2022. február 27. vasárnap

febr. 27
8:12
Alacsony vérnyomás: mivel jár és kell-e kezelni? (WebBeteg)
Bár legtöbbször a magas vérnyomásról hallunk, a krónikus alacsony vérnyomás (hipotónia) is számos szövődmény előidézője lehet. Nem ritka állapot, leginkább fiatal nők körében fordul elő.
febr. 27
8:12
Egyszer csak tankokat láttak katonákkal, majd feléjük fordult az ágyú - menekülők történetei a határról (SzMo)
Az óriási dugók miatt több napig tart Kijevből eljutni a magyar határig. És az út korántsem veszélytelen. Kollégánk, Elek Krisztián, Beregsurányban beszélgetett azokkal, akik már átjutottak.
febr. 27
8:12
Aranykrónika 2016 (Demokrata)
Ezekben a hetekben évről évre idézzük fel a legutóbbi három Orbán-kormány idején elért legfontosabb eredményeket.
febr. 27
8:12
Orosz bankokat zárnak ki a Swift-hálózatból (Magyar Nemzet)
Az ukrán miniszterelnök köszönetet mondott Amerikának és szövetségeseinek.
febr. 27
8:12
Evans és Fourmaux kiesett, Rovanpera magabiztosan vezet (Racing)
A második helyen álló Elfyn Evans baleset miatt, Adrien Fourmaux pedig műszaki hiba miatt esett ki a Svéd Rallyn vasárnap reggel, így Kalle Rovanperä magabiztos előnybe került.  Vasárnap négy szakasz vár a Svéd Rally mezőnyére, ám már az első komoly drámát tartogatott, miután Elfyn Evans 8,3 másodperces hátránnyal a második helyen állva balesetet s
febr. 27
8:18
Fehéroroszországban megkezdődött az alkotmánymódosításokról szóló népszavazás (HírTV)
A központi választási bizottság tájékoztatása szerint több mint 5,5 ezer szavazóhelyiséget nyitottak meg.
febr. 27
8:18
Magyarországon halálosabb volt a koronavírus-járvány, mint a spanyolnátha - és ez nagyon meglepő (Portfolio)
A feltűnően magas magyarországi, koronavírus okozta halálozási adatok megdöbbentőek. Érdemes őket összevetni egy korábbi nagy járvány, a spanyolnátha adataival. Tíz ország összehasonlítható adatainak elemzésével próbálunk választ találni a különbségekre.
febr. 27
8:18
Óriási fordulatot vesz az időjárás: hózápor is előfordulhat! (Metropol)
Vasárnap túlnyomóan napos időre számíthatunk, de nem mindenütt örülhetünk a jó időnek, helyenként eső, havas eső és hó is lesz.
febr. 27
8:18
Brutális kívül, egyedi belül: Toyota Tundra Capstone (Agroinform)
Idén tavasszal érkezik az észak-amerikai piacra a Tundra egy különleges felszereltségű változata, a Capstone.
febr. 27
8:18
Joe Biden: vagy szankció vagy a harmadik világháború (ATV)
Az amerikai elnök egy interjúban beszélt arról, hogy a nemzetközi közösség most két lehetőség közül választhat.
febr. 27
8:18
A számok nem hazudnak: egyre több pénz jut vásárlásra (Ripost)
A munkaalapú társadalom, a bérek és jövedelmek emelkedése hatására elmondható, hogy az életminőség növekedésének eredményei mára már nyilvánvalóak.
febr. 27
8:18
Hivatalos: egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT-rendszerből (Igényesférfi.hu)
Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból.
febr. 27
8:18
Megtörte a csendet Milla Jovovich, ezt gondolja a szülőföldjén zajló háborúról (BorsOnline)
Az ukrán-orosz konfliktus az egész világot megrázta, és most egy világhírű színésznő is elmondta, mit gondol a szülőföldjén történt eseményekről.
febr. 27
8:18
Heti horoszkóp (február 28 - március 1.): felemelő és mozgalmas napok követik egymást (Life)
Ezt tartogatják számodra a csillagok a hétre.
