2022. április 13. szerda

ápr. 13
19:30
„Amikor a nagypapa punk volt...” – A nosztalgia pozitív hatásai (Képmás)
Nem hiába kerülnek elő a vacsoraasztalnál a szülők, nagyszülők régi történetei, fiatalkori emlékei. Ha a gyermekekkel őszintén, nyíltan tudunk beszélgetni a saját és az ő emlékeikről, az pozitív hatással lesz a mentális jóllétükre: csökkenti a szorongásukat, segíti az érzelmeik kifejezését, növeli az önbecsülésüket.
ápr. 13
19:30
Vári Attila emlékezetes budapesti viadalra számít (BorsOnline)
Június 18. és július 3. között Magyarországon, vagyis Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Sopronban rendezik meg az idei úszó- és vízilabda-világbajnokságot. A készülődésről, valamint a várható eredményekről az olimpiai bajnok Vári Attilával, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével beszélgettünk.
ápr. 13
19:30
Putyin akár még 10 évig is hatalomban maradhat egy szakértő szerint (SzMo)
Roger Boyes szerint az orosz elnök uralma alatt várhatóan a végsőkig, vagy ameddig állítólagos demenciája engedi, folytatja majd szélsőséges politikáját.
ápr. 13
19:30
Utcai támadóhoz hasonlították Ronaldót, miután széttörte egy focidrukker fiú telefonját (Life)
Szinte mindenkit sokkolt az a videó, ami felkerült az internetre a világklasszis focistáról, Cristiano Ronaldóról. A sportoló egy vesztes mérkőzés után nem tudta türtőztetni magát és miközben levonult a pályáról, kiütötte az egyik szurkoló kezéből a telefont. Nemcsak a készülék sérült meg, hanem a kisfiú keze is.
ápr. 13
19:30
Ebesz: Oroszország megsérti az emberi jogokat (Demokrata)
Az Ebesz márciusban bízta meg az ukrajnai helyzet felmérésével a független missziót.
ápr. 13
19:30
Hatalmas összegeket keresnek a topmenedzserek (Magyar Nemzet)
Nemzetközi összehasonlításban a hazai cégvezetők keresete nem kirívó.
ápr. 13
19:30
Égtünk szinte végig Izraelben: minimális magyar előny a férfi kézilabda világbajnokság selejtezőjében (Mandiner)
A világbajnokságért játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott a héten. Ma, szerdán idegenben kezdünk, Izraelben, ahol az előzetes cél a megnyugatató előny kivívása lett volna a hazai visszavágóra.
ápr. 13
19:30
Komoly feszültséget okoz, hogy a rendőrségen sokan nem kaptak a fegyverpénzből (rtl.hu)
Összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, tudta meg az RTL.hu. Míg egy kezdő járőr egymillió körüli összeget kapott, a felsővezetők akár kilencet is. De olyan is van, akinek semmi nem jutott. Ez állítólag komoly feszültséget okoz a testületben. A szakszervezetek szerint az egyszeri fegyverpénz nem oldja meg a bérekkel
ápr. 13
19:33
Csoportosan erőszakoltak meg egy varánuszt Indiában, négy férfi őrizetben (rtl.hu)
Egy varánuszt.
ápr. 13
19:36
Ebesz: Oroszország megsérti az emberi jogokat (hirado.hu)
A szervezet „megdöbbenését” fejezi ki a konfliktus több ezer sebesültje és halottja miatt.
ápr. 13
19:36
Húsvétkor jöhet az orosz támadás, ötszörös a túlerő (vg.hu)
Az ukrán haderő szerint a támadásra összegyűjtött több tízezres sereg sem lesz elég az orosz győzelemhez.
ápr. 13
19:36
Olaf Scholz: Kijev nem látja szívesen a német államfőt (Demokrata)
„Nem tesz jót a német-ukrán kapcsolatoknak, hogy Kijev nem látja szívesen a német államfőt.”
