2022. április 6. szerda

ápr. 6
18:12
Mi van? – A szamóca nem is gyümölcs? És mi a helyzet a paradicsommal? (Agroinform)
Ha botanikai szempontból nézzük, akkor a lecsó valójában gyümölcsszósznak számít?
ápr. 6
18:12
Eltűnt egy balatoni vitorlás hajó (AQUA)
A Chance nevű eltűnt vitorlás az első Magyarországon épült Soling típusú tőkesúlyos osztályhajó volt. A hajó a balatonfüredi hajógyárban épült 1972-ben. A tőkesúlyos, 1 tonnás, 8 méteres hajók nem szoktak csak úgy eltűnni, eddig még nem fordult elő ilyen eset a Balatonon. Eddig téli álmát aludta egy telephelyen, de most csak a hűlt helyét találták.
ápr. 6
18:12
Mariupol polgármestere szerint az oroszok mobilkrematóriumokat működtetnek a városban (Mandiner)
Becslések szerint mintegy ötezer helyi lakos halt meg az eddigi támadásokban.
ápr. 6
18:12
A szlovák miniszterelnök is elutazik Kijevbe, bánja, hogy nem ment korábban (rtl.hu)
Eduard Heger az Európai Bizottság elnökét kíséri el. Sajnálja, hogy március 15-én nem tartott cseh, lengyel és szlovén kollégáival, amikor ők utaztak.
ápr. 6
18:15
Csütörtökön indul a megújult Budapest Ritmo, a város legnagyobb világzenei fesztiválja (Femcafe)
Idén több mint 20 országból érkeznek a Ritmo fellépői, akik nagyszínpados koncertekkel, meghitt showcase-előadásokkal és felszabadult Dj-szettekkel várják Budapest zenerajongóit.
ápr. 6
18:18
Sorra küldik haza az orosz diplomatákat (Menedzsment Fórum)
Ma Norvégia és Luxemburg fejezte ki ilyen módon tiltakozását.
ápr. 6
18:18
Berki Mazsi a házasságáról: „Végre visszakaptam azt a Berki Krisztiánt, akihez hozzámentem feleségül” (Blikk)
Itt a Happy End? Berki Mazsinak és Krisztiánnak sikerült tisztázniuk a kettejük kapcsolatát, a spanyolországi útjuk pedig nagyban hozzásegített ehhez.
ápr. 6
18:18
Mérő László: "a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol" (ATV)
Mérő László író, matematikus és pszichológus maga is szavazatszámlálónak jelentkezett vasárnap, ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg közösségi oldalán.
ápr. 6
18:18
Zalatnay Sarolta fiatalként tegező viszonyban volt Orbán Viktorral, úgy tekintett rá, mint koruk Petőfijére (SzMo)
Az énekesnő örült a választás eredményének, szerinte jól jártunk és ezt mindenkinek be kellene látnia.
ápr. 6
18:18
Nem csak anyám hibás a rossz döntéseimért! És neked? (egy.hu)
Ma már mindenki tudja, hogy a gyerekkorunk élményei mennyire befolyásolják a felnőttkori döntéseinket. A szülőkkel való kapcsolat, az irántuk érzett bizalom és kötődés nagy szerepet játszik a később kialakított kapcsolatainkban, a gyerekkori traumák pedig kihatnak egész életünkre. Ez természetesen így van, de kiráz a hideg, ha valaki a szüleire hiv
ápr. 6
18:18
Hiába volt büszke magára, Európát nem húzza ki a bajból a megújuló energia (BitcoinBázis)
Európa agresszívan törekedett arra, hogy “zöldenergiát” használjon és a fosszilis tüzelőanyagokkal leszámoljon, de Oroszország ukrajnai inváziója rávilágított a megújuló energiaforrások
ápr. 6
18:18
Grosjean: A legnagyobb különbség a Forma-1 és az IndyCar között az… (Racing)
Ha van ember, aki tökéletes képet tud festeni a Forma-1 és az IndyCar közötti különbségekről az nem más, mint Romain Grosjean. Grosjean 179-szer indult Forma-1-es versenyen a Renault, a Lotus és a Haas csapatok színeiben, ezidő alatt pedig 10-szer állhatott dobogóra. A francia versenyző 2020-ban hatalmas balesetet szenvedett a Bahreini Nagydíjon, é
ápr. 6
18:18
Kulka János: Bicegek, rosszul beszélek, és belül teljesen oké (rtl.hu)
Júniustól újra moziban lehet látni a 2016-ban sztrókon átesett színészt, aki A játszma című thriller egyik főszereplője. A szerepet és a filmet kifejezetten az ő karakterére írták.
