Márkanevet vált a 4iG csoport tulajdonába tartozó Telenor Montenegro, amely új logóval és ONE márkanévvel folytatja működését a montenegrói mobilpiacon. A márkanévváltásra nem a társaság tavaly decemberi tulajdonváltása miatt került sor, hanem mert a norvég Telenor a Podgoricai székhellyel működő mobilszolgáltató 2018-as értékesítésekor egyszeri ho
Covid közben/után és számos – egymásnak sokszor ellentmondó – koncepció mellett milyen jövő vár a budapesti bulinegyedre? A Pénzcentrum kérdésére két szakértő válaszolt.
Miután súlyos szankciókkal sújtották a világ vezetői Oroszországot, köztük rengeteg, Putyinhoz köthető orosz milliárdost, az oligarchák elkezdték kimenekíteni a hatóságok elől a hajóikat. A német hatóságok állítólag egy hamburgi hajógyárban már le is foglalták az orosz milliárdos, Alisher Usmanov 600 millió dollár értékű szuperjachtját.
Mit tehetnek azok az adózók, akik például a Sberbankkal szembeni intézkedések miatt likviditási gondokkal küzdenek, így nem tudják teljesíteni fizetési kötelezettségeiket? Az előre látható fizetési nehézségek kezelésére igénybe vehető lehetőségekről a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) tájékoztatót közölt honlapján.
A Rally Szakági Bizottság úgy határoz, hogy engedélyezi a Magyar Rally Bajnoki Futamok keretein belül, a “Just4Fun” kategóriát kiírni, mint betét futamot, a következő meghatározások alapján. A Just4Fun kategória részleteit az adott futamok kiírásai tartalmazzák. A JUST4FUN kategória: A kategória kiírása: A rendezők a kategóriát kiírhatják bármelyik
Az ÁKK által 2022 januárjában kibocsátott 5 éves Prémium Magyar Állampapír (PMÁP)forgalomba hozatala után hamarosan elfogy a 250 milliárd forint összegben meghirdetett mennyiség. A nagy érdeklődésre tekintettel az ÁKK 2022. március 1-jén újabb PMÁP sorozatot hirdetett meg szintén 250 milliárd forint keretösszegben, az előző sorozathoz hasonló kondí
Egészségünk függ az orvosi ellátáshoz való hozzáféréstől. De függ attól is, hogy a felírt recepteket a beteg képes-e beváltani. Ezért a GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta a hazai gyógyszertárak (mind fiók, mind rendes) elérhetőségét.
A magyarországi munkahelyeken nincs vagy nagyon alacsony a visszajelzési kultúra. Nehezünkre esik adni és fogadni is, miközben a hatékony visszajelzés elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember elinduljon az önfejlődés útján. De miért vágyunk ennyire a visszajelzésekre, mi az ideális állapot és mit tehet egy jó vezető?
Már nemcsak a járványhelyzetre, hanem az orosz-ukrán háborúra hivatkozva is elhalasztaná a tanársztrájkot a kormány - mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke miután a szakszervezetek tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumában egyeztettek.
A korábbi hat kedvezményes intézkedés mellett literenként 20 forintot ad az állam az eladott üzemanyag után. Cserébe nem zárhatnak be, nem bocsáthatják el az alkalmazottjaikat - a kormány által nyújtott eddigi támogatásokat a HVG gyűjtötte össze.
Mutatjuk a szerda éjjel legfontosabb híreit az orosz-ukrán háború kapcsán. Tovább folytatódtak az élénk harcok az esti órákban is. Közben kiderülhetett, kit ültetne Putyin Ukrajna élére. A béketárgyalások második fordulóját ugyan megtartják, de nem a Szovjetunió megszűnésének helyszínén. Eközben A Világbank és a nagy hitelminősítők is büntetik Oros
Csökken az újonnan forgalomba helyezett autók állománya Magyarországon, és nő a koros használt kocsiké. Ez pedig azzal jár, hogy egyre öregebb járművek futnak a magyar utakon. Ráadásul a hazai autóállomány öregedése felgyorsult: mindössze 4,5 év kellett ahhoz, hogy a magyar személygépkocsi-állomány átlagéletkora 14-ről 15 évre növekedjen.
A megye, ahol sok pálinka és a napfény, miközben folyamatos a küzdelem, hogy legyen elég víz locsolni. Ismert többek közt jellegzetes tájairól (Kiskunság, Illancs, Dunamellék), gasztronómiájáról, a bajai halászléról és kalocsai paprikáról. Mégis sötét fellegek gyülekeznek felette. Megzuhant a termelés, sokan hiába keresnek állást. Mi folyik a legna
2022-ben az eddig várt 7 százalék helyett átlagosan 9 százalékos lehet a magyar infláció és ez 2023-ban is csak 7%-ra csökken – írja a Portfolio a Raiffeisen Bank szakembereinek előrejelzése alapján. A jóslat alapján küszöbön lehet a kétszámjegyú infláció.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 120 beteget ápolnak kórházban, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökre 3 862 új fertőzöttet igazoltak.
