2022. március 2. szerda

márc. 2
18:18
Orbán Viktor: Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajna területére (SzMo)
Megerősítette, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át. A miniszterelnök szerint a legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága.
márc. 2
18:21
Újraindul ennek az elektromos autónak a gyártása (Alternatív Energia)
Az amerikai General Motors azt tervezi, hogy április elején újraindítja a Chevrolet Bolt elektromos járművek gyártását, és nem sokkal ezután megkezdi a kiszállítást az autókereskedőknek.
márc. 2
18:24
Pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1062,49 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 39 976,11 ponton zárt szerdán, miután kedden több mint 11 százalékos, hétfőn pedig 4,5 százalékos esést szenvedett el.
márc. 2
18:24
6 sürgős kerti feladat, amit feltétlenül el kell végezned még a tavasz beköszönte előtt (Agroinform)
Készítsd elő a kertedet a tavaszra, metszd meg a fákat, és legyenek az ágyásaid is bevetésre készen.
márc. 2
18:24
Blikk: Fegyvert fogtak munkatársaikra Lvivben (ATV)
A lap állítása szerint a munkatársak épp egy barikádot videóztak az ukrán városban, amikor fél tucatnyian körbe vették őket, és három fegyveres alak is megjelent, akik, amikor az újságírók megpróbáltak körülnézni, egyből jelezték, hogy csakis őket nézhetik.
márc. 2
18:24
Az eladási hullám után pluszban zárt a pesti börze (hirado.hu)
Több mint ezer pontot emelkedett a BUX, de még mindig masszívan negatív az elmúlt napok mérlege.
márc. 2
18:24
Luxemburgi külügyminiszter: Vlagyimir Putyin „fizikai kiiktatása” lehet az egyetlen módja a háború befejezésének (ATV)
Jean Asselborn erről egy interjúban beszélt.
márc. 2
18:24
Megfontolt döntés negyvenévesen gyereket vállalni? (Glamour)
Semmi különleges nincs ma már abban, ha valaki előbb a karrierjére koncentrál, és a családalapítást későbbre hagyja. Akik bevállalják, gondolkodásukban, megjelenésükben is fittebbek kortársaiknál.
márc. 2
18:24
Luxemburg külügyminisztere szerint Putyin „kiiktatása” lehet az egyetlen kiút a háborúból (SzMo)
Szerinte ha az orosz nép tisztában lenne azzal, hogy Putyin milyen pusztítást végez, mennyi félelemért és mennyi halálos áldozatért felelős, akkor a Kreml megbukna.
márc. 2
18:24
Batman táncba hív az ördöggel, és nem lesz benne köszönet (WMN)
Ha túl komornak találtad A sötét lovag-trilógiát, még véletlenül se ülj be erre a masszív háromórás pokoljárásra, mert csupán a hangulatával képes agyonnyomni.
márc. 2
18:24
Ne fogadkozz, készíts stratégiát! – Hogyan változtassunk életmódunkon 50 éves kor felett? (egy.hu)
Az óév végén és az új esztendő elején tele van fogadkozásokkal a közösségi média. Klári elhatározza, hogy 10 kilót lead nyár végéig. Sándor eldobja a cigarettát. Dezső minden nap gyalog megy majd a munkahelyére, hogy egészségesebben éljen. Mennyire vehetők komolyan ezek a fogadalmak? Milyen alternatívák vannak ehelyett 50 év felett?
márc. 2
18:24
A WeatherTech Mercedes Sebringben is ott lesz (Racing)
Két autóval vág neki a sebringi futamnak a WeatherTech Racing, újra bevetésre kerül a Mercedes is.
márc. 2
18:24
Albérletpiac: Máriás Áron tippjei bérbeadóknak és bérlőknek (Üzletem)
Ha azt halljuk, hogy albérlet, eszünkbe juthat, hogy mennyi veszély leselkedik a bérbeadókra, pedig a bérlőknek sincs könnyű dolguk. Olvasson el néhány tippet és tanácsot, hogy mire érdemes figyelni!
márc. 2
18:26
A WHO „komoly aggodalmát” fejezte ki az ukrán egészségügyi létesítményeket ért támadások miatt (ATV)
Tedrosz Gebrejeszusz egy sajtókonferencián elmondta, hogy a WHO jelenleg azon dolgozik, hogy az egészségügyi létesítmények és dolgozók elleni támadásokról szóló híreket igazolják.
márc. 2
18:30
Adománygyűjtés Ukrajna számára: adományvonal, szervezetek, akik gyűjtenek az ukrán menekültek számára (Pénzcentrum)
Az orosz-ukrán konfliktus okozta menekültkrízist a szemünk előtt látjuk kibontakozni, hiszen sokan Magyarország felé indulnak útnak a háború súlytotta területekről. Nem csoda, hogy sok szervezet, köztük a Baptista Szeretetszolgálat, az Unicef vagy éppen a Magyar Vöröskereszt is gyűjt Ukrajna számára adományt. A Pénzcentrum most összeszedte, kinek t
márc. 2
18:30
Durva megoldást vázolt fel a luxemburgi külügyminiszter arra, hogy vetne véget az orosz-ukrán háborúnak (Portfolio)
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán egy interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "fizikai kiiktatása" lehet az egyetlen módja az ukrajnai háború befejezésének - jelentette a Luxemburg Times nevű hírportál az MTI tudósítása szerint.