ápr. 6
18:24
Súlyos műszaki probléma történt az Air France egyik, Párizsban landoló járatán (Blikk)
Vizsgálatot indított szerdán a francia polgári repülésbiztonsági nyomozó és elemző Iroda (BEA) annak a súlyosnak minősített incidensnek a kivizsgálására, amely az Air France légitársaság egyik járatának két nappal ezelőtti leszállásakor történt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren . A pilóták ugyanis a Boeing 777 típusú repülőgép „repülésirányít
ápr. 6
18:24
Jourová most amiatt aggódik, hogy Moszkva szélsőjobboldali csoportokat támogat (Mandiner)
A biztos felszólalására Schaller-Baross Ernő válaszolt lényeglátóan.
ápr. 6
18:24
Rahal: Ha az F1 átjön az IndyCar területére, akkor nekünk el kell mennünk az övékre (Racing)
“A válaszom az, hogy igen” – jelentette ki Graham Rahal, amikor az Autoweek feltettek neki...
ápr. 6
18:26
Hét magyar páros a Lavanttal Rallyn (Racing)
Hétvégén rendezik a Lavanttal Rallyt, az osztrák és Mitropa Kupa bajnokság második versenyén hét magyar páros áll rajthoz.  Klausz Kristóf és Csányi Botond magabiztosan nyerte a Mitropa Kupa szezonnyitóját, Rebenland Rallyt, így 20 pont előnnyel várhatja a nemzetközi sorozat következő versenyét.  A skodás pároson kívül Gyarmati Ariel és Kocsis Györ
ápr. 6
18:27
Rahal: Ha az F1 átjön az IndyCar területére, akkor nekünk el kell mennünk az övékre (USAracing)
“A válaszom az, hogy igen” – jelentette ki Graham Rahal, amikor az Autoweek feltettek neki...
ápr. 6
18:27
Emberek, akik visszatértek a halálból: így élték meg a túlvilági utazást (Femcafe)
Milyen érzés lehet, amikor valaki szó szerint a halálból tér vissza? Íme néhány beszámoló halálközeli élményekről, amik a lelkedig hatolnak...
ápr. 6
18:30
Kedvezőtlen nemzetközi hangulatban esett a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2170,74 pontos, 4,96 százalékos csökkenéssel, 41 616,26 ponton zárt szerdán.
ápr. 6
18:30
Már nincs jegy a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíjra (Blikk)
Mogyoród – Aki eddig nem vette meg az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjra a jegyét, az most már ne siessen, nem fog kapni. Majdnem napra pontosan négy hónappal a Grand Prix rajtja előtt a Hungaroring kiteheti a „megtelt” táblát. Akkora volt az érdeklődés, hogy elfogytak a belépők a vasárnapi futamra, nemcsak a normál lelátókra, hanem a pluszban építen
ápr. 6
18:30
Pumped Gabó nekiesett Hajdú Péternek – szándékosan tette, vagy nem is tudott róla? (Promotions)
Az izomkirály kifakadt arra, mennyire nem normálisan működik a mai világ.
ápr. 6
18:30
A mindszenti vonatbalesetben elhunytak családjainak indítanak gyűjtést (rtl.hu)
Gyűjtést indítanak az áldozatok családjainak Mindszenten, miután kedden reggel öt helybeli halt meg, amikor kisteherautójukkal vonat elé hajtottak a Csongrád-Csanád megyei település határában. A kisvárost megrázta a tragédia, amiben egy apa és fia is életét vesztette. A balesetben a vonat is kisiklott, a vasúti közlekedés csak szerda délre állt rés
ápr. 6
18:36
Az irigylésre méltó felszín alatt sokszor komoly problémák rejtőznek: hazai és külföldi zenészek, akik tragikusan fiatalon hagytak itt minket (Blikk)
Az elmúlt jó néhány évtizedben számos zenei ikon hagyott itt minket rettentően fiatalon, hatalmas űrt hagyva maga után. Összeállításunkban bemutatjuk a legnagyobb hazai és külföldi legendákat, akik tragikus hirtelenséggel hagytak itt minket.
ápr. 6
18:36
Orbán Viktor fontos üzeneteket küldött - A miniszterelnöki sajtótájékoztató 15 legfontosabb pontja (Portfolio)
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a kétharmados parlamenti győzelme után, és itt az újságírók kérdésére több fontos gazdasági kérdésben is egyértelműen foglalt állást, vagy legalábbis fogalmazott meg kormányzati üzenetet, iránymutatást. Most ezeket foglaljuk össze, mert a várható gazdaságpolitikai lépések szempontjából sem árt ezekk
ápr. 6
18:36
Gyerek sütött el fegyvert egy budapesti trolin (ATV)
Gyerek sütött el fegyvert, feltehetően egy gáz-riasztó pisztolyt egy fővárosi trolibuszon szerda délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya az MTI megkeresésére.
