2022. április 12. kedd

ápr. 12
12:12
A polgármester szerint több tízezer mariupolit hurcoltak el az orosz erők (Infostart)
Még mindig sokan várnak kimenekítésre Mariupol külvárosi részén. Kedden kilenc humanitárius folyosó nyílhat meg Ukrajnában.
ápr. 12
12:12
NATO-tisztségviselő: Svédország és Finnország döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e a szövetséghez (HírTV)
Svédország és Finnország szuverén döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e a NATO-hoz; a szervezet nem zárkózik el az új tagok felvétele elől - mondta Rob Bauer holland admirális, az észak-atlanti szövetség katonai bizottságának elnöke kedden Szöulban.
ápr. 12
12:12
Csupán néhány sonka nem felelt meg az előírásoknak (ProfitLine)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) élelmiszer és vegyipari laboratóriuma minden tavasszal ellenőrzi a húsvéti időszak jellegzetes termékeit: a csokinyulak, -csibék és -tojások az elmúlt években megszokott formájukat hozták, mindegyik megfelelt a laborvizsgálaton, ahogy a pálinkák is. Az idén vizsgált hatvan termék közül tavalyhoz haso
ápr. 12
12:12
A nemi erőszakról szóló értesülések kivizsgálását követeli az ENSZ (ATV)
Az ukrajnai háború során nők ellen elkövetett nemi erőszakról szóló értesülések azonnali és független kivizsgálását követelte az ENSZ nőjogi szervezete helyi idő szerint hétfőn.
ápr. 12
12:12
Műtétek sorozatán van túl Bródy János – Az énekes először beszélt súlyos betegségéről (Femcafe)
Eddig csak sejtelmesen „nyilatkozott” betegségéről Bródy János, riasztó fotókat osztott meg egészségi állapotáról a közösségi oldalán. Pénteki születésnapján árulta el, hogy milyen betegségben szenved.
ápr. 12
12:12
Osváth Zsolt: Hányok Tóth Gabitól, egy gerinctelen érdekember (SzMo)
A youtuber egy videóban fejtette ki, hogy úgy érzi, az énekesnő belehazudott az arcába.
ápr. 12
12:12
Svédország és Finnország döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e a NATO-hoz (Demokrata)
A szervezet nem zárkózik el az új tagok felvétele elől.
ápr. 12
12:12
Röhejes indokkal magyarázza a fideszes képviselő, hogy 12 év alatt miért nem szólalt fel egyszer sem a Parlamentben (Nyugati Fény)
Hát persze.
ápr. 12
12:12
Filléres alkatrész fosztotta meg Alonsót a jó eredménytől (Racing)
Amilyen kecsegtetően indult Fernando Alonso számára az Ausztrál Nagydíj hétvégéje, annyira rosszul végződött. Elmondása szerint a pole-ra is esélye volt, vasárnap pedig dobogós helyezésben bízott az Alpine. Azonban az időmérő edzés Q3-as szakaszába hidraulikai hiba miatt balesetet szenvedett, és a vasárnapi versenyt sem tudta befejezni. A probléma
ápr. 12
12:18
Kutyák követték el a „farkastámadásokat” (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt időszakban megszaporodtak a hírek, miszerint farkasok téptek szét haszonállatokat, valamint egy szarvast Mátranovák közelében. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága minden esetben vizsgálatot kezdeményezett, és a helyszínen gyűjtött minták bebizonyították: az elkövetők kutyák voltak.
ápr. 12
12:21
Öveket becsatolni, nagyon rázós időszak jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Szokásos módon a nagybankok negyedéves riportjaival indul el a héten a jelentési szezon az Egyesült Államokban, azonban úgy tűnik, túl sok pozitívumra nem számíthatnak a piaci szereplők. Az S&P 500 index esetén az elemzők jelentős lassulásra, jóval a nominális GDP-bővülés alatti profitnövekedésre, azaz szűkülő marginokra számítanak, ez alól érthető
ápr. 12
12:21
Árcsökkenés a magyar kutakon: ennyit fizetnénk egy liter üzemanyagért árstop nélkül (Pénzcentrum)
Szerdán csökken a gázolaj beszerzési ára, ami hatással lesz a piaci árú gázolaj és a prémium gázolaj árára is.
ápr. 12
12:21
Cirkusznak nevezte az alakuló ülés bojkottjáról szóló vitát az LMP társelnöke (ATV)
Az LMP nem fogja bojkottálni a parlament alakuló ülését -jelentette ki Ungár Péter azt követően, hogy a Momentum és Fekete-Győr András bejelentette, nem mennek el rá. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szerint a jelenlegi vita "egy cirkusz, alapesetben ott kell lenni az alakuló ülésen.
