Város vs Vidék címmel indít új gameshow-t a TV2, már várják a szerepelni vágyók jelentkezését. A műsorban háromfős csapatok mérkőznek meg egymással, a tét 10 millió forint, a vetélkedő házigazdái Till Attila és Gáspár Zsolti lesznek. A jól megszokott formátumok mellett idén új szórakoztató műsorokkal is készül a TV2. Hamarosan debütál az eredetileg
A kancellár Fotó: Mercedes Olaf Scholz (SPD) szövetségi kancellár a Mercedes autóját választotta szolgálati járműnek: a páncélozott S-osztályú S 680 Guard modell 612 lóerős. Scholz autója egy erőd négy hajtott keréken, amelyet még 12,5 kiló robbanóanyag sem tudott feltörni. A páncélozott S-osztály 4,2 tonnával csaknem kétszer annyit nyom, mint pol
Kérdéses, mennyire tud igazodni Magyarország az orosz agresszió miatt összekovácsolódott nyugati szövetségi rendszerhez, mivel a pragmatikusnál jóval mélyebb szálak fűzik a magyar kormányt Moszkvához.
Az ukrajnai invázió miatt az orosz központi bank és a SWIFT fizetési rendszeren keresztül történő pénzügyi átutalások ellen irányuló nyugati szankciók ártani fognak Oroszországnak - véli Gabriel Felbermayr, a Wifo gazdaságkutató intézet vezetője.
Megérkezett az ukrán és az orosz delegáció a háborúban álló felek közötti tárgyalás helyszínére, a fehérorosz-ukrán határra hétfőn - írta meg az MTI. Az AFP információi szerint az ukrán küldöttség már fél 10 körül a helyszínen volt.
Nem támogatja a német E.ON azt a lengyel miniszterelnök által a szombati berlini tanácskozáson követelt tervet, hogy állítsák le az Északi Áramlat 1 nevű, 2011 óta működőképes vezetékpárt, amely az Északi-tenger alatt közvetlenül köti össze Oroszországot és Németországot – írja a Rheinische Post hétfői száma alapján a Reuters.
Tiltólistás összetevők A gluténmentes étkezésben nem megengedett a búza, az árpa és a rozs fogyasztása. Gyakran felmerülő kérdés, hogy bizonyos ősgabonák, a...
Meglepő volt tapasztalni az ismerősi körben, hogy voltak olyanok akik – szerintem – az indokoltnál talán jobban aggódtak (talán pánikoltak) a kialakult helyzet kapcsán - írja az Erste Befektetési Zrt. elemzője mai elemzésében. Nyílván, amikor olyan hírek jönnek, hogy Putyin készenlétbe helyezi az atomcsapásmérő eszközöket, akkor azért minden jó érz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeretné, ha egyszerűsített eljárással, azonnal felvennék országát az Európai Unió tagjai közé – számolt be a 444.hu az AFP és az Interfax hírügynökségek nyomán.
Múlt héten 800 amerikai kereskedés vezetőjével tárgyalt a Volvo, már jövőre elkezdődik a villanyautó-áradat. Az Automotive News információi szerint egy
A stroke-jából frissen felépült Lang Györgyi nemrég egy beszélgetős műsorban próbált választ találni arra a kérdésre, melyet legbelül talán mindmáig nem fejtett meg: mi vitte rá egykori nevelőapját, a Kossuth-díjas Mécs Károlyt, hogy egész egyszerűen hátat fordítson neki?
Megszoktuk már, hogy a Nike vagy épp az Adidas igazán merész cipődizájnnal operál néha, amire aztán mindenki felkapja a fejét. Ám például a Reebokra eddig ez abszolút nem volt jellemző. Az idei szezonban mégis valami elképesztőt dobbantott, amivel teljesen megújult formával létrehozta a régi-új Zig Kinetica cipőcsaládot. Zig Kinetica –
A virágüzletek készülnek a közelgő nőnapra, forgalmuk ilyenkor jelentősen megnő – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy jobban megéri magyar termelésű virágot vagy friss vegyes tavaszi csokrot vásárolni, mint egy szál drága import rózsát.
Rossz hírek ágyaztak meg a március elején várt általános banki hitelkamat emeléseknek a money.hu Heti kamattükre szerint. Az MNB februárra tovább gyorsuló inflációt vár, az ukrajnai háború pedig számottevően meggyengítette a forintot – ebben a helyzetben az irányadó kamat emelése tovább tarthat, s a bankok gyengébb árazását sem indokolja semmi.
Elindították az orosz invázió ellen harcoló ukrán hadsereg támogatását szolgáló német fegyverszállítmányt - nyilatkozta a német védelmi miniszter hétfőn.
Az előzetes adatok szerint 2022 januárjában 6602 gyermek született, és 12 957-en haltak meg. 2021 januárjához viszonyítva az élveszületések száma 10, a halálozásoké 6,0 százalékkal csökkent. 2231 pár kötött házasságot, ami 20 százalékkal kevesebb a tavaly januári értéknél, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Iváncsik Attila, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerkesztő-riportere a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, hogy bár Kárpátalja van legtávolabb a háborús cselekményektől, a készültség viszont ott is meghatározza a mindennapokat.