ápr. 6
18:36
Kiszel Tünde Osváth Zsoltnak: Nem a pénz motivált, hogy a Tutti-Frutti műsorban szerepeljek (rtl.hu)
Szerinte a közönség a botrányt várja el tőle, de hosszú távon pozitívan csalódnak benne.
ápr. 6
18:36
Nem ismerte el az emberölést a zuglói gyilkosság gyanúsítottja (rtl.hu)
Egy hónapra letartóztatta a bíróság a zuglói gyilkosság gyanúsítottját. A 32 éves férfi a rendőrök szerint megverte, majd megfojtotta élettársát, úgy, hogy közben a nő 8 éves kisfia is otthon volt. A történtek után elmenekült, három órával később egy moziban fogták el. Az ügyészség azért is kérte a letartóztatását, mert korábban már volt büntetve e
ápr. 6
18:36
„Az orvlövészek jót szórakoztak” – túlélők beszámolói a bucsai mészárlásról (rtl.hu)
Az Ukrajna elleni háború legszörnyűbb vérengzése zajlott márciusban a Kijev közelében található Bucsa városában, ahol több száz civilt mészároltak le a jómódú települést elfoglaló orosz csapatok. Az orosz megszállók a túlélők elmondása szerint minden különösebb ok nélkül gyilkoltak ártatlan civileket, akik csak azért merészkedtek ki az utcára, hogy
ápr. 6
18:38
Tűz ütött ki egy pécsi társasházban, volt olyan lakó, aki órákig várakozott köntösben az utcán (rtl.hu)
Még szerda délután is dolgoztak a tűzoltók annál a pécsi társasháznál, ahol éjjel egy óra körül csaptak fel a lángok. Hét lakónak kellett elhagynia az otthonát, egy idős házaspárt füstmérgezés miatt szállítottak kórházba. A tűz a garázsból indult és pillanatok alatt tovább terjedt. Az egyik lakó füstre és dörömbölésre kelt fel, ő órákig állt köntös
ápr. 6
18:40
Mentőautóval ütközött: a sofőrnek nem volt jogosítványa és még részeg is volt (rtl.hu)
Jogosítvány nélkül, részegen vezetett a sofőr, aki 2020 áprilisában mentőautóval ütközött Budapesten. A beteghez siető mentő felborult. A hibázó sofőr ellen most emeltek vádat. Felfüggesztett börtönre és a vezetéstől eltiltásra büntetné az ügyészség.
ápr. 6
18:42
Mariupoli városvezetés: az oroszok krematóriumokban égetik el a civilek holttesteit (Blikk)
Az Azovi-tenger partján fekvő, Donyeck megyei Mariupolba benyomult orosz erők mobil krematóriumokat alakítottak ki, amelyekben az általuk megölt civil lakosok holttesteit égetik el, hogy eltüntessék a bűntetteik nyomait – írta szerdán az ukrajnai kikötőváros vezetése a Telegram üzenetküldő portálon.
ápr. 6
18:42
Óriási és tartós veszteségei lesznek az orosz vagyoni elitnek a szankciókon (ProfitLine)
Összesen 38 milliárd dollárt, azaz átszámítva közel 13 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók eredményeként. A kérdés most az, hogy gátat szab-e az elmúlt években tapasztalt, a nemzetközi becsléseket is messze túlszárnyaló mértékű
ápr. 6
18:42
Települések, ahol győzött az ellenzék, és a bázisok, amiket elvesztett (444.hu)
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
ápr. 6
18:42
Így gyűrűzik be a háború a magyar boltokba: hogyan fogják biztosítani a magyarok élelmiszer-ellátását? (Pénzcentrum)
A magyar agrár-élelmiszeriparnak fontos szerep fog jutni az elkövetkező évek gazdasági stratégiájában, ami többek között az orosz-ukrán háborúnak is köszönhető. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező élelmiszerimport kiesése miatt még nagyobb hangsúly helyeződik az agrárszektorra itthon. Nagyszabású vidékfejlesztésre lesz szükség az élelmiszer-lánc
ápr. 6
18:42
Továbbra is menekül Abramovics  600 milliós szuperjachtja (Hamu és Gyémánt)
Nagy utat tett meg március óta. Az orosz oligarcha, Roman Abramovics tulajdonában lévő 600 millió dolláros szuperjacht, a Solaris hétfőn „körutazásra" indult a Földközi-tengeren – derül ki a hajó nyomkövetési adataiból, amit az Insider közölt. A Marine Traffic hajókövető szolgáltatás szerint a 140 méter hosszú Solaris hétfő reggel hagyta
ápr. 6
18:42
Részletek a Pápán landoló orosz repülőgépről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 6
18:42
Rákay Philip: A brüsszelita elit fejezze be az uniós pénzekkel való ócska zsarolást! (Mandiner)
Undorító, újbolsi tempó...