ápr. 13
19:36
Az Otp Bank három év után több mint 120 milliárd forintos osztalékot fizet (Magyar Nemzet)
Rekordot hozhatott volna az idei első negyedév az Otp ukrán leánybankjánál, ha nincs a háború, a legnagyobb hazai hitelintézet általános stabilitását azonban nem veszélyezteti a krízis. A társaság szerdai éves rendes közgyűlése döntött arról, hogy három évre részvényenként 429,46 forint osztalékot fizetnek, továbbá újabb öt évre megújították a veze
ápr. 13
19:36
Már kétszer befogták, de másodszor is visszatért kedvenc olasz falujába Juan Carrito, a barnamedve (rtl.hu)
Százötven kilométert cammogott „hazáig”.
ápr. 13
19:38
Az EU kiszélesítette igazságügyi együttműködését Ukrajnával (Demokrata)
„Oroszország Ukrajna elleni háborúja súlyosan sérti a nemzetközi jogot.”
ápr. 13
19:39
„A nemi erőszakot fegyverként használják az orosz megszállók Ukrajnában" – egyre több rémtettről mesélnek a bucsai túlélők (rtl.hu)
Kárpátaljai várostól kért koporsókat Bucsa polgármestere, hogy el tudják temetni a halottaikat. A Kijev melletti település több mint 400 lakójának holttestét találták meg tömegsírokban, udvarokon, pincékben, csatornákban. A túlélők egyre több történetet osztanak meg az orosz katonák kegyetlenkedéseiről. Egy ukrán jogvédő szervezetnél azt mondják, a
ápr. 13
19:42
Így alakult az első két hónapban az ipari termelés Romániában (ProfitLine)
Romániában a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
ápr. 13
19:42
Le Pen "stratégiai közeledést" szorgalmaz a NATO és Oroszország között (ATV)
Stratégiai közeledést szorgalmaz az ukrajnai háború után a NATO és Oroszország között Marine Le Pen, a francia elnökválasztás jobboldali szuverenista jelöltje - írja az MTI.
ápr. 13
19:42
Hosszú sorok lesznek pénteken az autómosóknál (Ripost)
Már csütörtökön megérkezik a szaharai por, pénteken pedig az autókon is nyomot hagy.
ápr. 13
19:42
A helyreállítás infrastruktúrája (vg.hu)
Ahhoz, hogy az infrastruktúra maximálisan hozzájáruljon a globális gazdasági fellendüléshez, és támogathassa a zöld-, ellenálló és inkluzív növekedést, további beruházásokat kell hatékony programokba irányítani.
ápr. 13
19:42
A Sugarloaf gitárosa beleállt Osváth Zsoltiba: Most egy kicsit gyógyulj meg lelkileg, és utána gyakorolj egy kis önkritikát (BorsOnline)
A Sugarloaf gitárosa válaszolt Vv Zsoltinak, miután a youtuber üzent Tóth Gabinak egy videójában.
ápr. 13
19:42
Gyilkosság a pékségben: megölte majd felgyújtotta ismerősét a pék (18+) (Life)
Brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosággal vádolnak egy amerikai péket, aki nemcsak megölte és felgyújtotta ismerősét, de a szörnyű tett előtt készített az áldozattal egy élő Instagram-videót, amelyben kedélyesen beszélgetett a férfival.
ápr. 13
19:42
Most már az Átlátszónak is gyanús az erdélyi elégett szavazatok ügye (Mandiner)
A portál nyomába eredt a kidobott és elégetett szavazólapokról keringő információknak.
ápr. 13
19:42
Képmutató szülők, vásott kölykök (Magyar Nemzet)
Megjelent az abszurd és humoros Nicolas-univerzum újabb kötete.
ápr. 13
19:45
Nagyon könnyen elázhatunk holnap, de van ennél rosszabb hírünk is (Metropol)
Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat.
