Nagy-Britannia további 100 millió font (több mint 45 milliárd forint) értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányt küld Ukrajnába - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
Végéhez ért az Exatlon Hungary All Star– A Végjáték. Vasárnap eldől, kik emelhetik fel a dicsőséget hozó trófeát és kiké lesz a 15-15 millió forint. Már csak négyen maradtak, a két legjobb női és a két legerősebb férfi versenyző. A négy bejutott játékosból ráadásul hárman már nyertek saját évadukban.
Egy ütős, felnövéstörténetbe és történelmi tablóba csomagolt krimit tett le az asztalra A besúgó rendezője, akinek sorozatát most a fél világ nézi, és akinek szakmai karrierje is szinte filmbe illő. És aki még harminc éves sincs. Interjú.
Áremelkedésekkel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 2,7 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék drágult, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is.
A Microsoft, a HPE és a NASA tesztprojektje sikeresen megoldotta az űrhajósok kesztyűjének valós idejű átvizsgálását, de a technológia későbbi alkalmazásáre ennél sokkal szélesebb lehetőségeket látnak.
A világbajnoki pontversenyben vezető Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. A 24 éves pilótának ez pályafutása 11. és az idei második pole pozíciója. Leclerc mellől a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holl
A NASCAR Xfinity sorozat martinsville-i futama egy utolsó körös előzéssel dőlt el. Az idei első sikerét ünneplő Brandon Jones helyett azonban a futam végén összeverkedő Ty Gibbs és Sam Mayer vitte el a showt. A versenyt immár zsinórban harmadik alakalommal Ty Gibbs kezdhette az élről. A nagy száguldás nem tartott sokáig, hisz az első sárga
Klausz Kristóf és Csányi Botond tartja harmadik helyét az osztrák Lavanttal Rally első két szombati szakasza után is, ami egyben a Mitropa Kupa értékelés első helyét is jelenti. A verseny élén közben változás következett be, miután Simon Wagner és Gerald Winter csaknem fél perces hátrányát dolgozta le és állt az élre. Hermann Neubauer és Ursula
Mark Wahlberg potom 8,25 millió dollárért vette egy évtizede azt a földet, amire álmai otthonát építette. Akkor még nem gondolta, hogy egyszer el is adja, olyan szép lett a birtok.
Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek – jelentette szombaton a Welt am Sonntag című lap a szövetségi belügyminisztert idézve.
A szerencsejáték és a sportfogadás egészen az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend, azonban az elmúlt néhány évtized alatt különösen közkedveltté és mindenki számára hozzáférhetővé vált. Az online sportfogadási oldalak, kaszinók és egyéb szolgáltatók megjelenésével a sportfogadók szokásai nagyban megváltoztak, a szerencsejátékok megszáll
Fernando Alonso úgy érzi, akár a pole pozícióért zajló küzdelembe is beleszólhatott volna Melbourne-ben, ha nem romlik el az Alpine-ja. Frusztrálja az őt üldöző balszerencse.
Friss kormánydöntések értelmében összesen tízmilliárd forint hasznosul világszínvonalú kutatás-fejlesztési projektekben és a Kooperatív Doktori Programban.
Gyurcsány Ferenc a választás után először nagyszabású beszédet mondott. A DK vezére a Demokratikus Koalíció politikai tanácskozásán vesz részt szombaton délelőtt a párt országgyűlési képviselőjelöltjei, képviselői, választókerületi elnökei, országos elnöksége és az országos tanács tagjai társaságában. Gyurcsány Ferenc a neve kimondása nélkül beszél
Németország megkezdte az alagsori óvóhelyek megerősítését, valamint a háborús válságkészletek felhalmozását, írta a Welt am Sonntag szombaton a német belügyminiszterére hivatkozva.
Diana hercegnő majdnem másik ruhát viselt azon a híres estén a londoni Serpentine galéria partiján 1994 júniusában. A görög Christina Stambolian tervező által készített dögös, kis fekete koktélruhára egy utolsó pillanatban hozott döntés miatt esett a választás, ugyanis azon az estén kerültek adásba Károly herceg viszonyának részletei Camilla Parker
A párt elnöksége Fekete-Győr Andrást jelöli a leendő képviselőcsoport vezetőjének – írják közleményükben, hozzátéve, a frakcióvezető személyét vasárnap a leendő frakció tagjai választják meg.
A világon 497 461 634 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 174 225 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 496 318 248 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 170 596 volt.
A Nagymező utcában található 5 csillagos szálloda koncepciója, hogy igazi lifestyle hotelként teljes zenei és vizuális élményt nyújt vendégeinek, csupán karnyújtásnyira a budapesti Broadway színes világától.
Újabb „kincsekkel” gazdagodik a következő években Kolozsvár. A kincses város hatalmas ingatlanfejlesztési robbanás előtt áll, amely tovább erősíti Erdély fővárosának erőcentrum jellegét és szerepét.
A magyar-román határátkelőhelytől mintegy egy kilométerre egy román felségjelzésű kisbusz hátulról nekiütközött egy álló, román rendszámú teherautónak. A balesetben a kisbusz vezetője megsérült, hozzá mentőhelikopter érkezett - írták. A 42-es főúton Ártándnál, a kilépő oldalon történt a baleset; a rendőrök a teljes utat lezárták. További autós tar
Magyarországra pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 5236 ember lépett be, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4674-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából indultak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Sokan találkozunk a helyzettel, amikor egy pohár vízért felkelve előszeretettel nyúlunk a vacsoramaradék után, vagy keresgélünk a hűtőben egy-két ízletes finomságért. Hajlamosak vagyunk belekerülni egy ördögi körbe, és egyre többet és többet falatozni az éj leple alatt. Nem véletlen, hogy már nevet is kapott a jelenség: nem más ez, mint az éjszakai
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint sem lakosságot sújtó adóemelés, sem "az embereket érintő megszorítás" nem lesz.
Elfogtak a rendőrök két testvért Győrben, akik évek óta, nagy mennyiségben készítettek hamis okmányokat – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a Police.hu oldalon.
„A fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég” - mondta a főpolgármester aki szerint továbbra is fontos az ellenzék összefogása, amíg ez a választási rendszer van érvényben.
Hamarosan megkezdődik a 2021/2022. évi baromfi állatjóléti támogatás harmadik negyedévének kifizetése, amelynek során 2022 áprilisában közel 3 milliárd forintot utal ki az Államkincstár mintegy 1.245 baromfitartó részére. A kifizetés a baromfi állatjóléti támogatás aktuális negyedévére meghatározott keretösszegek figyelembevételével valósul meg.
Mindannyiunk álma válna valóra az öregedés megállításával. A jó hír az, hogy a tudósoknak sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely harminc évre visszafordíthatja az emberi bőrsejtek öregedését – olvasható a Hirado.hu cikkében.