ápr. 6
18:42
A világ egyre több pontján érezteti hatását a háború, újabb szankciók várhatók? (rtl.hu)
Előbb-utóbb az orosz olaj- és gázipar elleni szankciókra is szükség lesz – ezt mondta szerdán az Európai Tanács elnöke azután, hogy a háború kezdete óta először az uniós büntetőintézkedések célba vették az orosz energiaipart is. A bizottság más szankciókon kívül a szénimport tilalmát javasolta. Ám ezt még mind a 27 tagállamnak jóvá kell hagynia. Kö
ápr. 6
18:42
Elfogták az ukrajnai menekültet meglopó férfit (rtl.hu)
Elfogták a tolvajt, aki ellopta egy ukrajnai menekült kutyáját és csomagjait még márciusban a zuglói vasútállomáson. A 19 éves férfi beismerte a lopást, ezért őrizetbe vették. Az ukrán menekült azt hitte, a végállomásra érkezett, leszállt a csomagokkal és a háziállattal, de valamiért visszaszállt a vonatra, ami közben elindult. A kutya meglett, de
ápr. 6
18:44
Lepaktált az ellenzékbe szorult Netanjahuval az izraeli kormánykoalíció elnöke (rtl.hu)
Elemzők szerint ezzel legfeljebb tíz hónapja van hátra a tavaly hatalomra került kormánynak.
ápr. 6
18:44
Disznóólban, egymáshoz bilincselve tartották őket az oroszok – erről számolt be egy ukrán túlélő (rtl.hu)
Egymáshoz bilincselve, disznóólban tartották fogva a helyieket egy ukrán faluban az orosz megszállók. Erről egy túlélő számolt be, aki most az ukrán hatóságoknak segít az áldozatok azonosításában. A településén a kivonuló oroszok ugyanúgy a kivégzésük helyszínén hagyták hátra a meggyilkolt civileket, mint Bucsa városában, ahol már több száz áldozat
ápr. 6
18:48
Fejleszthetünk vakcinát már most a következő pandémiára? (Menedzsment Fórum)
Mi lenne, ha nem veszítenénk egy évet az újabb világjárvány kitörésekor?
ápr. 6
18:48
Mariupoli városvezetés: az oroszok krematóriumokban égetik el a civilek holttesteit (SzMo)
„A náci koncentrációs táborok fennállása óta a világ nem látott akkora mértékű tragédiát, mint amilyen Mariupolban történt. Az oroszok az egész városunkat haláltáborrá változtatták” - közölte a polgármester.
ápr. 6
18:48
Csak a munka! A legtipikusabb vállalkozói hiba (KKV Magazin)
Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza
ápr. 6
18:48
Pártatlan vizsgálatot sürget a Kreml a Bucsában meggyilkolt civilek ügyében (Demokrata)
Független vizsgálatot sürgetett a Bucsában meggyilkolt civilek ügyében Dmitrij Peszkov.
ápr. 6
18:54
Ukrán zászlót tartott a kezében Ferenc pápa (ATV)
Az ukrajnai háború megállítását sürgette szerdai kihallgatásán Ferenc pápa, beszéde közben egy Bucsából előző nap küldött ukrán zászlót is megcsókolt - írja az MTI.
ápr. 6
18:54
Mennyire barátságos az angus marha? Egy családi gazdaság generációs története (Magyar Mezőgazdaság)
A legkönnyebben kezelhető húsmarhának tartott angus fajtából akár havonta hármat is vágnak a Molnár Családi Gazdaságban. Visegrád és Budapest között jól ismerik remek minőségű termékeiket. A fő profil a növénytermesztés, de angus állományuk is rentábilisan működik, sőt, saját vágópontjukon a környékbeli gazdáknak is lehetőséget teremtettek arra, ho
ápr. 6
18:54
Termékvisszahívás: hatalmas pofonba szaladt bele húsvét előtt a Kinder-csoki (rtl.hu)
A Nébih riasztása szerint Magyarországra is érkeztek szalmonellával szennyezett Kinder-tojások és más Kinder-termékek, összesen tizenegyféle.
ápr. 6
18:54
Ukrán menekült gyerekeknek nyitottak délutáni iskolát az ELTE-n (rtl.hu)
Menekült ukrán gyerekeknek hozott létre átmeneti, délutáni iskolát az ELTE német nyelvi lektora az egyetem épületében. Heti négy délután tanítanak két csoportnak önkéntes tanárok például nyelveket, matematikát és történelmet, hogy a gyerekek ne essenek ki a tanulásból. Az anyáknak is biztosítanak nyelvórákat.

Keresés