC menedzsere.
A Telekom Veszprém negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 31-31-es döntetlent játszott az északmacedón Vardar Szkopjéval a rájátszás első fordulójának szerdai visszavágóján, és 61-53-as összesítéssel megnyerte a párharcot.
Mark Vande Hei amerikai űrhajós oszlatta el a félreértést: a három orosz kozmonauta ugyanarra az egyetemre járt, annak színeit viselő öltözetet viseltek, és maguk is zavarba jöttek a félreértéstől.
Nem titok, hogy a TikTok gyors terjedése jelentős kockázatot jelent a Facebook (Meta) fennállására és növekedésére, ahogy az is várható volt, hogy Mark Zuckerberg mindent meg fog tenni fiatal kínai
Noha szerethető termék lett mind az új Giulia, mind a Stelvio, mégsem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy az olasz gyárat kihúzzák a gödörből. 2020-ban még 63 300 autót adtak el, míg tavaly már csak 55 000 példányt értékesítettek világszerte. Jól érezte az Alfa Romeo, hogy szükségük lesz még valamire a sikerhez, úgyhogy csak hamar elkezdtek dolgozni eg
A cég további életének és a céges, valamint a családi vagyon sorsának a megtervezése eleve nehéz feladat, az alkalmazható jogintézmények sokasága és a vonatkozó jogszabályok bonyolultsága pedig további nehezítő körülmény.
Az országgyűlési választással párhuzamosan zajló gyermekvédelmi népszavazáson az érvényes voksok száma ugyan nem érte el a szükséges 4,1 milliós határt, mintegy 3,3 millió magyar állt ki a kormány által is osztott álláspont mellett.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tíz fellebbezést vett nyilvántartásba, amelyet orosz sportszövetségek és az Orosz Olimpiai Bizottság nyújtottak be azért, mert versenyzőiket a sportági világszövetségek kitiltották a nemzetközi eseményekről Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt.
Az Air France megerősítette az AFP hírügynökségnek, hogy a francia légitársaság AF11-es számú, New Yorkból Párizsba közlekedő járatán április 4-én félbeszakadt a megkezdett leszállás, és átstartolás történt a repülőtérhez közeledve. - A repülőgép a második leszállás során már gond nélkül landolt - jelezte a légitársaság. A francia televíziókban és
Lezajlott a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank egyesüléséhez kapcsolódó technikai és informatikai átállás. Az egyesült MKB Bank április 5-étől 66 városban, összesen 143 bankfiókkal és 184 ATM-mel szolgálja ki az ügyfeleket.
Török televíziónak nyilatkozott az ukrán elnök. Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes időközben arról számolt be, hogy szerdán 4892 embert sikerült kimenekíteni orosz csapatok által ostromlott ukrajnai városokból.
Miben más? Vannak autók, amik megváltoztatják tulajdonosukat. Egy kicsi, és ideges hot-hach mindenkiből kihozza az állatot, tehát egy 100 HP-ban nem a fogyasztási rekordokat fogjuk megdönteni a Spritmonitoron, hanem a nullaszázat a következő lámpáig. Az Insightól azonnal lehiggadtam, ahogy megtettem vele az első kilométert. A központi kijelző is sz
Összesen 38 milliárd dollárt (13 ezer milliárd forintot) veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók miatt.
Az Európai Bizottság felszólította Máltát, hogy függessze fel azt a programját, amelynek révén külföldiek megvásárolhatják a máltai állampolgárságot, a szigetország vezetése azonban ezt elutasította arra hivatkozva, hogy a kérdés az Európai Unióban "tagállami hatáskörbe tartozik".
Az MGE összefoglalója szerint a gépjárműgyártás és -piac - ideértve a javítási szolgáltatásokat is - az utóbbi évtizedek legnehezebb időszakát éli át, amely a vásárlók, ügyfelek felé hosszabb szállítási határidőt, esetenként változó felszereltséget és magasabb árat jelent. A magyar piacon egyelőre az érdeklődők és a megrendelők száma sem csökkent,
Elon Musk, a Tesla járműipari cég és a Space X űripari vállalat alapítója megelőzte az Amazon alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Jeff Bezost a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján.
Folyamatos befektetésekkel erősíti a belföldi kapacitásait a UPS Healthcare, hogy Magyarországról támogassa a régiós terjeszkedését - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.