Márciusban már a harmadik depót helyezi üzembe a Magyar Posta, a napokban Miskolcon adták át a több mint ötezer négyzetméteres új üzemcsarnokot; emellett országosan további hat logisztikai csarnok építését kezdték el – közölte a Magyar Posta. A borsodi megyeszékhelyen zöldmezős beruházással alig egy év alatt épült az új üzem, innen
A koronavírus rámutatott, hogy a lakossági termékek vásárlásánál megszokott kényelem és gyorsaság ma már egyre égetőbb elvárás a B2B szektorban is. Kutatások szerint az utóbbi két évben 30-40 százalékkal emelkedett az online értékesítések forgalma, az Egyesült Államokban pedig a cégek 65 százaléka bonyolítja üzleteit kizárólag online. Ez a trend gy
Az Ukrajnában egy hónapja zajló háború eddig nem hozott gyors sikereket az oroszoknak. Az ukrán ellentámadás több ponton is sikeres volt. Kijevtől sikerült annyira visszaszorítani az orosz csapatokat, hogy az orosz tüzérség hagyományos eszközei már nem tudják lőni Kijev belvárosát. Az orosz offenzíva fókuszpontja a Donyec-medencére helyeződött. Ost
Bár sokan elbagatellizálják a gyermekvédelmi népszavazás súlyát, a genderlobbi igenis jelen van Magyarországon, sőt rengeteg gyermeket és fiatalt sikerült elérnie.
Vonatok a mélyben, étterem és boltok a felszínen, újabb parkok a belvárosban. A többi közt ezt tartalmazza az a nyertes tervpályázat, ami a Nyugati Pályaudvar és környékének megújítását célozza. Híradónknak nyilatkozva Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár azt mondta: reméli, hogy 12 év múlva a már felújított pályaudvaron lehet
Egy America’s Cup technológiai spin-off cég bemutatott egy új szimulátort motorcsónakok számára, hogy pilótákat képezzenek ki a jelenleg fejlesztés alatt álló, zéró emissziójú repülő hajók vezetésére. Az Artemis Technologies a vitorlásversenyzésben, többek között az America’s Cupban és a SailGp-ben eltöltött évek fejlesztését követően hozzáadta els
Oroszország ukrajnai invázióját követően lengyel civilek ezrei látogatják a lőtereket, próbálják elsajátítani a gépfegyverek szakszerű használatát. Történelméből kifolyólag Lengyelország mindig tartott Moszkva támadásától, a szomszédban zajló háború még inkább megnövelte a fenyegetettség érzését a társadalomban. Az esetleges invázióra való felkészü
Hosszú hónapok után érdemi segítséget kaphatnak az állattartók Brüsszeltől. Az Európai Bizottság az elszabadult energiaárak és az orosz–ukrán konfliktus hatásaitól tartva mezőgazdasági mentőcsomagot állított össze, a támogatás hazánkra eső része eléri a 6,4 milliárd forintot. A több elemből álló intézkedés lehetőséget ad a túlélésre az állattenyész
A Diana, a musical című Netflix-produkció tarolt a hollywoodi citromdíjak átadásán: a Diana hercegnőről szóló Broadway-musical a legrosszabb film és a legrosszabb színésznő díját is elnyerte.
A tavalyi szövetségi választásokon elszenvedett veresége után a Kereszténydemokrata Unió (Cdu) idén egyik fontos bástyáját is elveszítheti. Holnap ugyanis tartományi választásokat tartanak Saar-vidéken, ahol a felmérések alapján jócskán vezetnek a szociáldemokraták (Spd).
Oroszország az ukrán mezőgazdasági infrastruktúrát támadja, és mint tudjuk, a kiéheztetés egy ismert orosz módszer, jelentette ki Janusz Wojciechowski mezőgazdasági és vidékfejlesztési uniós biztos szerdán, utalva arra, hogy a múlt század 30-as éveiben a szovjethatalom mesterséges éhínséget idézett elő az ukránok által lakott területeken.
Meg merjük kockáztatni azt, hogy Sergio Pérez élete körével szerezte meg Forma-1-es pályafutása első pole-pozícióját a Jeddah Corniche Circuit-en, Szaúd-Arábiában. Az edzés során mindkét Ferrari nagyon gyors volt, de a mexikói az utolsó pillanatban robbantott és 25 ezredmásodperccel megelőzte a második helyen végző Charles Leclerc-t. „Szükségem vol
Gyakran okoz bosszúságot a fogyasztónak, hogy a megvásárolt termék akkor romlik el, amikor már éppen lejárt a jótállás. Ilyenkor kénytelen szerelőt hívni, aki jó esetben kijavítja a hibát. De mi történik akkor, ha ezt követően rövid időn belül a szerkentyű ismét felmondja a szolgálatot?
