Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm). Az elektronikus kereskedelem rekordot rekordra halmoz hazánkban, a fogyasztóvédelem állandó jelenléttel, határozott hatósági fellépéssel támogatja a
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a SZÉP-kártyával a kereskedelmi szálláshelyeken tizenhárom és félszeresével többet, összességében 1,7 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok decemberben. Ez azt mutatja, hogy a szektor teljesítménye a járvány miatt nagyban függ ettől a fizetési módtól. A SZÉP-kártya 2022. február 1. é
7500 új társas vállalkozás bejegyzésével zárta a 2021-es évet az építőipar, ezzel minden idők legerősebb cégalapítási éve lett az elmúlt esztendő a szektorban, vannak azonban óvatosságra intő jelek is.
Az elmúlt három hónapban a valósi piaci árak mindig a hazai hatósági ár felett voltak, ami hosszú távon mindenképp veszteséget jelentett a benzinkutak üzemeltetőinek.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács együttműködési megállapodást kötött a pálinkaszektor fejlesztése, valamint a kapcsolódó oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében. Az egyik legfőbb cél a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.
A hétvégén töltötte le „büntetését” a Red Bullt irányító Christian Horner, akit a múlt évi Katari Nagydíjon tett sértő megjegyzése miatt intett fegyelemre az FIA.
Minimális elmozdulással kezdi a hetet a forint az euróval szemben, vagyis további javulásra utaló jeleket mutat. A magyar deviza az év eleje óta már több mint 4 százalékkal erősödött, kérdés, hogy innen van-e még tér lefelé az árfolyamban.
A tervek szerint az OECD-országokban, így hazánkban is szűk egy év múlva vezetnék be az új szabályozás a globális minimumadóról, amelyről egyre többet tudni, és az effektív adókulcs meghatározásakor figyelembe vehető adók körével kapcsolatban is csökken a bizonytalanság.
Szinte az egész ország területén pusztított január 30-án a vihar. Egyetlen nap alatt közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes viharszezonban. A becsült kár 3,5 milliárd forint – adta hírül a MABISZ.
Ha már unod a házias ízeket és már a család is megcsömörlött a szokásos menütől, ideje kipróbálni az ázsiai konyha rejtelmeit. Ehhez hoztunk egy egyszerű, ám annál finomabb wok receptet, ami garantáltan nagy sikert arat majd otthon.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Normális emberek után Sally Rooney első könyvéből, a Baráti beszélgetésekből is 12 részes sorozat készül. A Hulu és a Bbc Three a napokban már közzé is tett néhány képet arról, hogy milyen lesz az adaptáció. A főszereplőket Alison Oliver, Sasha Lane, Joe Alwyn és Jemima Kirke alakítják, a bemutató pedig a tavasz
2022. január 1-től már érvényes a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó mentessége, így február elején már több tízezer forinttal magasabb fizetés érkezhet a 25 év alatt adómentességet élvező munkavállaló fiatalok számára. Mutatjuk, kire nem vonatkozik a személyi jövedelemadó 25 év alatt, mekkora kedvezményt jelent az szja-mentesség, illetve
Egy hónapja címoldalon foglalkozik a sajtó Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásával. Napról napra érkeznek az újabb hírek, mindenki megszólal ebben az ügyben, hiszen mindenkinek van róla véleménye. Az érintettek pedig nem győznek reagálni a szárnyra kapott, vadabbnál vadabb pletykákra.
Alig lehet észrevenni, de ha jobban megnézzük, tényleg három gyűrű van ott. A hercegné nemrég ünnepelte 40. születésnapját, ezért a szokottnál is több szó esik az év elején róla. Az IN cikkéből kiderül, Katalin az ékszereknél előnyben részesíti azokat a darabokat, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak számára. Ezért is visel három gyűrűt a g
Az elmúlt időszakban újra népszerű témává vált az államadósság. Nem csoda, hiszen maga a gazdaságpolitika is rendkívül sokat foglalkozott ezzel a témával a tavalyi év végén. A híreket felületesen követők pedig már adósságválságot vízionálhatnak. De vajon igazuk van? Spoiler: attól azért nagyon messze vagyunk.
„Tessék örökbe fogadni egy települést vagy egy fél települést vagy néhány utcát, néhány lépcsőházat” – üzente az ellenzéki aktivistáknak a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Jelenleg Svájcban él családjával Kovács István, mivel tavaly márciusban ő lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára. Kokó volt a vendége a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorának.
Fotó: MTI/Mónus Márton A szervezők közleménye szerint a létesítményben hétezer néző kísérte figyelemmel a hét világbajnokot is felvonultató mezőny versenyeit, amelyen a junior vb-sorozatban induló Zsigovits Norbert, valamint az Európa-kupában érdekelt Liszka Roland, Szőke Márk és Csizmazia Barnabás révén hazai indulóknak is szoríthatott a közönség.
A Balatonnál az idén is jóval kevesebb nádat aratnak le, mint amennyi szükséges lenne, mert a munkát az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) eszközök híján saját maga nem tudja elvégezni, ugyanakkor egyre kevesebb a nádvágással foglalkozó vállalkozó.
Miután az Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott február elsejei közös sajtótájékoztatón váratlanul azt jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy 2 milliárd dolláros hitelkeretet tud biztosítani az orosz állam a Záhonytól Győrig tartó, Budapest kikerülését célzó hatalmas V0 vasúti projekt megvalósulásához, pár napra rá egy 12,4 milliárd fo
Márki-Zay Péter a múlt héten bejelentette: lesz köztársasági elnök jelöltje az ellenzéknek. Ennek kapcsán Jakab Péter a Spirit FM-ben elárulta, jelenleg három személy van versenyben a pozícióért, döntés viszont még nem született.
Pogány Judit kivételes szakmai sikerekre lehet büszke, ennek ellenére sosem volt teljesen megbékélve önmagával. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő ma már egyre többet szorong a testalkata miatt.
Teljesen hétköznapi kéréssel fordult elvált szüleihez a menyasszony élete legfontosabb napján: szerette volna, ha édesanyjával és édesapjával közös fotója készülhet, azonban számításait csúnyán keresztülhúzta apja új neje, aki szintén "megtisztelte" jelenlétével az esküvőt.
Az online kasszaadatok alapján csaknem 26 százalékkal több bevétellel zárta a tavalyi évet a vendéglátás, amelynek számai már kevesebb mint 3 százalékkal maradtak el a 2019-es mutatóktól. Az MTÜ közleménye szerint ez kiemelkedő eredmény, miközben Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, s a nemzetközi forgalom
A női oldalak versenyét januárban a femina.hu nyerte, de nem sokkal volt lemaradva mögötte az nlc.hu sem. A női oldalak aktuális helyzete mellett a DKT elemzése most is bemutatja a napi átlagos és a havi összes látogatószám alapján bekövetkezett havi változásokat a vezető weboldalak, illetve brandek helyezésében. E havi elemzésünkben kitekintünk
Az 1972-es A keresztapa című film ma már kultikus státuszban van, de a forgatás idején ennek még nem volt semmi jele. A kihívásokkal teli időszakról The Offer címen készült sorozat - itt az előzetese.
Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Olvass bele!