2022. február 8. kedd

febr. 8
10:54
Terménypiac: csökkent a feszültség minden területen (Agrofórum)
Február első napjaiban mind a geopolitikai, mind a terméskilátásokat illetően kissé nyugodtabbá fordult a világ és ez a hét elején jelentős csökkenést eredményezett az árakban.
febr. 8
10:54
Két év után újra tartanak szóbeli érettségit is (Mandiner)
Már el is indult egy petíció ellene.
febr. 8
10:57
Kínában visszaüthet a zéró Covid stratégiája (Infostart)
Ez a variáns más, mint a korábbiak voltak, így az autoriter víruskezelési megoldás nem ér majd ellene sokat egy amerikai szakértő szerint.
febr. 8
10:57
Komoly veszélyre hívja fel a fiatalok figyelmét a Médiahatóság: „Merj nemet mondani!” (Blikk)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden, a biztonságosabb internet napján kampányt indított, amely az intim képek megosztásának veszélyeire hívja fel elsősorban a fiatalok figyelmét – közölte a hatóság.
febr. 8
10:57
Megmondta a kormány, mennyivel nőhetnek a bérek (Portfolio)
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése "határozottan, katonásan" nyomást gyakorol a magasabb keresetekre is, átlagosan két számjegyű, 10 százalék feletti növekedéssel lehet számolni az idei évre - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorn
febr. 8
10:57
Élelmiszerárstop: eddig 17 üzletben találtak szabálytalanságot (Agroinform)
A kisboltoktól a piacokon át a hipermarketekig mindenhol ellenőriznek.
febr. 8
10:57
Orbán Viktor kampányszlogennel dúsított NAV-os levelet küldött a szülőknek, miszerint: Gyurcsány! (444.hu)
A levél feladója a boríték szerint Magyarország kormánya és a NAV, belül azonban már Orbán Viktor a feladó.
febr. 8
10:57
Méltatlanul elfeledve halt meg az ünnepelt magyar színésznő: idős korára el akarta felejteni a múltját Várhegyi Teréz (Femcafe)
Egy emberként rajongott az egész ország a hatvanas-hetvenes években Várhegyi Terézért, aki pillanatok alatt elvarázsolta a közönséget, valahányszor feltűnt a színpadon vagy a képernyőn. A színésznőt óriási tehetséggel áldotta meg a sors, végül mégis a mellőzöttség súlya alatt vesztette életét.
febr. 8
10:57
Már tüntetések zajlanak Szlovéniában, mert az országban terjeszkedne egy NER-cég (SzMo)
Egy óriási turisztikai céget szemeltek ki maguknak, ami a helyieknek láthatóan nem tetszik.
febr. 8
11:00
Harmadszorra is a HELL reklámarca lesz Bruce Willis (MMonline)
Bruce Willis-ről ismeretes, hogy rendszeres HELL fogyasztó, és ez nem csak annak köszönhető, hogy immáron négy éve dolgozik együtt a magyar márkával. Az amerikai színészlegenda a mai napig rendszeresen kéri az utánpótlást az energiaitalokból, és nála van például az egymilliárdodik doboz is, amit kimondottan nagy becsben tart.A piacvezető magyar ene
febr. 8
11:00
Javított a magyar családok anyagi körülményein Orbán Viktor kormányzása (Demokrata)
A Századvég azt vizsgálta, a családok hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását az elmúlt 12 évben.
febr. 8
11:00
Egymilliárd forintot csaltak el elavult robotkarok beszerzésével (Növekedés)
Elavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
febr. 8
11:06
Növénytermesztési tapasztalatok 2021-ben: gombabetegségek napraforgóban – 12. rész (Agrofórum)
A napraforgó a „leggombásabb” szántóföldi növényünk, sok kórokozó betegítheti meg, ami miatt egyes évjáratokban akár komoly kárt is elszenvedhetnek a gazdálkodók. Bár a tavalyi évben is volt olyan betegség, amely a szokásosnál erősebb fertőzéssel jelentkezett, azonban összességében az általam látott állományokban nem következett be a megszokottnál
febr. 8
11:06
Itt a magyar Tesco nagy bejelentése, magyarok százezrei vártak már erre (Promotions)
Az áruházlánc fontos üzenetet közölt.