márc. 2
18:30
Üzemanyag-kiskereskedők is kaphatnak kedvezményes hitelt Széchenyi-kártyán keresztül (hirado.hu)
Azok pályázhatnak, akik legalább 2021. november 15. óta foglalkoznak üzemanyag-kiskereskedelemmel. Az igényelhető hitel felső határa 250 millió forint.
márc. 2
18:30
Eltávolították Putyin viaszfiguráját a párizsi múzeumból (ATV)
A Grévin Museum vezetése a háború elleni tiltakozásként eltávolította az orosz elnök 2000-ben készült viaszmását.
márc. 2
18:30
Száz literes tankolási határ a Molnál (vg.hu)
Ügyfeleinknek, beleértve a lakossági fogyasztókat is, továbbra is zavartalanul biztosítjuk a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel piaci ellátását – hangsúlyozta a társaság.
márc. 2
18:30
Kiderült az igazság Tóth Andiról, és sokakat fog elszomorítani (Promotions)
Élő adásban derült ki az igazság Tóth Andiról.
márc. 2
18:30
Tanársztrájk: Nem közeledtek az álláspontok, a tanárok „Kreatív megoldásokkal” készülnek a sztrájkra (Nyugati Fény)
A jelenlegi oktatási rendszer a meglévő diákokat sem tudja ellátni megfelelően.
márc. 2
18:30
Svéd Rally: Makai Gergely vlogja (Racing)
Harmadik évadát futja a rally világbajnokság magyar fotósa, Makai Gergely vlogja, amely az idei évre egy kicsit megújult. A Svéd Rallyról egy igen érdekes és látványos összefoglalót készített Geri, amiben többek között betekintést nyerhetünk a Pirelli versenyabroncsaiba, az állóhelyzeti cipőfűtésbe, de még egy alkoholszondáztatás procedúrájába is.
márc. 2
18:32
Diófa: vannak már vonzó lehetőségek a részvénypiacokon (Portfolio)
.
márc. 2
18:34
Erste: egyre rosszabb forgatókönyvek (Portfolio)
.
márc. 2
18:36
Elstartolt a Párizsi Divathét: íme a legütősebb street style szettek (Glamour)
Milánó után most Párizsban is elstartolt a divathét! A bemutatókon természetesen olyan hírességek is tiszteletüket tették, mint Rihanna vagy Idris Elba, de a divatvilág képviselőiről és rajongóiról sem érdemes megfeledkezni.
márc. 2
18:39
Bíróság elé lehetne állítani Putyint (Privátbankár)
Nincs kérdés arról, hogy bűnös-e, de vajon tényleg felelősségre vonható?
márc. 2
18:42
Komoly pluszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A Richter árfolyama végül jelentős, 10,1 százalékkal került feljebb, az OTP 1,1 százalékos pluszban zárt.
márc. 2
18:42
Helyszíni tudósítás: állandó feszültség érezhető Kijev utcáin (ATV)
Jászberényi Sándor haditudósító jelen pillanatban is Kijevben tartózkodik, Ukrajna fővárosából tudósított az ATV Híradójában.
márc. 2
18:42
Az EA törli az orosz és fehérorosz csapatokat számítógépes játékaiból (hirado.hu)
Az EA Sports jelezte, hogy szolidaritást vállal az ukrán néppel, a békére és Ukrajna inváziójának befejezésére szólít fel.
márc. 2
18:42
Srx: Hailie Deegan és Matt Kenseth is ott lesz az idei mezőnyben (USAracing)
Újabb három versenyzőt jelentettek be az Srx Series második szezonjára. Új belépőként érkezik a 2003-as...
márc. 2
18:42
Király Viktor nem bánná, ha zenész lenne a kisfia (Ripost)
A Dal 2022 műsorvezetője a Ripost7-nek adott interjút, amiben a fia, Kolen jövője is szóba került.
márc. 2
18:42
Alkatrészhiány miatt korlátozza gyártását a Skoda (Tiszta Jövő)
Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár.
márc. 2
18:42
Görög Zita a határon segít a menekülteknek - őszintén beszélt tapasztalatairól (Life)
Görög Zita már a háború első napjaitól elhivatottan segédkezik a határoknál és a fővárosban is.
márc. 2
18:42
A Nyugat öntené a fegyvereket Ukrajnára, de ezzel lehet, hogy már elkéstek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 2
18:42
Srx: Hailie Deegan és Matt Kenseth is ott lesz az idei mezőnyben (Racing)
Újabb három versenyzőt jelentettek be az Srx Series második szezonjára. Új belépőként érkezik a 2003-as...
