Letették a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új, 6000 négyzetméteres épületének az alapkövét kedden - írja a Magyar Építők. A kórház kormányzati támogatással, összesen 11,5 milliárd forintból bővül.
Levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a magyar kormány döntéséről, mely szerint Magyarország kéri az Európai Bizottságtól a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője
Az illegálisan lerakott hulladék felszámolásának fontosságát hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! elnevezésű akció kezdőnapján, hétfőn Budapesten.
Nem sikerült teljesíteni a szezonnyitó Orfű Rally-t a Kállai Tamás – Matics Barbara duónak, akiket a balszerencse kísértett egész hétvégén. „Nagyon nehezen kezdődött a versenyünk, hiszen a nagy hidegnek köszönhetően nem indult be szombat reggel az autónk. Az volt a szerencsénk, hogy nem volt zárt park ferme, hanem mindenki a szervizből indult így b
A szomszédunkban kitört háború a magyar cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérésében.
Az orosz-ukrán háború és az erőteljes negatív kínálati sokkok jelentősen megemelik az inflációs pályát. Az MNB friss előrejelzései alapján az infláció 2022 egészében várhatóan 7,5-9,8 százalék között alakulhat Magyarországon. A jegybank emellett 2,5-4,5 százalékos sávba mérsékelte az idei gazdasági növekedési előrejelzéseit. Az infláció 2024 első f
Roger Penske örömmámorban úszott, miután Josef Newgarden megszerezte a Team Penske 600. győzelmét a Texas Motor Speedway-en. Figyelembe véve mindazokat a sikereket, amelyek a nyílt kerék, a sportkocsik és a stock carok között szóródtak szét, és amelyeket csapatai a program 1960-as évek végi megalapítása óta szereztek, ez egy olyan szám, amely valós
Minden eddiginél nagyobb téttel bír a Fülesbagoly Tehetségkutató, amit idén is három városban, Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendeznek meg. Az olyan hagyományos díjak mellett, mint a fesztiválfellépések, előzenekarozás és lemezkiadás, a szervezők különleges díjakat is átadnak. Három döntős együttes egy-egy dalát nagyjából 500 magyarorszá
Veled is megtörtént már, hogy visszahallgattad a saját hangod egy felvételen és elborzadtál, annyira kellemetlen volt? Sokan érzik ezt így és erre a jelenségre is megvan a tudomány válasza.
Március 23-24-én, Budapesten kerül megrendezésre a világ legrangosabb és legizgalmasabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntője. A szurkolók nyomon követhetik a magyar csapat és a többi ország látványos vetélkedését a vince.hu élő, helyszíni közvetítésével.
Többféle bérletkonstrukcióval és a külföldi sztárfellépők mellett neves magyar művészekkel várja a közönséget a Müpa új évadában. Káel Csaba vezérigazgató mondta el a részleteket az InfoRádióban.
Magyarország megkapta az Európai Unió versenyjogi jóváhagyását ahhoz, hogy 209 millió eurós (mintegy 78 milliárd forint) állami támogatást nyújtson az SK Innovation iváncsai beruházásához - írja a Reuters.
Az orosz-ukrán háború a szokásosnál nagyságrendileg nagyobb kockázatot jelent az inflációs kilátásokra; az inflációs kockázatok fokozódása a monetáris kondíciók további szigorítását indokolja - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a keddi döntésről kiadott közleményében.
Számtalan fotón és ízelítőn láthattuk már korábban a Maserati Grecalét, most pedig végre eljött az idő: az olaszok teljes pompájában megmutatták nekünk az autót, amely akár 530 lóerős V6-os erőforrással is elérhető lesz, és egy éven belül jön a tisztán elektromos kivitel is, amelyről már most megosztottak velünk néhány képet a gyáriak.
Az Ukrajnában zajló háború okozta humanitárius válság következtében már csaknem 3 millió ember menekült el otthonából az Ensz Menekültügyi Főbiztosságának (Unhcr) adatai szerint. Ez szám a következő időszakban 5 millióra emelkedhet az Ensz figyelmeztetése alapján. A Google több, a Google Térképen és a Google Keresőben bevezetett új funkcióval segít
Katalin hercegné és Vilmos herceg számos helyszínre ellátogattak a Karib-térségben, ahová II. Erzsébet királynő képviseletében utaztak, hogy megünnepeljék uralkodásának 70. évfordulóját.
Közel egy hónappal a háború kitörése után a kormány a kezébe vette a menekültellátás szervezését. A civileknek még szokatlan az új helyzet, de azt mondják, hosszabb távon akár előnyös is lehet.
A magyarok véleménye megoszlik a zöld átállás gazdasági kimenetelével kapcsolatban, 52% gondolja úgy, hogy az éghajlatváltozás kezelésére irányuló politikák nyomán több munkahely fog megszűnni, mint amennyi új jön létre és szintén 52% szerint az éghajlat-politikai intézkedések rontani fogják életminőségét. A válaszadók mintegy 62% viszont arra szám
Lékai-Kiss Ramóna lesz a 2022-es GLAMOUR Women of the Year gála műsorvezetője. Idén az év divattervezője, az év énekesnője, az év színésznője, az év lakberendezője, az év vállalkozója és az év közösségimédia-sztárja kategóriákban szavazhatott a közönség a kedvenceire. Ha esetleg lemaradtál, itt olvashatsz a jelöltekről!
Az ukrán háború számos gazdasági hatással is jár, amelyek érinteni fogják Magyarországot is. Az eltűnő orosz és ukrán turisták a tavalyi GDP növekedés egyik motorjára, a turizmusra hathat negatívan, mondta el a Trend FM Reggeli monitor című műsorában kollégánk, Király Béla.
A magyar miniszterelnök levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent: a magyar kormány kéri az Európai Bizottságtól a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben biztosított hitelkeret lehívását is. Rugalmasan felhasználható forrásokhoz szeretne hozzájutni.
Orbán Viktor kormányfő az Európai Unió vezetőinek írt levelében valóban kérte a helyreállítási programban elérhető hitelkeret lehívását Magyarország számára – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden. Aztán a kormány hivatalos oldalán is közzétették a levelet eredeti angol formájában. A kormány az ukra
Erről Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A hitelre korábban nem tartott igényt a kormány, az 5800 milliárd forintos helyreállítási alap támogatási részéből pedig még nem részesült.
Hatalmas az öröm Márki-Zay Péter családjának háza táján! Az ellenzéki összefogás közös miniszterelnöke a minap TikTokon jelentette be, hogy hamarosan nagypapa lesz. Legújabb posztjában pedig azt is elárulta, mikor érkezik Lilla lánya gyermeke.
Új elemzést tettek közzé a CryptoRom nevű nemzetközi kriptovaluta-kereskedelmi átverésről, amely iPhone és Android felhasználókat céloz meg olyan népszerű társkereső appokon keresztül, mint például a Bumble vagy a Tinder.
Korábban a Népszava írt arról, hogy az elmúlt harminc napban hiába várta a BKK az M3-as metró orosz szerelvényeihez az alkatrészeket és a gyártó Metrowagonmash szakembereit Oroszországból.
Óriási demonstráció zajlott a hétvégén Spanyolországban számos agrárszervezet részvételével, összesen 200 ezres tömeggel kalkuláltak a szervezők. Mindegyik szervezet kicsit más követeléseket fogalmazott meg, de nagy vonalakban közös volt a céljuk: a figyelmet a vidékre irányítani.
A piaci várakozásoknak megfelelt a jegybank monetáris tanácsának keddi döntése az alapkamat egy százalékpontos emeléséről - írták elemzők a döntésre reagálva.