febr. 8
11:06
Kútba esett az Nvidia gigaüzlete (Bitport)
Az amerikai csipgyártó a szabályozói ellenállást látva végleg dobja a brit ARM felvásárlásának ötletét. Utóbbi jelenlegi tulajdonosa, a japán SoftBank így inkább tőzsdére vinné a céget.
febr. 8
11:06
A héten utalják a 13. havi nyugdíjat (Növekedés)
Szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése egymillió embernek, a többi érintettnek pedig pénteken utalják a bankszámlájára - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden a Facebook-oldalán.
febr. 8
11:09
A magyar e-rollerest nem érdekli se a hideg, se a jég, szilveszterkor pedig megállíthatatlanok (Piac és Profit)
Télen is töretlen az e-rollerezési kedv Budapesten Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER adatai alapján. A hideg időjárás ellenére folyamatosan nő a visszatérő felhasználók száma, szilveszter napján pedig kétszer annyian pattantak e-rollerekre, mint az azt megelőző napokon, ezzel a magyar főváros új régiós rekordokat döntött meg, maga
febr. 8
11:09
Ételízesítőket ellenőrzött a Nébih: hibák a termékek több mint kétharmadánál (Adózóna)
Az ételízesítők is sorra kerültek a Szupermenta termékteszt programban, mely során 35 terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. 27 ételízesítőnél fordultak elő jelölési hibák, továbbá a hatóság – már a tesztfolyamat legelején, tavaly júliusban – öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból,
febr. 8
11:09
Akadozik az OTP internet- és mobilbankja: ez áll a háttérben, ezt kell tenned! (Pénzcentrum)
Hivatalos Facebook oldalán jelentette be az OTP, hogy akadozik az új applikációjuk. Mutatjuk, mit kell tenniük az ügyfeleknek.
febr. 8
11:09
Csuti szerint akkor is tönkrement volna a házassága Kulcsár Edinával, ha nincs G.w.M (ATV)
Szabó András a Ripostnak elmondta, most próbálják az összes kérdéses ügyüket békében lezárni, a gyermekeik érdekeit és lelki egészségüket tartva szem előtt.
febr. 8
11:09
Charlotte Brontë imádta a divatot, amit egy különlegességekkel teli új kiállítás bizonyít (Könyves Magazin)
Charlotte Brontë imádta a divatot, amit egy különlegességekkel teli új kiállítás bizonyít
febr. 8
11:09
2,9 millió forintot keresnek átlagosan a magyar focisták (SzMo)
A magyar bajnokság első osztályában egy év alatt 17 százalékkal nőtt a teljes bérköltség. Ennél csak a németeknél volt nagyobb növekedés Európában.
febr. 8
11:15
Újabb hullámokat vet a maszkos jégkorongmeccs (Infostart)
Kanada nem akart kiállni az oroszokkal, mert nem jött meg a teszteredményük. Végül maszkban játszottak, de az oroszok levették, amikor megjöttek a negatív eredmények. Most kiderült, hogy egyiküké mégis pozitív volt.
febr. 8
11:15
Egyre több a kontármunka az építőiparban - mi a legnagyobb baj ezzel? (ProfitLine)
A szakemberek 94 százalékának kellett más szakik után kijavítani a kontármunkát az elmúlt két évben. Egyre több a javítási és helyreállítási munka miatti megkeresés. Egy szakemberre átlagosan évente 2-3 kontármunka javítása jut – derül ki a Mapei Kft. friss felméréséből.
febr. 8
11:15
Szemfáradtság: Mi okozza, mit tehet a megelőzés érdekében? (WebBeteg)
Gyakran érzi úgy, hogy szemei fáradtak, szárazak? Cikkünkből kiderül, hogy a legtöbb esetben mi okozza ezt a problémát, és mit tehet a panaszok ellen.
febr. 8
11:15
Napi legfeljebb három csésze kávé jó hatással van a szív- és érrendszerre és csökkenti a stroke kockázatát (Femcafe)
A tudomány is igazolja, hogy kávét inni jó.