ápr. 13
19:45
Kezdődik a beiratkozás az óvodákba és iskolákba: ezekre a dátumokra kell figyelni (Pénzcentrum)
Április 20-án megkezdődik az óvodai beiratkozás, majd 21-22-től már az általános iskolákba is lehet jelentkezni, számolt be az Oktatási Hivatal az MTI-nek. A felvételit a szülőnek, gondviselőnek kell kérvényeznie.
ápr. 13
19:48
Yellen: Következményekkel kell számolnia annak, aki nem vesz részt az Oroszország elleni szankciókban (hirado.hu)
Yellen leszögezte, hogy Oroszország Ukrajnában zajló háborúja „átrajzolta a világgazdaság kontúrjait”.
ápr. 13
19:48
Egygólos előnyt harcolt ki a magyar férfi kézilabda-válogatott az izraeli vb-selejtezőn (m4sport.hu)
Nehezen indult, de győzelem lett belőle: a magyar férfi kézilabda-válogatott 33–32-re legyőzte Izraelt a tel-avivi világbajnoki selejtezőn.
ápr. 13
19:48
Megszólalt Sáfrány Emese a szakításukról: "Minden helyzetből fel lehet állni" (Life)
Sáfrány Emese először szólalt meg azóta, hogy párjával bejelentették, szakítanak. Instagram-oldalán osztotta meg gondolatait.
ápr. 13
19:48
Vissza a lenini úton – Visszaérhet Oroszországba a szovjet időkből ismert hiánygazdaság (rtl.hu)
Vlagyimir Putyin szerint Oroszország ugyanúgy túl fogja élni a nyugati gazdasági szankciókat, mint ahogy annak idején a Szovjetunió. Sőt, a nemzetközi elszigeteltség még kiváló lehetőséget is teremthet az orosz vállalatoknak. Gazdasági szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a nyugati import elmaradása hasonló hiánygazdasághoz vezethet, mint
ápr. 13
19:50
Schäfer: Nem a Lakatlan-szigetek válogatottja jön hozzánk (m4sport.hu)
Születésnapján adott interjút az M1-nek Schäfer András, aki a berlini beilleszkedés és a Bundesliga-tempó mellett a válogatottról is beszélt.
ápr. 13
19:51
Drágulnak a balatoni szállások, és nem tudni, hol állnak meg az árak (Portfolio)
Nagyok a különbségek, és még nem tudni, hol állnak meg az árak nyárig a Balatonnál - derült ki az RTL Híradóból, amely szerint áremelkedés várható a balatoni szálláshelyeken.
ápr. 13
19:54
Rémálom: jegyespár esküvőjét tette tönkre a Kinder-botrány (Ripost)
A szalmonellától való félelem miatt minden tervük felborult.
ápr. 13
19:54
Minimális előnyt harcolt ki a kézilabda-válogatott az izraeli vb-selejtezőn (Magyar Nemzet)
A magyar férfi-kézilabdaválogatott a szünetben még egygólos hátrányban volt, a végén egy góllal nyert Tel-Avivban a vb-selejtező mérkőzésen. Pedro Rodríguez és Hanusz Egon kivételével a többiek átlagos teljesítményt nyújtottak. A visszavágót szombaton Tatabányán játsszák.
ápr. 13
19:54
Le Pen „stratégiai közeledést” szorgalmaz a NATO és Oroszország között az ukrajnai háború után (Mandiner)
A francia Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje szerint a NATO egy „háborús szervezet”.
ápr. 13
20:00
Sean Simpson: nem automatikusan adják a feljutást (Infostart)
A szövetségi kapitánynak ez lesz az első vb-je a válogatott élén, de a tavaly augusztusi rigai olimpiai selejtező remek felkészítő és felmérő volt. A magyaroknak meg kell küzdeniük több erős ellenféllel is.
