A koronavírus-járvány megjelenése előtt üzleti utakon gyakran résztvevők egy része már csak alkalmanként repül, az alkalmi utazások gyakorisága pedig a felére csökkent a COVID-19 miatt – mutatják egy friss felmérés adatai. Mindebben az utazásra szánt költségvetés csökkentése a legfőbb ok, de vannak olyanok is, akik a helyzetre hivatkozva nem repüln
Miután a brit jegybank elnöke azt hangoztatta, hogy vissza kellene fognia magát a dolgozóknak a mostani bértárgyalásokon, mert különben elszáll az infláció az országban, keményen visszaszólt a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco elnöke egy vasárnapi tv-műsorban. John Allan szerint nem az a jó irány, amit a jegybank elnöke, Andrew Bailey,
„Ki gondolta volna, hogy Orbán Viktor lesz Rákosi legjobb tanítványa?!” címmel posztolt a Párbeszéd Facebook-oldalán arra reagálva, hogy - mint írják - elkezdték összeírni, kik szervezték a tanársztrájkot.
A szabadszállási dr. Réthy Aladár hosszú évekig dolgozott körzeti orvosként, de már tíz éve nyugdíjas, és nem mindennapi hobbinak hódol. A feleségével 50 éve építenek egy óriási vasúti terepasztalt.
Úgy tűnik, minden generáció egy új és elérhetetlen szépségideált állít fel magának. Vegyük például a kilencvenes és nyolcvanas éveket, amikor a nőkre óriási nyomás nehezedett, hogy Kate Mosshoz hasonlóan vékonyabb testalkatúak legyenek.
A dollár a világ legtöbb fizetőeszközéhez, köztük a forinthoz képest igen drága, csak a svájci frank és a norvég korona túlértékelt az amerikai valutához képest - legalábbis a The Economist pénteken közölt legújabb Big Mac-indexe alapján.
Azok a családok, amelyek szeretnék maximálisan kihasználni a jelenlegi családtámogatásokat, több tízmilliónyi támogatáshoz és kedvezményes hitelhet juthatnak. A Zöld Otthon Program és a zöld CSOK-hitel bevezetésével három gyermek vállalása esetén akár 42+73 millió forintot is kaphatnak a családok. Vannak azonban olyan támogatási formák, amelyeknek
A miniszterelnök csatornájára pár nap alatt 139 videót töltöttek fel. Igaz, ezek többsége egy percnél is rövidebb, de azért néhány hosszabb, archív felvétel is előkerült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága 2022. február 1-jén két helyszínen mérte az autósok sebességét a kerületben. Az ellenőrzés hat órán keresztül zajlott és összesen 106 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax. A sebességhatárt túllépő sofőrök közigazgatási bírságra számíthatnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság
A koronavírus járvány megjelenése óta a legtöbb súlyos Covid-beteget ápolják Izraelben, noha egyre kevesebb új fertőzöttet azonosítanak - jelentette az egészségügyi minisztérium honlapja vasárnap.
Néhány hintával és mászókával megelégedne a belvárosi baloldal... Szerintük nem kell a csilivili berendezés az új közparkba, amelynek egyik eleme a Bástya utcában található játszótér.
A Megasztár felfedezettje az utóbbi időben rengeteget fogyott, a sok edzésnek köszönhetően pedig bombaformára tett szert - márpedig Reni ezt szívesen meg is mutatja közösségi oldalán, ha kell, akkor akár egy sokat mutató bikiniben is.
Egy barátságban természetes, hogy "vannak dolgok, amelyekről másként gondolkozunk", de Magyarország készen áll a következő három évtized közös munkájára is.
Azt régóta tudjuk, hogy sikeres vállalkozás ma már nem létezhet hatékony online jelenlét nélkül, de a világjárvány hazánkban is példátlan e-commerce robbanást hozott magával: 2021 első félévében 30 százalékos bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac. A képlet tehát egyszerű, de
Miközben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a legújabb generáció tagjai otthonosan mozognak a virtuális és informatikai világban, a valóságban, az érintett korosztály szülei ezt fordítva élik meg.