febr. 8
11:15
Ariana Grande a Glamour márciusi címlapján! Testpozitív aktivizmus és slow life - ezzel várjuk a tavaszt (Glamour)
Már nagyon várjuk a tavaszt, és biztosak vagyunk benne, hogy te is így vagy ezzel! Megpróbáltuk egy kicsit közelebb hozni a Glamour márciusi lapszámával a jó időt és a derűs pillanatokat. Mi már készen állunk a tavaszi kihívásokra, és reméljük, te is velünk készülsz az új lehetőségeket ígérő évszakra.
febr. 8
11:15
Négy év után 2023-ben Párizs visszatérhet a Formula E-be (Racing)
A Formula E egyik klasszikus versenye térhet vissza jövőre, de a Párizs E-Prix eddigi pályája helyett egy megújult aszfaltcsík várhatja majd a mezőnyt. A Les Invalides pálya a harmadik legrövidebb volt a sorozat történetében. A pilóták az előzési lehetőségek hiánya miatt kritizálták a helyszínt. Emellett pedig a helyi lakók sem örültek a pálya épít
febr. 8
11:18
Nagy-Britannia a békéért küzd Ukrajnában, de kész lesz be is avatkozni (Mandiner)
Boris Johnson szerint van remény az egységes nyugati fellépésre az Ukrajna elleni orosz invázió esetén.
febr. 8
11:18
Villanyautó teszt: BMW iX3 (2022) (Villanyautósok)
A ráncfelvarrás mellett kapott egy nagyon fontos új funkciót is. A teljes anyag Villanyautó teszt: BMW iX3 (2022) címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
febr. 8
11:21
Kónya Ádám 72. lett sprintben Pekingben (Infostart)
Ő volt a sportág egyetlen magyar olimpiai indulója.
febr. 8
11:21
Bemutató kisfilmekkel is segíti az MME a felkészülést a tavaszi fecskevédelmi időszakra (Alternatív Energia)
Műfészkek kihelyezésével, fecskebarát falfelújítással vagy fecskepelenkák felszerelésével is lehet készülni a tavasszal induló fecskevédelmi időszakra, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátokat - tájékoztatta az MME az MTI-t hétfőn.
febr. 8
11:21
Hivatalosan eladható a használt szoftver: milliókat spórolhatnak ezzel a cégek (Portfolio)
Kevesen tudják, hogy egyfajta holt tőkét jelentenek azok a szoftverlicencek, amelyekre már nincs szüksége egy cégnek, vagy akár soha nem is használta őket. Pedig az ilyen licencek a legtöbb esetben jogszerűen értékesíthetők.
febr. 8
11:21
Az ételízesítők többségénél talált problémát a Nébih (ATV)
A vizsgált 35 ételízesítő több mint kétharmadánál jelölési hibákat talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, emellett a hatóság már a tesztfolyamat legelején, tavaly júliusban öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból, mert a csomagoláson nem jelölték az allergén jelenlétét.
febr. 8
11:21
A 7-es után itt a 3-as BMW is kémfotókon (Autónavigátor)
2018-ban mutatták be a mostani 3-as szériát, azonban az elmúlt években számos újítást jelentett be a bajor márka, így előbb-utóbb
febr. 8
11:21
Két év kihagyás után ismét lesz szóbeli érettségi (Femcafe)
Két év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat - közölte nemrégiben az Oktatási Hivatal. 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt csak írásbeli érettségi vizsgát tettek a végzős középiskolások, idén azonban visszatér a pandémia előtti hagyományos vizsgarend.
febr. 8
11:23
A Liget projekt titkai: 5 évig épül, de 50 évig üzemel (Portfolio)
Árazás és üzemeltetés. A Liget projekt aktuális kérdéseit bemutató két részes interjúsorozatunk második részében benézünk a költségek formálódása mögé, rámutatunk a korábbi (azóta változott) rendszer gyengeségeire, és körbejárjuk a legnagyobb hosszú távú költségtétel, az üzemeltetés dimenzióit Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgató
febr. 8
11:24
Egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni a vidékiek Márki-Zay szerint (Demokrata)
A baloldali jelölt rendszeresen tesz gyűlölködő megjegyzéseket a falusi emberekre.