ápr. 13
20:00
Életével fizetett a magát ápolónak álcázó rabló (hirado.hu)
Kedden egy férfi egészségügyi dolgozónak adta ki magát, hogy bejusson egy idős hölgy házába az Egyesült Államokbeli Houstonban.
ápr. 13
20:00
Elhunyt a francia színészlegenda (ATV)
96 éves korában meghalt Michel Bouquet francia színészlegenda, aki hosszú pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott, mint Francois Truffaut és Claude Chabrol - közölte az MTI.
ápr. 13
20:00
Muránói üvegtől a Limoges porcelánig – az EU védeni akarja a kézműves és ipari termékeit (vg.hu)
Új szabályozást dolgozott ki a Bizottság, most várják a tagállamok jóváhagyását.
ápr. 13
20:00
Johnny Deppet bántalmazta gyermekkorában az anyja (Life)
Johnny Depp nővére, Christi Dembrowski tegnap tanúskodott bátyja védelmében. Elmondta, hogyan bántalmazta őket édesanyjuk gyerekkorukban. Állítása szerint ugyanúgy, ahogy Amber Heard bántotta a színészt.
ápr. 13
20:00
Égtünk szinte végig Izraelben: minimális magyar előny a férfi kézilabda világbajnokság selejtezőjében (Mandiner)
A világbajnokságért játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott a héten. Ma, szerdán idegenben kezdünk, Izraelben, ahol az előzetes cél a megnyugatató előny kivívása lett volna a hazai visszavágóra.
ápr. 13
20:06
Jelentősen csökkent Oroszország olajtermelése (Adózóna)
Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza – áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdán ismertetett jelentésében.
ápr. 13
20:06
Lemondtak az osztalékról a Rába részvényesei (vg.hu)
Bár a kisebbségi részvényesek a városréti ingatlan vételárát felosztották volna, a többség az igazgatóság konzervatív megközelítését osztotta.
ápr. 13
20:06
Friss: Súlyos bűncselekmény miatt ítéltek el egy volt fideszes polgármestert (Nyugati Fény)
A döntés jogerős.
ápr. 13
20:06
Palkovics László: 115 új villamos mozdonyt vesz a MÁV-Start (Üzletem)
Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert.
ápr. 13
20:06
Rákok milliói kezdték meg látványos vándorlásukat Kubában (rtl.hu)
Szárazföldi rákok milliói kezdték meg szokásos vándorlásukat a kubai Disznó-öbölben. Ez a rákfajta az erdőkben él, de a tengerben szaporodik, ezért vonulnak minden év tavaszán a vízhez, majd néhány hónap múlva vissza. Látványos menetük Kubában veszélyes is számukra, mert egy autóutat is kereszteznek, a sofőrök pedig sokszor nem figyelnek rájuk. Emi
ápr. 13
20:06
Cukiság: a nagyközönségnek is megmutatták Gerzsont, a törpevízilovat (rtl.hu)
A kis emlős még februárban született a Nyíregyházi Állatparkban, de csak most mutatták meg őt a nagyközönségnek, ma már birtokba is vette kifutóját.
ápr. 13
20:09
Tragikus tűzeset: holttestet találtak egy pesterzsébeti lakásban (Metropol)
Holttestet találtak a hatóságok egy pesterzsébeti lakástűz helyszínén szerda délután - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
ápr. 13
20:12
Egygólos előnyben a magyarok a kézilabda-vb selejtezőjében (Infostart)
Jöhet a hazai visszavágó.
ápr. 13
20:12
Az ÁSZ a fenntartható fejlődés egyes céljainak mérésére a magyar gyakorlatot javasolja (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmények integritási helyzetére kiterjedő felmérései és ellenőrzéseire olyan értékelési rendszert dolgozott ki, amely objektíven képes megállapítani a szervezetek korrupcióval szembeni ellenálló-képességét - áll az ÁSZ elemzésében, amelyet a 2015-ben az Ensz Fejlesztési Csúcstalálkozóján elfogadott, a "Világunk át

Keresés