febr. 27
8:18
Itt van az első USB-Type-C portos iPhone 12 Pro Max (GSMring)
Egy egyedi iPhone 12 Pro Max készüléket kínálnak eladásra fejlesztők, ami USB Type-C csatlakozóval rendelkezik, elsőként a világon. Mutatjuk a részleteket. Ha belebújunk az eBay hirdetésekbe, akkor egy egyedi iPhone 12 Pro Max készüléket is találhatunk ott, hiszen a szlovák DEEP elnevezésű csapat egy USB Type-C csatlakozóval felszerelt készüléket k
febr. 27
8:18
Jelentés a bolondok birodalmából 45. (Demokrata)
A konzervatív véleményvezérek azt feltételezik, hogy elsősorban abnormális szexuális szokásai miatt kapta meg a kinevezést.
febr. 27
8:18
Nem találtak jobbat (Demokrata)
Ez nem az én hazám – mondta Róna Péter, az egyesült ellenzék legújabb államfőjelöltje, akinek életútja, Magyarországhoz való viszonya számos kérdést felvet.
febr. 27
8:24
Szívszorító, ahogy az életükért menekülnek a magyar emberek - mondta a határról tudósító (BorsOnline)
Megható, nehéz pillanatokat élnek át a háborús helyzetről tudósító újságírók, tévések is.
febr. 27
8:30
Agritechnica 2023 (Agroinform)
A világ legnagyobb agrárgépipari- és technológiai kiállítását legközelebb 2023. november 12-18. között rendezik meg Hannoverben.
febr. 27
8:30
Betört az orosz hadsereg Ukrajna második legnagyobb városába (ATV)
Heves harcok folynak Harkovban, az orosz hadsereg behatolt a városba, ezért a hatóságok azt kérik a lakosságtól, hogy mindenki maradjon otthon.
febr. 27
8:30
A kukorica vetésére is hatással lehet az orosz hadművelet (Agrofórum)
Az ukrajnai orosz invázió még nem tart olyan hosszú ideje, hogy a mezőgazdaságra gyakorolt érdemi hatásokról bármit magabiztosan ki lehessen jelenteni, de minden bizonnyal érdemben befolyásolhatja majd a várhatóan két hét múlva kezdődő ukrajnai kukoricavetési szezont.
febr. 27
8:30
A tejtermelésnek van perspektívája (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termékekre folyamatosan van igény, emellett a minőséget is egyre többen keresik.
febr. 27
8:30
Csökken a növényorvos adminisztrációs terhe, a gazdáé nő (Mezőhír)
Az egységes kérelem beadásakor egy űrlappal többet kell kitöltenie a mezőgazdának.
febr. 27
8:30
„Univerzálisan megkülönböztető” karton ékszerdobozok (Transpack)
Csomagolás és tervezés: az ékszer nem kaphat akármilyen karton takarót!
febr. 27
8:30
A vezető innovációs szerepet tűzte ki céljának a Cnh (GépMax)
A Cnh tavaly 40 új terméket dobott piacra, a következő két évben pedig már 150 új bevezetését tervezik.
febr. 27
8:30
Páncéltörőket, kézifegyvereket, lőszereket küld Amerika (Magyar Nemzet)
Az orosz néphez fordult Twitter-üzenetében Antony Blinken külügyminiszter.
febr. 27
8:30
A nyugati márkák sorra felfüggesztik az autószállítást Oroszországba (Autószektor)
A „minden tekintetben jelentkező” nehéz helyzet miatt a német Audi márka február 24-től leállította az autók szállítását az orosz kereskedőknek. Ez abból a levélből derült ki, melyet az autógyártó küldött ki oroszországi partnereinek. A levél tartalmáról a Vedomosztyi gazdasási szaklap számolt be. A dokumentum szerint azokat az autókat, amelyek már
febr. 27
8:30
Austin Cindric szerezte meg a pole pozíciót az Auto Club Speedwayen (Racing)
Cindric indul az élről a NASCAR Cup Series soron következő futamán Fontana-ban, Chase Elliott hibázott.