febr. 8
11:24
Konkol Máté: Sikerült-e az Orbán-rezsimnek új kulturális elitet és kánont teremtenie? (Mandiner)
A művészet területén az Orbán-rezsim 12 év alatt nem tudott új kánont létrehozni.
febr. 8
11:24
Hű, de összement ez a Passat (Autószektor)
Hogy néz ki? A Polo nem lóg ki a kisautók közül: hossza 4074 milliméter, szélessége 1751 milliméter, magassága 1436 milliméter, tengelytávolsága 2548 milliméter. Felsőbb kategóriákból elcsent technológiai kiválóságok teszik értékessé, hasznossá és drágává az új Polót (frissített hatodik generáció). Ilyen például a kitűnően teljesítő LED-mátrixos f
febr. 8
11:27
Az FTX kriptotőzsde bitcoint ajándékoz a Super Bowl sporteseményen (BitcoinBázis)
Az FTX kriptotőzsde az utóbbi időben óriási növekedést élt meg, a nagy öröm közepette pedig már egy Super Bowl reklámkampány
febr. 8
11:30
Ma jelentik be az idei Oscar-jelölteket, ezekért a filmekért izgulhatnak (Hamu és Gyémánt)
Az idei Oscar-jelöléseket megjósolni kicsit olyan érzés, mintha egy sötét barlangban tapogatóznánk, de az idei díjátadót átjárja valami különleges nosztalgia.
febr. 8
11:30
Megihlette az internet népét Putyin és Macron találkozója (Mandiner)
Újra lett értelmezve a libikóka fogalma.
febr. 8
11:30
A beruházásoknak köszönhetően jelentősen csökkent a fehérjefeldolgozó szagterhelése (Magyar Mezőgazdaság)
A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy félmilliárd forintos környezetvédelmi beruházásnak köszönhetően szinte megszűnt az Atev Zrt. hódmezővásárhelyi üzemének szagterhelése - közölte Vígh Róbert Ferenc gyárigazgató hétfőn a helyszínen.
febr. 8
11:33
Távozik a Meta igazgatótanácsából Peter Thiel, a Facebook első befektetője (Blikk)
Peter Thiel távozik a Facebook anyacége, a Meta igazgatótanácsából.
febr. 8
11:33
Nincsenek oda a környezetvédők a kormányhivatal tervéért (Infostart)
Miközben az Európai Unió Bírósága már elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy Budapesten és környékén a légszennyezés rendszeresen túllépi az egészségügyi határértéket, a Levegő Munkacsoport szerint a Fővárosi Kormányhivatal levegőminőségi terve nem hoz gyors megoldást.
febr. 8
11:33
Megvan, ki fogja kezelni az OTP Suprát Szalma Csaba után (Portfolio)
Múlt héten írtunk arról, hogy Szalma Csabát hirtelen leváltották az OTP Supra befektetési alap éléről, akkor még nem lehetett tudni, ki vagy kik veszik át a helyét. Az OTP Alapkezelő Portfolio-nak elküldött tájékoztatása szerint három nagyágyút vetnek be az alapnál: Büki Andrást, Boér Leventét és Honics Istvánt.
febr. 8
11:33
Orosz Anna: számomra tegnap délután indult el hivatalosan is a 2022-es választás (ATV)
A Momentum politikusa az újbudai választási irodában leadta az országgyűlési jelölti ajánlóívekre szóló igénylőlapot.
febr. 8
11:33
Napenergiával tölti teherautóit a Scania (autopro)
A Scania egy hatalmas töltőállomást épít ki elektromos teherautók számára.
febr. 8
11:35
Fixáljuk be a változó kamatozású hiteleinket! – figyelmeztet az Erste (Portfolio)
Érdemes mielőbb, még a jelenlegi, kedvezőbb kamatfeltételek mellett fixesíteni a rövidebb kamatperiódusú lakossági jelzáloghiteleket – hívta fel a figyelmet az Erste Bank.

Keresés