2022. február 3. csütörtök

febr. 3
0:36
Biden több ezer amerikai katonát küld Európába (vg.hu)
Több mint 3000 amerikai katonát helyeznek át a következő napokban Németországba, Lengyelországba és Romániába.
febr. 3
0:36
Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok Budapesten (Demokrata)
A taxisok a kormányzat segítségét kérik, miután az önkormányzat nem reagált kezdeményezésükre.
febr. 3
0:36
Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma (MMonline)
Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket szociális távolságtartás mellett élvezhetnek, mint például a kerékpározást, a golfot és a teniszt
febr. 3
0:36
Joe Biden folytatja az amerikai katonák Kelet-Európába telepítését (Mandiner)
Az amerikai csapattelepítésről szóló döntés összhangban van azzal, amit Putyinnak is elmondtam – állítja az amerikai elnök.
febr. 3
0:38
Két mandátum sorsát is eldönthetik az idén a levélszavazatok (Hírklikk)
„A 2022-es országgyűlési választáson legalább egy, de valószínűleg két mandátum sorsát döntik el a levélben szavazók. A külképviseleteken leadott voksok pedig átfordíthatják egy-egy egyéni mandátum sorsát, habár ilyen a korábbi választásokon egyszer sem fordult még elő” – mondta a Hírklikknek László Róbert. A Political Capital választási szakértője
febr. 3
0:40
Hatalmas hír érkezett! Megszülettek Rúzsa Magdi hármas ikrei (Metropol)
Az énekesnő Instagram oldalán jelentette be a szenzációs örömhírt.
febr. 3
0:40
Emelkedett az S&P; 500 index (hirado.hu)
Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
febr. 3
0:40
Macron Schengent is megreformálná (vg.hu)
A francia elnök szerint a szabad mozgást nem lehet biztosítani a külső határok ellenőrzése nélkül.
febr. 3
0:40
Új néven folytatja a LogMeIn (MMonline)
Nevet vált a LogMeIn, mostantól GoTo néven folytatja a társaság. A GoTo mai bejelentése nem csupán egy új névről és logóról szól, mivel a vállalat egyszerűsített termékportfólióját is bemutatta, köztük egy applikációt és két zászlóshajónak számító terméket: a vadonatúj GoTo Resolve IT menedzsment- és támogatási alkalmazást, valamint a GoTo Connecte
febr. 3
0:40
Szalai Ádámon fejműtétet hajtottak végre (Mandiner)
A beavatkozásról a focista annyit árult el, hogy „valamit el kellett távolítani, ami később jóindulatúnak bizonyult”.
febr. 3
0:42
Hollik: a baloldal rászabadítaná a szexuális propagandát a gyerekekre (Hírklikk)
A Fidesz szerint április 3-án a népszavazáson és az országgyűlési választáson is arról döntünk, hogy megvédjük gyermekeinket vagy hagyjuk, hogy „a baloldal és Brüsszel rászabadítsa a magyar gyermekekre a szexuális propagandát".
febr. 3
0:44
Csoportos nemi erőszak áldozata lett egy nő a Facebook új virtuális világában (Metropol)
Nina Jane Patel a metaverzumot szerette volna használni, amikor egyszer csak férfi avatárok vették körül, akik megerőszakolták őt.
febr. 3
0:44
Lánctalpas harcjárművekkel láthatjuk el Szlovákiát (vg.hu)
Szlovákia nemzetközi pályázatot hirdetett lánctalpas és gumikerekes gyalogsági harcjárműveket beszerzésére, Magyarország is ajánlatot tett.
febr. 3
0:44
Krausz Tamás: Az ellenzék felült a ruszofóbia sánta lovára (Mandiner)
Ez a kultúrrasszizmus álláspontja, amit be kell fejezni – szögezte le a történész.
febr. 3
0:46
Voksturizmust figyelő oldalt indított a Momentum (Hírklikk)
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő és Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja bejelentette, hogy elindult az oldal, amelyet azért hoztak létre, hogy folyamatosan követhető legyen az egyéni választókerületek népességének változása.
febr. 3
0:48
„A lelkem hozzá költözött”: érzelmesen vallott férjéről a magyar énekesnő (Metropol)
A Köszönöm című klipjében meglepően őszintén tárta fel az érzéseit a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb hazai énekesnője.
febr. 3
0:48
A személygépkocsik több mint fele 15 évnél idősebb Romániában (ProfitLine)
Romániában a forgalomban levő személygépkocsik 57 százaléka 15 évesnél idősebb volt tavaly év végén - derült ki a román gépkocsinyilvántartó-hivatal által közölt statisztikából, amelyet a G4media.ro hírportál idézett.
febr. 3
0:48
Zöldben zártak a New York-i tőzsdék (vg.hu)
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 224,09 ponttal 35 629,33 pontra nőtt.