ápr. 12
12:21
Figyelj az almafára, berobbanhat a varasodás! (Agroinform)
Ideje védekeznünk a lisztharmat és a varasodás ellen.
ápr. 12
12:23
Épphogy kigyógyult a munkaerőpiac a Covid-válságból, jött a háború (Portfolio)
A munkanélküliségi ráta az OECD-övezetben 2022 februárjában 5,2%-ra csökkent (a januári 5,3%-ról), és először mérséklődött a járvány előtti szint alá; a munkanélküliség elérte a legalacsonyabb szintet a felmérés 2001-es kezdete óta.
ápr. 12
12:24
Mi történhetett? Eltűntek a videók Varga Irén YouTube-csatornájáról (Blikk)
Varga Irén és menedzsere között vita alakult ki: a YouTube-csatornáján már csak a videóklipjei érhetők el.
ápr. 12
12:24
Mit mond a tudomány az időjárás okozta panaszokról? (Blikk)
„Ha jön a hideg, sajog a térdem; ha front van, fáj a sebem; ha erős a szél, feszülnek az izmaim” – ugye ismerős? Sokunk számára egyértelmű az összefüggés az időjárás és a különböző fájdalmak felbukkanása között.
ápr. 12
12:24
Távozik a közmédia egyik emblematikus arca (Blikk)
Bende Balázs az elmúlt években az M1 külpolitikai újságírójaként, majd az MTVA vezető szerkesztőjeként vált ismertté.
ápr. 12
12:24
Bende Balázs távozik a közmédiától – Frissítés (Márkamonitor)
Távozik a közmédiától az M1 emblematikus arca, Bende Balázs műsorvezető – értesült a Magyar Hang. A lap kereste Bendét is, érdeklődve, hogy valóban felmondott-e, és ha igen, annak mi volt az oka. Az újságíró mindössze annyit válaszolt, hogy keressék ezzel kapcsolatban az MTVA sajtóosztályát, majd letette a telefont.   Bende Balázs az elmúlt években
ápr. 12
12:24
Kevés jut majd Európának a 300 lóerős Corollából (Autószektor)
A hatalmas észak-amerikai piaccal meglehetősen mostohán bánt a Toyota Gazoo Racing: a GR Yarisból egy darabot sem szántak a kontinensre. Amikor kiderült, hogy a cég megépíti a GR Corollát, már sejteni lehetett, hogy ez lesz az a hot hatch, amivel kárpótolják a tengerentúli vevőket. Ezt a sejtést megerősítette a tény, hogy a modell világpremierjét K
ápr. 12
12:24
Wallace: Csoda, hogy még vannak a fogaim, annyiszor szájba rúgtak idén (Racing)
Eddig a 2022-es NASCAR Cup szezon nem volt túl kedves Bubba Wallace és a 23XI Racing számára, és gyűlnek a rossz eredmények. A Daytona 500-on elért szép 2. hely után a legtöbb teljesítménye felemás volt. Valójában mindössze három alkalommal végzett a Top 20-ban. Igaz, csapattulajdonosa, Denny Hamlin sem volt túlságosan elragadtatva a gyenge eredmén
ápr. 12
12:24
Gyógyítsd magad rügyekkel: tanuljunk a népi gyógyászatból! (egy.hu)
Gyermekként sosem értettem, hogy tavasszal miért nem szabadott nagyapám kertjében fára mászni, miközben alig néhány hónappal később a cseresznyeszedő vödörrel a kezünkben már küldtek bennünket ugyanazon fák tetejére... A rügyek és hajtások éppenséggel alig foglalkoztattak akkoriban, bezzeg a gyümölcs! Eszembe nem jutott volna akkor, hogy néhány évt
ápr. 12
12:25
Jelentős útfejlesztés zajlik a fővárosi agglomerációban - Két települést kötnének össze (Portfolio)
Április 8-án került fel az európai közbeszerzési értesítőbe egy pályázati felhívás eredményhirdetése, miszerint a NIF Zrt. megtalálta a mérnökirodát a 310-es főút következő szakaszának tervezésére - vette észre a Magyar Építők. A főút Mogyoródot Isaszeggel kötné össze Kerepes kikerülésével és az M31-es autóút keresztezésével.
