A Wizz Air 100 000 ingyenes jeggyel segíti az ukrán menekülteket, amelyeket az Ukrajnával szomszédos országokból (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia) induló kontinentális európai repülőjáratokon használhatnak fel - közölte a légitársaság az MTI-vel.
Az ipari termelői árak Magyarországon belül az idén januárban az egy évvel korábbinál átlagosan 35,7 százalékkal voltak magasabbak. Az adatokat alaposabban áttekintve még borzalmasabb megugrás is látszik. Hiába hangsúlyozza a kormány a rezsicsökkentést, az energiaárak emelkedését csak nem sikerül megállítani a határokon.
A népszerű színészt az elmúlt években több hazai és külföldi sorozatban, valamint televíziós showműsorban is láthatta a közönség. Legutóbb tánctudásával nyűgözte le a közönséget Árpa Attila, sok néző azonban nem is sejtette, hogy veszélyben lehet a sztár szabadsága.
A Ferencváros a Honvéd elleni 1-0-s győzelemmel bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, de a játékkal egyik fővárosi csapat vezetőedzője sem volt elégedett.
Jegesmedve bocs született egy angol állatkertben. A kis medve annyira izgága volt, hogy gondozóinak három hónapba telt, mire megállapították, hogy az új jövevény kisfiú.
Mutatjuk a kedd éjjel legfontosabb híreit az orosz-ukrán háború kapcsán. Éjjel folytatódott az ostrom, az oroszok légicsapásokat intéztek Kijev, Harkiv és Zsitomir ellen, Mariupolt pedig körbezárták. A 64 kilométer hosszú orosz katonai konvoj eleje 27 kilométerre van Kijev központjától.Már 660 ezer ember menekült el Ukrajnából, a magyar határt a há
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank bejelentette, hogy elhagyja az európai piacot, mivel ottani leányvállalatai jelentős pénzkiáramlással néznek szembe.
Nagy érdeklődés övezte az Országos Iskolakert-fejlesztési Program pályázatát. A IV. ütemben további 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósul meg.
A Paris Packaging Week által meghirdetett „Packaging of Premium & Luxury Drinks Innovation Award” díját nyerte el a Hilltop címkecsaládja. A Hilltop és a Kamocsay Prémium borsorok címkéit a Morpho találta ki és tervezte meg. A Paris Packaging Week évről évre három termékkörben (italok, szépségápolási, valamint egyéb háztartási termékek) versenyez
Ütős új Denevérember, cuki vörös panda, csodálatos fekete-fehér Joaquin Phoenix, kilakoltatós magyar filmszatíra, és a kosztümös-romantikus sorozatok új sztárjának folytatása is érkezik a hónapban. Mutatjuk a legígéretesebb márciusi bemutatókat mozivásznon és képernyőn egyaránt!
Tavaly 6,35 milliárd forint adózott eredménnyel zárt a 4iG Nyrt., ami csaknem 85 százalékos növekedés 2020-hoz képest. A nem auditált beszámoló szerint a csaknem 93 milliárd forintos nettó árbevétel több mint 62 százalékos, a 7,24 milliárd forintos üzleti eredmény 72 százalékos bővülés éves összevetésben. Az egy részvényre jutó EBITDA (kamatok,
Nem tudja folytatni a tevékenységét a magyar Sberbank. Az MNB visszavonta az engedélyét, a bankot végelszámolják, az ügyfelek a bennragadt pénzét 100 ezer euróig fizeti ki forintban az OBA 10 napon belül. Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyar
Egy Ukrajnából érkező árvalányról szól ez a történet, akinek eddig három hét boldogság adatott. Ismerem, szeretem. Most a szívem megszakad, hogy azt sem tudom, hogyan segítsek.
Összesen 21 353 kérelem érkezett be idén az Oktatási Hivatalhoz (OH) a január 18-ai határidőig a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében – tudta meg a Népszava. Az OH a lappal közölte, a kérelmek legnagyobb részét – 20,6 ezer ügyet – már el is bíráltak, és 98 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének.
A Wizz Air 100 000 ingyenes jeggyel segíti az ukrán menekülteket, amelyeket az Ukrajnával szomszédos országokból (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia) induló kontinentális európai repülőjáratokon használhatnak fel - közölte a légitársaság az MTI-vel.
Courteney Cox számára a legendás amerikai sitcom hozta meg az ismertséget és a hangos sikert, később azonban nem igazán tudott kitörni abból a skatulyából, amit Monica szerepe jelentett számára. Amikor pedig egyértelműen tapasztalta magán az öregedés jeleit, hibás döntést hozott, melyet azóta ezerszer megbánt már.
Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője, a termék egyik legnagyobb felvásárlója pedig az Európai Unió. Raskó György szerint amint lejár a kormányzati árstop, a magyar kisboltokba is berobban az orosz agresszió hatása, írja a hvg.hu.
Az orosz határhoz közeli, 1,4 milliós várost kedden rakétatámadások érték, amelyekben helyi hatóságok szerint meghalt hat civil, további húsz pedig megsebesült.
Az IPCC-jelentése szerint már 2040 körül elérhetjük a 1,5 C-os hőmérséklet-emelkedést, ennek következményeiről beszélt Ürge-Vorsatz Diána a Másfélfok sajtóklubjában.
Az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása óta számos bírálat érte a Debreceni Egyetemet, hogy az események ellenére a díszpolgáruk maradhatott Vlagyimir Putyin.
„Az ukrajnai háború elől 2022. március 1-én 4058 menekült, köztük 532 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 37 ember, köztük 7 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg” – számol be a polic
A szlovén Sberbank helyzetére két nap alatt találtak megoldást az Egységes Szanálási Testülettel (SRB) (az EU szanálási szervezetével) és Európai Központi Bankkal (EKB) közösen.
Szlovéniában a Nova Ljubljanska Banka (Nlb), Horvátországban a Hrvatska Postanska Banka (Hpb) vásárolta meg a Sberbank Europe Ag ottani leányvállalatait - közölte a két ország nemzeti bankja szerdára virradóra.
Az ukrajnai háborús helyzet miatt Budapestre érkező menekült diákok oktatását szervezi a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógus műhelye és több budapesti katolikus iskola.