Őszintén, tabuk nélkül mesélt szorongásos problémáiról Tóth Vera a Ridikül legutóbbi adásában. Az Artisjus-díjas énekesnő azért beszél nyíltan lelki kríziseiről, mert segíteni szeretne sorstársainak, hogy érezzék, nincsenek egyedül.
Az ATV Húzós podcastjának eheti vendége dr Falus András biológus-virológus lesz. Mesél az életéről, hivatásáról és az adás végén elmondja, hogy miért jött el az OGYÉI-től. A tudós döbbenetes állításokat fogalmazott meg a kínai vakcina magyarországi felhasználása kapcsán.
Brüsszelben tárgyalnak pénteken az uniós országok külügyminiszterei a NATO és a G7-csoport illetékeseivel. Szijjártó Péter is üzent. A helyzet nagyon kiélezett.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége segítséget kíván nyújtani az Ukrajnából a háború miatt hazánkba menekülők körülményeinek javításához, lakhatásához, ellátásához, ezért 5 millió forint azonnali támogatást nyújt a feladat elvégzéséhez.
Mérsékelten csökkent a gáz ára pénteken délelőtt a holland gáztőzsdén, tovább távolodott a csütörtökön beállított rekordszinttől. A TTF legközelebbi áprilisi határidős jegyzésében két órával a kereskedés kezdete után 153 eurón jegyeztek 1 megawattórát, ami 4,8 százalékos árcsökkenés a nyitószinthez képest. Közel 24 órával korábban rekordszinten, 19
Az ukránok 70 százaléka szerint a háború következménye Oroszországra nézve a teljes, 65 százalékuk szerint a gazdasági elszigetelődés lesz. 77 százalékuk úgy gondolja. Ukrajna erősebbé válik a konfliktus végére.
Egyhangúlag elfogadta az orosz parlament mindkét háza pénteken azt a törvényt, amely büntetőjogi felelősségre vonást ír elő az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése és az Oroszország elleni szankciók sürgetése esetén.
Szakmai konferencia keretén belül jelentette be Barczi Róbert, az Mlsz sportigazgatója a szövetség új rendszerét, amellyel ösztönözni kívánja a klubokat arra, hogy minél több magyar fiatalt szerepeltessenek az NB I-ben.
Jessikka Aro, finn újságíró darázsfészekbe nyúlt 2014-ben, amikor az orosz információs hadviselés után kezdett el nyomozni. Szentpéterváron igazi trollokkal készített interjúkat, leleplezve az egyik "trollfarm" működését. Azonnal rászállt az orosz titkosszolgálat: halott édesapja nevében küldtek neki ijesztő sms-eket, vagy a vonal túloldalán piszto
Az orosz támadások során találat érte Európa legnagyobb atomerőművét is. A zaporizzsjai atomerőmű melléképületében tűz keletkezett, amit mostanra sikerült eloltani.
Az ukránok 70 százaléka szerint a háború következménye Oroszországra nézve a teljes, 65 százalékuk szerint a gazdasági elszigetelődés lesz. 77 százalékuk úgy gondolja. Ukrajna erősebbé válik a konfliktus végére.
A MEKH ismét meghirdette a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelést ösztönző METÁR-tendert. A pályázat eredményeként évente 864 GWh-val bővülhet a hazai környezetbarát erőművek által megtermelt villamosenergia-mennyiség. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) két kategóriában írta ki a megújuló energiatermelé
A Telefónica, a világ egyik legnagyobb telefon- és mobilhálózat-szolgáltatója, újabban azon morfondírozik, hogy miként tudná beilleszteni a kriptovalutákkal való fizetést
Nagy különbség húzódik a gyakori shoppingolás és a kényszeres vásárlás között. Utóbbiból ugyanis akár hosszabb távú pénzügyi és párkapcsolati problémáid is adódhatnak. 8 vészjósló jelet mutatunk, amik ha igazak rád, valószínűleg kényszervásárló vagy és talán itt az idő segítséget kérni.
A tájékoztatás szerint határozatot azok kapnak a NAV-tól, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk. Akiknek az adója nem változik, emlékeztető értesítést kapnak. A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a másodikat pedig szeptember 15-ig kell befizetni. Ha valaki elmulasztja a határidőket, késedelmi pótlékra számíthat. Az adót ker
Bár a nagy dömping előtt, 2022-re ígérték magukat, a Peugeot nemhogy a szezonnyitón nem lesz ott az új Hypercar-jával, hanem a Le Mans-i 24 órásra sem készülnek el. A radikális, hátsó szárny nélküli autót kifejezetten a francia helyszín hosszú egyeneseire tervezték. Azonban a gyártó elmondása szerint inkább még finomítanának az autón, mielőtt beadn
Új márka jelenik meg a villanyautó piacon. A teljes anyag A Honda fogja gyártani a Sony villanyautóit címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A március 6-i Energiatakarékossági Világnap alkalmából az LG szakértői összegyűjtötték azokat a máig népszerű tévhiteket, amelyek sok esetben akadályozhatják azt, hogy környezettudatosabban használjuk háztartási készülékeinket.
Az európai tőzsdei klíma nagyon rossz, az atomerőmű elleni támadás betett a kockázatvállalási kedvnek. Egyes hadiipari óriáscégek viszont kétszámjegyű emelkedést értek el a napokban. Az OTP stabil, a forint azonban újra történelmi mélyponton van.
A The Guardian korábban azt írta, hogy az orosz védelmi minisztérium előreláthatólag az ukrán szabotőröket hibáztatja az ukrajnai Zaporizzzsja atomerőműnél történtekért. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője legutóbbi nyilatkozatában végül hangsúlyozta, hogy Oroszország szerint a "kijevi rezsim" szándékosan idézte elő a történteket és ukrán diver