febr. 3
0:48
Francia elnökválasztás – Emmanuel Macron csak az ukrán válság megoldása után jelenti be jelöltségét (Mandiner)
Egy friss felmérés szerint a francia elnök megint nyerne ha most rendeznék a voksolást.
febr. 3
1:42
Minden, amit valaha tudni akartunk a fürdőszobai textíliákról: hogyan válasszunk minőségi törölközőt? (Blikk)
Számtalan típus, szín és anyag. Hogyan találjuk meg azokat, amelyek kellemesek a szemnek, miközben a funkciójukat is ellátják?
febr. 3
1:42
Sokan fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz (ProfitLine)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 17. és 23. között 15 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az ezt megelőző hetinél 29 százalékkal többen, de nincs influenzajárvány Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán közzétett jelentésében.
febr. 3
2:06
Ezt mondja a jósnő: eddig tart majd Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata (Blikk)
Radics Ágnes jósnő a számmisztika és jóskártyák segítségével jósolta meg, meddig tart majd Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata. Elmondása szerint a mostani erős szerelem nem tart majd örökké.
febr. 3
2:12
Szandi 20 évesnek érzi magát (Blikk)
Húszévesnek érzi magát edzés közben, és mi tagadás, valóban jó pár évet letagadhatna Szandi. Az énekesnő a rendszeres sportnak köszönhetően kirobbanó formában van. Kifogástalan alakja mellé törhetetlen életkedv is társul, ezért buzdít mindenkit testmozgásra.
febr. 3
2:12
Felkészítik az orosz bankokat a dollárműveletek lehetséges korlátozására (ProfitLine)
Terveket dolgozott ki az orosz kormány arra az esetre, ha Washington megtiltaná az orosz bankoknak, hogy egyes tranzakciókat dollárban bonyolítsanak le - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
febr. 3
2:18
Ideggyulladás - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
Az ideggyulladás nem egy konkrét kórkép, és hol kórokozó, hol egy-egy más betegségre adott válasz idézi elő.
febr. 3
2:18
A legjobb Miranda Hobbes beszólások, amiket sose fogunk elfelejteni (Joy)
A Szex és New York sorozat vörös jogász karaktere nem volt mindenki kedvence, talán azért mert ő bizony kellő szarkazmussal tálalta mindig a mondandóját.
febr. 3
2:22
Hogyan lehet megkülönböztetni a vesefájdalmat a hát- és derékfájástól? (WebBeteg)
Nem mindig könnyű megkülönböztetni, hogy a fájdalmaink hátterében veseprobléma áll-e, vagy háti-deréktáji eredetű-e, mivel megközelítően azonos területen érezhetjük ezeket.
febr. 3
2:26
Táplálkozási tippek stresszes életmódúaknak (WebBeteg)
A legfontosabb az alapos rágás, a nyugodt étkezés és a sok gyümölcs, na meg persze zöldség. Igyon sok folyadékot - ha nincs olyan betegsége, mely miatt más volna az előírás -, legalább másfél litert naponta. Változtasson életmódján, táplálkozzon egészségesen, tegyen a stressz ellen.
febr. 3
2:30
Emésztési panaszok menstruáció idején - Lehet összefüggés? (WebBeteg)
Számos nőnél a havi vérzés ideje alatt vagy a megelőző időszakban, az úgynevezett premenstruációs időszakban jelentkezhetnek járulékos tünetek, nem csak az alhasi fájdalom. Ezek összefüggése a hormonális ciklussal kérdéses, kevés vizsgálat foglalkozott a nők beszámolóival, hogy reálisak-e a nők visszatérő panaszai, illetve a jelenség háttere sem ti
febr. 3
2:42
Az Európai Bizottság szerint ezek segíthetik a megújuló energiaforrásokra történő átállást (ProfitLine)
Az Európai Bizottság szerint a környezetvédelmi célokat szolgáló zöld átmenetben szerepe van a földgáznak és a nukleáris energiának, illetve az ezekbe történő befektetéseknek, figyelembe véve a tudományos szakvéleményeket és a technológiai fejlődést - közölte Mairead McGuinness pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióé
febr. 3
3:18
A budapesti újlakás piacon meghaladta az 1 millió forintot az átlagos négyzetméterár (Igényesférfi.hu)
A három legdrágább városrész az I., a II. és a XII. kerület, ahol 1,7-1,9 millió forintnál jár a fajlagos átlagár, ami az egy évvel korábbit 14-42 százalékkal múlja felül.
febr. 3
3:18
Óriási fordulat: Felmenthetik VV Fanni elrablóját (BorsOnline)
Hamarosan ítéletet hoz a bíróság az egykori valóságshow-szereplő eltűnésének és halálának ügyében. A tét hatalmas: a vádlottra vagy 30 évnyi börtön vár, vagy szabadság.
febr. 3
3:24
100 emberből 1 pszichopata: az alábbi 3 tulajdonság buktatja le őket (Joy)
Ha valakikkel, akkor velük nagyon kell vigyázni!
