A Cseszno mozgalom névsorában ellenzéki politikusok mellett újságírók is elfértek, magyarokat a Mirotvorec hírhedt kezdeményezésével ellentétben nem lajstromoztak.
Kevesli az Ukrajnának szánt német fegyvereket Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter. A szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár viszont egyelőre tartózkodó álláspontra helyezkedik.
A koronavírus-világjárvány további 77 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte, és számos fejlődő ország képtelen kilábalni a válságból a hiteltörlesztések magas költségei miatt - mutatott rá egy kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés, melyet az MTI ismertetett.
A világ több évre szóló élelmezési válsággal néz szembe, mivel az ukrajnai háború megszakítja a mezőgazdasági termelést, és felfelé hajtja az alapvető termények világpiaci árát - jelentette ki kedden tartott virtuális sajtókonferenciáján David Beasley, az ENSZ római székhelyű Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezérigazgatója.
Súlyos meningococcus-járvány tört ki Amerikában. A potenciálisan halálos fertőzés a floridai meleg és biszexuális férfiak körében alakult ki eddig, de mindenki veszélyben lehet, aki nem kapott védőoltást a betegség ellen – figyelmeztet az USA egészségügyi hatósága.
Az ukrán elnök kedden jelentette be, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat „különleges művelet” keretében letartóztatta a hazaárulással vádolt Viktor Medvedcsukot.
Meningococcus-járvány tört ki Floridában – írta meg a Live Science-re hivatkozva a 24.hu. Az egészségügyi hatóságok vakcinációra szólították fel az érintetteket.
Számos fejlődő ország képtelen kilábalni a válságból a hiteltörlesztések magas költségei miatt – írja egy ENSZ-jelentés. Az ukrajnai háború hatásai még súlyosabbá tehetik a problémát.
Egy zöld ronggyal letakart testre bukkant egy csatornakarbantartó munkás vasárnap délután egy bozótos területen az indianai Garyben – írt meg a 24.hu az NBC Chicago nyomán.
Mondjon le! – követeli a brit ellenzék, mivel a modern kori brit történelemben első ízben bírságolt meg a rendőrség miniszterelnököt. Boris Johnson karanténsértő kormányzati partin való részvétel miatt volt kénytelen fizetni és bocsánatot kérni.
Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök azt tervezte, hogy más európai államfőkkel együtt ellátogat Kijevbe, de letett erről, mert érzékelte, hogy ott nem látják szívesen. Ezt ő maga jelentette be keddi varsói látogatásán.
Csütörtökön napvihar csap le a Földre, amely áramkimaradásokat, valamint zavarokat okozhat a GPS- és a rádiójelekben – figyelmeztetett egy szakértő a NASA modellek tanulmányozása után.
Új törvényjavalatot terjesztettek be az ukrán Legfelsőbb Tanácsába a hadiállapot idején külföldre utazó hadköteles férfiak ügyében. A törvényjavaslat szerint börtönbüntetéssel sújtható az a hadköteles férfi, aki elhagyta Ukrajna területét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban – erre utalt Joe Biden amerikai elnök kedden, az Iowa államban található Menlo városában tartott beszédében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felajánlotta kedd este, hogy szabadon engedik Viktor Medvedcsuk oroszbarátként számon tartott ukrán vezető politikust cserébe azért, ha Oroszország is elenged fogva tartott ukránokat - számolt be az MTI.
Bár Vlagyimir Putyin orosz államfő évek óta ellenzi a NATO bővítését, az Ukrajna ellen indított háborújával épp az ellenkező hatást váltotta ki. Értesülések szerint Finnország a csatlakozási kérelem közeli benyújtását fontolgatja, és Svédország sem zárja ki a csatlakozást. Az ugyancsak semleges Írországban szintén egyre többen sürgetik a NATO-hoz