márc. 2
18:44
Csalókra hívja fel a figyelmet a K&H;: új módszerrel támadnak (Portfolio)
Az eddigitől jelentősen eltérő, a K&H Bank ügyfelei ellen is irányuló és jelenleg is folyamatban lévő adathalász támadási típusra hívja fel az ügyfelek figyelmét a pénzintézet.
márc. 2
18:48
Váratlan időpontban jött a bejelentés: már 574 forint lenne a dízel, 553 a benzin literje árstop nélkül (Portfolio)
A megszokottól eltérően, szerda délután jelentettek be üzemanyagár változást a benzin és a gázolaj esetében - írja Facebook-posztjában a Holtankoljak.hu.
márc. 2
18:48
Veszélyes vegyianyagok vannak a magyar folyókban? Súlyos jelentés látott napvilágot (Pénzcentrum)
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) által vezetett NVKP kutatócsoport két éven át vizsgálta a budapesti agglomeráció kisebb vízfolyásainak gyógyszerszennyezettségét. A patakok vizében és az üledékekben kimutatható gyógyszerkoncentrációnak humánegészségügyi kockázata nincs, azonban egyes hormonszármazékok, gyulladáscsökkentők
márc. 2
18:48
Több mint kétezer civil áldozata van az orosz bombázásnak (hirado.hu)
Már több mint ezer külföldi állampolgár indult útnak Ukrajnába, hogy csatlakozzon az ország védelmére szerveződő nemzetközi légióhoz.
márc. 2
18:48
Provokatív művészeti kiállítás a londoni Nemzeti Galériában (Femcafe)
Azoknak, akik, az elmúlt hetekben Londonban jártak és betévedtek a méltán híres Nemzeti Galériába, ismerős lehet egy afroamerikai festőművész, bizonyos Kehinde Wiley neve, akinek legújabb, The Prelude című kiállítása gazdagítja a galéria falait – és feszegeti elménk határait.
márc. 2
18:48
Előz a szoftver - Salga Péter Dyntell Kft (KKV Magazin)
Az ötszáz leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti tech céget felvonultató lista az előkelő 42. helyre rangsorolta a Dyntell Magyarország Kft.-t. A cég a magyar tech cégek „gyorsasági versenyében” listavezető és töretlenül növekszik. A gyors növekedés legfontosabb oka, hogy a Dyntell által fejlesztett és bevezetett rendszerek hatékony
márc. 2
18:50
Mentesül a nyereségadó és a hatósági ellenőrzés alól minden orosz IT-vállalat (Portfolio)
Három évre mentesül a nyereségadó megfizetése és a hatósági ellenőrzés alól minden orosz IT-vállalat - jelentette be szerdán Mihail Misusztyin orosz kormányfő a vonatkozó elnöki rendeletet ismertetve.
márc. 2
18:51
Egy kis fény: két nap esés után pluszban zárt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1062,49 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 39 976,11 ponton zárt szerdán, miután kedden több mint 11 százalékos, hétfőn pedig 4,5 százalékos esést szenvedett el.
márc. 2
18:57
A koalabérlés betiltását követelik ausztrál állatvédők (Alternatív Energia)
A koalabérlés "borzalmas gyakorlatának" betiltását követelik ausztrál állatvédők az új-dél-walesi nemzeti parkoktól.
márc. 2
19:00
Az NVB megállapította az országos listák politikai reklámjainak műsoridejét a közszolgálati műsorszolgáltatónál (hirado.hu)
A hat pártlistát állító jelölőszervezet pártlistánként 78 perc 20 másodperc időtartamban teheti közzé politikai reklámját.
márc. 2
19:00
A két fél veszteségeiről is közölt adatokat az orosz katonai szóvivő (hirado.hu)
Az ukrán hadseregnek több mint 2870, az orosznak pedig 498 halottja volt a háború hét napja alatt – állította Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
márc. 2
19:00
Orosz védelmi minisztérium: Eddig 498 halottja van az orosz hadseregnek (ATV)
Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint az ukrán hadseregnek több mint 2870.
márc. 2
19:00
Sokkolta a háború a magyar színésznőt: „Az én hazám a nagy Magyarország!” (Ripost)
Önzetlenül személyesen kezdett adománygyűjtésbe a magyar színésznő. Elképesztő összefogást hozott létre.
márc. 2
19:00
Nem jönnek Budapestre az oroszok (vg.hu)
Teljes gőzzel készülnek a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjére Budapesten. A gasztronómiai csúcsrendezvény kontinensviadalára 18 ország csapatát várják. Az ukrán csapat részvétele még bizonytalan, az oroszok pedig jelezték, hogy “nem látják esélyét a részvételnek” – hangzott el a március 23-24-re meghirdetett rendezvé
márc. 2
19:00
Kisfiáról vallott Sáfrány Emese: megtörtént az, amitől a legjobban tartott (Life)
Sáfrány Emeséék családja átesett a koronavíruson. Az anyuka elmesélte, milyen tüneteik voltak, és arról is beszélt, mik a terveik az idei évre.

Keresés