A korai magyar filmgyártást lezáró némafilmes korszakot követően, a stúdiók fokozatosan fordultak a hangosfilm irányába. A közönség érdeklődése a filmek felé töretlen volt, és fokozott kíváncsisággal vártak minden egyes új alkotást. 1929 óta voltak próbálkozások, a hangosfilmtechnikával, az első magyar hangosfilmnek A kék bálványt tekintjük. A komé
A tisztító kúra hallatán elsőre egy hosszú és nehéz, éhezéssel, sanyargatással járó programot képzelünk el. Nem feltétlenül kell így lennie. A tisztító kúráknak számos változata létezik, az egynapos pihentető kúrától a hetekig tartó böjtökig, különféle fokozatokban. Már egy pár napos, könnyű tisztítókúráért is hálás lesz szervezetünk. Melyek egy t
A China Eastern kínai légitársaság gépének második baleseti adatrögzítőjét másfél méterrel a talaj felszíne alól ásták elő a helyszínen dolgozó mentőcsapatok.
A fővárosban történt a legtöbb lakásbetörés és betöréses lopás 2020-ban. A hatósági statisztikák szerint ugyanakkor mindkét bűncselekmény esetében Zala megye a legbiztonságosabb, legalábbis itt regisztálták a legkevesebb esetet. Korábban a biztosítótársaságok azt is elárulták, hogy milyen értéktárgyakra utaznak leggyakrabban a bűnözők, és az is kid
A THOMAS SABO idén az elegáns, a modern és a klasszikus stílus izgalmas keverékével ünnepli az anyák napját. A csillogó tenyésztett édesvízi gyöngyök és a hangsúlyos láncszemek szemet gyönyörködtető, kontrasztos részletekkel gazdagítják a Pearls & Chains vonalat, amely az "Ünnepeljük az anyák napját" kampányuk középpontjában áll.
Igaz, hogy a Samsung legújabb csúcsmodelljei, nemrég kerültek bemutatásra, de máris érkeznek a pletykák a Samsung Galaxy S23 szériáról. A Samsung Galaxy S22 sorozat, február elején került bemutatásra és az eladási adatok azt mutatják, hogy nagyon sikeres lesz a sorozat, csak a dél-koreai vállalat győzze a gyártását a termékeknek. Itt az Ultra model
Pénteken a szabadedzéseken rakétatámadásoktól jó okkal berezelt pilóták, szombaton az időmérőn Mick Schumacher hatalmas balesete, Lewis Hamilton kiesése már a Q1-ben, majd Sergio Pérez élete első pole pozíciója – ilyen eseménydús felvezetéssel jön ma este magyar idő szerint 19 órakor a Formula–1-es vb második futama, a Szaúdi Nagydíj.
Talán Chase Elliott következik a sorban, hogy futamot nyerjen a Hendrick Motorsports autójával, Larson, Bowman és Byron győzelmei után. A Hendrick istálló elképesztő rajtja négy futam alatt három győzelmet hozott – Kyle Larson Fontanában, Alex Bowman Las Vegasban és William Byron Atlantában nyert -, így a csapatból már csak Elliott keresi az első g
Egyre többet beszélünk a talajokról, de ez sajnos kevés. Óriási a csapadékhiány, a talajszerkezet helyreállítása nélkül pedig szélmalomharccá válhat a növénytermesztés. Interjú dr. Dobos Endrével.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az 5402-es számú úton, Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza között történt balesetben a férfi a helyszínen meghalt. A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint az ütközés következtében elhunyt férfi nem viselt láthatósági mellényt. A helyszínelés idejére az érintett szakaszon a forgalom korlátozva halad.
Az ukrajnai háborúban hosszú küzdelemre kell felkészülni, de az Egyesült Államok kiáll az ukránok mellett - hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök a varsói Király Vár előterében mondott beszédében.
Átadták Zalaegerszegen a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó hadiüzem üzemcsarnokát. A Rheinmetall elnöke úgy nyilatkozott, hogy három hónap leforgása alatt megnyitják a világ legmodernebb katonai páncélos járművét készítő gyártósort. A Lynx iránt számos ország érdeklődik. Ez most az egyik legmodernebb harcjármű az egész világon. Az eseményre új
Hét miniszterelnök protokollfőnöke volt, amikor a Fidesz elküldte, három napig maga alatt volt, de aztán összekapta magát. Mit kell tenni egy váratlan helyzetben, vagy ha egy magas rangú vendég előbb érkezik? Erre is válaszolt a Húzós című podcastban.