2022. április 12. kedd

ápr. 12
9:42
Peszkov: Hamarosan véget érhet a háború (Mandiner)
A szóvivő szerint a harcok azért érhetnek véget, mert elérik a célokat, vagy mert békét kötnek.
ápr. 12
9:42
Biztonságosak a tipikus ünnepi termékek (Magyar Nemzet)
A fogyasztóvédelmi hatóság a békés ünnepi készülődés érdekében országszerte négyszáz üzletet ellenőrzött próbavásárlásokkal.
ápr. 12
9:43
Nem tudott 7000 fölé zárni a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést a Richter árfolyama, a 7000 fölé történő visszatérés azonban ezúttal is kudarcba fulladt, elgyengült a nap végére a papír. Ez a technikai kép szempontjából sok jót nem jelent, hiszen változatlanul a fontosabb technikai szintek és mozgóátlagok alatt találjuk a grafikont. Az emelkedési kísérletek is gyors
ápr. 12
9:44
Uniós közbeszerzést nyert a 4iG (vg.hu)
A szerződés összege nettó 1,826 milliárd forint.
ápr. 12
9:45
Óriási változás előtt áll Európa: a közgazdászok szerint véget ért egy korszak a kontinensen (Portfolio)
Az ukrajnai háború és az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók sokkal komolyabb irányváltást hoznak az európai gazdaságban, mint a korábbi válságok, beleértve a koronavírus-válságot is - írja közgazdászokra hivatkozva a CNBC. A dekarbonizáció, a deglobalizáció, a növekvő kormányzati szerepvállalás és a magas infláció tartósan meghatározhatják
ápr. 12
9:45
Fojtogató tartozást nyög 400 ezer magyar család: csalókán nőtt a háztartások vagyona (Pénzcentrum)
20 millió forintra hízott a magyar családok mediánvagyona a jegybank és a KSH felmérése szerint. Tehát a háztartások egyik fele ennél kevesebbel, a másik fele pedig többel rendelkezik – ebbe a saját lakás értéke is beleértendő. A gyarapodás kétharmados 3 év alatt, az összes vagyon felét viszont a legtehetősebb 10 százalék birtokolja.
ápr. 12
9:45
42000 pontnál torpant meg a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Nem tudott tovább erősödni a 42000 pontos szinttől a BUX a megelőző két kereskedési nap korrekciója után, nem mondhatjuk, hogy komolyabb bullish momentum alakult ki az esés után a napos grafikonon. A megrekedés ezen a szinten negatív üzenetet hordozna a folytatás szempontjából. A napos grafikon egyébként sem fest túl jól, az előző heti lendüle
ápr. 12
9:46
Lejtőn az OTP, célba vette a 380-at a forint (vg.hu)
.
ápr. 12
9:48
Tovább csökkent a napi Covid-elhunytak száma (Menedzsment Fórum)
Szerencsére nincs meglepetés, bár a kórházban kezeltek száma kicsit nőtt, de szépen húzódik vissza az ötödik hullám.
ápr. 12
9:48
Koronavírus: a pozitivitási ráta még mindig közel negyven százalék (Privátbankár)
Szerencsére nincs meglepetés, bár a kórházban kezeltek száma kicsit nőtt, de szépen húzódik vissza az ötödik hullám.
ápr. 12
9:48
Rubint Rékáék elhagyták az országot (Blikk)
Rubint Réka sosem pihen meg hosszabb ideig, s ezúttal is útnak indult egy csodálatos szigetcsoport, Zanzibár felé, hogy megtartsa népszerű Alakreform-táborát.
ápr. 12
9:48
Háború Ukrajnában- Az orosz-ukrán háború 48. napja! (HírTV)
Élőben elemeztük a legfrissebb orosz – ukrán helyzetet Kiszelly Zoltánnal és ifj. Lomnici Zoltánnal. Dunda György Kárpátaljáról tudósított.
ápr. 12
9:48
Egy magyar kriptopénz is felkerülhet a Coinbase kínálatába (Kripto Akadémia)
2022. második negyedévében akár 50 új kriptopénzzel is bővülhet a Coinbase kínálata. A legnagyobb amerikai tőzsde erről tegnap, egy blogbejegyzésben adott hírt. Az április 1. és június 30. között megfontolt listázások között az alábbi kriptók neveit tüntették fel: ERC-20 tokenek (Ethereum): Aleph.im (ALEPH), Arcblock (ABT), BiFi (BIFI), Big Data Pr
ápr. 12
9:48
Ma van az űrhajózás világnapja (hirado.hu)
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, így első emberként ő jutott el a világűrbe.
ápr. 12
9:48
Késes támadót lőttek agyon Izraelben (hirado.hu)
A rendőr kora reggel figyelt fel a furcsán viselkedő férfira egy építkezés mellett.