Március 1. helyett március 24-ig meghosszabbítja az OTP Bank a SmartBank mobilbanki alkalmazás használatának lehetőségét. A legnagyobb hazai pénzintézet közleményéből kiderül, hogy több százezer felhasználó még mindig nem regisztrált az új szolgáltatásra.
Várkonyi Andrea szerepelt a legtöbbször a bulvárlapok címlapjain a Marketing&Media magazin összesítése szerint, Marsi Anikót és Szabó Zsófit megelőzve. A 25-ös rangsorban lévők kicsit több mint a fele, tizenhárom híresség tavaly is megtalálható volt összeállításunkban. A listára kerülők közül öten is harminc feletti címlapszerepléssel büszkélkedhet
Számos országból több mint 2000 ügyvéd csatlakozott 3 nap alatt ahhoz az online ügyvédi adatbázishoz, amely az Ukrajnából menekülőknek biztosít ingyenes jogi segítséget.
Február 28-án hajnalban megrendezésre került a SAG Awards, ahol a tavalyi év legjobb produkcióit és színészeit díjazták. A díjátadón természetesen hemzsegtek a sztárok, így az sem volt meglepetés, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper is tiszteletüket tették.
Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerőpiac - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből, melynek eredményei alapján arra is rámutattak, hogy az irreális fizetési elvárások akadályozzák leginkább a munkaerőtoborzást, s az is kiderült, hogy jelentős szakadék van a munkáltatók által tervezett és a m
Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelemelterelésként szólt arról, hogy "különleges készültséget" rendelt el az orosz elrettentő erőknél, mert kijelentéséhez nem kapcsolható semmiféle tényleges, konkrét intézkedés - jelentette ki hétfőn Ben Wallace brit védelmi miniszter.
Emlékezetkiesés, hangulatingadozás, hőhullám, alvászavar, hüvelyszárazság, libidócsökkenés, szorongás, ízületi fájdalmak, hajhullás, allergiák, szédülés. Én már nagyon várom a menopauzát. Biztos, hogy ti is!
Az eddigi adatok szerint az összehangolt megmozduláshoz református, ferences, piarista és más katolikus intézmények csatlakoztak, amelyek között van fővárosi és vidéki is.
A Richter oroszországi és ukrajnai kitettsége alacsonyabb, mint valaha, de még így is a forgalom közel 20 százaléka ezekről a területekről származik – a társaság eredményvárakozásait így jelentősen rontja a háború, a nyugat-európai és amerikai piacon várható lendületes emelkedés valamint a Covid-járvány jelentős enyhülése azonban javítja a helyzete
A San Diego-i szövetségi esküdtszék vádat emelt a BitConnect alapítója ellen, akit egy 2,4 milliárd dolláros Ponzi-rendszer megszervezésével gyanúsítanak – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
Az orosz-ukrán háború ötödik napján, hétfő reggel ismét összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs a Karmelita kolostorban. Az egyeztetés kapcsán a miniszterelnök Facebook-oldalára is posztolt és azt üzente: „Magyarország biztonsága az első!”.
Nem tartják meg a jelenlegi formát a villanyautóhoz, mert annál sokkal progresszívabbat akarnak. A teljes anyag Újabb közismert Renault kap elektromos meghajtást címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az újonnan alapított cégek majdnem háromnegyedének van üzleti terve és közel ötödük nyitott lenne arra is, hogy banki hitelből valósítsa meg az ötletét – derül ki a K&H felméréséből. 23 százalék már vett is fel hitelt korábban, a legnépszerűbb konstrukció a likviditási problémák áthidalását segítő folyószámlahitel.
Az ukrajnai invázió miatt az orosz központi bank és a SWIFT fizetési rendszeren keresztül történő pénzügyi átutalások ellen irányuló nyugati szankciók ártani fognak Oroszországnak - véli Gabriel Felbermayr, a Wifo gazdaágkutató intézet vezetője.
A szervezet vezetői levelet küldtek Lengyelország, Németország, Magyarország és Románia vezetőinek, melyben felajánlották segítségüket a menekültek befogadásában.
Az Ukrajnából menekülők társállatainak veszettség elleni oltásáról és mikrochip-es jelöléséről is gondoskodik a magyar állategészségügyi hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által koordinált programhoz a szükséges eszközöket már beszerezte a hivatal és eljuttatta a beavatkozásokat végző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányh
A Volvo nagy robbantásra készül a közeljövőben. Egyelőre még mindig csak a terveket halljuk, de ne legyen kétségeink, hogy a kínai kézben lévő svéd márka a tettek mezejére lép majd, és alaposan átalakítja teljes kínálatát. Erről szólt az a mákrekereskedői rendezvény, amelyet a Volvo tartott nemrég Miamiban. Egy résztvevő forrás szerint hét újdonság