febr. 3
3:24
A szemtengelyferdülés felismerése és kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Akkor beszélünk szemtengelyferdülésről, ha a két szem nézővonala a távolba tekintve nem párhuzamos, vagyis a szemek egy időben nem tekintenek ugyanarra a fixált pontra, tehát szöget zárnak be.
febr. 3
3:42
Szétszerelik a rotterdami hidat, hogy Jeff Bezos jachtja áthaladhasson (ProfitLine)
A hollandiai Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos luxusjachtja áthajózhasson alatta - írta szerdán a Dutchnews helyi hírportál.
febr. 3
3:48
Szellemhajót láttak az angol partoknál, legénység nélkül hánykolódott a tengeren (Promotions)
A helybéliek már hozzászoktak az ilyen látványhoz, és gyorsan értesítik a hatóságokat.
febr. 3
4:12
Demonstráltak a taxisok Budapesten (ProfitLine)
Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok szerdán Budapesten a Hősök terén, majd a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban és a Miniszterelnökségen.
febr. 3
4:12
10 nap (!) alatt forgatták az új magyar thrillert, most a Netflixen nézheted A Kilépőt (Mafab)
Százados Miklós A Kilépő című nagyjátékfilmje – a nagysikerű nemzetközi filmfesztivál szereplések után - február 1-től a Netflix kínálatába került!.
febr. 3
4:18
A LogMeIn nevet vált, és 20 százalékos létszámbővítést tervez Magyarországon (Igényesférfi.hu)
A távmunkát és a távoli elérést segítő szoftvereket fejlesztő, tavaly 1,3 milliárd dollárt meghaladó éves árbevételű LogMeIn Inc. mostantól GoTo néven működik tovább.
febr. 3
4:18
Döbbenet: egy hét alatt 12 millió forintot költött el egy nő, sosem találnád ki, hogy mire – a szakértő teljesen ledöbbent (Promotions)
A szakértő nem értette, hogy mi történt, majd totál ledöbbent.
febr. 3
4:24
7 film (és minden más), amit nem érdemes kihagyni februárban a Netflixen (Joy)
Készítheted a pattogatott kukoricát, mert fantasztikus hónap vár Netflix-fronton!
febr. 3
4:24
A szárazság- és hőtűrést vizsgálják (Magyar Mezőgazdaság)
Sorra látnak napvilágot a hírek, miszerint 2021 minden idők legmelegebb éve volt. A kutatók világszerte kiemelt témaként kezelik és intenzíven vizsgálják a növények, ökoszisztémák szárazságra és magas hőmérsékletre adott válaszait.
febr. 3
4:30
Rúzsa Magdi hármasikrei meseszép nevet kapnak (hirado.hu)
Boldogság van – írta tegnap Rúzsa Magdi a közösségi oldalára, miután bejelentette hogy megszülettek hármas ikrei. Az énekesnő két kisfiúnak és egy kislánynak adott életet, akik gyönyörű nevet kapnak.
febr. 3
4:36
Ne mondj le a félős kutyákról! 5 tipp, hogy elnyerd egy bátortalan kutya bizalmát (Joy)
Nem minden kutya bízik az emberben. Ha újonnan örökbefogadott kedvenced nem olyan játékos és kajla, sőt, sokszor kifejezetten félénk, ez a néhány tipp segíthet, hogy teljesen elnyerd a bizalmát és boldog életet adj neki.
febr. 3
4:36
Nem lesz olcsó mulatság az első elektromos Bentley (autopro)
Persze miért is lenne az, amikor egy Bentley-ről beszélünk?
febr. 3
4:42
Az öböl menti országok komoly lehetőségeket tartogatnak a magyar vállalatok számára (ProfitLine)
A Perzsa- (Arab)-öböl országai nagy lehetőségeket tartogatnak a technológiaorientált magyar vállalatok számára, ezért a kormány minden eszközzel támogatja térségbeli beruházásaikat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ománban, Maszkatban.
febr. 3
4:48
Ez jelenleg a világ leghatékonyabb napeleme (Alternatív Energia)
Megoldást találtak rá, hogyan válhatnak hatékonyabbá a napelemek.
febr. 3
4:48
Csókolom, megszakadhatok? - kérdezte a brutálkeblű modell melltartója (BorsOnline)
Nagy munkában volt, annyi szent.
febr. 3
4:48
Magyarország talajtípusai V.: láptalajok (Agrofórum)
A láptalajok főtípusába tartozó típusok vagy állandó vízborítás alatt képződtek vagy az év nagyobb részében víz alatt állottak és a vízmentes időszakokban is vízzel telítettek voltak.
febr. 3
4:48
Nem fogod elhinni, hány éve él egy sziklatetőn ez a szerzetes! (Promotions)
A világtól elszigetelten éli életét már hosszú ideje egy szerzetes, egy apró templomban, magasan a fák felett.

Keresés