Rossz hírek ágyaztak meg a március elején várt általános banki hitelkamat emeléseknek a money.hu Heti kamattükre szerint. Az MNB februárra tovább gyorsuló inflációt vár, az ukrajnai háború pedig számottevően meggyengítette a forintot – ebben a helyzetben az irányadó kamat emelése tovább tarthat, s a bankok gyengébb árazását sem indokolja semmi.
Az ukrajnai invázió miatt az orosz központi bank és a SWIFT fizetési rendszeren keresztül történő pénzügyi átutalások ellen irányuló nyugati szankciók ártani fognak Oroszországnak - véli Gabriel Felbermayr, a Wifo gazdaágkutató intézet vezetője.
Az európai pénzügyi piacok ismét visszavettek az EKB kamatemelésével kapcsolatos várakozásukból, miután az EU-s vezetők komoly szankciókkal sújtották Oroszországot - írja a Reuters. Az orosz helyzet bizonytalanságot eredményezett a piacokon.
Nagyon valószínű, hogy a beutazási korlátozásokat követően Svájc az Európai Unióhoz hasonlóan Svájcban lévő orosz vagyon befagyasztását is elrendeli - jelentette be Ignazio Cassis, az ország elnöke.
Az 55 éves férfi bosszút akart állni, miután látta, hogy rakétatalálat ért egy kijevi lakóépületet. Azt hitte, hogy a rakéta a főnöke, a fegyverek gyártásából és kereskedelméből meggazdagodott orosz oligarcha, Alexander Mijeev cégének terméke volt.
A csapadékszegény időjárás miatt 2022. február 26-tól a hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el Nógrád megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Hajdú-Bihar megyékben. Emellett fennmarad a korábban elrendelt tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyék területén is.
Az ukrajnai háború újra ráirányította a figyelmet a védelmi szektor vállalataira, a hadászati eszközök, akár komplett rendszerek gyártásával, telepítésével és működtetésével foglalkozó cégek a tőzsdén is egyre népszerűbbek, miközben a szélesebb részvénypiacok idén mínuszban állnak, a védelmi szektor szárnyal. Németország masszív haderőfejlesztésbe
Az ukrán háború kibontakozásának és a legfrissebb szankcióknak köszönhetően jelentős esés látható a magyar tőzsdén a koradélutáni órákban, az OTP-nél ma is két számjegyű a mínusz.
A kormány hétfőtől 480 forintban maximálja az üzemanyagok nagykereskedelmi árát, amivel hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben.
"A Paks II. Atomerőmű projekt keretében a munkálatok az ütemterv szerint zajlanak" - közölte a Paks-Press Hírügynökség megkeresésére a Rosatom Central Europe Kft.
Harry herceg felesége lenyűgözően festett a minap férje oldalán: Meghan egy kék, félvállas estélyit választott egy díjátadó gálára, amit drága ékszerekkel és cipővel egészített ki.
Az Airbnb ingyenes, rövid távú szállást kínál akár 100 ezer Ukrajnából menekülő ember számára - jelentette be az Airbnb.org nonprofit szervezet és az Airbnb szálláshely-szolgáltató portál hétfőn.
A hírek szerint komoly fizetőképességi problémák jelentkeztek a magyar bank tulajdonosánál, az ausztriai székhelyű Sberbank Europe AG-nál, az orosz Szberbank közép-európai leányvállalata pedig „várhatóan nem tudja teljesíteni tartozásait”, így fizetésképtelenné válhat az orosz-ukrán háború hatása miatt.
A szlovén hazai össztermék (GDP) 8,1 százalékkal nőtt tavaly - közölte első gyorsbecslése alapján a szlovén statisztikai hivatal hétfőn. Ez magasabb, mint a magyar 7,1%-os növekedés, de elmarad a horvát gazdaság 10% feletti bővülésétől. A járvány megfékezésére hozott intézkedések nyomán 2020 egészét nézve 4,2 százalékos volt a gazdasági visszaesés.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfő déli közleményében jelentette be, hogy a kormány már az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is 480 forintban rögzíti. Az erről szóló jogszabály meg is jelent a közlönyben, ám a kihirdetett és már hatályba lépett rendeletben van egy váratlan, és a tárca tájékoztatójában nem részletezett lépés: csökkenti
A medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben - hívja fel a figyelmet gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági szakértője szerint Ukrajna egyik célja a kiberfölény megszerzése az oroszok elleni háborúban, és ezt el is érte - számolt be az MTI.
Ez az éves forgalmuk 15 százalékát érinti. „A szabadságnak ára van. Mi így fizetjük meg" – írták. Azóta egy másik magyar kis cég is bojkottot hirdetett.
A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről. A vezérigazgatói feladatokat keddtől Havelda Balázs, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese veszi át - tájékoztatta az MFB hétfőn az MTI-t.
A svéd Volvo haszongépjármű-gyártó az ukrajnai konfliktus miatt ideiglenesen felfüggesztette az oroszországi kalugai gyárában a termelést és az oroszországi értékesítést - tájékoztatta a cég szóvivője hétfőn a német dpa hírügynökséget.
Háborús helyzetben, amikor akár percek alatt változik meg az emberek élete, nagyon távolinak tűnik, hogy a 2050-es klímacélokon aggódjuk. Mégis fontos tudni, hogy ami most történik, az környezeti szempontból is súlyos károkat okoz legfőképp Ukrajnában, de Oroszországban egyaránt. Sőt, közvetve minden olyan országban, ahol hatalmas összegeket csopor
Az elmúlt két évben az ország a koronavírussal küzdött, a háború újabb terhet ró ránk, amely során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az ország elegendő és biztonságos élelmiszerhez jusson - mondta Nagy István agrárminiszter egy, az Agrár Széchenyi Kártya eredményeiről szóló sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint az agrárium további, fokozott
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggasztónak nevezte, hogy a Fehéroroszországban vasárnap tartott népszavazás az alkotmány módosított változatában eltörli azt a kötelezettséget, hogy az ország továbbra is atomfegyvermentes övezet maradjon.
A félvezetőpiacon több mint egy éve tartó ellátási problémákat hosszabb távon csak súlyosbíthatja, hogy mindkét háborús fél a szegmens komoly alapanyag-beszállítójának számít.
Az Airbnb ingyenes, rövid távú szállást kínál akár 100 ezer Ukrajnából menekülő ember számára - jelentette be az Airbnb.org nonprofit szervezet és az Airbnb szálláshely-szolgáltató portál hétfőn.
Az orosz és ukrán felhasználók által működtetett fiókok hamis bejegyzéseket terjesztettek, hogy zavart keltsenek. Az Instagramra is bevették magukat, olvasható a hvg.hu oldalán.
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt „felelőtlen és össze-vissza nyilatkozatai” csak belesodorják Magyarországot az orosz-ukrán háborúba, ezért „a hatalom izgága akarása” és a „tüntikézés” helyett inkább azzal kellene foglalkoznia, ami „tényleg fontos a magyaroknak”.
Az orosz jegybank újabb és újabb repo aukciókkal segíti plusz pénzhez (naponta 2-3 billió rubelhez) a kereskedelmi bankokat, hogy azok feltölthessék az automatákat és a fiókokat.