febr. 27
8:36
Lángoló olajfinomító, heves harcok – nehéz volt az éjjel Ukrajnában (Menedzsment Fórum)
Heves harcokról érkeztek jelentések vasárnapra virradóra Ukrajnából, az ukrán kormányerőket több térségben is "minden oldalról" támadták.
febr. 27
8:36
Kiderült, hogyan győzték le az ukránok a rettegett csecsen hadurat – Íme, a részletek! (Blikk)
Több forrás is megerősítette az ukrán Kyiev Independent című lapnak, hogy mi történt. Már tegnap hírül adtuk, hogy a rettegett csecsen halálosztag hírhedt vezetője, Magomed Tusajev életét vesztette Ukrajnában, de arról, hogy pontosan hogyan zajlott ez az akció, csak éjszaka kezdtek szivárogni a részletek.
febr. 27
8:36
Szabadulószobában tanulnak e-mobilitásról a VW-nél (autopro)
Javában zajlik az emdeni üzem dolgozóinak felkészítése az elektromos autók gyártására.
febr. 27
8:36
Mégis életben lehetnek a Kígyó-szigetet védő ukrán katonák (SzMo)
Az ukrán határőrség a közösségi oldalán azt írta, hogy megpróbálják megmenteni őket.
febr. 27
8:36
Csercseszov nehezen találta a szavakat a Gyirmót elleni döntetlen után (Magyar Nemzet)
A Ferencváros csalódást okozott a szurkolóinak azzal, hogy az NB I 22. fordulójában 1-1-et játszott a Gyirmóttal. A mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi vezetőedzője nehezen találta a szavakat, a gólszerző Fortune Basse is szomorúan nyilatkozott, ugyanakkor a Gyirmót szakvezetője, Csertői Aurél érthetően nagyon örült a nem tervezett pont
febr. 27
8:36
Állami végkielégítés a gazdálkodás felhagyásáért (Magyar Mezőgazdaság)
Egyösszegű kifizetést fontolgatnak az Egyesült Királyságban azoknak a gazdálkodóknak, akik inkább felhagynának a gazdálkodással. Az intézkedést azért hirdették meg, mert a felmérések szerint sok gazdálkodó nyugdíjba vonulna vagy felhagyna a gazdálkodással, de anyagi okból mégsem teheti meg.
febr. 27
8:42
Lövések a Parlamentben: politikustársa akarta megölni a házelnököt a Kossuth téren (Blikk)
A magyar Parlament a békésebbek közül való: ritkán fordul elő, hogy a képvieslők egymásra támadjanak, még ritkább, hogy súlyos erőszak tanúi lennének a több mint száz éves falak. Az Országház legsúlyosabb ilyen jellegű eseménye 1912-ben történt: új sorozatunkban a Parlament legjeit mutatjuk be a választás évében, ezúttal a Tisza István elleni merén
febr. 27
8:42
Ez tényleg fájhat Putyinnak: mit is jelent pontosan a SWIFT-rendszerből való kitiltás? (Pénzcentrum)
Szombat éjjel jeletették be, hogy az eddigi legsúlyosabb gazdasági szankciót vezetik be bizonyos orosz bankok ellen: lekapcsolják őket a nemzetközi bankrendszerből. De mit is jelent pontosan a SWIFT-rendszerből való kitiltás, és miért fáj különösen, ha valakit lekapcsolnak róla?
febr. 27
8:42
Washington további 350 millió dollár értékben ad fegyvereket Ukrajnának a védelemre (ATV)
Az amerikai kormány további 350 millió dollár értékben ad azonnali támogatást Ukrajnának a védelemre - jelentette be szombaton kiadott közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
febr. 27
8:48
Benyomultak az orosz csapatok Harkivba, Kijevben nyugodtabban telt az éjszaka (HírTV)
Heves harcok zajlanak a város utcáin a behatolók és az ukrán fegyveres erők között.
