Mika Häkkinen aggodalmának adott hangot Max Verstappen bajnoki esélyei kapcsán, miután a holland újabb pont nélküli versenyen van túl, technikai hiba miatt. Verstappen a szezon második ilyen kiesését könyvelhette el (az eddigi 3 versenyből) az Ausztrál Nagydíjon. Eközben Charles Leclerc simán szerezte meg a győzelmet, és ezzel 34 pontra növelte elő
Cindy Crawford lánya, a 20 éves Kaia Gerber napjaink egyik legmenőbb modellje, aki ráadásul a színészetbe is belekóstolt. Bőven jutott neki anyja szépségéből, így nem meglepő, hogy rengeteg felkérést kap.
110 milliárd forintnyi uniós többlettámogatás jöhet Magyarországra az Ukrajnából érkezett menekültek ellátására. Könnyebben lehet majd lehívni a támogatást, Magyarország a rendelkezésre álló összeg majdnem felét érheti el úgy, hogy a számlákat elég később bemutatni. A menekültek további támogatásáról döntött a főváros is, 10 millió forint támogatás
2022. januárban 5 százalékos emelést hajtottak végre a magyar nyugdíjakon. Ez az emelés eleve magasabb volt, mint a költségvetési törvényben eredetileg szereplő 3 százalék. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem volt elég az infláció ellensúlyozására: bár a szakértők is azt várták, hogy 2022-ben elkezdődhet a mérséklődés, előbb a decemberi 7,4 százalékról
Balogh Samu kabinetfőnök megerősítette Karácsony Gergely főpolgámester tervét: a korábbi választási ígéretének megfelelően teljesen gyalogos lesz a pesti alsó rakpart egy belvárosi szakasza, csak a 3-as metró rekonstrukciójának a végét várják meg vele.
Úgy tűnik, hogy az 1944-45-ben a szovjetek által megerőszakolt magyar anyák és gyermekek sorsára jutottak most ukrán nők és fiatalkorú lányok is, személyes beszámlók itt:
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a Magyar Formatervezési Tanáccsal közösen, idén 43. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díjat.
Másfél millió forintért is találni a Balatonon négycsillagos szállodát nyárra négyfős családnak egy hétre az egyik legnagyobb szálláshirdető oldalon. Nyárra amúgy enyhe áremelkedés várható a balatoni szálláshelyeken, ennek ellenére a Magánszállásadók Országos Szövetsége szerint 7-8 százalékkal lehet több foglalás.
A színésznő több mint négy hónap kihagyás után csütörtökön áll újra színpadra a nagysikerű önálló estjével, amelynek sorsa sokáig kérdéses volt Babicsek Bernát halála miatt. Pokorny Lia két hete próbál együtt a Centrál Színházban új partnerével, Kéméndi Tamással.
Függetlenül az oltási státuszuktól és a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyultságuktól, a kontaktszemélyeknek nem kell többé karanténba vonulniuk, ha Covid-fertőzött személlyel érintkeztek - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója szerdán.
Európa legnagyobb kannabiszültetvényét számolták fel a hatóságok az északkelet-spanyolországi Navarra tartományban - tájékoztatott közleményben az akciót végrehajtó csendőrség szerdán.
Nem újdonság, hogy a NASCAR-rajongók panaszkodnak a nem elég jó közvetítésekre, most azonban Dale Earnhardt Jr. is beállt közéjük. A Door Bumper Clear podcast legutóbbi epizódjában Dale Jr. nem kertelt, és elmondta, hogyan zajlik a verseny közvetítése a futam végeztével, hogyan “kapkod mindenki”, hogy minél előbb vége legyen a műsornak. Némi kontex
A Magyar Telekom bejelentette, hogy májusban fokozatosan elkezdődik a 3G hálózat leállítása. Ezzel összhangban pedig a 4G és 5G hálózatok fejlesztése is megtörténik.
Jogerős ítélet: bűnös a tyukodi polgármester szeméremsértés és testi sértés miatt, ezért 300 ezer forintos pénzbüntetést kapott. A település anyakönyvvezetőjét molesztálta a hivatalban. Az öt éve húzódó ügy végén áldozata azt mondta, a büntetés méltatlanul kevés. Tovább perel, és kártérítést követel. A polgármester maradhat a posztján, nem tiltottá
Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikusnak soha nem voltak kulisszák mögötti kapcsolatai Oroszországgal - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságírókkal.
Roger Boyes szerint az orosz elnök uralma alatt várhatóan a végsőkig, vagy ameddig állítólagos demenciája engedi, folytatja majd szélsőséges politikáját.