75 bázisponttal magasabban, 5,35%-on hirdette meg az egyhetes betéti tenderét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank, vélhetően elsősorban a forintgyengülés miatt. Szerdán történelmi mélypontra került a magyar fizetőeszköz: 380 forint fölé drágult az euró.
A szomszédban háború zajlik, ennek hatását a Sberbank egykori magyar ügyfelei már a saját bőrükön is megtapasztalhatták. Magyarországra özönlenek a menekültek Ukrajnából, és közben az áprilisi országgyűlési választásra is készülni kellene. a ma, csütörtökön délelőtt megtartott Kormányinfón fontos információk hangzottak el a körülöttünk zajló esemén
„Továbbra sem tervezünk fegyverszállítmányt küldeni Ukrajnába, Magyarország azonban minden Ukrajnából érkező menekültnek segítséget ad” – hangzott el a kormányinfón.
A magyar ügyfeleket hudegzuhanyként érte tegnap, hogy a Sberbank Magyarország Zrt. anyabankja is megszűnik. A kormány most 14 önkormányzatnak biztosít anyagi támogatást a bérek kifizetésére, mert a települések Sberbankos számlája miatt ebben fennakadások lehetnének.
Gulyás Gergely csütörtökön 10 órakor tartja a Kormányinfót, amit ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelem övezhet az orosz-ukrán háború miatt. Az eseményről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
Március harmadikán, 10 órás kezdettel tart kormányinfót Gulyás Gergely és Kovács Zoltán. A miniszter bejelentette, hogy minden járványügyi korlátozást eltörölnek hétfőtől. Az orosz-ukrán konfliktusra térve ismetette, hogy a kormány álláspontja szerint a háború nem elfogadható módja a viták rendezésének, a szankciók kialakításánal viszont óvatosnak
Újabb szakasszal bővül az M76-os autóút, miután elkészült a Balatonszentgyörgy – Fenékpuszta közötti szakasz. Az M76-os autóút zalaegerszegi bevezetője és az M7-es autópályától Balatonszentgyörgyig tartó szakasza már 2020 óta a közlekedők rendelkezésére áll, az autósok mostantól a déli részből újabb három kilométert vehetnek birtokba Fenékpusztáig.
Meglehetősen visszafogott kiskereskedelmi adatokról adott hírt a KSH, a következő hónapokban jelentkezhet a pénzeső és a háború keresletemelő hatása a boltokban.
Az SAP pedig szintén felfüggeszti értékesítéseit. A technológiai cégek sorra reagálnak az ukrán felhívásokra, jelképes vagy érdemi támogatást is nyújtva az orosz invázió kapcsán.
Hol özönlenek a menekültek, hol csak szállingóznak, de nem unatkoznak a segélyszervezetek és az önkéntesek a budapesti pályaudvarokon. A kárpátaljaiak már fogyóban, a mostani menekültek már főleg az ország belsejéből érkeztek, őket féltucat segélyszervezet önkéntesei várják. Riportunk!
Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.
A kormány újra módosította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről szóló rendeletét, amit még 2016-ban egész Magyarország területére rendeltek el.
Gulyás Gergely csütörtökön 10 órakor tartja a Kormányinfót, amit ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelem övezhet az orosz-ukrán háború miatt. A tájékoztatón bejelentették, hogy a járványügyi korlátozásokat kivezetik, megszűnik az általános maszkviselési kötelezettség, megszűnnek a védettségi igazolványok, a munkahelyek által elrendelhető oltási k
A tegnapi adatok szerint mintegy 120 ezer ember lépett át az ukrán-magyar határon a háború kitörése óta. Mintegy 600 millió forint értékben küldtek Kárpátaljára élelmiszert, tisztálkodási és gyermekápolási szereket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
A szarvasok április elejéig vetik le agancsukat, amelyek engedély nélküli gyűjtése – főleg kereskedelmi célú, szervezett és állatkínzással járó formájában – a teljes erdei ökoszisztémát veszélyezteti: a tavaszra legyengült kondíciójú nagyvad mellett kárt szenvednek a fiatal facsemeték és a vékonykérgű fafajok is. Az illegális agancsgyűjtést a törvé
Vancsura István kecskeméti önkormányzati képviselő szerint Bodrozsán Alexandránál másfél évig összeférhetetlenség állt fenn, a momentumos politikus egyébként is megalázó módon beszél a választókról.
Ukrajna megtámadása óta, az Európai Unió, az Egyesült Államok naponta jelent be újabb és újabb, Oroszországot sújtó szankciókat. Vajon hatásosak lehetnek?