Hao Bill két évet szentelt rá, hogy megépítsen egy viktoriánus korabeli fényképezőgép-monstrumot. A képek előhívását sem bízta másra, ugyanis kisbuszából egy saját sötétszobát hozott létre.
687 milliárd forintnyi hitele van a klubnál, de lemond róla. A teljes nettó bevételt eladakozza, de a bejelentés előtt felmerült a neve egy korrupciós ügyben is.
Feltehetőleg szerdán hajnalban ismeretlen tettesek súlyosan megrongálták a XII. kerületben található emlékművet. Egy védőtárs által küldött fotók tanúsága alapján az elkövető(k) a „bűn”, illetve a „bűnös” szavakat fújták fel vörös graffitivel a szobor talpazatára.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) azt javasolja a fogyasztók számára, hogy ha tehetik, a digitális platformokon intézzék az energia- és közműszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyeiket. Az online ügyintézés gyors, kényelmes és környezetkímélő.
Az Ukrajnából Tiszabecsre érkezők többsége egy napot sem marad a határnál. A legnagyobb szükség most olyan önkéntesekre van, akik segítenek a menekülteknek cseh, szlovák és osztrák városokba továbbutazni.
A Magyar Közlöny szerda esti számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány 148 milliárd forintos átcsoportosítást hajtott végre a Gazdaságújraindítási Programokban.
Legalább 16 órája lövik az oroszok a tengerparti ukrán várost. A védők szerint teljesen el akarják törölni a föld színéről félmillió ember eddigi otthonát.
A kormány vissza nem térítendő támogatást nyújt több magyar önkormányzatnak, amelyek érintettek a Sberbank Magyarország végelszámolása miatt és nem jutnak a pénzükhöz.
Az orosz részvénypiac jelenleg befektetésre alkalmatlan, ezért az MSCI szerdán arról döntött, hogy eltávolítja az orosz értékpapírokat a legfontosabb indexeiből. Ez további súlyos tőkekivonásokat eredményezhet az oroszágból.
Egészséges emberek esetében a vérben keringő húgysav kétharmad része a vesén keresztül ürül, a fennmaradó húgysav pedig az izzadság, illetve a bélrendszer segítségével távozik a szervezetből. Mikor mérhetnek emelkedett értéket, és mit okozhat mindez a szervezetben?
Pajzsmirigyünknek fontos szerepe van a szervezet egészséges működésében, számos folyamatra kihatva. Betegségei szerteágazó tüneteket okozhatnak. A pajzsmirigyhormonok túltermelődése egy ezen betegségek közül. Leggyakrabban a 20 és 40 év közötti korosztályt érinti, előfordulása kicsit nagyobb nőknél.
"Egy hét alatt meghiúsítottuk az ellenség tervét, amelyet évek óta népünk, országunk iránti gyűlöletből szőtt. Békére itt nem lelhetnek, egy percnyi nyugalmuk sem lesz, de élelmük sem" - mondta az ukrán elnök.
Ekranas, Varteks Varazdin, PAOK Szaloniki. Ezeket a csapatokat ütötte ki a DVSC 2003 őszén az UEFA Kupából ( a mai Európa-liga elődjéből), és ezzel még 2004 tavaszán is versenyben volt a sorozatban. Amikor pont 18 éve, március 3-án levonultak a csapatok a mérkőzés után, senki nem gondolta, hogy hosszú, nagyon hosszú ideig nem lesz társaság a magyar
„Kellő szerénységgel kijelenthetjük, hogy jó autót tudunk építeni. A következő lépés az, hogy célba is érjünk vele” – hangzott el az Arrabona Racing Team hagyományos design freeze eseményén, utalva arra, hogy tavaly több esetben is apró technikai bakik miatt úszott el a sikeres szereplés. Kapocsi Máté csapatvezető magabiztosan kijelentette: idén mi
Sokan egy élet munkáját hátrahagyva, néhány bőrönddel kénytelenek elhagyni Ukrajnát a kirobbant háború miatt. Kétségbeesett édesanyák karonülő gyerekeikkel, megtört, fáradt idős emberek – ez a látvány fogadta a Bors munkatársait Beregsurányban. Ibolya, aki öt gyermekével menekült, elárulta: nagyon fáj neki, hogy ott kellett hagynia a házát.
A Darier-kór (follikuláris keratózis) egy ritkán előforduló, genetikailag meghatározott, autoszomális dominánsan (AD) öröklődő bőrbetegség, melynek hátterében az ATP2A2 gén áll. A betegség a férfiakat gyakrabban érinti. A tünetek fiatal felnőttkorban, általában a 3. életévtized körül jelentkeznek, utána többnyire krónikusan, hullámzó mértékben álln
A magyar határhoz közeli Eszék mellett található Kopácsi rét (Kopački Rit) Nemzeti parkot az Európai Amazonas néven is hívják a természet kedvelői. Nagy hatást gyakorol minden látogatójára elképesztően gazdag élővilága, igazi fotós paradicsom. Érdekes program a felkeresése mindenkinek, akár egynapos kirándulásokra is ajánlható.
Herceg Olga vagyok, dietetikus és táplálkozási szakember. Hivatásom az egészséges táplálkozás, de szenvedélyem a divat. Ezen a héten én kalauzollak el az öltözködés világába.