Hónapok óta gőzerővel készülnek az ATV Csoport munkatársai, hogy hiteles választási műsort kapjanak már kora délutántól a nézők és hallgatók április 3-án. Az ATV központi stúdiójából Sváby András kapcsolja a televízió riporterit, Szöllősi Györgyi és Rónai Egon politológusokkal, újságírókkal elemzi a helyzetet, míg Krug Emília és Novák András a legf
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton az első napon, hétfőn 1006 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak; az éjszakát 98-an töltötték a létesítményben, számukra fekhelyet biztosítottak - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak. A hatmilliárd eurós (2200 milliárd forint) beruházást jelentő Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy "a német egység működik"
A nagykátai rendőrök kezdeményezik annak a 47 éves szegedi férfinek a bíróság elé állítását, aki betondarabbal betörte egy járőrautó szélvédőjét. Később az egyenruhásokat sem kímélte verbálisan.
A Nabe konferenciáján az eddig megszokottnál szigorúbb hangvételű szövegében akár 50 bázispontos emelést is előrevetített a májusi kamatdöntő ülésre a Fed elnöke.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal, 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.
A tavasz és meleg idő kezdetével mindenki szívesen van kinn, akinek pedig kertje vagy erkélye van, az már talán neki is kezdett a magvetésnek és a kiültetésnek. Azonban érdemes arra figyelni, milyen növényeket hagyunk kinn éjszakára is, mert a túl korán kiültetett palánták elfagyhatnak az éjszakai hidegben.
Sigrid Kaag holland pénzügyminiszter a parlamentnek küldött levelében arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy holland pénzintézetek eddig összesen 392 millió euró értékben fagyasztottak be a Kremlhez közelálló, 188 szankcionált orosz személy vagyonából - jelentette az NlTimes hírportál kedden.
Elmarasztalta a Pest megyei 10. választókerület választási bizottsága Lázók József pándi polgármestert egy olyan videóért, amelyen látni, hogy közmunkások helyezik ki Pogácsás Tibor fideszes képviselőjelölt plakátjait – írja a Telex Tóth Kálmán, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) delegáltjára hivatkozva.
Ez az első elektromos Maserati, amit ilyen alaposan megmutatnak, de nem ez érkezik elsőként a piacra. A teljes anyag Ilyen a Maserati elektromos sportterepjárója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A csontritkulás vagy oszteoporózis a csontok anyagcsere-betegsége. A csonttömeg leépülésével a csont elveszíti stabilitását. A fájdalmas csonttörések gyakran az oszteoporózis következményei.
Ismét emelkedni kezdett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a régióban. Romániában kedden két hete először ismét ötezer fölé ugrott az esetszám. Szlovéniában is durvul a járvány, amelynek elindult a következő hulláma. Szlovákiában újabb hullám van kibontakozóban, Magyarországon is emelkedtek a számok. A következő napokban mindenese
A közlemény szerint a háború, a szankciók és az energiaárak emelkedése miatt egész Európában magas az infláció. A kormány az infláció csökkentése érdekében döntött a benzinárstop, az élelmiszerárstop, a kamatstop és a rezsicsökkentés fenntartásáról.
Egy átlagos budapesti bérház hetven négyzetméteres lakásának éves rezsije akár a négyszerese (!) is lehet egy új, energiahatékony módon megépített lakás költségeinek. Sokan mégis ódzkodnak attól, hogy belefogjanak a korszerűsítésbe. Pedig a magyar lakásállományra ráférne egy alapos energetikai modernizálás Erről beszélgetett egy szakemberrel Szabó
A Cetilar Racing színeiben fog bemutatkozni az új, gyönyörű vonalakkal rendelkező Ferrari 296 GT3, méghozzá a 2023-as IMSA szezonban. A Cetilar Racing csak néhány versenyen indult az Egyesült Államokban, így érdekes választás az olasz márkától. A tavalyi Daytonai 24 óráson LMP2-ben indultak, majd az idei versenyre egy Ferrari 488 GT3-at hozott az a
Számos európai ország, így Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia is túl "brutálisan" oldotta fel a járványügyi korlátozásokat és most az esetszámok hirtelen emelkedésével szembesülnek a koronavírus omikron BA.2 alvariánsának terjedése miatt - jelentette ki kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegén
Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen vívott háborúja jelenleg is zajlik, ám az orosz elnök a jelek szerint egyáltalán nincs jól: bár erősnek próbálja mutatni magát, egészsége állítólag romokban hever.
Átadták a Pünkösdfürdő Parkot, Budapest legújabb parkját - közölte Karácsony Gergely, közösségi oldalán. Az új parkban több mint 600 fát, köztük a Főkert által előnevelt, több mint tíz éves fákat ültettek el.
Egy friss kutatás szerint a következő negyedévben a hazai munkáltatók 32 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez. Az álláskeresők különösen az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média, illetve a nagy- és kiskereskedelmi szegmensekben számíthatnak élénk munkaerőkeresletre.
A mérések alapján nem sikerült átbillenteni a fideszes körzeteket, sőt hazai pályán is meggyengült az ellenzék. A kétharmad sem elképzelhetetlen. Az ellenzék még megpróbálhatja meggyőzni a fiatalokat.
Az egyik partnerünk fejlesztését fogják használni egy mostani Ed Sheeran koncerten is - mondta a Növekedésnek Bakos Balázs, a startupok felkarolásával foglalkozó Zoosh ügyvezetője. A társaságot Írországban a Deloitte az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cég közé is beválasztotta.