A világbajnokságért játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott a héten. Ma, szerdán idegenben kezdünk, Izraelben, ahol az előzetes cél a megnyugatató előny kivívása lett volna a hazai visszavágóra.
Összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, tudta meg az RTL.hu. Míg egy kezdő járőr egymillió körüli összeget kapott, a felsővezetők akár kilencet is. De olyan is van, akinek semmi nem jutott. Ez állítólag komoly feszültséget okoz a testületben. A szakszervezetek szerint az egyszeri fegyverpénz nem oldja meg a bérekkel
Kárpátaljai várostól kért koporsókat Bucsa polgármestere, hogy el tudják temetni a halottaikat. A Kijev melletti település több mint 400 lakójának holttestét találták meg tömegsírokban, udvarokon, pincékben, csatornákban. A túlélők egyre több történetet osztanak meg az orosz katonák kegyetlenkedéseiről. Egy ukrán jogvédő szervezetnél azt mondják, a
Romániában a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Stratégiai közeledést szorgalmaz az ukrajnai háború után a NATO és Oroszország között Marine Le Pen, a francia elnökválasztás jobboldali szuverenista jelöltje - írja az MTI.
Április 20-án megkezdődik az óvodai beiratkozás, majd 21-22-től már az általános iskolákba is lehet jelentkezni, számolt be az Oktatási Hivatal az MTI-nek. A felvételit a szülőnek, gondviselőnek kell kérvényeznie.
Vlagyimir Putyin szerint Oroszország ugyanúgy túl fogja élni a nyugati gazdasági szankciókat, mint ahogy annak idején a Szovjetunió. Sőt, a nemzetközi elszigeteltség még kiváló lehetőséget is teremthet az orosz vállalatoknak. Gazdasági szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a nyugati import elmaradása hasonló hiánygazdasághoz vezethet, mint
Nagyok a különbségek, és még nem tudni, hol állnak meg az árak nyárig a Balatonnál - derült ki az RTL Híradóból, amely szerint áremelkedés várható a balatoni szálláshelyeken.
A szövetségi kapitánynak ez lesz az első vb-je a válogatott élén, de a tavaly augusztusi rigai olimpiai selejtező remek felkészítő és felmérő volt. A magyaroknak meg kell küzdeniük több erős ellenféllel is.
96 éves korában meghalt Michel Bouquet francia színészlegenda, aki hosszú pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott, mint Francois Truffaut és Claude Chabrol - közölte az MTI.
A világbajnokságért játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott a héten. Ma, szerdán idegenben kezdünk, Izraelben, ahol az előzetes cél a megnyugatató előny kivívása lett volna a hazai visszavágóra.
Az Oroszország elleni szankciók miatt áprilisban napi 1,5 millió hordóval csökkenhet az ország olajtermelése, májusban pedig, amikor teljessé válik az embargó az Ukrajna elleni háború miatt, a kitermelés már napi 3 millió hordóval eshet vissza – áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerdán ismertetett jelentésében.
Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert.
Szárazföldi rákok milliói kezdték meg szokásos vándorlásukat a kubai Disznó-öbölben. Ez a rákfajta az erdőkben él, de a tengerben szaporodik, ezért vonulnak minden év tavaszán a vízhez, majd néhány hónap múlva vissza. Látványos menetük Kubában veszélyes is számukra, mert egy autóutat is kereszteznek, a sofőrök pedig sokszor nem figyelnek rájuk. Emi
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmények integritási helyzetére kiterjedő felmérései és ellenőrzéseire olyan értékelési rendszert dolgozott ki, amely objektíven képes megállapítani a szervezetek korrupcióval szembeni ellenálló-képességét - áll az ÁSZ elemzésében, amelyet a 2015-ben az Ensz Fejlesztési Csúcstalálkozóján elfogadott, a "Világunk át
Korántsem indult jól Sebastian Vettel 2022-es szezonja, a korábbi csapatfőnök, Giancarlo Minardi szerint pedig jobb lenne, ha barátja, Kimi Räikkönen példáját követné. Miután az első két versenyt kihagyta koronavírus-fertőzése miatt, az Aston Martin német pilótája a harmadik versenyhétvégén sem tudott javítani. Jóformán esélyt sem kapott rá, miután
2019 után ez lehet az első olyan év, amikor a szezont nem árnyékolják be a koronavírus miatti szabályozások, rekordévre számítanak a vendéglátósok. A háttérben azonban komoly küzdelem vár a turisztikai és vendéglátóipar néhány szereplőjére: többek között az elszálló infláció és a forint romlása miatt sokan bajba kerülhetnek 2022-ben, de az is kérdé