ápr. 12
9:48
30 milliárdért árulja 8 éve épített luxuskastélyát Mark Wahlberg - Bárki lecsaphat a nem mindennapi ingatlanra (Femcafe)
Az 50 éves színész legutóbb a strandon készült képeivel került a címlapokra és a nők beszédtémái közé, most pedig váratlanul az eladó ingatlanok közt bukkant fel a 8 éve épített megavillája. A hirdetés képeitől tátva maradt a szánk.
ápr. 12
9:48
A nyolcvanas évek óta nem volt ilyen magas az infláció Németországban (vg.hu)
Az energia- és az élelmiszerárak is az egekben.
ápr. 12
9:48
Lecsengőben a koronavírus: csökkent a kórházi ápoltak és aktív fertőzöttek száma is (BorsOnline)
6,404 millió a beoltottak, 1542 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 31 beteg.
ápr. 12
9:48
Mi történt? Kulcsár Edinát műteni kellett - Most kiderült az igazság! (Promotions)
Kulcsár Edina tegnap titokban egy műtéten esett át, most pedig elárulta, hogy pontosan miért volt szükség erre.
ápr. 12
9:48
2 milliárd dollárral tolja a Sony és a Lego anyavállalata az Epic Games metaverzumát (Bitport)
A befektetéssel gyerekeknek, családoknak és felnőtteknek egyaránt vonzó virtuális játszóteret építene az immár több mint 30 milliárd dollárra értékelt játékfejlesztő és -kiadó.
ápr. 12
9:48
Csaknem kilencezren érkeztek hétfőn Ukrajnából (Demokrata)
A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.
ápr. 12
9:48
Határtalan szerelem (Demokrata)
Red Hot Chili Peppers: Unlimited Love – Magneoton/Warner, 2022
ápr. 12
9:48
Vérszegény (Demokrata)
Morbius – amerikai akció-horror, sci-fi, 2022
ápr. 12
9:48
Megtagadták egy 9 éves kisfiú életmentő műtétjét, mert az apja nem oltott (BitcoinBázis)
Egy 9 éves kisfiútól megtagadták az életmentő veseátültetést, mert apja nem oltatta be magát COVID-19 ellen. Dane Donaldsont a Cleveland
ápr. 12
9:51
Fékezés nélkül rohant bele egy kamion egy másikba, amelyik tolatott: 9 órás lezárás volt az M4-esen (Portfolio)
Kilencórás pályazár volt a következménye egy kamion tolatásának az M4-es autóúton múlt pénteken, egy másik kamion ugyanis fékezés nélkül csapódott be a szabálytalanul közlekedő, tolató járműbe - írta a Magyar Közút az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A társaság azt kéri, semmiképpen ne a tolatást válasszák a közlekedők, ha véletlenül túlme
ápr. 12
9:51
Elhunyt 31 beteg: kedd reggelre 1542 új fertőzöttet regisztráltak (Pénzcentrum)
1542 új fertőzöttet regisztráltak kedd reggelre, 1800 koronavírusos beteget pedig kórházban ápolnak.
ápr. 12
9:51
Kelemen Hunor elárulta, hogyan lett 94%-os a Fidesz külhoni támogatottsága (ATV)
Helyesnek tartják az erdélyi, a határon túli magyarok az utóbbi bő évtized nemzetpolitikáját, ezt igazolják vissza a külhoniak szavazatai - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.
ápr. 12
9:54
Részben egyszerűsödött a belépés Ausztriába (Infostart)
Annak, aki munka, iskola vagy családlátogatás miatt lép be az országba.
ápr. 12
9:54
Szerelme csókos száját varratta magára a srác, majd sokkoló telefon érkezett (Femcafe)
Akarata ellenére lett a nap lúzere az a srác, aki csak azt szerette volna bizonyítani: érzései mélyek és az örökkévalóságnak szólnak.
ápr. 12
9:54
Jócskán visszavágta az OTP célárát a Morgan Stanley (vg.hu)
Az amerikai nagybank vétel helyett már csak tartásra ajánlja a magyar nagypapírt.
ápr. 12
9:54
Whoopi Goldberg lesz az Anansi fiúk Madárnője (Könyves Magazin)
Whoopi Goldberg lesz az Anansi fiúk Madárnője
ápr. 12
9:54
Hatalmas fekete füst terítette be Kiskunfélegyházát (BorsOnline)
Járművek és autógumik égnek Kiskunfélegyházánál.
ápr. 12
9:54
A Lidl és az Aldi is kihagyta az árakat a szórólapból, olyan tempóban drágul az élelmiszer Németországban (Life)
A népszerű német diszkontláncok már nem tudják garantálni, hogy a termékeik azon az áron kerülnek majd a polcokra, mint amennyiért meghirdették a szórólapban.