ápr. 12
12:30
Újabb ronda inflációs adatok jöttek, mesterségesen erősítik a rubelt (Privátbankár)
A részvénypiacokon változatlanul pocsék a hangulat, miközben magas inflációs adatok jönnek és az állampapírok hozama egyre feljebb kúszik. Warren Buffettnek viszont ilyen vérzivataros időkben van kedve vásárolni. A rubel meglepően visszaerősödött, de a héten megint esik. Két fontos cég is közgyűlést tart ma itthon.
ápr. 12
12:30
Mintha egy lélegzetvétellel nem jutna elegendő levegő a tüdejébe? A krónikus légszomj okai (Vital)
Ha hirtelen elakad a levegő Az akut légszomj a hirtelen kialakuló tüneteket jelenti, ennek legszemléletesebb példája, amikor valaki félrenyel valamit, idegentest kerül...
ápr. 12
12:30
Négy ország jogállamisági helyzetét tekintik át kedden, köztük Magyarországét is (Infostart)
Az EU-miniszterek Magyarország, Hollandia, Ausztria és Málta esetében is áttekintik a jogállamiság helyzetét. Varga Judit nyitott a párbeszédre, de elutasítja a kettős mércét és a megbélyegzést.
ápr. 12
12:30
Felkavaró részletek a szemtanúktól: 3 eset, amely bizonyítja a bucsai mészárlás szörnyűségeit (Femcafe)
Bucsa városa az Ukrajnában elkövetett szörnyű háborús bűnök megtestesítőjévé vált. A Kijevtől mintegy 56 kilométerre fekvő városból április napvilágot látott képek megmutatták a világnak, milyen kegyetlenségre képes az orosz hadsereg.
ápr. 12
12:30
Szó szerint ragyogó volt a 2022-es Los Angeles Fashion Week (Glamour)
A filmcsillagok ünnepe, az Oscar-hét után, az elmúlt napokban már a divatvilág ikonjait és feltörekvő tehetségeit ünnepelték Los Angeles-ben. Itt vannak a Los Angeles Fashion Week legmenőbb tervezőinek kreációi.
ápr. 12
12:30
Selena Gomez üzent az alakját kritizálóknak: "Úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok." (Joy)
Az évek során Selena Gomez többször is nyíltan beszélt belső küzdelmeiről, mind a testképével, mind a mentális egészségével kapcsolatban.
ápr. 12
12:30
Ingyenes AV analitikai platformmal jelentkezik a Media Future Zrt. innovációs hubja (Márkamonitor)
Az Indamedia Network cégcsoport tagja, a Media Future Zrt. online reklámpiaci innovációs hubként van jelen az online médiapiacon, minden szereplő számára elérhető szolgáltatásokat kínálva. A Metrics névre hallgató szolgáltatás (metrics.mediafuture.hu) egy naponta frissülő online AdView analitikai platform, amely a médiavásárlók számára nyújt elemzé
ápr. 12
12:30
Ukrán menekült énekesnőt ölelt magához az Óbudai Társaskör a Budapest Klezmer Band koncertjén (SzMo)
Viktoria Voronyina óriási ovációt kapott a közönségtől. Ilyen az igazi szeretet és szolidaritás a zene nyelvén.
ápr. 12
12:30
Így él most a Szerencsekerék egykori műsorvezetője, akit magyarok százezrei imádtak a kilencvenes években (Promotions)
Klausmann Viktor a Palikék Világa by Manna című csatornán beszélt a Youtube-on.
ápr. 12
12:30
Kende Péter: Baromi ellenszenves és hiteltelen a magyar baloldal (Mandiner)
Az ügyvéd az ATV műsorában fakadt ki, és illette kemény kritikával az ellenzéket.
ápr. 12
12:30
Enzod Ide egy EKS Audival indul az Euro RX-ben – Nyirádon kezdi a szezont (Racing)
A belga versenyző teljes szezont megy a Rallycross Európa-bajnokságon egy Audi S1 EKS RX quattro RX1-gyel, amelyet Mattias Ekström csapata készít fel a versenyekre. A 30 éves belga versenyző nem szokványos úton került a rallycrossba. Sportautókkal kezdett, részt vett a zolderi 24 órás versenyen, ahol nyert is, majd indult a GT1 világbajnokságon. 20
ápr. 12
12:30
Tízszeresére nőtt a tengeri szállítmányozás költsége (Üzletem)
A világgazdaság leggyengébb pontja a tengeri szállítmányozás, amelynek költsége megtízszereződött 2019-hez képest. Az iBanFirst szakértői szerint legjobb esetben is 2023-ig tart a kikötői torlódások megszüntetése és a fuvardíjak tartós csökkenése.