febr. 27
8:48
„Egy bőrönddel menekülnek a halál elől” – még a riporter sem bírta könnyek nélkül (Metropol)
Könnyekben tört ki a Hír TV műsorvezetője, pedig próbálta tartani magát. Hiába próbálnak fegyelmezetten tudósítani, a drámai sorsok a tévéseket is megérintik.
febr. 27
8:48
Gépjárműadó 2022 fizetése - ki kaphat mentességet az adó megfizetése alól? (ProfitLine)
A Nemzeti Adó és Vámhivatal hivatalos weboldalán megtudhatjuk, hogy magánszemélyként milyen esetekben és mekkora összegű adómentesség kapható a gépjárműadó esetében 2022-ben.
febr. 27
8:48
Álhír volt, hogy hősi halált haltak a Kígyó-sziget védői (ATV)
Életben vannak a fekete-tengeri Kígyó-szigetet védő ukrán katonák, akiket Volodimir Zelenszkij posztumusz az Ukrajna Hőse címmel tüntetett ki – erősítette meg az ukrán határőrség.
febr. 27
8:48
35 embert, köztük gyerekeket menekített ki az ukrán fővárosból a magyar külügyminisztérium (BorsOnline)
Már biztonságban van az a 35 személy, akiket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm) szervezésében evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából - mondta el Szijjártó Péter miniszter szombaton este Facebook-videójában.
febr. 27
8:48
A Dal 2022: ők az első elődöntő győztesei (Life)
Holtversenyben Oláh Ibolya a Nem adom el, illetve a Third Planet a Táncol a világ című dallal nyerte A Dal 2022 első elődöntőjét szombaton, és ezzel bekerült a fináléba.
febr. 27
8:50
Megható felajánlást tett az ukrán menekülteknek a sztárfodrász (BorsOnline)
A híresség olyan kárpátaljai magyart vár, akinek fodrász a szakmája. Aki jelentkezik nála, azt a saját lakásába fogadja be, munkát ad neki és szállást is.
febr. 27
8:54
Hatalmas összefogás: megható ahogyan a magyar segítenek az ukrán menekülteken (Blikk)
Minden apró segítség fontos lehet ebben a rendkívüli háborús időszakban, ezt pedig a magyar sztárok is tudják. Többen részt is vettek az adománygyűjtéseken.
febr. 27
8:54
Válassz körbálázót az Agroinform Piacteréről! (Agroinform)
Akár fix-, akár változó kamrás körbálázót keresel, apróhirdetéseink között megtalálod.
febr. 27
8:54
Roman Abramovics váratlanul lemondott és átadta a Chelsea irányítását (Igényesférfi.hu)
Roman Abramovics orosz milliárdos üzletember szombaton bejelentette, átadja a Bajnokok Ligájában címvédő klub irányítását és felügyeletét a Chelsea jótékonysági alapítvány megbízottjának.
febr. 27
8:54
Rakétatámadás ért egy olajtározót éjszaka (BorsOnline)
.
febr. 27
8:54
„A disztópia lánctalpakon idemászott, bele a képünkbe” – Megnéztük Pálfi György Mindörökké című filmjét (WMN)
„Amikor kedden este Pálfi György azt mondta a Puskin mozi színpadán, hogy hét éve, a forgatás kezdetén ez még egy távoli disztópiának tűnt, mára viszont sokkal közelebb jött, Putyin vélhetően már felvette azt a videót, amelyben bejelenti Ukrajna lerohanását.”
febr. 27
8:54
Mechatronikai tudományos park épül Székesfehérváron (Mínuszos)
Az Óbudai Egyetem több mint 30 milliárdból hoz létre mechatronikai tudományos parkot Székesfehérváron. Az Óbudai Egyetem és Székesfehérvár város együttműködésében, az Alba Regia Műszaki Karon létrejön a Mechatronikai Tudományos és Innovációs Park, amelyre a tervek szerint 30-35 milliárd forintot fordítanak – jelentette be az egyetem rektora. Kovács

Keresés