ápr. 12
9:54
Egyre népszerűbbek a fenntartható befektetések (MMonline)
A pénzügyek területén is egyre népszerűbbek a lakossági fenntartható megoldások: a társadalmilag felelős befektetések értéke 2021-ben megnégyszereződött és elérte a 60 milliárd forintot a K&H-nál. Bár jelenleg a kezelt vagyon 8 százaléka van a fenntartható fejlődés alapokban, a pénzintézet szerint látszik, hogy egyre nyitottabbak a magyarok. A befe
ápr. 12
9:54
Vona Gábor: A DK szavazói Jakab Péterre tekintettek mini Feriként (Demokrata)
Vona Gábor az ellenzéki pártok bukásához vezető okokról beszélt az InfoRádióban.
ápr. 12
9:54
Különös Valentin-nap, gyilkossággal fűszerezve (Demokrata)
Agatha Christie: Szerelmi bűnügyek – Helikon Kiadó, 2022
ápr. 12
9:54
Látogasson el Ön is Magyarország legnagyobb ipari találkozójára (Transpack)
Május 10-én megnyitja kapuit hazánk legnagyobb üzleti ipari találkozója a Hungexpo-n.
ápr. 12
9:54
190 ezer dollárral támogatta a Disney a gyermekvédelmi törvényről szavazó republikánusokat (Mandiner)
Százezer dolláros nagyságrendben támogatta a Disney a floridai republikánus jogalkotókat, mielőtt azok a gyermekvédelmi törvényről szavaztak volna. A cég ezzel ismét önellentmondásba került.
ápr. 12
9:54
Osváth Zsolt: Hányok Tóth Gabitól, belehazudott a pofámba (rtl.hu)
Úgy látja: az énekesnő jellemtelen, csak a pénztárcáját képviseli.
ápr. 12
9:56
Sokan előrehozzák a lakásvásárlást (vg.hu)
A magas infláció elől egyre többen fordulnak az ingatlanpiac felé, ám az eladók, éppen az inflációs félelmek miatt, elkezdtek kivárni.
ápr. 12
10:00
Szoboszlai inkább nyerőember, mint csodacsere (Ripost)
Négy bajnoki után ismét a Red Bull Leipzig kezdőcsapatában futott ki a pályára a magyar válogatott középpályás, Szoboszlai Dominik. A 21 éves futballista remekelt a Hoffenheim ellen, öt perc után gólpasszt adott, valamint gólt is szerzett.
ápr. 12
10:00
Koronavírus: 31-en meghaltak, 1542 új fertőzöttet azonosítottak (rtl.hu)
Kórházban 1800 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen.
ápr. 12
10:03
Hülyét csinált magából az NVB az érvénytelen voks mellett kampányoló civilek megbírságolásával (444.hu)
A Kúriához fordultak a civilek a Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti többségének teljesen abszurd döntése miatt, mely szerint törvénysértő érvénytelen szavazatot leadni és arra buzdítani. Tényleg a tilosban járt volna 1,7 millió szavazó?
ápr. 12
10:06
Több mint harminc éve nem láttak ilyet Németországban (Menedzsment Fórum)
A németországi infláció 1981 ősze óta a legmagasabb volt márciusban, 7,3 százalék.
ápr. 12
10:06
Búvártragédia: emberileg és technikailag is extrém volt a mentési munka – részletek (Infostart)
Mede Márton halálát egy beomlás okozhatta. A mentés barlangi szakaszának akcióvezetőjével beszélgettünk.
ápr. 12
10:06
Kalifornia is meglépné: be akarják vezetni a négynapos munkahetet (Blikk)
A törvény megtiltaná azt is, hogy hogy csökkentsék az alkalmazottak fizetését, amiért 40 óra helyett csak 32 órát dolgoznak, aki pedig 32 óránál többet dolgozna, az több bért is kapna.
ápr. 12
10:06
Különös apás szülés: telefonon vezetett le egy szülést egy szegedi mentésirányító (Blikk)
Egy szegedi mentésirányító segítségével egy apuka segítette világra negyedik gyermekét.
ápr. 12
10:06
Tízszeresére nőtt a tengeri szállítmányozás költsége, a fogyasztók fizetik meg az árát (Adózóna)
A válságok már nem követik egymást, hanem felhalmozódnak. A koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború és a magas infláció egyre megterhelőbbek a kkv-k számára. A világgazdaság leggyengébb pontja a tengeri szállítmányozás, amelynek költsége megtízszereződött 2019-hez képest – állítják a nemzetközi tranzakciókra szakosodott iBanFirst szakértői. A l
ápr. 12
10:06
Minimum öt év alatt lenne képes átállni a gázról Dánia (hirado.hu)
Dánia földgázfelhasználásának jelentős része Oroszországból érkezik.
ápr. 12
10:06
Történelmi csúcsponton az infláció Németországban (ATV)
Márciusban az éves bázisú németországi infláció 7,3 százalék volt, 1981 ősze óta a legmagasabb.

Keresés