ápr. 12
12:30
Mega-megfigyelő rendszert épít ki az EU, jön az arcfelismerés (BitcoinBázis)
Íme az Európai Unió nagyszabású programja, amellyel a közösség engedélyezi az arcfelismerő adatbázisok összekapcsolását egy mega-felügyeleti rendszer létrehozása érdekében. A
ápr. 12
12:32
Az Inotai-féle hergelésnél is jobban működik az árstop: lassan a magyar infláció a legalacsonyabb a régióban (Mandiner)
Kijöttek a márciusi román számok is, és csúf meglepetést okoztak, az unió keleti szárnyának négy legnagyobb gazdasága közt már egyedül Magyarországon 10 százalék alatti az infláció, írja a vg.hu.
ápr. 12
12:36
Osváth Zsolt: hányok Tóth Gabitól, egy gerinctelen érdekember (Blikk)
A youtubernek nem az a problémája, hogy az énekesnő a Fideszt támogatja, hanem hogy ezt a beszélgetéseik során többször letagadta.
ápr. 12
12:36
Megszólalt a betegségéről az agresszív prosztatarákkal kezelt Louis van Gaal (Blikk)
A tréner összesen 25 sugárkezelésen esett át, majd 5-6 hónapot várt, hogy kiderüljön, hatott-e a terápia.
ápr. 12
12:36
Megfelezné szén-dioxid-kibocsátását a Mercedes (autopro)
Már 2030-ra felére csökkentené az üvegházhatásúgáz-kibocsátását a német autógyártó.
ápr. 12
12:36
Gyermeket vár a paralimpiai bajnok Illés Fanni (Demokrata)
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy átélhetjük ezt az élményt”.
ápr. 12
12:36
Az ukrán nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények kivizsgálását sürgeti az ENSZ (Mandiner)
Várandós és idős nőket is megerőszakolhattak Herszon környékén a beszámolók szerint.
ápr. 12
12:38
Varga Judit: a magyar kormány nyitott a párbeszédre az EU-val (Demokrata)
Mindazonáltal elutasítják a kettős mércét és a megbélyegzést.
ápr. 12
12:38
Marx mai hívei a kultúrát akarják – bemutatták Rod Dreher könyvét (Mandiner)
Hogyan élhet ma őszintén egy keresztény nyugaton, és miért nem áll ellen Amerika az új woke totalitarizmussal szemben? Rod Dreher könyvbemutatóján jártunk!
ápr. 12
12:39
Nagy összegű hitelt nyújt a Raiffeisen az Eximbanknak (Portfolio)
25 milliárd forint hitelt nyújt a magyar Raiffeisen az Eximbanknak általános célú forrásbevonásra - közölte a kereskedelmi bank.
ápr. 12
12:39
Varga Judit: a magyar kormány nyitott a párbeszédre az EU-val, de elutasítja a kettős mércét és a megbélyegzést (ATV)
"Nyitottak vagyunk a párbeszédre az Európai Unióval, de elutasítjuk a kettős mércét és a megbélyegzést - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Luxembourgban az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.
ápr. 12
12:42
Varga Judit: a magyar kormány nyitott a párbeszédre az EU-val (Demokrata)
Mindazonáltal elutasítják a kettős mércét és a megbélyegzést.
ápr. 12
12:42
Édesanyja szerint sokkot kapott az autista fiú, akinek telefonját Ronaldo mérgében széttörte (rtl.hu)
A focista ideges volt, mert csapata vesztett. A rendőrség is vizsgálja az ügyet.
ápr. 12
12:48
Váratlan megoldáshoz folyamodna Oroszország a légiipari szankciók miatt (Infostart)
Hiába üzemelteti a külföldi lízingcégektől "elorzott" repülőket érvényes légialkalmassági bizonyítvány nélkül, Oroszország már a repülőgépek gyártásának újraindítását tervezi, annyira nincs repülőgépe.
ápr. 12
12:48
Lesz rekord a belföldi turizmusban húsvétkor is? (ProfitLine)
Már most több foglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben ilyenkor. A közvetített bruttó forgalom 58 százalékkal pedig túl is szárnyalta a pandémia előtti év húsvétján realizált értéket. Átlagosan 31 százalékkal drágult egy éjszaka egy fő részére. Eger, Budapest és Gyula szálláshelyeit foglalták eddig a legnagyobb arányban.

Keresés